Kelet-Magyarország, 1961. július (18. évfolyam, 152-176. szám)
1961-07-30 / 176. szám
óécsy Zoltán Petőfi Sándor haláláról 112 ÉVVEL EZELŐTT a segesvári ütközetben a „száguldó paripák” lába alatt lelte halálát a magyar irodalom mindmáig legnagyobb költője, Petőfi Sándor. Halálának híre kétségbeejtette a nemzetet, nem és nem tudtak beletörődni abba a gondolatba, hogy a népforradalom vezére nincs többé. Pedig az emlékezetes ütközet után egykét nap múlva már nagyjából bebizonyosodott, hogy a költő ott lelte halálát, de azután is, hányán és hányán látták őt különféle formában itt is ott is felbukkanni. — Illyés Gyula páratlan Petőfi tanulmányában összefoglalta azokat a híreket, mendemondákat, amelyek elterjedtek a költőről a segesvári ütközet után. EGYIK HÍR SZERINT a költő Szibériában élt, ólombányában dolgozott, mások Zilahon látták, mint deszkát áruló székely legényt. Voltak, akik drótostót álruhában látták. Egyik iskolatársa Kápli Lajos evangélikus pap férfi szavával erősítette, hogy hajlékában vendégül is látta. Nagyváradona nőegylet hónapokig őrködött felette és táplálta. Bathó Ignác is kisegítette 20 Ft-tal. De adtak szállást Petőfinek Hódmezővásárhelyen, Felvidéken, Londonban, sőt Amerikában is. Lengyelországban két forradalmár, Malinowski és Wisniweski találkozott vele. Hasztalan cáfolták meg a híreket, jöttek az új mendemondák. 1936-ban egy bécsi lap közölte, hogy egyik szibériai faluban írásos adatokra bukkantak, melyek szerint a múlt század második felében élt ott egy Petrovics Sándor nevű magyar száműzött, s 1864-ben halt meg. Végül erről a hírről is kiderült, hogy valótlan. Annyi igaz volt benne, hogy a múlt század végén valóban terjesztettek kéziratban oroszul olyan forradalmi Petőfi-verseket, amelyeknek nincs magyar eredetije. Még az is kiderült, hogy ezeket orosz forradalmárok írták, akik ismerték Petőfit és fedőnévként, vagy kihívásként használták ezt a nevet. A FELSOROLT „ÉLŐ HÍREKHEZ” hasonlóan, számtalan formában látták őt elesni a csatában, de voltaképpen senki sem látta. Egy szemtanú állította, hogy futva menekült az üldözők elől és hátulról szúrták le. Mások szerint Zeyk Domokos vette a nyeregbe. Mikor az ellenség utolérte őket, Zeyk Domokos öngyilkos lett, Petőfit meggyilkolták. Az elmondott visszaemlékezéseken kívül ki tudja, hogy hányan és hányféleképpen „tudják” meg a nagy költő halálának körülményeit. — A közelmúltban a községünkben Vaján élő Deésy Zoltán bácsi, aki nagyapjától hallotta a történteket, szintén másképpen meséli el. — 1849 JÚLIUS 31-ÉN déli időben látta nagyapám, Deésy Domokos huszárfőhadnagy, hogy Petőfi az országúton szaladt át. Jobb kezében kard, bal kezében csákó volt. A költő a gyalogsághoz igyekezett, nagyapám rákiáltott: „Ne menj oda Sándor!” — De Petőfi nem törődött vele, hanem tovább igyekezett, s közben visszakiáltotta: „Nekem ott a helyem!” — A kozák túlerő azonban hamarosan megfutamította a sereget. Mindenki menekült. Petőfi egy keserű nevezetű huszárőrmester nyergébe kapaszkodott. A ló nem nagyon bírta a két testet. Mikor az ellenség közeledett, Petőfi leugrott a lóról és egy tábla kukoricába igyekezett. Az ellenség azonban hamar beérte. Keserű őrmester menekülés közben visszapillantott és meglátta, hogy a költőt a kukoricásban leszúrták. A csatateret ellepő románok Petőfi holttestét beledobták a Küküllő vizébe, ezért nem találták meg soha sem. — Elmondta Deésy bácsi, hogy az öreg szabadságharcosok, akiket gyermekkorában ő is ismert, gyakran beszélgettek és nótáztak is erről: „Sírva zokog a Küküllő minden kicsi habja, Sírva zokog a Küküllő, Petőfit siratja.” Ki tudná ennek azemlékezésnek a valódiságát ellenőrizni? Molnár Mátyás A csinos férj Giovanna Ralli, Marcello Mastroianni és Vittorio de Sica a film alkotói neveikkel igyekeztek fémjelezni „A csinos férj”-et. Sajnos, az utóbbi időben már nem egészen fémjelzés Sica neve sem. Az olasz filmgyártás — úgy tűnik,— most kátyúba jutott. Ez a film könnyű nyári szórakozást nyújt csupán, valamivel kevesebb humorral, mint az eddigi Vittorio de Sica-széria. é KwmMMs iimmmm Szegedi Szabadtéri Játékok Ez mind néző? Az ember azt gondolná, hogy a Szegedi Szabadtéri Játékok csodálatosan szép környezete, a hatalmas méretek csak az egyszerű nézőket nyűgözik le. Az ellenkezőjének a bizonyítására hadd mondjam el Ágai Karolának, a Hunyadi László című opera Máriájának esetét. Még az első előadás előtt mutattak neki egy kitűnően sikerült felvételt a nézőkkel teli nézőtérről, a környezetről. Művésznőnk azonban csak a végtelenül piciny fejeket látta az egészből és ezt kérdezte nem kis izgalommal: „ez mind néző itt?” A nézők is elálmékodnak a hét és félezres nézőszámon, de számukra sok érdekes számot tartogat még a Dóm környéke. Nézzünk meg egy néhányat. A színpad területe hétszáz négyzetméter, ebből több mint kétszáz négyzetméter a beépített színpadtér. A Bánk bán színpadi konstrukciójához húsz tonnányi vasanyagot használtak fel és olyan óriási színpadi építménye van, amelyet hazánkban még sohasem alkalmaztak. Mindkét operában közel húsz méter magas bástyafoktok foglalják látványos keretbe a színpadképet. Az operáknál száztagú zenekar játszik — Vaszy Viktor érdemes művész vezényletével —, 130 tagú énekkar lép fel. Az énekkar zömében nem hivatásos színházi énekesekből tevődik össze, majdnem százfőnyit tesz ki ebből a létszámból a „Szegedi Zenebarátok Kórusa” és a MÁV szegedi „Hazánk” férfikara. Rajtuk kívül több mint száz némaszereplő, statiszta is közreműködik. A Hunyadi László előadásain megszólal a Dóm világhírű orgonája és mindkét operában a Dóm harangjai is. A jó hallhatóságot több mint háromezer, a nézőtér széksorai alatt elhelyezett úgynevezett suttogó kis hangszóró biztosítja. Az előadás így a nézőtér minden pontjáról egyformán jól hallható. Szállás szállón kívül Színház- és vonatjeggyel a zsebünkben sem indultunk valami nagy nyugodtsággal az útnak, mert a hírek alapján attól tartottunk, hogy nem kapunk szállást. A Klauzál téri Idegenforgalmi Hivatalban aztán pillanatok alatt elmúlott minden aggodalmunk, mert ha nem is szállodában, de kényelmes szállást biztosítottak. Én találkoztam egyébként az első külföldivel is. Egy stílusosan szőke német kislány német nyelvű ismertetőt kért volna a Hunyadi Lászlótól,de már csak angol nyelvűt tudtak volna adni. Azzal viszont láthatóan nem ment volna többre, mint a magyar nyelvűvel. Node sebaj, majd lesz kint este előadás előtt. És már siet is tovább, mert még most jött csak és keveset látott. Madame Hasson Ugyancsak az Idegenforgalmi Hivatalban történt. Mi a külföldiek véleménye Szegedről? Kit ne érdekelne ez a kérdés, különösen, ha az a külföldi éppen egy francia nő. Madame Husson, egy francia mérnök felesége a francia egyetemisták csoportjával érkezett Szegedre. Alaposan körülnézett már a városban, látta a Hunyadi Lászlót is és talán éppen ezért tartották anynyira érdekesnek a véleményét, hogy mindjárt magnetofonszalagon is rögzítsék. Külön hízelgő a szegediek számára, hogy az operából éppen városuk színésze, Szabó Miklós tetszett neki a legjobban. Nyilván nem csupán az ismert francia udvariassággal magyarázható, hogy el volt ragadtatva Szegedtől. "Tőle talán a legnagyobb dicsérő jelző, hogy szép városunkat Avignon-hoz hasonlította. Egyébként a franciák nagyon szeretik és ismerik is a magyar operát. Neki azonban Bartók a kedvence. Azt talán felesleges is megemlíteni, hogy a borunk, a halászlevünk és más ínyencségünk mennyire ízlett, hiszen ezzel csaknem minden külföldi vendégünk így van. Mascagni Az előadások megkezdése előtt körülbelül két órával csak belépőjeggyel lehet bemenni a Dóm körül lezárt térre. Általában mindenki belenyugodott, de egy kivételt mégiscsak láttam. A Bánk bán előadás előtt történt, hogy egy férfi jegy nélkül akart bemenni, valakire hivatkozva, hogy csak azt keresi. Természetesen nem engedték be. Nagy vita keletkezett, sok kíváncsi körülállóval. Az egyik ilyen kíváncsiskodó meg is ragadta mindjárt az alkalmat, hogy talán évtizedek óta tartalékolt viccét elsüsse. Szerinte természetesen Szegeden esett meg Mascaghival, a világhírű olasz zeneszerzővel, hogy késve érkezett az előadásra, ahol vezényelt volna és a rendőr nem engedte be, mire a maestro egyre csak ezt ismételgette: Mascagni, gondolván, hogy jobb belátásra bírja a szigorú rendőrt. A válasz azonban nagyon kurta volt, „ugyan, kérem, nem lehet itt mászkányi”. Csak éppen a mottót felejtette ki a mesélő, hogy egy újszülöttnek minden vicc új. És még egy szegedi anekdota. Nyugodtan elmondhatom, mert elég messze vagyok a szegedi kislányoktól, tehát bosszújuk sem érhet egykönnyen utót. Ők egyébként úgyis azt mondanák rá, hogy már szakálla van. Egyszóval azt tartják, hogy Dankó Pista mindig megpengeti a kezében lévő hegedűt, valahányszor egy feddhetetlen erkölcsű, ártatlan szegedi kislány elmegy mellette, de már legalább két évtizede hallgat a szobor csodálatos hegedűje... Egy holland kislánnyal A múzeumban még a gyönyörű festmények (például Koszta, Fényes) előtt sem tudtam elmenni egy kislány mellett anélkül, hogy utána ne nézzek. De aztán vissza is fordultam, ahogy német szót hallottam. Anneke Sutherland egyedül jött Hollandiából, de ugyanebben az időben egy holland turistacsoport Hódmezővásárhelyre ment kirándulni. Amikor megkérdeztem Annekétől, hogy mit tudott Magyarországról, nagyon őszinte akart lenni és azt válaszolta, hogy majdnem semmit. De aztán az előző este látott Hunyadi László elismerő kritikája után elmondta, hogy már régóta ismeri Erkel zenéjét és nagyon szereti Bartókot is. Ugyanitt találkoztam egy német színházi szakemberrel is. Herbert Klaus, a hallei színház főintendánsa készséggel válaszolt kérdéseimre. Régóta és sokat foglalkozik „szabadtéri” kérdésekkel és így nem csak egyszerű néző elragadtatásával, hanem mint színházi szakember, sőt mint „szabadtéri specialista” tárgyilagosan nyilatkozhat a látottakról. Mindenképpen csak , azt mondhatja, hogy kitűnően oldották meg a problémákat, jól kihasználták az adott lehetőségeket, amelyeket a monumentális méretek nyújtottak. Más kérdéseket vet fel egy hét és félezer befogadóképességű színház, a szabadban, mint mondjuk egy ezres kőszínház. Ez a nagyszabású alkotás dicséretére válik szakembereinknek és az egész magyar színházi életnek. Sok szabadtéri színház van az NDK- ban is, de a legnagyobb befogadóképessége sem haladja meg a háromezret. Befejezésül csak annyit, hogy aki csak egy előadást is látott a Szegedi Szabadtéri Játékok műsorában, az nem tekinti egyszerűen örök élménynek az egészet, hanem olyan eseménynek, amelynek folytatását még sokszor szeretné látni Gál Béla. Németh Marika, a János vitéz királykisasszonya