Kelet-Magyarország, 1964. május (21. évfolyam, 101-126. szám)
1964-05-01 / 101. szám
(Békét a vságnak) KXI Évfolyam, mi.s*Am ÁRA: 80 fillér 1964. május 1. péntek Szerény emléktábla őrzi Nyíregyházán, a szakszervezetek munkás klubjában azoknak a szabolcsi embereknek a nevét, akik életüket adták a legnagyobb emberi kincsért, az életért. Meghaltak, mert olyan rendet akartak, ahol megadják a munkának, a munkásnak kijáró becsületet, s mert a szó, a fegyver erejével követelték az élethez való jogot az ellenforradalmi Magyarországtól.. Werbőczy országában azonban nem volt jog és nem volt irgalom. Dózsa parasztforradalmától egészen 1945 április 4-ig büdös paraszt volt a neve mindenkinek, aki beleszületett egy népet sújtó nagy rabszolgaságba. A munkásegység, a szolidaritás szó hallattára is páni félelem fogta el a tőkést, földbirtokost és a népellenes hatalom kiszolgálóit. Vörös Csepel, a nagy gyárak és bányák dolgozóinak a hangját azonban nem tudták elfojtani. És ez a hang zúgott, s elért ide, az országnak ebbe a hallgatásra, éhínségre és nyomorra ítélt sarkába is, ahol kőművesek, nyomdászok, cipészek, asztalosok találkoztak titokban a munkásotthon falai között, hogy megismerjék a marxizmus eszméit. A szabolcsi május elsején a felszabadulásig soha nem voltak nagy tömegeket mozgatóak, de mindig döbbenetesek és félelmetesek az urak számára és reményt, új világot ígérőek az elnyomottaknak. A rongyos munkás és a mezítlábas paraszt ilyenkor rémisztően hatott az akkori hatalom szemében. Ezért vártak lesben a lovasrendőrök és ezért nyitották ki minden vörös május elsején a fogházak ajtaját, hogy megtöltsék a börtönöket a proletárokkal. Rendőrroham és május elsejékre acsarkodó újságok, a munkások jogfosztottsága ellenére győzött nálunk is Május. 1886 május elsejének tragikus végű chicagói munkástüntetésének emlékezete azóta eljutott a Föld legeldugottabb sarkába is. A proletariátus, ez az egyedüli igazán forradalmi erő történelme legszebb időszakát éli, amikor nagy változásokat érlel az idő. Nagyszerű május elsejékre ébred az emberiség. Az első nemzetközi munkásünnep óta hetvenöt ünnepet ért meg a világ, amelynek egyharmadán már győzött a munkáshatalom. Zászlók lobognak, virágok és embererdők hirdetik nálunk épp úgy, mint szerte a világon: a május elsejék győzelmét nem lehet megállítani a Földön. Jelentések a földekről, üzemekből • A tiszalöki járási termelőszövetkezetei tegnap — mintegy ezer hold ártéri terület kivételével — befejezték a kukorica vetését is. A következő két-három napban a még hiányzó gyomirtást végzik el a kenyérgabonában. A járás tizenkét szövetkezetében megkedték a cukorrépa és a mák első, saraboló kapálását. A nyírbátori járás 21 termelőszövetkezete közül 11 befejezte a vegyszeres gyomirtást is április 29-re. Tíz tsz-ben ma is dolgoznak a földeken, hogy a még hátralévő munkákat elvégezzék. A jó szervezés eredményeként a nyírbátori Kossuth, az encsencsi Virágzó, a nyírlugosi Szabadság és Új Élet tsz-ek végezték el legkorábban és legjobb minőségben a munkát. A nagykállói járási tanácsról telefonon közölték, hogy tegnap a járás közös gazdaságaiban befejezték a vetést. A mátészalkai járásban a győrteleki Aranykalász Tsz végezte el elsőnek a kenyérgabona vegyszerezését, 471 holdon. Két jelentős növényük a magkender és a cukorrépa növényápolását az ünnepek után megkezdik. A csengeri járásban május elsején is dolgoznak a földeken. A tervezett vegyszeres gyomirtásnak 95 százalékát tegnap estig elvégezték. Egyes tsz-ek megkezdték a borsó növényápolási munkáit. Lapzártakor jelentették, hogy a vásárosnaményi járás közös gazdaságaiban is befejezték a vetést. A Vörös Október Férfiruhagyár legjobb üzeme, a nyíregyházi lók dolgoztak 1964 első negyedévben a Vörös Október Férfiruhagyár nyíregyházi telepének dolgozói. A tervezett 85600 férfinadrág helyett 90612 darabot készítettek el öt fajtában, több modellben. Termelési értéktervüket 102,5 százalékra teljesítették. Eredményeik alapján újból első helyre kerültek a gyár telephelyeinek versenyében. Kibontakozott a telepen a szocialista munkaverseny. Jelenleg 4 brigád küzd a szocialista cím elnyeréséért. Méltó folytatása volt az első negyedévnek az áprilisi munka, amely a május elejére készülődés jegyében zajlott. Áprilisban 101,7 százalékra teljesítették a tervet Ekkor kezdték meg gyártani a keleti exportra kerülő férfinadágokat, melyből a második negyedévben 21 ezer darabot küldenek határon túlra Tekintettel a megnövekedett feladatokra és az exportkötelezettségre, az üzem dolgozói úgy határoztak: májusban megrendezik a minőségi munka hónapját. Minisztériumivándorzászló Nyírbátorban A Nyírbátori Növényolajipari Vállalat 1963 évi kiemelkedő eredménye alapján elnyerte az élelmezésügyi miniszter és az ÉDOSZ elnöksége vándorzászlaját és az élüzem címet. A gyár dolgozói ebből az alkalomból a járási kultúrházban április 30-án tartották meg az élüzem ünnepséget. Az ünnepségen részt vett Végh János, az MSZMP megyei bizottság ipari osztályának munkatársa, Dandár Béla, az ÉDOSZ elnökségének tagja, Varga Sándor, a Növényolajipari és Mosószergyártó Országos Vállalat vezérigazgatója, valamint az SZMT, a járási pártbizottság és a tanács képviselői. ■ A Nyírbátori Növényolajgyár dolgozói exporttervüket az elmúlt évben 121,6 százalékra, termelékenységi tervüket 104 százalékra teljesítették. Önköltségcsökkentésük kilencszeresen felülmúlta a tervezettet, több mint egymillió forintot takarítottak meg. A gyár dolgozóinak 47 százaléka szocialista brigádban dolgozik. Az élüzem ünnepségen 11 dolgozót kiváló dolgozó jelvénnyel tüntettek ki és több mint 20 ezer forint jutalmat osztottak. Gépjavítás 12 és fél nappal határidő előtt , A Közúti Gépellátó Vállalat nyíregyházi üzemében a téli gépjavítást jó minőségben 12 és fél nappal a tervezett határidő előtt elvégezték Ugyanakkor a tervezettől korábban felújítottak tíz Skoda M—10-es útihengert is. A munkasiker eredményeként a közúti üzemi vállalatok is korábban kezdhették meg az útépítéseket. A negyedévi prémiumfeltételek teljesítéséért mintegy hétezer forint jutalmat osztottak ki. Ugyanakkor nyereségrészesedés címén újabb 17 ezer forint került szétosztásra. A dolgozók átlagosan mintegy két heti fizetésnek megfelelő plusz pénzösszeget kapnak május elsejére. Nyikolajev alezredes látogatása Salgótarjánban Kedves vendéget köszöntöttek csütörtökön Salgótarján dolgozói: Andrijan Nyikolajev szovjet űrhajós alezredes, a szovjet, űrrepülők parancsnoka látogatott a több mint száz esztendős bányavárosba. Érkezését nagy érdeklődéssel, örömmel fogadta a város lakossága. Az utcák, terek zászlódíszbe öltöztek, a nemzetközi munkásmozgalom közelgő ünnepét köszöntő lobogók és transzparensek között helyet kapott a Vosznoki-3 hősének nagyméretű arcképe is, s a város legnagyobb üzeme, az acélárugyár főépületének homlokzatát az „űrhajós-család” tagjainak képe díszítette. A vendégeket, aki dr. Korom Mihálynak, az MSZMP Központi Bizottsága titkárának, Borbándi János vezérőrnagy, honvédelmi miniszterhelyettesnek, valamint Sz. D. Zotov vezérőrnagynak, a Szovjetunió budapesti nagykövetsége katonai attaséjának társaságában érkezett a városba, a palacküveggyár főbejáratánál ünnepélyesen fogadták a város és Nógrád megye vezetői, Jakab Sándor, a Nógrád megyei pártbizottság első titkára, Szokup Lajos építésügyi miniszterhelyettes, Alics János és Maluz József, a megyei pártbizottság titkárai, Pothornyik József, a nógrádi szénbányászati tröszt igazgatója, Hankó János, a megyei tanács végrehajtó bizottságának elnöke, Jednicska Gyula, a városi pártbizottság első titkára, Sándor Elemér, a Salgótarjáni Városi Tanács VB elnöke, Marczinek István, a Hazafias Népfront megyei bizottságának titkára és más helyi vezetők üdvözölték Nyikolajev alezredest majd helybeli iskoláknak az űrhajósról és feleségéről Tyereskováról elnevezett őrsei adták át virágcsokraikat