Kelet-Magyarország, 1965. március (22. évfolyam, 51-76. szám)
1965-03-02 / 51. szám
XXII. ÉVFOLYAM, 3. SZÁM ÁRA: 50 fillér 1965. MÁRCIUS 2. KEDD A magyar küldöttség látogatása a lipcsei vásáron Koszigin miniszterelnök nyilatkozata Fogadás a szovjet delegáció tiszteletére Lipcse, (MTI): Vasárnap reggel megnyíltak a lipcsei jubileumi vásár kapui és megindult a látogatók áradata a műszaki vásár kiállítási épületei, szabadtéri részlegei és a 17 vásárcsarnok felé. Az Apró Antal vezette magyar kormányküldöttség, a bolgár, a román, a jugoszláv, az albán, a koreai, a kínai, a mongol és a vietnami küldöttséggel együtt a nyugat-európai és a távol-keleti országok, továbbá Kuba kiállítását tekintette meg. A Német Demokratikus Köztársaság részéről dr. Grete Witkowski miniszterelnök-helyettes és dr. Erich Markowitsch miniszter kísérte őket. Alekszej Koszigin, szovjet minizterelnök Cyrankiewicz engyel miniszterelnökkel és Jakar Simunek csehszlovák miniszterelnök-helyettessel, vaamint a három kormányküldöttség tagjaival együtt a szövet kollektív kiállítási csarnokot, majd a lengyel, a cseh,jlchák és az EAK-beli kiállítst, továbbá a Német Demokatikus Köztársaság nagyipari gépkiállítását nézte végig. 3 csoportot az NDK részéről V. dr. Stoph miniszterelnök és más vezető személyiségek kísérték végig a vásáron. A látogatás közben Koszigin szovjet miniszterelnök egy francia újságíró kérdésére kijelentette, hogy jelenleg nincs szándékában sem Párizsba, sem Bonnön utazni, De Gaulle frania miniszterelnököt viszont meghívták, hogy látogasson el a Szovjetunióba. A vásár látogatottsága egyébként minden képzeletet felülmúl. A rendkívül rossz, téli időjárás ellenére már az első órákban százezrek keresték fel a vásárcsarnokokat és a műszaki vásár területét. „A kis szocialista országok igen fontos és különleges szerepet játszanak a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsához tartozó államok közös nagy gazdasági rendszerében" — mondotta hétfőn Alekszej Koszigin szovjet miniszterelnök a műszaki vásár 17. csarnokában a bolgár pavilon megtekintése közben az európai szocialista országokból — köztük Magyarországról — érkezett újságírók kérdésére válaszolva. Alekszej Koszigin és a szovjet küldöttség többi tagja Willi Stoph-fal, az NDK miniszterelnökével és a Német Szocialista Egységpárt Politikai Bizottságának Lipcsében tartózkodó többi tagjával együtt hétfőn az NDK különböző szakkiállításait tekintette meg, s különösen sokat időzött az NDK szerszámgépipari kiállításának területén, majd a szocialista országok kollektív kiállításait nézte végig. Délelőtt 11 órakor a szovjet küldöttség az NDK reprezentánsaival együtt a lengyel pavilonban adott koktélon vett részt. Itt Jozef Cyrankiewicz lengyel miniszterelnök és Willi Stoph, az NDK miniszterelnöke mondott rövid pohárköszöntőt. A Leipziger Volkszeitung című újság hétfői száma közli A. Kosziginnek, a lap számára adott nyilatkozatát. Koszigin kijelentette, hogy Lipcsét a világ egyik legfontosabb kereskedelmi központjának tartja, amely rendkívül nagy szerepet játszik a kelet-nyugat békés kereskedelem kialakításában. Apró Antal miniszterelnökhelyettes a magyar küldöttség tagjaival vasárnap délután a 21 különböző helyen elhelyezett magyar szakkiállításokat tekintette meg. Hétfőn előbb az európai szocialista országok kollektív kiállításait nézte végig, majd a belvárosban lévő vásárcsarnokban járt. A magyar küldöttség vezetőjét és tagjait mindenütt kitüntető figyelmességgel fogadták. Hans Bahr főkonzul, az NDK külkereskedelmi kamarájának elnöke hétfőn ebédet adott a szocialista országok kereskedelmi kamarai elnökeinek tiszteletére. Ezen magyar részről Kallós Ödön, a Magyar Kereskedelmi Kamara elnöke vett részt. A lipcsei új városháza közgyűlési termében Kurt Jäcmeisser, a vásár igazgatója ötven olyan külföldi személyiséget tüntetett ki a vásár díszjelvényével és oklevelével, akik az elmúlt évtizedekben kiváló érdemeket szereztek a lipcsei vásár fejlesztésében. A kitüntetettek közé tartozik Szokolovszkij marsall és Bokov vezérőrnagy, akik mint a szovjet hadsereg parancsnokai közvetlenül a második, világháború befejezése után igen nagy szerepet játszottak abban, hogy a lipcsei vásár már 1946 tavaszán ismét megnyithatta kapuit Magyar részről Kallós Ödön, a kereskedelmi kamara elnöke és Schiffer Pál, az IBUSZ vezérigazgatója részesült ebben a kitüntetésben. Abraszimov, a Szovjetunió NDK-beli nagykövete a lipcsei városházán hétfőn fogadást adott a lipcsei vásáron részt vevő szovjet kormányküldöttség tiszteletére. A fogasson jelen voltak a kormányküldöttség tagjai, Kosziginnek, a szovjet minisztertanács elnökének vezetésével, továbbá Willi Stoph, az NDK miniszterelnöke, az NSZEP Politikai Bizottságának tagjai és póttagjai, az NDK államtanácsának tagjai és a köztársaság más vezető személyiségei, a vásáron részvevő külföldi kormányküldöttségek vezetői és tagjai, a lipcsei társadalom képviselői. A fogadáson Koszigin és Stoph beszédet mondott. Képünkön (balról jobbra) Alekszej Königin, Jozef Cyrankiewicz és Willi Stoph a szovjet pavilon egyik automata gépe előtt. (Telefoto / MTI Külföldi Képszolgálat) A parlamenti küldöttség lengyelországi látogatásai Varsó, (MTI): A Lengyelországban tartózkodó magyar parlamenti küldöttség Vass Istvánnénak, az országgyűlés elnökének a vezetésével hétfőn délelőtt meglátogatta a turoszówi erőművet. A küldöttséggel együtt utazott Roman Nowak, az államtanács tagja, majd csatlakozott ahhoz Czieslaw Wyccch, a lengyel szejm elnöke. A magyar parlamenti küldöttség megtekintette a barnaszénbányászat automatizált külszíni fejtéseit és az erőművet. Itt a wroclawi vajdasági tanács, a járási pártbizottság és az üzem vezetői fogadták a vendégeket. A kombinát meglátogatása után Zgorzelecben díszebédet rendeztek a magyar küldöttség tiszteletére. A delegáció délután folytatta útját Opoléba, ahova est® érkezett meg. Meghalt Schärf, Ausztria elnöke Adolf Schärf osztrák elnök vasárnap este 75 esztendős korában meghalt. Az osztrák elnök három héttel ezelőtt betegedett meg influenzában és 11 napja kórházba szállították. Néhány napja állapota válságosra fordult, mert régebben szerzett májgyulladása kiújult. Az elnök vasárnap reggel elvesztette öntudatát és az orvosok már nem tudtak segíteni rajta. Adolf Schärf 1890 április 20-án született, Nikolsburgban. A hitlerista megszállás idején Schärf hosszabb időt töltött koncentrációs táborban. A háború után részt vett az osztrák parlamenti rendszer helyreállításában és az Osztrák Szocialista Párt megszervezésében. 1945 októberében képviselővé választották és ugyanebben az esztendőben alkancellárrá nevezték ki. 1957 május 5-én, Theodor Körner halála után választották meg az Osztrák Köztársaság elnökévé. Az osztrák alkotmány értelmében az elhunyt Scharf funkcióját az új elnök megválasztásáig Klaus kancellár veszi át Negyvenhatmillió forint a földművesszövetkezeti bolthálózat fejlesztésére Március elsején kezdődött kétnapos tanácskozáson tárgyalják meg a megye fmsz kereskedelmi vezetői az 1964. évi feladatok teljesítését, valamint az 1965. évi terveket Az értekezlet első napján Szilágyi Gyula MESZÖV elnökhelyettes elmondta, hogy jelentősen bővült a földművesszövetkezeti hálózat, növekedett az áruforgalom. Az fmsz kiskereskedelmi hálózat 1964-ben 9,5 százalékkel, 130 millió forinttal bonyolított le nagyobb áruforgalmat, min 1963- ban. Nagymértékben nőtt a tartós fogyasztási cikkek vásárlásának aránya. Megyénk lakossága az elmúlt évekhez viszonyítva sokkal több televíziót, rádiót, mosógépet, hűtőgépet, kozmetikai cikket, lakberendezési tárgyat vásárolt. A tartós fogyasztási cikkek 12,1 százalékos növekedésében fontos helyen áll a több mint 10 millió forint értékű könyvvásárlás. A tartós fogyasztási cikkek, valamint a kultúrakkek vásárlása bizonyítja, ma már falun is az az igény, ami városon és ezt az igényt a földművesszövetkezetek a lehető legnagyobb mértékben kielégítik. Növekedett 1964-ben a vendéglátóipari forgalom is. 1964- ben 1963 hoz viszonyítva ez a forgalomnövekedés 7,6 százalékos, vagyis 25 millió forint értékű volt. Kedvező a forgalomnövekedés összetételében, hogy az italfogyasztás 5,5 százalékkal, az éttermi ételek fogyasztása 16,4 százalékkal, a preoszőkávé fogyasztás 23,5 százalékkal, a cukrászsütemény-fogyasztás 24,9 százalékkal, a hűsítők fogyasztása 16,6 százalékkal nőtt A forgalom bővülését nagymértékben elősegítette a földművesszövetkezeti hálózat bővítése. 1964-ben beruházásokra, felújításokra, tatarozásokra közel 46 millió forintot fordítottak. 40 új egységgel bővült a hálózat, 62 egységnek növelték az eladó és raktárterét. Tíz egységben vezették be az önki-, szolgáló formát, 7 egységet szakosítottak, 72 egységet új berendezéssel láttak el, 96 egység kapott vitrint és hűtőgépet, 1368 üzletet tataroztak. A földművesszövetkezeti boltok a tavalyihoz viszonyítva sokkal nagyobb mértékben vettek részt a különböző vásárokon, áru- és divatbemutatókon. 244 tsz-vásárt rendeztek, 234 őszi vásáron, 266 áru- és divatbemutatón, illetve műsoros rendezvényen vettek részt. A földművesszövetkezetek idei terve, hogy tovább bővítik a bolthálózatot, növelik a kiskereskedelmi forgalmat. Idén már nem lesz olyan község megyénkben, ahol az fmsz kereskedelmi szervek ne árusítnának fagylaltot, cukrászsüteményt. A hálózat fejlesztése megegyezik a tavalyival, 1965-ben is 46 millió forintot fordítanak új egységek létrehozására a meglévő üzletek bővítésére, illetve tatarozására. A beruházási programban jelentős a fehérgyarmati és nyírbátori frsz áruház, a tiszalöki vendéglő és étterem, valamint a kisvárdai termelő cukrászdai üzem építése. A kétnapos tanácskozás résztvevői értékelték az 1964. évi kereskedelmi munkaversenyt is. Az értékelés szerint a legjobb eredményt a fehérgyarmati, tiszavasvári, a vásárosnaményi, a csengeri, a nagyecsedi, a pátrohai, illetve a demecseri fmsz-bolt érte el Seres Ernő Szakszervezeti küldöttségünk Jerevánban Moszkva, (MTI) Volgográdból kapott telefonértesülés szerint a Szovjetunióban tartózkodó magyar szakszervezeti küldöttség, amely Brutyó Jánosnak, a SZOT főtitkárának vezetésével két napot a városban töltött, hétfőn repülőgépen Rosztovon keresztül Jerevánba utezett A szombati napot a küldöttség Volgográdtól nem messze, Volzsszkij városban töltötte. Megtekintette a volgai vízi erőművet, az építők városát, majd találkozott az ottani vegyipari kombinát szakszervezeti aktívájával. Este a küldöttség visszatért Volgográdba. Vasárnap Volgograd történelmi nevezetességű helyeit kereste fel a magyar szakszervezeti küldöttség, majd baráti beszélgetéssel egybekapcsolt találkozó zárta a napi programot a volgográdi területi szakszervezeti tanácspá. Hétfőn reggel, vett búcsút a magyar küldöttség a Volgaparti várostól Délután érkezett Jerevánba, az Örmény Köztársaság fővárosába.