Kecskeméti Lapok, 1883. január-június (16. évfolyam, 1-26. szám)
1883-04-22 / 17. szám
TIZENHATODIK ÉVFOLYAM. 17. Szám. KECSKEMÉTI LAPOK Egész évre 5 frt—kr. Negyedévre 1 frt 50 kr. POLITIKAI ES TÁRSADALMI HETILAP 4 hasábos petit sor 5 kr., többszöri vagy terje-Félévre . . 2 „ 50 „ Egy szám ára 12 kr. , _ • _ delmes hirdetéseknél arleengedes adatik. —7- MEGJELENIK MINDEN VASARNAP Előfizetni az év folytán minden hónap elején lehet. SZERKESZTŐ LAKIK: HALASI-UTCZA, 17. SZ. KIADÓHIVATAL: BUDAI-UTCZA, 184. SZ. Bélyegdij minden beigtatásért 30 kr. Alakítsunk Katona-kört. Az ünnepélynek vége van, a márványtábláról lehullt a lepel, s immár az fennen hirdeti ország-világnak: itt született Katona József, a legnagyobb szellemű magyar színköltő. Valóban lélekemelő ünnepély volt az, melyet Clio arany betűkkel jegyez fel az irodalom történetének lapjaira. Ott állott a kis, egyszerű kecskeméti polgári ház küszöbénél a magyar tud.akadémia, Kisfaludy-Társaság, a Petőfi-Társaság , az írók és művészek köre, a nemzeti színház, a népszínház, a fővárosi s vidéki sajtó, Budapest, Szeged, Arad, Czegléd, Nagy-Kőrös, Félegyháza stb. városok küldöttsége , hogy lerójja kegyeletének szent adóját ama nagy szellem iránt, mely e kis ház falain belül született. Szóval a magyar nép egy méltóságos nemzeti ünnepélye folyt le városunkban a múlt hétfőn, mely örök nyomokat fog hagyni mindazok szívében, kik abban résztvettek. Igen tisztelt laptársunk a „Kecskemét“, a politikai ellenfél lovagiasságával elismerést nyilvánít lapunk szerkesztőségének, mint amely lap először pendítette meg a Katonaemléktábla ügyét. Mi e lovagias hangú elismerést minden szerénytelenség nélkül elfogadhatjuk, sőt bátran nyilvánítjuk , hogy minden ha öntudattal, büszkeséggel fogunk arra visszagondolni, hogy e nemes ügynek előharczosai lehettünk. De viszont nemcsak az udvariasság, hanem a tiszta igazság is arra késztet bennünket, hogy felhasználjuk az alkalmat, derék laptársunkat az elismerés legmelegebb hangján üdvözölni ama honfiúi buzgalomért, melylyel ez ügyet felkarolta s annak elejétől végig szószólója volt. S ez üdvözletünk szól egyúttal az ünnepélyt rendező derék bizottságnak is, mert övé elsősorban, övé kizárólagosan az érdem, hogy e lélekemelő, magasztos ünnepély oly fényesen sikerült, hogy a Katona-kultusz prométheuszi zsarátnoka ez ünnepélyen oly magasan lobogó lángokban tört ki. De épen ez utóbbi szempont, a Katona-kultusz szempontja ugyanis arra ösztönöz bennünket , hogy egy már lapunkban megpendített eszmének újra szószólói legyünk. Ez eszme egy Katona-kör alapításának eszméje. Van-e név, melynek szent varázsa szorosabb kapcsokkal fűzhetne bennünket kecskemétieket össze ? Van-e név, melynek aegiszsze alatt sikeresebben tömörülhetnénk egy testületté, zászlónkra írva ama jelszót: pártolni s mivelni az irodalmat s művészetet? Bizonyára nincsen! S hódolhatunk-e a nagy költő nagy nevének méltóbb alakban, mintha az ő szellemi hagyományainak bizományosaiként lépünk a szellemi harcztér porondjára s terjesztjük a tudományt az ész, a nemesebb ízlést a művészet fegyvereivel? Bizonyára nem íme ez a leendő Katona-kör programja. Örömmel tapasztaltuk, hogy már első felszólalásunk nem volt hatálytalan , hogy visszhangra talált mindazok szívében, kik városunk szellemi fejlődése, erkölcsi megerősbülése iránt érdeklődéssel viseltetnek. Városunk , mely a legnagyobb alföldi magyar városok egyike, hazánk szellemi történetében elsőrendű szereplésre van hivatva s igy köteleségünk mindent el is követni, hogy e szereplés készületlenül ne találjon. Pedig minden habozás nélkül bevallhatjuk, hogy eddigelé — a tanügyet kivéve — vajmi kevés az, mit szellemi tökélesülésünk szempontjából tettünk, hogy csaknem kizárólagos gondunkat az anyagi jólét iránti törekvés képezte. Ez egyoldalú fejlődés pedig a lehető legkárhozatosabb s legszomorúbb következményeket vonhatna maga után. S ez az, mi legfényesebb szószólója egy irodalmi és művészi kör Kecskeméten való létesítésének. Szolgáljon példaadónkul Pozsony városa, mely a Tody -, Székesfejérvár, mely a Vörösmarty-, s a szép Erdély, mely a Kemény Zsigmond-kört megalapította. Naponként van alkalmunk olvasni , hogy e városok szellemi élete mily erősen lendült, s azt elsősorban ama körök jótékony hatásának, tevékeny munkálkodásának köszönheti. Reméljük, hogy legközelebb már alkalmunk leend a Katona-kör mikénti megalakulása iránt hangunkat felemelhetni s erre vonatkozó nézeteinket előterjeszteni. S ha az eszme valósul , úgy az bizonyára a legszebb fegyvertény leend, melyet a szellemi harkokban mi kecskemétiek vívtunk. / TÁRCZA( Kecskeméti reminiszczencziák. Szeged, ápril 18. Hogy milyen egy alföldi nagy magyar város, alkalmam lett volna megtanulni Kecskeméten , ha már egészen tisztában nem volnék az ismerésével saját édes kedves városom , Szeged város példájából. Mert az alföldi nagy magyar város mind egyforma, nevezzék azt Szegednek, Kecskemétnek; úgy hasonlít egymáshoz, mint egyik tojás a másikhoz és épen annyiban is különbözik egymástól, mint a tojás, hogy t. i. egyik valamivel nagyobb, mint a másik. Mikor a szegedi ember fölül a gőzösre és elmegy a Katona-ünnepély alkalmából Kecskemétre ,a világot látni, nagy várakozással van a soha nem látott különös dolgok iránt; mikor aztán ott van Kecskeméten vagy 24 óráig, bejárja a várost, megismerkedik a publikumával, nagy meglepetéssel veszi észre, hogy nem lát semmi különös dolgot és egészen úgy van, mint ha odahaza volna. Már az igaz, hogy minden alföldi magyar városban egészen otthon érzi magát a magyar ember, mert az első dolog, amiben ezek a városok egymásnak szakasztott hasonmásai, a hagyományos, magyar vendégszeretet. Derék, lelkes, barátságos, meleg érzelmű magyar nép! Nyilt, becsületes arczok, amelyekre rá van írva a bizalom és szivesség. Olyanok mind, mintha régi ismerősök volnának, anélkül, hogy láttuk volna. Mikor az ember összebarátkozik a jó kecskemétiekkel, úgy örül a lelke, hogy megtalálta őket és szinte rosszul esik az a gondolat, hogy hátha sohasem ismerkedett volna meg velük. No, már az csakugyan nagy veszteség lett volna ebben a földi életben, ahol úgyis ritka az őszinte ember és jó barát. A friss, jó ismeretség és összebarátkozás örömében csak egy van, ami szörnyen bosszant, az, hogy miért nem ismertük meg egymást már előbb, réges-régen. Csak már előbb tartották volna azt a Katona-ünnepélyt. Vagy miért is laknak külön ezek a kecskemétiek, miért nem laknak Szegeden ? Végig néztem Kecskemétet és léptennyomon találtam benne rokonságot Szegeddel. Csak épen az a különbség, hogy nálunk a házak szép, szabályos sorba vannak építve, meg hogy nálunk több a nagy ház, de a kecskeméti házak nincsenek is betáblázva ötven esztendőre. Máskülönben egészen egyforma a két szomszéd magyar város. Kecskeméten is megvan a jó fajta egészséges alföldi por, ott is rossz a kövezet, söpretlen a piacz és goromba a fiákerkocsis; megtaláltam még Szeged speciális génjeit, a kofákat is, persze kecskeméti kiadásban. Még a hajdúk mundérja is szakasztott olyan, mint a szegedieké. Sőt még a város czimerében is vettem észre rokonságot. Szeged czimere a bárány, Kecskemété a kecske, kérődző állat mind a kettő, osztályos atyafiak. A jó magyar alföldi városoknak van még egy közös jellemvonásuk: a rivalizáció. Szeretnek különbek lenni a másiknál és túltenni egymáson. Az alföldi magyar büszke a szülővárosára és át van hatva attól a meggyőződéstől, hogy annak nincs párja a földön. Jól teszi, nem jó magyar az, aki nem ragaszkodik a saját fészkéhez. Mikor vendégszerető kecskeméti ismerőseim társaságában bejártam a várost és megnéztem Kecskemét nevezetességeit, az a becsérzet dagasztotta keblemet, hogy Szeged sokkal szebb város, de ezt persze lojalitásból elhallgattam. A derék kecskemétieken ugyanezen meggyőződés jeleit vettem észre, hanem udvariasságból ők is sokat engedtek. — Ejnye, de szép sugár tornyotok van! — mondám irigykedve, ezzel jelezni akarván, hogy Kecskemét torony dolgában túltesz mirajtunk. Egy nyakas szegedi patrióta volt velem. Végig nézte a tornyot és azt jegyezte meg reá: — A mienk még szebb! Deputátus társam nem akart adni semmi koncessziót Kecskemétnek: azt állítja, hogy a mi tornyunk még szebb. De már erre magam is meglepetéssel kértem fölvilágosítást tőle: — Melyik? — Melyik ? — mordult rám neheztelő szemhunyorítással. — Hát a fogadalmi templom tornya, amelyiket majd építünk. — Vagy úgy. Igaz, az szebb és magasabb — lesz, ha lesz. Megnéztük az ízléssel épített bazárt, a takarékpénztár pompás épületét, a zsidó templomot, a Katona-szobrot a szép vasúti park közepén, a régi híres kollégiumot impozáns épületével, amely büszkén emeli ki homlokát a város épületeinek labyrintjéből. Ebben a kollégiumban gazdag könyvtár van, amely becsületére válik Kecskemétnek. Eszembe jutott, hogy ebben az épületben van a városnak egy gonddal ápolt, őrzött kulturális intézete, amely a szegedi aspirációk miatt koczkára van téve. A jogakadémia az, amely meg fog szűnni, amint a szegedi egyetem megszületik, íme, milyen éles fegyvere az érdekellentétnek. És a kecskeméti ember mégis olyan testvéri vonzalommal viseltetik Szeged iránt, hogy nekünk kívánja az egyetemet. A Katona-ünnepély mozzanatai megint csak jobban bebizonyították , hogy itt is úgy megy minden, mint nálunk. Ugyanaz a melegen érző, lelkesülni tudó nép. A„bankett is szakasztott mása a mieinknek. Ősi, általános sajátsága az, hogy roppant kiéhezik az ember, míg a levest föltálalják, s mire végére ér az ebéd, azt veszi észre, hogy nagyon jól esnék a vacsora. Két órától ötig ebédelni és jól nem lakni, igazán rezignáció kell hozzá. De már ez bevett szokás minden banketten. És föl is van találva a biztos orvossága, sokan alkalmazták is, de nekem nem jutott eszembe. Az én tisztelt Gábor barátom egészen praktikusan járt el: jól megebédelt odahaza s aztán könnyű volt neki végigböjtölni a diszebédet. Pedig hát volt ott ennivaló annyi, hogy két ebédre is beértük volna vele. Hanem a bankettek közös tulajdonsága az, hogy nem tudnak tálalni a konyhán. Amit elmulasztottunk délben, hatalmasan kárpótolva lett este, mikor minden vendég haza került a házigazdája körmei közé. A szíves kecskemétiek olyan lakomát csaptak a vendégeik tiszteletére, hogy azok voltak boldogok, akiknek a díszebéden semmi sem jutott, mert jobban hozzáláthattak a pompás vacsorához. A banketten együtt volt a derék magyar város tekintélyes intelligencziája, a minő becsületére válik bármely nagy városnak. A föltűnőbb alakok felől kezdtem tudakozódni szomszédomtól. Mondhatom, hogy szembetűnően sok volt köztük a kis ember. — Ki az a rokonszenves kis emberke? — Lestár Péter polgármester. — Hát az a mosolygó arczú apróság? — Keresztes János főjegyző. — És ott az a komoly képű kis öreg úr? — Csabay Imre lyceumi igazgató. — Hát az a tömzsi kicsiny alak? — Kada Elek országgyűlési képviselő. Ne nézze az ember, Kecskemétnek majd minden notabilitása apró emberekből áll. Most veszem észre, hogy az én kedves jó barátom és Ciceroném szintén az apróságok közé tartozik. Nem mernék rá fogadást tenni, de alighanem úgy áll a dolog, hogy a derék, tősgyökeres kecskeméti típusz, Da- A leleplezési ünnepély. Hétfőn kora reggel díszbe öltözött Kecskemét városa. Városunk köz- és magánépületein sűrűn lengtek a zászlók, a hosszú Kőrösi utcza s az ünnepély színhelyének környéke egészen fel volt lobogózva. Majd hosszú kocsisor tartott a pályaudvar felé, hogy a még érkező vendégeket fogadja. A rendezőbizottság, élén dr. Szeless József és Tassy Pállal, mindent elkövetett, hogy a vendégek jól érezzék magukat. Tíz órakor valóságos népvándorlás indult meg az új Katona utcza felé. Valóságos népözön volt ez, a piaczot egyelőre mozgó végtelen embersor lepte el. A rendezőbizottság ez alatt a dalárda zászlaja alatt a városháza udvarán sorakozott, melynek tanácstermében gyülekeztek össze a vendégek s a kecskeméti előkelőségek. Itt már szemlét tarthattunk a megjelentek fölött. Képviselve voltak : A magyar tud.akadémia képviseletében: Szász Károly, Szarvas Gábor, Vadnay Károly , Győry Vilmos, Lehr Albert, Deák Farkas; a Kisfaludy-társaság képviseletében: Gyulai Pál, Dalmady Győző, Degré Alajos, Beöthy Zsolt és Agay Adolf szerkesztő; a Petőfi-társaság képviseletében: Abafi Lajos, Neugebauer László; az írók és művészek , társasága részéről: Visi Imre , Dolinay Gyula; a nemzeti színház részéről: Feleky Miklós, Feleky Miklósné úrnő; Budapest főváros részéről: Sigray Pál, dr. Barbás József , Barna Zsigmond, dr. Nagy Lajos; Pest megye részéről: Dalmady Győző, Ádám László, Halász Zsigmond, Székely József; a marosvásárhelyi Kemény Zsigmond-társaság részéről: Deák Farkas ; az aradi Kölcsey-társaság részéről: Rozsnyai Mátyás; Nagy-Kőrös részéről: Gubody Gedeon, MolnárGedeon; a nagy-kőrösi főgymnázium: Ádám Gerzson ; a tanári kar; a nagykőrösi tanítóképezde: Losonczy László; Félegyháza város és algymnázium: Agócs János, Szabó János, Bánhidy Gábor, Tarjányi Kálmán; a félegyházi tanítóképezde: Zajzon Dénes, Mocsáry Gerő, Rózsa János, Schmidt József; a népszínház részéről: Lukácsy Sándor, továbbá számos magánon, dr. Csengeri János, Tóth József tanfelügyelő , Gubody Sándor (Nagy-Kőrösről), Sántha Károly, Erdősi Imre és több hírlapíró. — Általános figyelem tárgya volt a szép Kolosy Elvira Jászberényből, ki a Katona-óda pályázaton költeményével elsőrendű dicséretet nyert. Háromnegyed tizenegykor megindult a menet a Katona-utcza felé. Útközben mindenütt a nép képezett sorfalat. A márványtábla a ház szögletén van elhelyezve s a következő feliratot viseli: 1883. ÁPRILIS 22.