Néplap, 1956. január (13. évfolyam, 1-26. szám)
1956-01-01 / 1. szám
2 NÉP LA ELSŐ SZILVESZTEREM "tíz éve most, de most is úgy gondolok rá mintha csak tegnap történ volna. Úgy ültük körül benzines hordóból rögtönzöt kályhát, hogy szinte elveszett köztünk. Bár a tábor területén szabadon mehettünk mindenfelé, az év utolsó estéjén nem volt kedve senkinek sem csavarogni. Ehhez persze hozzájárult a 40 fokos hideg is, amihez mi magyarok nemigen voltunk hozzászokva. A beszélgetés nehezen akart megindulni. Lehajtott fejjel, gondolatokban talán otthon járva hallgattuk a tűz barátságos pattogását. Én különösen nehezen vártam, hogy megszólaljon valaki, ösztönösen éreztem, hogy ezen az estén nem lehet másról szó, csak a Szilveszterről, s én, aki soha nem tartottam Szilvesztert, éppen erről szerettem volna sokat hallani. Úgy 10 óra felé nagy nehezen megindult a beszélgetés. Elsőnek egy pesti borbélysegéd mondta el egyik szilveszteri kalandját. Ez ugyan mindössze arról szólt, hogy barátjával együtt megittak egy liternyi pálinkát és fogalma sem volt arról, hogy hogyan került haza. Másfajta történetek is következtek aztán. Olyanok is, hogy Szilveszter éjjelén betévedt egy munkás az urak vendéglőjébe és újév reggelén félholtra verve ébredt a rendőrségen. Sok történetet hallottam azon az estén, de ahogy most, tíz Szilveszter tapasztalataival visszagondolok rá, megalapíthatom, hogy ezek a történetek nagyon szegények voltak. Így beszélgettük át a fél éjszakát. Majdnem mindenki mondott valamit. Alig voltunk a darakban 10—15-en, akiknek egyáltalán nem volt semmilyen szilveszteri élményük. A többiek ugyan biztattak bennünket, hogy beszéljük el mi is, hogyan szoktunk szilveszterezni, de mi — legalábbis én, mivel hazudni nem akartam, az igazat, hogy én sohasem szilvesztereztem, szégyellem elmondani. Dehát mit is mondhattam volna, hogy tizenketten voltunk testvérek és hogy az uraság, ahol apám cseléd volt, Szilveszterre adott két liter bort — ezt mondjam el? Ezen ugyan nemigen nevetett volna senki. Márpedig a hangulatot nem akartam elrontani. Ilyen gondolatokkal foglalkozva álltam fel a kályha mellől, s már a többiek is készülődtek a lefekvéshez, amikor kicsapó-dott a barak mindkét ajtaja, s tangóharmonikával, bendzsóval felszerelt szovjet katonák jöttek be hozzánk táncolva. Mi a meglepetéstől úgy álltunk, mintha gyökeret vert volna a lábunk. Nem akartunk hinni a szemünknek. Hát lehetséges ez is? Hogy a győztes katonák idejönnek a hadifoglyokhoz, a legyőzöttekhez, szilveszterezni, mulatni? Sehogy sem akartuk megérteni a történteket. De a meglepetés még csak aztán jött. Előkerültek a szilvóriummal, vodkával telt üvegek, és nekünk olyan szilveszterünk volt kivilágos kivirradatig, amilyenre azóta sem emlékszem. És reggel örömünkben sírva csókoltuk meg a szovjet katonákat, akik ezt a boldog szilveszterestet szerezték nekünk. Falcsik Ferenc. A boldog élet esztendeje köszönt Srencsényi Katicára Kicsi Katica! Édesanyád karjai között feküdtél. Halk léptekkel, suhanó szárnyon közeledett az új esztendő. Ott pihentél boldogan, önfeledten, ártatlanul. Te, az óév szülötte. Ólomkerekével lépkedett az idő, az óév már utolsót szusszantott, és te lassan öntudatlanul belecsöppentél egy új esztendőbe, egy új életbe. Milyen kedves kis gyerek vagy... A szülői szem és a gondoskodás kíséri minden mozdulatod, ahogy megmozdítod kis kacsodat, a hóvirágokkal díszített puha takarón. Kis Katica! Talán te vagy a megye legfiatalabb gyermeke. Keveset... semmit sem tudsz arról, mi van körülötted, milyen világ és milyen új esztendő fénye ragyogott rád. Nem tudod, hogy édesanyád mennyit szenvedett érted, mennyit vigyázott rád, mielőtt megszülettél. Nem tudod, hogy édesapád áldozatos elfoglaltsága mellett minden percét veled töltötte, a te édes kis képed, göndör hajad, 56 centiméteres termeted megjelenését , születésedet várta. Nem tudod kis Katica, hogy a te szüleid nem ilyen boldog és örvendetes világban születtek. Nem. Katica. Az ő születésükkor nem a béke csillaga ragyogott az emberiség felett. Az álnokság, és kapzsság uralkodott, amikor édesanyád és édesapád született, 23 évvel ezelőtt. Keserű valóság, nyomorúságos gyermeksors, cselédeskedés ébresztette őket arra, hogy milyen világban születtek. Édesapád cselédgyermek volt. Nem a nyíregyházi kórház szülőszobájában született , gondos és szakszerű felügyelet mellett, mint te. A nyirkos, egészségtelen cselédszobában látta meg a napvilágot, jóval távolabb a várostól, a tanyavilágban. Azt sem tudod, majd ha nagy leszel, hogy édesapádnak nem telt szép kis babaruhára, mint neked. Rongyos ruhában járt, éher, és kölcsön könyvből tanult az iskolában. Kis Trencsényi Katica! A te életed más élet lesz. Terád más világ, más új esztendő köszöntött. Te boldog leszel. Kis ruhád már készen várnak, szüleid rövidesen megvásárolják kis kocsidat is, amiben sokszor játszadozol. Ahogy növekedsz, úgy kapod majd sorjában a többi kis ruhákat is. Szüleid és a társadalom úgy vigyáz rád, mint a szemefényére. Aztán majd jönnek a játékok, a mackót, a babát, meg a kis mókust is nemsokára megcirógatod. Az új év első napján a boldog élet köszönt rád, örömével, szépségével és derűjével. PS 9- 1956 január 1. vasárnap Édesapám. Most, az új év küszöbén emlékeztetni szeretném arra a sok-sok beszélgetésre, amit különösen az elmúlt évben folytattunk, a termelőszövetkezeti gazdálkodásról. Édesapám is látja, hogy mi történik nálunk Tiszavasváriban, tudja jól, mennyit vitatkoztunk a tsz-ek eredményeiről. Én egymás után soroltam fel a magasabbnál magasabb eredményeket, de édesapám vagy elhallgatta, vagy azzal intézte el az egészet, hogy: „én már megpróbáltam egyszer, nem fogok ismét közösködni.“ De amikor így nyilatkozott, vallja be őszintén, nem gondolt arra, hogy két év telt el, amióta a tsz-ből kilépett és két év alatt sok minden történt. Azóta megerősödtek a tsz-ek. Apám éjjelnappal dolgozik azon a négy és fél hold földön, más munkát is vállal és mégis kevesebb a jövedelme, mint azoknak, akik a tsz-ben dolgoztak. A két hold búza IS mázsás eredményt hozott. Ebből rendezte a beadást, félretette a vetnivalót és alig maradt meg a család kenyérnekvalója. Árpából, kukoricából, bagonyából éppen megvan a szükséges mennyiség. A szerződött cukorrépa után kapott annyi cukrot, hogy elég lesz újig, de a készpénzt az adóba és az állami tartozásba kellett fizetnie. És mi van a tsz-ben? Bodnár Mihály — tudja édesapám, az az ember, aki mindig kérdezni szokta: „Mikor jön már a komám hozzánk?!“ — öt holddal lépett be és a múlt évben 453 munkaegységet teljesített. Ők is hatan vannak, mint mi. Ám Bodnáréknál tele van a kamra. Mihály bácsi 23 és fél mázsa búzát, 5 és fél mázsa árpát, 15 és fél mázsa szénát, 161 kiló cukrot, mézet, szappant, olajat, szalmát kapott. Készpénz-jövedelme 10.520 forint. Ugye elismeri jó apám, hogy Bodnárék eredménye nagyobb, mint a miénk?! Vagy ott van a Kossuthban Simon Miklós, aki 525 munkaegységért a következőket kapta: 28 mázsa búza, 6 mázsa 60 kiló árpa, 18 mázsa szálastakarmány, 3 és fél mázsa burgonya, 190 kiló cukor, 6 kiló méz, ezenkívül szappan, olaj, takarmányrépa, szalma és egyéb apróságok. Készpénzben 12.200 forintot keresett. Simon bácsi összes jövedelme 49.600 forint. Mikor jövedelmez ennyit az édesapám négy és fél holdja? Én megmondom. Akkor, ha belép vele a termelőszövetkezetbe! Ugyancsak a Kossuthban Réti Mihály 412 munkaegysége 21.638 forintot ér. Édesapám mindig azt szokta mondani, hogy nem jó az a munkaegység. Pedig dehogynem! Az Új Életben, amelyikből annak idején édesapám kilépett, most 38 forint 35 fillért ér egy munkaegység. A Kossuthban 52,5 forintot, a Dózsában 44 forintot. Bódi Imre harmadmagával dolgozott a Dózsában és 34 ezer forintot keresett. Ugye most már belátja, hogy bizony sokat ér egy munkaegység. Szeretném ha megértené édesapám ezekből a példákból, hogy hol a helye. Azt szeretném, ha egy év múlva az én apám is Bodnár Mihály és Simon Miklóshoz hasoradást csinált mi családi legszebb és újévi ajáni 1956 első kívánok egészséget öcsét! Lánya Czakóné százba sodik A NAPOKBAN szokatlanul furcsa, szinte hihetetlennek tűnő levél került a kezembe. 106 év. — Milyen nagy idő. Vajon hogyan nézhet ki az a Czakó Andrásné, akiről Kovács Endre, egyik levelezőnk írja, hogy 1850-ben született Besenyőd községben. Nem hittem a szememnek, amikor a következőket olvastam: „A 105 évet megélt dédanya még ma is jó erőben van, jó egészségnek örvend. Elvégzi a ház körüli munkát, főz, jószágot etet, vizet visz, s mi még több szemüveg nélkül varrogat.” Nem hagyott nyugodni ez a levél. Hajtott a kíváncsiság, hogy kimenjek Pócspetribe és felkeressem, találkozhassak megyénk legidősebb asszonyával, így is történt. A KÖZSÉGI tanácsházán az emberek talán még ma, az új esztendő napján " is"tiételkednek abban, — mint néhány nappal ezelőtt kísérőm, Gyula bácsi, a hivatalsegéd, — hogy Czakó nénire éppen ma köszönt az esztendő 106-odszor. — Nem hiszem én, hogy olyan vén lenne, hisz még anyakönyv sincs róla, ami kimutatná — dörmögte nagy fekete bajusza alól. — Sokszor láttam, amint gatlyat vágott, vagy vizet vitt a konyhára — magyarázta. — Nem lehet azt kérem 108 évvel megcselekedni. Én biztos voltam a dolgomban, mert mielőtt kimentem volna, megkérdeztem a megyei levéltárban, hogy tudnak-e erről. Anynyit tudtak ugyan, hogy valóban akkor született Czakóné, Hegymegi Erzsébet, mint ahogy azt Kovács Endre levelében írta. De azt már nem, hogy most is élne. MÁRPEDIG Él. A hitetlenkedő Gyula bácsival együtt indultunk el a Pécsi út 36-os számú házat felkeresni, ahol Czakó Andrásné a fiánál lakik. — Helyben vagyunk — mutatott a kapura. Bementünk. A legnagyobb csodálkozásunkra Czakó néni menye azzal fogadott bennünket, hogy nincs otthon a mama. — Hát? — meresztette a szemeit Gyula bácsi. —■ Elment a Samu fiához a falu túlsó szélére. Utána mentünk. Kíváncsian nyomtam le az ajtókilincset Czakó Sámuel 80 juhval és 8 hold földdel rendelkező egyéni gazda házában. esztendeje Meglepődésünk csak fokozódott, amikor a tűzhely mellett megláttuk Czakó Andrásnét a lábai fölé hajolva. Csontos, szikkadt kezében fakanál. Kavarta a rántást. Fogatlan szájjal, sejpítve a szavakat, fogadta köszönésünket. ARCA NYITOTT KÖNYV, melyből olvasni lehet. Sárga, mint a viasz. Viharos, keserves, szenvedésekről, súlyos, cselédsorban eltöltött esztendőkről tanúskodik. Az idő fogai szántottak barázdákat arcára, olyan kopottá, gyűrötté varázsolták! Szemei szürkék, halványok, s csillogásából úgy tűnik, mintha a múlt századának embere nézett volna ránk minden szenvedésével, alázatosságával. Amint kiderült, Samu fia azért hívta át az anyját, mert felesége szerencsétlenül járt a favágás közben s nem tud főzni. A mama segíti ki. Közben az idős asszony magcsúfolva magas életkorát , felállt, rakott a tűzre, s úgy ment el mellettem a szoba másik végébe a vizeskupáért, egyenes derékkal, bekötött fekete fejkendőben, ráncos szoknyában, mint egy életerős asszony. A lélegzetet — igaz — nehezen szedte. Mi meg Gyula bácsival nem győztünk csodálkozni, ahogy megláttuk. Felemelte a kannát és felöntötte a rántást. Aztán visszaült a helyére. NEHEZEN EMLÉKEZIK, rozsdásak a gondolkodás kerekei, s nagy" szót hall. Élete történetéből csak foszlányokra emlékszik már. De amit mondott, az igazolja, hogy a szegény ember emlékezetében leginkább a szomorú eseményei maradnak meg leginkább. — Gergelyfi tekintetes árnál voltunk cselédek a férjemmel — mondta akadozva, szaggatottan, s közbe nagyokat lélegzett. Szó-—' -nssa-ir"—'•»*' — Sötét van ebben a házban — szólalt meg, amikor meglátta, hogy írom szavait. — Látok én — válaszoltam s ránéztem szemüvegemen keresztül. Szinte mosolyogni lett volna kedvem, varráshoz sem visel szemüveget, pedig csekély 80 évvel idősebb nálam. Tovább viszem a beszéd fonalát. — Hogy éltek az uraságnál? — Dolgoztunk. A szőlőben. Nyitottunk ... Szüreteltünk ... fedtünk. Szeretett bennünket a Jancsi úr (Gergelyfi tekintetes). — Ő dolgozott? — Nem!. . . Tekintetes úr vét az. Jó ember vét... Tavasszal nyitottunk. Éhen. Kijött a Jancsi úr. Kérdi: — Van-e sódar? — Nincsen. — Na, küldje be a fiát. — Hozta is a Bandi gyerek.— Újévkor mit kaptak? — Semmit! Húsvétkor osztottak kommencót. Négy zsák életet ... Vét min nyitni a szőlőt, a családdal. — Meddig voltak cselédek? — Húsz esztendeig. — Mire vitték? — Semmire. — Egy házra valót kerestek-e? Néz rám. — Az uradalomban laktunk mi, a tanyába. DE MEGKERESTE«"' — mert a cselédsorssal járt.— András, István, meg a 14 éves Juliska, — gyermekük halálát. Cselédvért követelt a Czakó-familiától a földesúri rend. Andrást, aki gulyás volt az uradalomban, a bika ölte meg, esküvője előtt két nappal. Három óra hosszat hányta a szarván, mire kimúlt. — Csak akkor üzentek már értem, amikor meghalt, — mondta késésben a megye legidősebb asszonya. — Megölték a gyermekemet! — kiáltotta amit meglátta fia holttestét. S most elismételte e kijelentést, erőtlenül, fájdalmasan, hogy százszor vádolja ezzel is a multit. — Pista miatt került resztülment kintetes kocsit meg a mánk meg. S öreg szeme nézett előre, könnyes nem le Ez volt a mű HIRTELEN az ajtó s a déd hantak be ugrácagva. Az ifjú rásnak, réphad,zedesének fiai kívül van még Dédunokából ! De népes is is ha most együ, A fiai közül a nalamennyi cseléd v dás, gulyás, kocsis, Ma egész más en Sámuelnek 8 hold a 80 juha, saját háza. Jáinak 18 holdja, azon gidálkodik. Miklós és Józsi a földosztáskor kapott föl, der. Czakó néni, ha keveset is tud a jelenről, de látja fiainak, unokáinak és dédunokáinak az életét, boldogulását, s együtt ünnepli valamennyivel szívében az újesztendőt. Én nem kívánok mást Czakó néninek, csak azt, hogy viselje el egészséggel azt a sarcot (kötényt), amit János fia vett, s főzze még sokáig a finom, ízletes ebédeket. Farkas Kálmán .