Kecskeméti Lapok, 1896. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)
1896-07-05 / 27. szám
27. sz. más hitű iránt. Ezt ajánlja tanulságul a jövivőre nézve is. Megjegyzi még, hogy a magyarnak legtöbb bajt a pártviszályok okoztak. Ez alatt nem a véleménykülönbséget érti; nem az egészséges pártküzdelmet, amely a körül forog, hogy ki és mi elv mellett tud szolgálni a haza ügyének. Hanem érti azon állapotot, a midőn a pártoskodás odáig megy, hogy egyik magyart halálos ellenségévé teszi a másik magyarnak. Ettől óv a jövőre nézve. Áttér azután arra, hogy mily fényes és méltó módon ünnepeli a magyar nemzet ezer- éves állami lételét. Hangsúlyozza királyunk részvételét ünnepeinkben s azt állítja, hogy századokig kell visszamennünk, míg találhatunk oly korra, midőn nemzet és király oly szorosan egybeforrtak a hazaszeretetben. Kiemeli, hogy a külföldi hatalmas fejedelmek egyenesen a magyar királyhoz intézték ez alkalommal üdvözleteiket. Jól esik nagy nemzetek üdvözlete a magyar nemzethez. Meleg hangon emlékezett meg az ezredéves ünnepségek központjáról, a fényesen sikerült kiállításról. Ennek megszemlélése azon öntudatot ébreszti bennünk, hogy amint őseink jeleskedtek a harczban, mi pedig helyt tudunk állni a békés munkában. Hivatkozik arra, hogy őseink karddal szerezték meg e hazát, nekünk pedig szellemi fegyverekkel s a békés munkával kell azt megtartanunk, habár a kardot most sem oldhatjuk le oldalunkról. Elbizakodás nélkül, de büszkén s teljes reménységgel mehetünk hát át a második ezredévbe, mert ifjú, izmosodó, tetterős nemzet vagyunk. Beszédét a király és a haza éltetésével fejezte be, mire felhangzott a nagy közönség zajos éljenzése. Fokozta e lelkesedést a „költő-képviselő“ Bartók Lajos, akinek „Vérszerződés“ czímű ez alkalomra írt remek költeménye a közönséget egész extázisba hozta; minden szakaszát, sőt majdnem minden egyes sorát megéljenezték, megtapsolták. A költő szívességéből a lelkesítő költeményt a következőkben adjuk : Vérszerződés. Emlékezzünk régiekről, Scythiából kijöttekről. Magyaroknak eleikről, S azok vitézségeikről! * * * Vége már nagy Scythiának, Szittya párduczok honának! Bárha áll száz tartományból: Száz felé húz, meg nem állhat! // Vérbe fúlt az ős magyarhon. Vértül árad a bíbor Don. Egymást verte a magyar le A Fekete-tengerparton. Harczban első valamennyi, Békén is az akart lenni! Bősz viszályt, fő ellenséget Ezért nem bírták leverni, így zúdultak Etelközbe, Önvérökben megfürösztve, Álmos ősapánk vezetvén Népét ősi hún örökbe. S bölcs vezér szólt: „Azt keressük: Egységet, hogy megvehessük, — Nagy szabadság balszerencsénk! — S a világot megverhessük! Száz magyar törzs apadt hétre, Lennénk egygyé: százat érne!“ . . . „Jó!“ zúgott hat főmagyar rá, Légy hetünk közt fővezér te! S most, a merre visz szerencséd, Követünk mi kész örömmel, Fejedelmünk, Ond, Kond, Előddel, Tas és Huba Töhötömmel! Egyénket ha megtámadják, Megérzik mindőnk haragját. Egymást védik világvégig A magyarok, el nem hagyják! Fejdelmünk vagy, Atil vére, Állj egy nemzet elejére, S veszszen, ki hűtlen viszályt hoz Fejdelmére, nemzetére! Föl paizsra most emeljünk, Rád köszöntsük bíbor kelyhünk, Folyjon egybe hősi vérünk, Ősz vezérünk, fejedelmünk ! Te bölcseség, másik hűség, A harmadik sasszeműség, Negyedik csel, ötödik dacz, Hatodikunk nagylelkűség, Hetedik áldozatkészség, S valamennyi, harczi készség, Hét vezér mind, mind egyenkint, Törvénytisztelet s vitézség! Mint most vérünk egy kehelybe: úgy a hét törzs teste-lelke, Vére nemzet s fejedelemnek Mindörökre folyjon egybe! Tőrzsvonánk most’önmagunkra, Soha testvér-rokonunkra; Elleninknek venni vérét, Légyen a vitézi munka! S Hadúr kardunk’ ha megáldja, S a magyarnak lesz hazája: Elő a törvény kehelylyel, Újra föl, véráldomásra! Egy hazát nekünk, egy isten! S egy érzést, mely egyesítsen, S adj sok ellent, a magyar hogy Maga barátja lehessen ! S mint e serleg nem a bortul, Habzik párolgó bibortul, Ki hazánkra támad orvul, Vére annak igy kicsordul! S igy fakadjon, igy szakadjon, Átkos élte igy apadjon, A ki hűtlen esküjéhez, Vére végig elcsorogjon!“ * * * S kézről-kézre kehely járja, Szájról-szájra áldomásra. S fejdelemmel nép s vezérek Szállnak ország hóditásra. Ir rész Álmos fejedelmi vére, Árpád lett nemzet vezére. Párducz nyargal paripáján, — Csak előre, csak előre! Tót, Szvatopluk elteperve, Fut bolgár Zalán leverve, Pannon földe meghódítva, — Egy jövének Pusztaszerre! Vérrel újra ott pecsétlik, Hogy a hont örökre védik, Hozva törvényt, törve önkényt, Fentartják száz ezredévig! * * * Fönn a légben kavarognak, Délibábban imbolyognak Honszerző vitéz vezéri Honszerető magyaroknak. S ébred Árpád lelke, látván Pusztaszernek puszta táján: Vérszerződést újra kötjük Ezredévnek új határán. Nézd Árpád, élő sírodból, Magyarok szivéből kelve: Ősi törvény nincs feledve: — Egy a nemzet s fejedelme! E hantokba újra s újra Ezer éve jegyezzük fel, Életünkkel és vérünkkel, Hogy e hont megvédenünk kell! S magyar király koronája Reá ragyog országára, Magyarország dicsősége Ragyog az egész világra! KECSKEMÉTI ÉILAPOK. Dr. Kovács Pál záróbeszéde következett volna, de ez az előadó betegsége miatt elmaradt, helyette dr. Horváth Ádám lépett a pódiumra s megköszönte a közönség megjelenését. Ezután a Polgári dalkör énekelte a szózatot s utánuk az egyesült czigánybandák előbb a Hymnust, majd a Rákóczy indulót játszották, mire a több ezerre menő közönség szétoszlott. Az ünnepély 7212-kor ért véget. III.:A diszfelvonulás és a népmulatság. Már két órakor ellepte a közönség az utakat, merre a diszmenetnek el kellett haladnia. A nagytemplomtól a műkertig tolongott a tömeg, türelmetlenül várván a menetet, mely csak '/10-kor indult meg. A merre csak haladt, mindenütt éljenzés és taps hangzott fel, mely bőven kijutott mindenkinek, de leginkább a városi diszbandérium délczeg tagjainak. A menetet lovasrendőrök nyitották meg. Ezeket követték a bőrnyalasok déli és feszes alakjai, a gazdák csoportja s utánuk közvetlenül a városi millenniumi diszbandérium élén a város legbélczegebb lovasa és legnépszerűbb polgára dr. Szeless Józseffel, aki most is jókedvű volt, mint a június 8-iki menetben, s fogadta az éljenzéseket most is a bandérium részére, mint akkor. A bandérium tagjai a következőkép sorakoztak : A vezető dr. Szeless József után jött Kovács Sándor a város diszzászlójával és Vágó László, továbbá kettős sorokban: dr. Horváth Mihály Szappanos Elekkel, Soós József, Szappanos Istvánnal s végül Papp György Sándor Györgygyel. Hanem a programmban megjelölt két csatlós nem a bandérium előtt lépdelt, hanem hátuk mögött ült kevélyen a diszhintók bakján. Utánuk haladtak ismét a lovasrendőrök, kik a kocsisort nyitották meg. Elől vitte a díszes négyes fogat a város és az ország czimerét, oldalt 3—3 rendőrrel, hátul egy gyalog biztos 2 rendőrrel. Az első kocsin ült Szegedy György tanácsnok és Vámos Béla főkapitány, mindketten díszmagyarban. A másodikon Bagi László főjegyző és dr. Horváth Ádám országgyűlési képviselő. A harmadikon Bartók Lajos országgyűlési képviselő diszmagyarban és Fekete István h. polgármester. A negyediken Korizsánszky János a Miklós szőlőtelep igazgatója diszmagyarban és Zombory László t. főügyész. Az ötödiken Mészáros János ev. ref. lelkész, Mészáros József tanácsnok és Tatay Jenő törv. kat. biz. tag. A hatodikon Dékány László tanácsnok és Kerekes Ferencz főmérnök. Ezután következett a kisleányok virágkocsija, a diszmagyarruhás hölgyek és a czigányzenekar kocsija. Utánuk az ipartestület, a polgári dalkör, a 48-as kör, mindegyik díszes lobogójával. Végre következett volna a programm szerint a polgárság „végnélküli“ kocsisora, de ez a résztvevők kevés száma és a kiállítás silánysága folytán mosolyt keltő curiosummá vált. A közönség időközben megtöltötte az egész műkertet A közönséget szórakoztató léghajók, tűzijátékok igen szépen sikerültek. A tánczot pedig vagy öt helyen járták, a termekben és a szabadban egész fényes reggelig, így sikerült e várva várt mulatság, melyen egyszer végre a nép is kimulathatta magát. Ott láttuk az egész várost előkelőivel, munkás polgárságával és a néppel együtt; ott vigadtak ők is a nagy nap örömére, mely sokáig fenmarad emlékezetükben, mert hiszen ez a nap a hála és az öröm napja; hála a Gondviselés végtelen kegyéért és jóságáért, hogy bennünket egy hosszú évezreden át megőrzött s ez egyúttal örömnap is, ezért vigadott ott úr a pórral s gazdag a szegénynyel! A mulatság összes jövedelmét a puszta- Iszeri emlékszobor javára fordítják. Adatok fürdőházunk történetéhez. Városunk levéltárában a közelebb múlt és e század elejéről is igen sok nevezetes adatok vannak, melyeknek napfényre hozatalával tudhatjuk meg egész biztonsággal azon események kezdetét és fejlődését, melyek naponként szemeink elé tárulnak.