Kecskeméti Színház és Mozi, 1924. október - 1925. április (1. évfolyam, 1-20. szám)

1924-10-04 / 1. szám

2 Sírt a nap a színházban. Megnyíltak a Katona József Színház kapui. Hosszú öt és fél hónap után ma reggel ismét megnyíltak a színház kapui. A lomha csendet, amely úgy ült eddig Thália tem­plomán és környékén, mint a ko­mor kuvik a temető kápolnáján, ismét a jókedv váltotta föl. Öt és fél hónapig még a napsugár sem jutott be az elárvult falak közé, ma pedig már süt a nap, friss, üde kacagást ver vissza minden kis zúg. Megélénkült a színház tája, új arcok, új hangok, új ruhák mindenfelé. A jó öreg Katona József Színház szeretettel várta keb­lére megtért lakóit, hogy helyet adjon nekik ismét hosszú hóna­pokra, meleg estékre, forró tap­sokra. Mikor utoljára ültünk itt a puha zsöllye süppedő bársonyán, még tavasz volt. Április végén jártunk, a tavasz már kibontotta rózsaszir­­mos szárnyait és valóban : a tavasz levegőjét szívtuk a színház falain belül is. A muzsika utolsó akkord­jai még ott zsonganak a lelkünk­ben, az utolsó esték hangulatos melegségéből még megmaradt a szívünkben egy-két szétfoszlott kis sugár. Rég volt, de igaz volt. Virágok, ajándékok özöne borította a színpadot és pulykaprittyegés, libagágogás vegyült össze teltházak tapsaival a szeretet, ünneplés forró, édes­, minden bút felejtető mámo­rában. Azután csend lett. A rival­dán utolsót lobbant a lámpa és legördült a függöny. Elbúcsúztunk, szétmorzsoltunk egy-két tolakodó könnycseppet és . . . Pont. Vége volt. Most újra itt vannak a messzire szállt vándorfecskék. Régiek, újak vegyesen. És várják a szeretetet, a pártolást. Semmi mást. Hogy mit hoz a jövő, nem tudjuk. Csak érezzük, hogy a szép tavasz után szép ősznek kell lenni. Ezt ígéri a nap is, amely oly szépen, oly ígéret­­teljesen süt újra, mintha a tavaszt akarná visszahozni . . . AZ ÚJ GÁRDA. A színházi pénztár ajtajára ugyan még nem függesztették ki a »Min­den jegy elkelt« feliratú táblát, de az érdeklődés hatalmas. Szerkesztő­ségünk telefonja állandóan csilin­gel és izgatott hangon kérdezik: Megjöttek? Szép-e a primadonna? Ki lesz Páger utóda ? Hát Ross helyett ki jött? stb. Ha a kérdé­sekre külön-külön kellene kimerí­tően válaszolni, vajmi kevés időnk maradna az újságot megszerkesz­teni. Ezért az érdeklődők tömegé­nek alábbi sorainkban adunk ki­merítő választ. Bemutatjuk a társu­latot. A hölgyeké az elsőség, tehát Szigeth­y Annus szubrettprimadonnával kell kezde­nünk. Rádió útján értesülünk, hogy Kaposváron tavaly nagymértékben fellép­ett a Szigethy láz, amelynek számos és számtalan áldozata volt, mert szerepléseit zsúfolt nézőtér tapsolta. A jelek szerint ez a gyó­gyíthatatlan betegség rövidesen Kecskeméten is fellép Sikerült megtudnunk, hogy még egészen fiatal és szép. Ügyesen táncol, jól öltözködik, szóval az Újházi-rajon­gók sem fognak csalódni. Az énekes primadonna

Next