Kecskeméti Lapok, 1883. július-december (16. évfolyam, 27-53. szám)

1883-10-14 / 42. szám

TIZENHATODIK ÉVFOLYAM. 42. Szám. 1883 OKTÓBER 14. KECSKEMÉTI LAPOK » ELŐFIZETÉSI DÍJ ! __* , urpfjih'TTh'QT t^tt * — -- —. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP Félévre . . 2 „ 50 „ Egy szám ára 12 kr. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP de,mert hirdetéseknél ár,eengedés adatik Előfizetni az év folytán minden hónap elején —«»— lehet. SZERKESZTŐ LAKIK: HALASI-ÚTCZA, 17. SZ. KIADÓ-HIVATAL: BUDAI-ÚTCZA, 184. SZ. Bélyegdij minden beigtatásért 30 kr. A szüret. Városunk közönsége ezidő szerint a szigeteléssel lévén elfoglalva, nem lesz érdektelen ez alkalomból elmondani egyet és mást a most végzett munka fontosságáról. A szüret a „bortermelő szőlő“ növény termésének, vagyis tulajdonképen fürtjeinek leszedéséből áll. Igen természetes, hogy amilyen a fürtök minősége , olyan lesz majd az előállítandó bornak minősége is. Ha a fürtök épek, tiszták s igy mentek a bőrbetegséget okozó csiráktól, úgy egészséges lesz borunk is. Ha tökéletlen fejlődésű fürtöket terem a tőke, úgy tökéletlen lesz annak bora is. Márpedig nem mellőzhető tekintet a borkészítésnél még ma sem egészen , miszerint lehetőleg élvezhető is legyen az. Forgatván napilapjaink hasábjait, olvashatjuk, miszerint a szőlőszüret itt-ott már hetekkel ezelőtt megtartatott, s pedig többé-kevésbé jó középszerű minőségű és mennyiségű eredménynyel. A mennyiség nálunk is megvolna, ámde a minőségre nagy panaszunk van. Ezen azonban egy szikrát sem csodálkozhatunk, mivel az egy hó óta tartó kedvezőtlen klimatikus viszonyok lehetetlenné tették a tökéletes és egészséges fejlődést. A nyirkos légkörben elzárva a nap érlelő melegétől és fényétől , a nagy tömeg meg sem érhetett, ami pedig az érés közép stádiumába lépett, az a rothadás áldozata lett jó részben úgy, hogy aránylag véve kevés érett, egészséges fürt lesz szüretelhető. Miután pedig a mi kerti szőlőnk czukortartalma a számos gyümölcsfa árnyékában kedvező viszonyok közt is csak 16—20% közt ingadoz, nem csoda, ha az idén átlag véve a 10—16% mustból leszünk kénytelenek bort erjeszteni. — Valószínű, hogy egy költőnek sem fog esze ágába sem jönni Bachus ez idei italától dalt költeni ! Ily nyomorúság közepette tehát nem maradna egyéb hátra, mint a szüretet a lehető leggondosabban végezni, amennyiben az érett fürtöket az érettlenektől külön kellene kezelni, s ahol majd szükséges és kívánatos volna egy kis finom szesz p. o. cognac hozzáadásával tenni tüzesebbé, szeszdúsabbá a lőrét. Ajánlatos dolog volna továbbá a must erjesztés tökéletesebb keresztülvitele, vagyis hogy a must összes czukormennyisége szeszszé alakíttassék át. Ez irányban különösen mint úttörőt és mintaképet kell bemutatnom a haladni és okulni vágyó szőlősgazdának a most alakult szüretelő társulatot, melyet sikerült városunkban az orsz. bortermelők szövetsége igazgatóságának , gróf Keglevich István úrnak a mi gazdasági egyesületünk körében, ennek fáradhatlan tevékenységű elnöksége közbejöttével alakitani. E társulat a régi Postasip udvari helységében rendezte be erjesztő kamráját, hol a most magas fokú melegségben egyszers mindenkorra kierjesztetik, mi által az utóerjedéstől nem kell tartani. Minthogy pedig a mi borunknak gyengéje volt eddig az utóerjedés, be lesz itt bizonyítva , mikép csak ezen az úton lehet nálunk tartósabb s kivitelre is képesebb bort produkálni. Mi csak üdvözölhetjük e társulatot s a mellett, hogy kivánjuk, miszerint szerencsés legyen kisérlete, óhajtjuk, mikép az érdeklődők minél számosabban vegyék igénybe ezen iskolát, melyben érdekeiket előmozdító szükséges ismeretek birtokába könnyen juthatunk. Zsigmondi M. József. TARCZA Borjú Bálint. — Genre. — De már annak az embernek igazán szeretnék a szemébe nézni, aki az én Borjú Bálint bátyámat nem ismerte. Ha másról nem, ismernie kellett őt arról a köpenygallérról, aminek a pirossága ellátszott Kecs-keméttől Nagy-Kőrösig, ellenben az a köpönyeg sohase került ám le Bálint bátyám váljairól, jóllehet, a város bikája kétszer is a szarva közé vette őt. No de meg is érdemelte Bálint bátya , hogy az ember ne csak ismeretséget, hanem még barátságot is kössön vele. Mikor úgy esténkint összejöttünk a „Szarvasiban, de hogy telt volna úgy az idő, ha a mi kedves öregünk elő nem áll az ő jóízű adomáival, melyek ugyancsak póbára tették az ember nevető idegeit. Szegény jó öreg! Hogy fájlaltuk, mikor hirtelen, el se búcsúzva, itt hagyott bennünket a kapufélfánál és elköltözött Isten tudja, hová. És az igazat megvallva, én se folythattam vissza néhány könycseppet, mikor a napokban érzésemre esett, hogy Bálint bátya elköltözött ez árnyékvilágból. Akkoriban, mikor a jó öreg hirtelen eltávozott körünkből, sokáig találgatták az eltávozás okát, de megfejteni senki se tudta. Én pedig tartva az öreg úr neheztelésétől, hallgattam. Most is hallgatok, csak azt akarom elmondani, hogy a városbeliek hogyan és mint magyarázták Bálint bátya eltűnésének okát. Remélem, vén Borjú elköltözött szellé- íme, meg fogsz bocsátani fecsegő öcsédnek, ki ily módon állít oszlopot emlékednek. * Bálint bátya jómódú szülőktől származott mintegy hetven esztendővel ezelőtt. Csak egy öescse volt neki, kit azonban szülei hamar kitagadván, Bálint ezeknek kizárólagos kedvencze lett. Föl is tudta használni e körülményt, amennyiben nem igen koptatta az iskola padjait, aminek különben tanárai örövendtek legjobban. Szülei korán észrevévén benne a klasszikusok iránt való ellenszenvet, gyűlést hívtak össze, melyen elhatároztatott, hogy Bálint a lakatos mesterségben fogja magát kiképezni, így történt aztán, hogy Borjú Bálint úr lakatos lett, és űzte e nemes mesterséget harminczilló esztendeig. Már fehér hajszálak tünedeztek elő fürtéi alól, arczán már barázdákat vont az idő, midőn egy napon a levélhordó hatalmas pecsétekkel ellátott levéllel kopogtatott be hozzá. Bálint megforgatta a levelet. Találgatta, honnan jöhet. Adóintés nem lehet, mert adóját mindig pontosan fizette; törvényszéki idézés sem lehet, mert Bálint még a legyet se ölte meg, hanem kidobta az ablakon. De hát akkor mi lehet? Remegő kézzel bontotta fel a levelet, de alig olvasott pár sort, és mint őrült rohant ki az utczára, szünet nélkül kiáltozván: — Milliomos vagyok! Milliomos vagyok! Mindenki azt hitte, hogy Bálint megőrült, de csakhamar meggyőződtek az örvendetes valóról. A levélben, mely Chicagóból volt keltezve, szóról-szóra az állt, hogy Borjú Jer'Omos aranykereső, és ami még jobb, aranytaláló, örökösök nélkül elhalálozván, vagyonát 270,000 dollárt bátyjára Borjú Bálintra hagyományozta. Ez váratlan szerencse volt. És Bálint föl is használta. Csinos házat vett magának, szépen bebútoroztatta, a színházban bérletjegye volt, de egy kis büszkeség is szállván beléje, a hajdani ismerősökkel nem igen társalgott, az előkelőkhöz pedig nem mert fölemelkedni és igy egészen magára maradt. Hanem azért az egész város beszélt arról a históriáról, hogy a vén birtokos kalandok után sóvárogván, egyszer színházból hazajövvet, bekötött szemekkel saját vén szakácsnőjét kisérte szobájába. Ez és számos apró kellemetlenségek okozták, hogy öregünk néhány évig alig ment emberek közé és minden idejét térfogatának nagyobbitására és orra pirositására forditotta, lévén olyan piros orra, épen mint a köpönyeggallér. Múltak a napok, múltak a hónapok és Borjú úr újra levelet kapott. Csakhogy ez díszes kis levél volt. Öregünk habozás nélkül felbontotta és olvasá: „Balog Ferencz és neje, úgyszintén Füzesi Ákos és neje tisztelettel meghívják uraságodat gyermekeik, Ilonka és Géza esküvőjére, mely folyó hó 18-án fog megtartatni.“ — Áh! Tehát kezdik belátni, hogy én is közéjük való vagyok. Nagyon jól van. Ott leszek. Hanem akkor szemle alá kell venni a ruhatárt. Lássuk csak! Magyar nadrág még új, ez igen jó lesz ! Mellény is jó lesz még! Attila! Oh ez már fölmondta a szolgálatot. Uj attila 60 forint. Meg kell lennie. Uj kalap 5 forint. Keztyű 1 forint 40 krajczár. Mindössze 66 forint és 40 krajczár. No de ennek meg kell lenni! Ki tudja? Még csak ötvennyolcz éves vagyok! Hátha valami. .. Halk kopogás zavarta meg gondolatmenetét. — Szabad! Áh ön az borbély! Épen jókor! Már vártam! — Hogyan ? Talán csak nem . .. — De igen. Tanácsot akarok magától kérni. Nézze csak , Balog úr meghitt a menyegzőre. Mit gondol, elmenjek ? — Oh hogyne! Hiszen az pompás mulatság lesz! — De ez a kopasz fej! — Hát egy paróka! — Sokba jön? — Hat forint. — Hatvanhat és hat az hetvenkét forint és negyven krajczár. Jól van. Bízom önben. — Talán beszélni is méltóztatik? — Mit? — Hát például felköszöntőt az új párra vagy a vendégekre. — Ejnye? Hát muszáj ennek megtörténni? — kérdé Bálint aggodalmasan. — Nem muszáj , hanem az már úgy dukál, hogy ilyen alkalmakkor mindenki elszaval egy saját szerzeményű mondókát. Aztán Borjú Bálint, kiről oly sok szépet beszélnek, talán csak nem fog kivételt tenni! — vélekedők a szapora beszédű borotvaművész, kinek, szavai szeget ütöttek Bálint fejébe. Ő és beszédet tartani, — gondolkodék hősünk magára maradva. Ö tartson beszédet, s ki eddig legföljebb a száját tartotta. Verítékcseppek gyöngyöztek alá homlokán , feje szédült és kénytelen volt szabad levegőre menni. Sétára indult. És ime, alig kanyarodott be a szomszéd sarkon, máris észrevett valamit, mi hivatva volt őt mostani szorult helyzetéből kisegíteni. A könyvkereskedő kirakatában észrevett egy füzetet e hangzatos czímmel: Felköszöntések különböző ünnepélyességekre. Nem telt bele egy pillanat és a könyv hősünk birtokában volt, ki túl boldogan rohant haza. — Ki vagyok segítve! Ebből betanulok egy verset, elhíresztelem, hogy magam csináltam és akik nem becsülték meg a földbirtokos Borjút, bizonyára keresni fogják Borjúnak, a költőnek barátságát! Izibe hozzá is fogott egy vers betanulásához. Nem épen könnyű feladat egy ötvennyolcz éves embernek, kit tanítói már gyermekkorában is gyakran tüntettek ki azon állat nevével, mely inkább hosszú fülei, mint zenei talentumáról nevezetes. Szerencsére Bálint birt a ma föntnevezett állat türelmével is, és igy történt, hogy tíz órai szakadatlan tanulás után a verset kitűnően tudta. Tudta pedig olyan jól, hogy később már maga se hitte, hogy ő ezt betanulhatta , hanem szentül meg volt győződve a felől, hogy ő maga szerzette. Végre eljött a nagy nap. Borjú úr kicsípte magát. Föltette barna parókáját, keztyűt húzott és büszkén sétált a lakodalmas házhoz. Mindenki megbámulta. Már akkor hire járt a városban , hogy Borjú úr verset csinált és valóságos újongással fogadta őt az egybegyült vendégsereg. Az egyházi szertartás hamar véget ért és a vendégek asztalhoz ültek. Pompásnál pompásabb étkek kerültek az asztalra, folyt a jó bor és a borral együtt — már ez így szokás nálunk — megeredt a toasztok árja is. Borjú feszengni kezdett. Valami kimondhatlan rossz előérzet vett rajta erőt és nem tudta, hogy miért. E perezben elkiáltja magát valaki: — Halljuk Borjút, a költőt! Minő tetszésre találtak e szavak, eléggé Politikai szemle. A horvátkérdés tárgyalását a t. ház négy ülés alatt befejezte. Magvas, méltóságteljes és mindig magas színvonalon haladó vita után — melyben mind a kormány és szabadelvű párt, mind az ellenzéknek két árnyalata élénk részt vett — a ház a függetlenségi párt által benyújtott indítványnyal, s a mérsékelt ellenzék negatív javaslatával szemben, a kormány határozati javaslatát fogadta el 187 szavazattal 105 ellen, tehát 82 szavazattöbbséggel. (A 1. honatyák közül ezen fontos kérdés tárgyalásakor csak 152-en voltak távol.) Mi előreláttuk és óhajtottuk is ez eredményt, mert nézetünk szerint a jelen viszonyok között csakis ez lehetett a megoldás egyedüli helyes módja, annál is inkább, mert ha a független parti Irányi is kifejte, a horvátoknak a czimerekre vonatkozó követelését törvényellenesnek épen nem lehet declarálni, s ha a csőcseléknek a közös czimerek elleni tetteit a leghatározottabban elitéljük és a legszigorúbban büntetendőknek tartjuk is, a megtorlásnak oly módozatát, mely a horvátokkal való jó viszonynak helyreállítását messze elodázná, s a viszály magvát örökre magában hordaná,eszélyes és opportunus politikának nem tartjuk; s épen ezért határozottan el kell ítélnünk az ellenzék azon magatartását, melylyel a béke és kiengesztelődés minden időben egyedül helyes politikáját szem elől tévesztve és e fontos ügyben is a személyes ellenzékieskedés indulatától elragadtatva, a visszavonás magvait igyekeztek elhinteni, s így nem adták meg a horvátokkal szemben a kormánynak azt a tekintélyt, mely a parlament egyhangú határozatával járt volna, s melyre oly nagy szükség van; sokat tanulhatna e tekintetben az ellenzék Irányi Dánieltől, parlamentünk e kiváló alakjától. Francziaországban újból imétlődni látszanak azon események, melyek 1870-ben a III. Napóleon aera vége felé a porosz-franczia háborút megelőzték. A Németország elleni mély és vak gyűlölet politikai úgy, mint társadalmi téren egyre nő, s mindig brutálisabb alakban nyer kifejezést; a radicálisok és intrasigensek, kik a Németország elleni háborút hirdetik szóval és hírlapjaikban, mindinkább több hívet számlálnak zászlóik alatt, s befolyásuk a kormányzat körében is egyre növekedik; ehhez járul még az is, hogy az Alfonso spanyol király párisi insultálása alkalmából fölmerült események a Németország és a franczia köztársaság közti hivatalos viszonyt is nagyon feszültté tették, ami Vilmos császárnak Alfonsóhoz intézett táviratából — mely szerint „ő meg van győződve, hogy a párisi nép által Alfonsón elkövetett insultus, tulajdonképen neki volt szánva“,—eléggé világosan kitűnik. Mindezekből következtetve, talán nem esaionum»., lit «ziuiuno,juis, hogy egy nuuézia-német háború előestéjén állunk, ami nagyon is gyorsan bekövetkezhetik , ha a franczia kormány nem lesz elég erős és eszélyes a radicális demagógok által vezetett tömeg mozgalmainak gátat vetni, s így az árnyait már sötéten előre vető revanchet legalább addig elodázni, míg Francziaországból-