Kelet-Magyarország, 1963. október (20. évfolyam, 229-255. szám)
1963-10-31 / 255. szám
Erős bor, vagy jó bor ? Ismét „rekord Malligand-fokra“ van kilátás A szakemberek becslése szerint az idei borok Malligandfoka valamivel magasabb lesz a szokásosnál. A szokásos, vagyis az úgynevezett normális évjáratok országos átlaga 10,5 fok. Az utóbbi három évtizedből négy kiemelkedő évjáratot tartanak nyilván: az 1934-est, az 1937-est, az 1947-est és az 1951-est. Ezekben az években az időjárás az egész vegetációs időszak alatt annyira kedvezett a szőlőnek, hogy a borok igen nagy része elérte a 16—18 Malligand-fokot. A bor alkoholtartalmát azonban az időjáráson kívül még egész sor más tényező is meghatározza: így maga a szőlőfajta, a szőlővidék fekvése, a talaj tápereje, a művelés módja — és még egy sor olyan körülmény, amit a szakemberek maguk sem ismernek. Minden borvidéken vannak ugyanis olyan táblák, parcellák, amelyek minden évben erősebb bort adnak a többinél — egyelőre ismeretlen okokból. Ilyen például Tokajban a híres „Szarvas”-szőlő, vagy a „Királyok” dűlő, az egri borvidéken pedig az úgynevezett Galagonyás, ahol mindig legalább egy fokkal erősebb bort szüretelnek, mint a közvetlenül mellette fekvő, s látszólag teljesen azonos dálókból. A különbség sok lehető oka között valószínűleg a talaj összetétele, nyomelemtartalma áll az első helyen, de a szakemberek még erre sem tudnak pontos választ adni. A szakemberek egyébként nem szívesen válaszolnak a „rekord Malligand-fokra” vonatkozó kérdésekre sem. Erre viszont már nem tájékozatlanságból, hanem — elvi okokból. A bor minőségét, értékét ugyanis — mondják, s teljes joggal — nem alkoholtartalma határozza meg. Sok külföldi országban már elterjedt szemlélet ugyanis a bortól nem „spiccet”, vagy mámort, hanem kellemes üdítő hatást, ízlelési élvezetet vár. S ezt elsősorban a bor illat- és zamatanyagai, különböző alkotórészeinek harmóniája nyújtja. Hogy ez mennyire így van, azt az is bizonyítja, hogy a nemzetközi borversenyeken a minősítésnél az alkoholtartalom semmiféle szerepet nem játszik. Illetve: az a bor, amelynek túl magas az alkoholtartalma, azaz többi alkotórészének mennyisége nem áll ezzel összhangban, eleve nem kerülhet a legjobbak közé. Mindez így van — de azért az a szakemberek szerint sem baj, hogy az idei borok Malligand-foka a szokásos 10,5 fok felett lesz.„ Emelkedtek a tűzkárok Beszélgetés Varga Károly századossal, a tűzrendészeti osztály parancsnokával (Munkatársunktól) A tűzrendészeti hatóságok és a tűzvédelmi bizottságok ellenőrző és segítő munkája nyomán az utóbbi években lényegesen javult a tűzrendészeti helyzet. Nagyobb gondot fordítanak a szabályok betartására, a megelőzésre. Már elenyészően kevés az olyan esetek száma, amikor a tűzrendészeti kérdést „szükséges rossznak” tartják, s a megelőzést a véletlenre bízzák. — 1963-ban hogyan alakultak a mezőgazdasági jellegű tűzesetek a múlt évihez viszonyítva? — tettük fel a kérdést Varga Károly, tűzoltószázados osztályparancsnoknak. — A mai napig 130 mezőgazdasági tűzünk volt, a múlt év hasonló időszakában 125. A számszerű eltérés lényegtelennek mondható. Annál lényegesebb a keletkezett kár. Tavaly 291 000 forint értékű mezőgazdasági termény, eszköz, épület vált a tűz martalékává, az idén viszont 803 ezer 700 forint érték ment tönkre. •— Mi az oka? — A szabálytalanul végrehajtott centralizálás. Különösen szembetűnő ez az újonnan felépült dohánypajtáknál. Például az ajaki Búzakalász Tszben a dohánypajták és tsz többi épülete között nincs biztosítva a tűztávolság. A nyírkarászi Rákóczi Tszben két pajta közé egyéb épületet építettek. A kislétai Rákóczi Tsz-ben a pajták és egyéb mezőgazdasági épületek között mindössze 10 méter a távolság. Ha tűzet fog az egyik épület, a szabálytalan telepítés miatt átterjedhet a többire is. Annál is inkább, mert a közelben rendszerint nincs elegendő mennyiségű víz. Gyakran még a legelemibb vízmennyiségről sem gondoskodnak. — Melyek a leggyakoribb keletkezési okok? — Első helyen a gyermekjáték szerepel. Bár a korábban kiadott rendeletek előírják, hogy a tűzgyújtó eszközöket el kell zárni a gyerekek elől. Ezt az elemi követelményt sok helyen nem tartják be. Csak akkor döbbennek rá könnyelműségükre, amikor leégett egy egész élet munkája, amely rosszabb esetben még a gyermek életét is követeli. Számtalan tűz keletkezési oka dohányzásra vezethető vissza. Eldobják az égő cigarettavéget és ha az könnyen gyűlő anyagra kerül, tűzet okozhat. A téli időszakra legjellemzőbbek a fűtésből, szabálytalan disznóperzselésből, húsfüstölésből adódó tűzeseteik. Nincsenek kellőképpen rögzítve a füstcsövek, iszalmakazal közelében perzselik a disznót, ruhaneműt szárítanak az izzó kályha mellett. Gyakori, hogy a mezőgazdasági erőgépeket puha fedésű épületben helyezik el. — A megelőzés érdekében milyen intézkedések szükségesek? — A községekben a megelőző munka legfőbb támaszai az önkéntes tűzoltók. Decembertől márciusig minden lakóházat, mezőgazdasági intézményt felülvizsgálnak és figyelmeztetik a lakosságot a hibákra, elmagyarázzák a szakszerű kijavítás módját. Nagyjából hasonló feladata van a tűzvédelmi bizottságoknak is. Azonban a megelőzésihez mindez kevés. Teljes sikert csak úgy érhetünk el, ha az emberek megszívlelik az elmondottakat és végre is hajtják azokat. Nagyobb körültekintéssel kezeljék a gyúlékony anyagokat és akkor nyugodtan alhatnak. Ha a gazdasági vezetőik betartják a szabályokat, lényegesen csökkenni fog a tűzikárok értéke. A „magazinosok“ százéves önéletrajza „....a jövedelem el ne vonassák— Aki eopfos korában kezdte Értékes, aktualitása miatt pedig érdekes gótbetűs, német nyelvű iratcsomó került elő a közeli napokban a nyíregyházi levéltárban: bizonyítékai annak, hogy éppen most 100 esztendeje tették az első lépéseket a Nyíregyházi Dohánybeváltó és Fermentáló Vállalat megalapítására. *1863- ban azzal a kéréssel fordult a Debreceni Kincstári Dohánybeváltó Hivatal Nyíregyháza városhoz, adja meg a lehetőséget egy helybeli beváltó létesítésére. Még ebben az évben aláírták a telek adásvételi szerződést s ezzel lényegében kezdetét vette egy nagy jövőjű üzem életre hívása, a Nyírségben. A FŐJEGYZŐ FELJEGYZÉSE Riszdorfer János korabeli főjegyző feljegyzései még arról tanúskodnak, hogy a város gazdálkodói lifijben azért hadakoztak, hogy 500 holdra kapjanak dohánytermesztési engedélyt. Az indok: „...azért, hogy az emberemlékezetet meghaladó idő óta űzött dohánytermesztés jövedelme el ne vonassák a lakosságtól.” A Regénynek is elegendő esemény, küzdelem színhelye volt a nyíregyházi dohánybeváltó az alatt a száz év alatt, amíg Szabolcs-Szatmár megye az ország elsőszámú dohánytermesztő területévé nőtte ki magát. így sűrítik egyetlen mondatba a gyár íratlan történetét a jelenlegi dolgozók, főleg azok, akik több évtizede itt keresik meg kenyerüket. Dokumentumok hiányában — a háború valósággal eltüntette a föld színéről a mostani gyár elődjét! — a szemtanuk emlékezése segít ki bennünket a visszapillantásban. Kétségtelen, hogy a város szempontjából hasznos volt ez a száz év előtti vállalkozás. Fellendítette a dohánytermesztést és munkát adott a környékbelieknek. De milyen volt ez a munka? — Gépeik nélkül, teljesen emberi erővel folyt a termés begyűjtése, fermentálása. Kézzel hajtották a prést, húzták a felvonócsiga kötelét. Mázsás kétmázsás bálák alá kellett állniuk az embereknek még a századforduló után is hosszú ideig. A huszas évek után is primitív körülmények uralkodtak a beváltóban. „Magazinosok”: így nevezték az ott dolgozókat, s ez árnyalt megfogalmazása volt a módosabbak szóhasználatának. Nekik a dohánygyári munkás egyszerűen csak „büdös” ember volt. Kerülték őket, mert munkaruha híján sajátjukban dolgoztak, abban jártak be haza. Csúcsidőben ezren is dolgoztak olykor itt, leginkább nők és gyermekek. Mráz Istvánná, Bacsóka Józsefné, nyugdíj előtt álló dolgozók copfos kislány korukban lépték át először az üzem kapuját. Egy-két évvel vénítették a gyerekeket, csakhogy felvegyék, az asszonyok letagadták terhességüket, nehogy megmutassák nekik a kijáratot. — Kellett a fillér, nagyon várta a család. 1944. szeptember 6. Szörnyű bombázás, áldozata lett ez legelemibb szociális ellátást nélkülöző, de mégis keresetet adó nyíregyházi üzem. Aki távolról szemléli a mostani épületóriást, máris látja a nagy változást. S talán nem is hiszi, hogy ez a világviszonylatban is előkelő új üzem, immár 13 éves. SZÁZMILLIÓ FALAKBAN — A gépiek értékét nem is számítva, államunk 100 millió forintot áldozott a felépítésére. Ma már emberhez méltó környezetben végzik munkájukat az egykori magazinosok. Korszerű gépek egész sora kíméli őket a testi erő kifejtésében. Tágas, étteremnek beillő ebédlő váltotta fel az egykori tenyérnyi melegedőt, amelyben egyetlen csikósspor jelentette a „konyhát.” Most tiszta, gépekkel ellátott konyhában főzik a napi menüt. Klub, könyvtár (csak a szépirodalom 1800 kötet), üzemi bölcsőde, napköziotthon áll a munkások és gyermekeik rendelkezésére, öltözőik, tisztálkodó helyiségeik minden igényt kielégítenek. Régen nagy szó volt a kerékpár: ma állandóan bővíteni kell a kerékpár-, de főleg a motorkerékpárszint. SZÉP BIZONYÍTVÁNY Hol vagyunk már a 100 év előtti 500 holdas dohányterülettel! Idén 15, jövőre 13 ezer holdon termesztik megyénkben a szép jövedelmet hozó dohányt a közös gazdaságok. Állandóan fejlesztik a feldolgozó üzemet is: a jelenlegi kamrás fermentálás rekonstrukciójára újabb 40 millió forintot költ az állam. Új, képzett szakembergárda nő fel az üzemben: az utóbbi 6 évben 40 dolgozó szerzett technikumi oklevelet. Ezen túl most százötvenen vesznek részt állami oktatásban az általános iskolától az egyetemig. — Száz évvel korábban üzemünk területe még távoli peremvidéknek számított. Jól mutatja a nagy fejlődést az is, hogy most szinte a belvárosban van a fermentáló. Néhány nap múlva, november hetedike előtt szerény külsőségek között tartanak kettős ünnepet a gyár dolgozói. Angyal Sándor Az igazságügyminiszter veszi át a büntetésvégrehajtás felügyeletét Az Elnöki Tanács a hivatalos lapban kihirdetett törvényerejű rendelete értelmében a büntetés-végrehajtás felügyeletét, november 1-től az igazságügyminiszter látja el. Az igazságügyminiszter gyakorolja mindazokat a jogokat, amelyeket a büntetés végrehajtással kapcsolatban kiadott korábbi jogszabály a belügyminiszterre ruházott. VILÁGMOZAIK Van-e élet a Marson? Az Egyesült Államok kutatói, rövidesen két „indiszkrét” rakétát szándékozik kilőni a Mars irányába: a Multivatort és a Gullivert. Céljuk: megbizonyosodni a Mars-lakók létezéséről. A rakétákon elhelyezett fotométereknek és spektroszkópoknak kell megvizsgálniuk, meg vannak-e a Marson az élő szervezetek jellegzetes feltételei. Újabb tenger készül Jövőre Krasznodartól délre újabb tenger építését kezdik meg. A mérnökök már elkészítették a gigantikus víztároló, a Kubányi-tenger tervrajzait. A hatalmas, 2 700 000 000 köbméter víz befogadására alkalmas medencéből 150 000 hektárnyi rizsültetvényt, kukoricatáblákat és más növényekkel bevetett nagy területeket fognak öntözni. Hallgatni arany Reginald Gueem kanadai gengsztert betörés közben tetten érte a rendőrség. Tűzharcba keveredett a rendőrökkel, meg is sebesült, de sikerült elmenekülnie. Gueem otthon kds műtétet hajtott végre magán: kivette a karján lévő sebből a golyót és egy más kaliberű golyót tett a helyébe, olyat, amilyet a rendőrség egyáltalán nem használ. Amikor bíróság elé került, az ügyészt megtévesztette a hamis bizonyíték, ezért tudta elejteni a vádat és Gueemet szabadlábra is helyezték volna, ha nem fecseg. A saját találékonyságára felettébb büszke gengszter azonban eldicsekedett a bírónak, hogy milyen műtétet hajtott végre magán. A bíró elismeréssel nyilatkozott az ügyességéről, majd két évi börtönre ítélte. Kondorkeselyűk támadása repülőgép ellen Kirgizia déli hegyvidéke felett két kondorkeselyű háromezer méter magasságban megtámadta az egyik „AN—2” szovjet szállító repülőgépet. Rober Hamitov pilóta manőverezéssel próbált kitérni a támadók elől. Ám ez nem sikerült, mert az egyik kondorkeselyű nekirepült a gép szárnyának, bezúzta, majd kődarabként alázuhant a mélybe. A repülőgépnek sikerült szerencsésen földet érni. A szárny kijavítása két órát vett igénybe. BODÓ BÉLA: Egyszerű történet Köp, köp, köp, köp... kipkop... Rozsdásodó bádogdobozban fehér faszögek, barna fatálkában nyúlós, sárga csiriz, bőrdarabok, mellettük reszelő, görbe fejű kalapács. Deszkaasztalka fölé hajol az öreg suszter. Egy kisasszonycipőt foltoz, hegyes kisasszonycipőt, mintha tű lenne, olyan a sarka, s olyan sovány a cipő, olyan elvénhedt, mint Aranka, az öreg kisasszony, aki a negyedik emeleten lakik, és csak egy foltos macskája van, senki más. Utána Lajoska vaskos gyerekcipője kap majd sarkot és foltot a talpra, nyűvi ez a huncut a lábbelit, de hogy nyűvi. Aztán a hivatalnok úr... izé... a kortárs hétköznapija következik, két nagy flekk kell rá... kérem szépen, szombatig meglesz. A suszterné félrehúzza a fosztó függönyt, amely a műhelyt a fülkétől elválasztja. Két politúros ágy van a fülkében, két nachtkasztli, l enni itt szoktak, az utcára nyíló műhelyben, a pulton, amelynek végében, kis cédulákkal őrizve, az elkészült javítások sorakoznak. Bögrét hoz ki a suszterné. Kávét és kenyeret. A suszter leteszi a kisasszonycipőt, megtöri foltos kezét és aprítja a kenyeret. Muszáj aprítani, mert foga nincs. Felénél tart, félretolja. — Miért nem eszel? — kérdi a suszterné. Fehér haja elől sima, hátul apró, szegény kontyba. Ő maga kövérkés, de nem mintha duzzadna az egészségtől. Víz puffasztja. — Nem kell — feleli a suszter és lenyúl a kisasszonycipőért. Úgy ismeri már, mint a tenyerét, időnként odajár hozzá ez a cipő toldozásra-foldozásra, mint ahogy esztendők sorjában a többiek is, a házból, a környékről. Lassan baktatnak a cipők, olcsó szandálok, s bakancsok is, kitaposva, elnyűve — egy új kaptafa elszégyelné magát társaságukban. Mennyi út futott el az elvékonyodott talpak alatt, mennyi szemétbe léptek velük, mennyi lépcsőt másztak meg bennük, mennyit futkostak ezek a lábbelik. Ide már fáradtan jönnek, öregen, elviselten. Még rájuk rak egy foltot, egy kaplit, megtoldja a ferdére koptatott sarkokat, még talpat is kap némelyik. Persze az emberrel is így van ez valahogy — a suszter is most jött a kórházból. Milyen szép ágyba tették, az orvosok nagy gonddal, úgy vizsgálták, mint ő a kisasszonycipőt. — Hát csak szedje öreg ezt az orvosságot, ez majd segít... persze magának már nem szabad dolgoznia... — Edd meg ezt a kis kávét, hiszen csak estére főzök — rimánkodik a suszterné. Tanácstalanul tartja a bögrét. A suszter nem felel. Ekkor jön a köhögés. Szárazon indul, mélyről, aztán elkapja az öregembert, rázza, rengeti, fojtogatja, s nehezen, kukkolva huzatja vele a levegőt. Rohan a suszterné a csaphoz, a keze remeg. Mint a szomjan haló, úgy kap a suszter a víz után. A suszterné hozzá lépne, egészen közel, — ahogy az érzések mondják neki, — nagy szívbéli simogatással, köhögést kergető babusgatással, miként gyermekével tette az idők mélyén, mielőtt sorban elhaltak, itt a műhely mögött, a napvilágtalan fülkében. Odasietne hozzá, és ...elmondhatatlan, micsoda ember ez az ő embere... ötven esztendeje immár, hogy soha egy nehéz szót nem mondott neki, csak csöndeset mindig, és most... ó, a szegény. A suszterné tudja, hogy nagy lázak égnek az öregben, megmondta a főorvos úr a kórház folyosóján, lázak és meszesedő ereiben ágaskodik az öreg vér... Nagyon magas a vérnyomás, kérem szépen. — Pihenj hát egy kicsit — szól a suszterné, de csak a falnak, mert az öreg már keresgéli a foltnak valót, kis deszkáján szabja a környelű késsel. Szombatra készen kell lenni. Sóhajt a suszterné. Ötven esztendő. És csak foltok és flekkek. De régebben még annyit sem hozott a műhely, hogy ijedten elhesegeti a gondolatot: nem akar bűnözni. Uramisten, itt ez a beteg ember, maholnap már... jaj. Nincs rosszabb, mint azt érezni, hogy tehetetlenek vagyunk. A suszterné, ha nem is gondolja el így, de így kell értelmezni érzését, lélekszakadva szaladna víztől puffadt lábával, hogy új tüdőt, fiatal ereket, friss izmot, egészséget szerezzen ennek az embernek, s hozzá komoly rendeléseket, finom cipőkre, elegáns gyíkbőrre, vastag, nagy talpakra, amelyeket szögezni, varrni nemcsak kiadós, hanem öröm és dicsőség. Készülő cipő, amely már formázás közben hirdeti a mester nevét. De csak itt ül és bámulja a suszter sovány kezét. Csak ül, és érez, anélkül, hogy szavakba foglalhatná. Akkor, erősen küzködve magával, s egyben legyőzve saját magát a nagy viaskodásban, kifáradva, mint aki birkózás után csaknem leroskad, úgy szólt a suszter: — Beadnék egy kérvényt... és ha elintézik, bemegyünk az öregek otthonába. Nagyot lélegzett. Na, kimondta. Aztán hozzátette, szégyenkező mosollyal, mintha bocsánatot kérne: — Láthatod... nem bírom tovább... A suszterné rámeredt, a szeme óriáskerék, belefér a legeslegnagyobb döbbenet. Aztán szótlanul hátrament a függöny mögé és rábámult az ágyra, a nachtkasztlikra, amelyek ötven éve laktak velük. Kip, köp, köp, köp... a suszter kint szögezte a kiasszonycipőt. Hogy szombatra kész legyen. 1963. október 31.