Kecskeméti Lapok, 1929. július-december (62. évfolyam, 147-295. szám)

1929-09-22 / 215. szám

6.­ oldal. dombtetőkön s vonulnak tovább, maguk után hagyva — a felgyújtott osztrák fantáziának — a szétszórtan, közelben táborozó ellenség tel­jes illúzióját. Géppuska kelepel bele az éjsza­kába, s a felvert ellenség hiába várja a tovább menetelő felkelők támadását. Kézigránátok robbannak itt, ott fegyverek ropognak s egy­szerre a levegőt őrült üvöltés tölti be. Esze Ta­más utódai törtek rá az osztrák táborörsre. És így megy ez táborörstől táborörsre — egyik faluból a másikba — s a nyugalmából, álmá­ból felvert, felfejlődött ellenség lőheti — a vak éjszakát. Felkelőink hol vannak már azóta?­­ Éjjel-nappal menetelő, hol itt, hol ott fel­bukkanó felkelőinket számbelileg hallatlanul túlbecsülik, túlsokra jelentik és ezeket a nevet­séges számadatokat megtoldja még a szétug­­rasztott osztrák táborörsök fantáziája. Az ak­kori bécsi lapok 20—30,000-re teszik az akkor még alig pár száz felkelőink számát. Portyázók voltak: Egán Imre, Csabai János, Muraközy József, Parragh Endre, Héjjas Aurél, Láner István, Raád Árpád, Szabó József, Berentés László, Sz. Tóth Imre, Várkonyi Sándor, Sz. Vargha Sándor csapatai. (Folyt. köv.) A szerelmesek felett múlik az idő . . . Egy 16 éves kecskeméti fiú szélhámosságai Egy napig volt kéményseprőtanonc és a tanyákon pénzt vett fel Pénzszerzés Mágocson Egy 16 éves kecskeméti fiú már sok bajt okozott szüleinek, akik a Máriavárosban lak­nak és napszámoskodással foglalkoznak. A fi­út 1927-ben javító­intézetbe is utalta a fiatal­korúak bírósága és több, mint egy esztendeig a békésgyulai javítóban nevelkedett. Tavaly nyáron édesatyja kikérte a fiút a ja­vítóból és miután megígértették vele, hogy mesterségre tanítja a fiát, el is bocsájtották Békésgyuláról. A fiú azonban nem tanult mes­terséget, hanem csavargott. Legutóbb mégis a szülei hosszas rábeszélésére elszegődött ké­­ményseprő-tanoncnak és egyik napon a segéd­munkással a közeli tanyákra ment kéményt tisztítani. A fiú azonban hamar megunta a kor­mos mesterséget, de arra még volt gondja, hogy felkeresse a tanyaházakat, ahol az előző napokban kéményt tisztítottak és sorban fel­szedte a tisztításért járó díjakat. Persze a pénz­zel senkinek sem számolt el. Nagyobb stiklit csinált Nagymágocson. Be­állított egy földmíves házába, ahol csupán a gazda ötéves gyereke játszadozott. — Hol tartja apád a pénzt? — kérdezte a kisfiútól.­­ Az gyanútlanul rámutatott a sublót fiókra. A kéményseprő-tanonc kihúzta a sublótfió­kot, talált benne vagy ötvenpengőnyi papír­pénzt, magához vette és kifelé indult a lakás­ból. De azért még kitalált valamit:­­ — Mondd meg apádnak, hogy a Gazsi bácsi volt itt, az vitte el a pénzt is — mondotta meg­tévesztésül a kisfiúnak. A károsult földmives estefelé tért haza és azonnal jelentette az esetet a nagymágocsi csend­őrségen. A csendőrök nyomozni kezdtek és a nyomok Kecskemétre vezettek a Máriavárosba. Két mágocsi csendőr és egy kecskeméti rendőr tegnap délután megjelentek a lakásban. A meg­tévedt fiú azonban nem volt otthon, hanem valamelyik korcsmában sörözött a mágocsi pénzből. Este újból eljöttek a csendőrök és ott-­­­hon találták a fiút, aki nem is tagadta tettét. A csendőrök megvasalták a kezeit és úgy vit­­ték be a városházára, onnan pedig kivitték Nagymágocsra. A vége az lesz az esetnek, hogy a fiú újból javítóba kerül. Kecskemét th. város polgármesterétől. 35,571—1929. sz. 2787 HIRDETMÉNY Bencsik Antal kecskeméti lakos a Földbirtok­rendezés Pénzügyi Lebonyolítására Alakult Szö­vetkezet M. 1042. sz. felhívása folytán elkészí­tette a tulajdonát képező ingatlanból földhöz jutottak kimutatását név, megváltási ár, tör­lesztés és fennálló tartozás megjelölésével. Felhívom ennek alapján ezen ingatlanból földhöz jutottakat: Micsonay Menyhért VII., Csinor-utca 5. sz., ifj. Kovács Péter VIII., Szent László-város, Magó László Kadafalva 4. sz., Szücs Imre V., Rákóczi-város 5. sz., Kiss János 7II., Magyar-utca 7. sz., Kovács Sándor V., C­songrádi-utca 49. sz. lakosokat, hogy ezen ki­­utatást ezen hirdetmény közzétételétől szá­ntott 15 nap alatt, a hivatalos órák alatt a plgármesteri hivatalban megtekinthetik és rrá vonatkozó észrevételeiket ezen idő alatt őterjeszthetik. Kecskemét, 1929. szeptember 11. Zimay polgármester A Kecskeméti Lapok eredeti történelmi regénye 57 — Tekintetes Karok és Rendek! — kezdette Ottlyk. — Sürgős könyörgőlevelet nyújtok be az ország színe elé, amelyet az eperjesi ügy­höz kell csatolnunk. — Ki a kérelmező? — hangzott mindenfelől. — Az áldozatok egyikének özvegye, — mon­dotta Ottlyk, — özvegye Zólyom vármegye volt képviselőjének, aki évtizedeken át ország­­gyűléseink egyik dísze volt. Feszülten figyelt mindenki. Ottlyk fölemelte a hangját: — özvegy Radvánszky Györgyné született Máriássy Katalin a kérelmező, — mondotta a jobbjával a hallgatóság felé mutatva. — Sze­mélyesen jelen van, a fiával együtt. Mindenki odanézett, ahol a gyászruhás mat­róna ült. Általános mozgás támadt. — Az az, csakugyan, — suttogták egymás­nak a követek. — Ismerem, még a boldogabb időkből. — S az a jóképű fiatalember? — Fia, János, aki hiába igyekezett megmen­teni az öreget a vérpadtól. Ottlyk a perszonálishoz lépett s átadta neki a könyörgőlevelet. — Később majd fölolvastatik, — jelentette az, elodázni akarván az ügyet. — Most, most, azonnal! — zúgott minden­felől. A személynek engedni volt kénytelen. Át­nyújtotta az iratot az egyik jegyzőnek, aki nyomban hozzáfogott a fölolvasásához. Megrázó szavakkal beszélte el az irat Rad­­vánszky György tragédiáját, elfogatását, meg­­kínzását és borzasztó halálát, majd a vérfa­gyasztó kegyetlenséget, amellyel a holttestet a vérpadra vonszolták, megcsonkították és föl­négy­elték. A karok és rendek elszörnyedve hallgatták a Felvidék egyik legtekintélyesebb emberének szörnyű mártíromságát. — Igaz volna mindez a rettenetesség? — kér­dezte a perszonális, aki maga is elképedt a rém­ségek hallatára. — Az élő Istenre esküszöm, hogy az utolsó betűig igaz! — hangzott föl egy asszonyi hang. Az özvegy kiáltott, aki jobbját esküre tartva állott a helyén. A perszonális megrázta a csengőt s János visszaültette anyját a helyére. A jegyző tovább folytatta az irat felolvasását, amelynek befejező részében az özvegy az igaz­ságtalan ítélet felülvizsgálását, férje ártatlansá­gának kimondását s az elkobzott javak vissza­adását kérte. — A kérelem jogos! — Megszavazzuk! — kiáltozták mindenfelől. Klobusiczky Ferenc királyi táblabíró, zem­plén megyei követ állt föl szólásra. — Mégis csak tudnunk kell, — mondotta, — hogyan keletkeztek ezek a törvénytelen íté­letek. Indítványozom, idézze maga elé az or­szág a rendkívüli törvényszék két tagját, a sá­­rosi követeket s hallgassák ki őket eziránt. Ha tán félnének megjelenni, biztosítsuk őket, hogy nem történik velük semmi erőszakosság. Míg a tanácskozás tovább folyt, küldöttek mentek a két sárosi követért, akik csakhamar megjelentek. Megyeri emelt fővel, merész tekintettel ült helyére, Medveczky azonban sápadt volt s resz­ketett, mint a nyárfalevél. — Az ország tudni akarja, Megyeri és Med­veczky uram, — szólt a perszonális, — hogyan keletkeztek ama halálos ítéletek. Nyilatkozzék tehát először kigyelmed, Megyeri uram. A vérbíró fölállott s fejét nagybátran körül­hordozva, ezeket mondotta: — Könnyű most, az országgyűlés mentelme alatt s a rendkívüli bíróság eltörlése után szá­mon kérni tetteinket. De vajmi nehéz és vesze­delmes volt a mi helyzetünk. Mi arra voltunk kényszerítve, hogy az elnök fülébe súgjuk sza­vazatainkat. Azután, az idegen tagok szavazatai többet értek, mint a magyaroké. Végre pedig nem is a szavazatok arányában hozták az íté­leteket. A terem csak úgy zúgott a megbotránkozás­tól. — Ami engem illet, — kiáltotta Megyeri, — én minden esetben felmentésre szavaztam. A kivégezettek halála tehát nem az én lelkemen szárad! Hasonló értelemben nyilatkozott Medveczky Mátyás is. — Megparancsolták, hogy ne az ország tör­vényei szerint ítélkezzünk, — tette hozzá vér­szemet kapva, — hanem Kurzov tételei szerint! S halállal fenyegettek bennünket vonakodá­sunk esetére! Szenthe Bálint alnádor és pozsonymegyei kö­vet, majd Trencsén megye részéről Lapsánsz­­ky János arra figyelmeztették az országgyűlést, hogy a kivégzettek holttetemei még mindig pel­lengéren függnek, a vérpad még ott áll a pia­con s a börtönök tömve vannak ártatlanul be­­fogottakkal. (Folyt. köv.) KECSKEMÉTI LAPOK 1929. szeptember 22 megszerez, értékesít ÁRON ÉS MOLNÁR 2797 szabadalmi iroda Budapest, VIII., Rákóczi­ út 15. Felvilágosítás díjtalan. A szabadság hősei ♦ HELLER DOBOZEMMEMTHALI ♦

Next