Kelet-Magyarország, 1966. május (23. évfolyam, 102-127. szám)

1966-05-05 / 105. szám

xxiii. évfolyam, 105 szám ARA: 50 fillér 1966. MÁJUS 5. CSI X OK­­OK Amerikai veszteség Pa Maminál ú­­jabb 4500 ausztrál katona érkezett Dél-Vietnamba is .Vixon a háború kiterjesztését követeli Johnsontól Da Nang. (MTI). Da Nang város közelé­ben dél-vietnami szabad­ságharcosok tőrbecsaltak egy katonai alakulatot a szerdára virradó éjjel. Az amerikaiak a „Georgia” hadművelet keretében úgy­nevezett tisztogató hadmű­veletet folytattak és Da Nangtól 40 kilométernyire délnyugatra átkeltek egy folyón, amikor a „bokrok és fák” egyszerre megele­venedtek, s a nagyszerűen álcázott partizánok a köz­vetlen közelből lecsaptak az ellenségre. Egy sebesült amerikai őrmester, akit ké­sőbb sikerült kimenteni a front mögé, újságíróknak, elmondotta, hogy teljesen gyanútlanul vonult előre, amikor közvetlenül az orra előtt „felállt egy bokor és rápuskázott”. A „tisztogató akcióban” részvevő másik ameri­kai alakulatra aknave­tővel tüzeltek a parti­zánok és súlyos veszte­ségeket okoztak az ellen­ségnek. Közelharcba keveredtek az amerikaiak a felszabadí­tó erőkkel egy másik össze­csapásban is, amely Sai­gontól néhány kilométernyi­re nyugatra zajlott le, itt egy amerikai szárazföldi egység szintén súlyos vesz­teségeket szenvedett. A Cydney nevű ausztrá­liai csapatszállító hajó szer­dán horgonyt vetett a dél­vietnami Vang Tau kikötő­jében és partra szállított egy 4500 főnyi ausztráliai harci különítményt. A ka­tonákat a dél-vietnami há­borúban vetik be. A 4500 katona közül 400 sorkatona is van. Ez az első eset, hogy ausztrá­liai sorkatonákat na­gyobb alakulatokban a dél-vietnami frontra küldenek, miután az ausztráliai kormány be­vezette a sorkötelezett­séget. Irina Levcsenko, a máso­dik világháború veteránja a szerdai Szovjetszkaja Rosszijában az amerikai anyákhoz intézett levelében rámutat: Vietnamban nem Amerika védelmezi szabadsá­gát, hanem a vietnami nép kelt fel az agresszorok ellen szabadsága és függetlensé­ge megvédésére. A levél szerzője, aki an­nak idején szovjet veterán küldöttséggel az Egyesült Államokban járt és nemrég érkezett haza Vietnamból ahol hosszabb utat tett meg, arra figyelmezteti az amerikai anyákat, ne en­gedjék, hogy fiaikból gyil­kosok váljanak. Az anya számára ez még borzalma­sabb, mintha elveszítené gyermekét — írja Sevcsen­ko. — Hogyan lehet élni azzal a tudattal, hogy a gyermek, akit az anya vi­lágra hozott, táplált és ne­velt, vadállattá változott, hidegvérrel a legborzalma­sabb kegyetlenségeket kö­veti el Vietnamban? A le­vélíró végezetül felszólítja az amerikai anyákat, keljenek az igazság védelmére, vég­ső soron fiaik­­védelmé­re. Az anyai tiltakozás hangjára most van szük­ség, mert holnap már késő lehet. • Nixon volt amerikai al­elnök kedden, a Texas ál­lambeli Houstonban sajtó­­értekezletet tartott. Ezen követelte, hogy az amerikai légihaderő terjessze ki a Vietnami Demokratikus Köztársaság bombázását és Haiphong térségét is vonja be támadásainak körzetébe. Mindamellett Nixon beis­merte, hogy az Egyesült Államok­ban erős elégedetlen­ség mutatkozik a viet­nami háború miatt. Nixon azt is elmondta, hogy véleménye szerint az Egyesült Államoknak gyors győzelemre kell törekednie Vietnamban, nem bocsát­kozhat elhúzódó háborúba. Egy visszavonulás akár ka­tonai, akár politikai meg­fontolásokból végzetes len­ne — tette hozzá , mert öt év múlva háborúra ve­zethetne „vörös Kínával”. Kína jelenleg még nincs abban a helyzetben, hogy nagy háborút viseljen, de öt év múlva már képes lesz rá. FOLYTATÓDNAK A ZA­VARGÁSOK AZ OLASZ FŐVÁROSBAN Róma: A rendőrség is beavatkozott a római egye­temet támadó fasiszták és a védekező diákok küzdelmé­be. Képünkön­ a rendőrök letartóztatják Giulio Gara­­donna neofasiszta parlamen­ti képviselőt, a zavargások egyik részvevőjét. (Telefoto / MTI külföldi képszolgálat). Jugoszláv katonai delegáció érkezett hazánkba A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaságban járt magyar katonai kül­döttség látogatásának vi­szonzásaként Ivan Gosnjak hadseregtábornok, a jugo­szláv fegyveres erők főpa­rancsnokának helyettese, nemzetvédelmi miniszter vezetésével szerdán dél­előtt jugoszláv katonai kül­döttség érkezett Budapestre baráti látogatásra. A ven­dégeket a zászlókkal, üd­vözlő feliratokkal díszített Ferihegyi repülőtéren ka­tonai tiszteletadással, ünne­pélyesen fogadták. A küldöttség fogadására megjelent Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter, az MSZMP Po­litikai Bizottságának pót­tagja Erdélyi Károly kül­ügyminiszter-helyettes, Gá­bor István, a Magyar Par­tizán Szövetség főtitkára, a Magyar Néphadsereg tá­bornoki és parancsnoki ka­rának sok tagja, a Honvé­delmi Minisztérium és a Külügyminisztérium több vezető beosztású munkatár­sa. A jugoszláv katonai kül­döttség szerda délelőtt a Hősök terén megkoszorúz­ta a magyar hősök emlék­művét. A koszorúzásnál je­len volt Czinege Lajos, to­vábbá a Magyar Néphadse­reg tábornoki és tisztikará­nak több tagja, Kelemen Lajos, a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottságának elnökhelyettese. Részt vett a koszorúzáson dr. Dusán Csalics, és a jugoszláv nagykövetség több beosztottja. Délben Czinege Lajos a Honvédelmi Minisztérium­ban fogadta a jugoszláv ka­tonai küldöttséget. A szí­vélyes, baráti légkörben le­zajlott találkozón jelen vol­tak a Magyar Néphadsereg vezető tábornokai és pa­rancsnokai is. ■ i--.«* . -V ~ tó * j ’ 'r .jL A mátészalkai és a nagykállói járás művelődésének helyzetéről tárgyaltak a párt- és tanácsi végrehajtó bizottságok Két járás párt- és taná­csi végrehajtó bizottsága foglalkozott kulturális — népművelési és oktatási — ügyekkel a közelmúltban. A Mátészalkai Járási Tanács VB. az idei népművelési terv végrehajtását értékelte,­ a Nagykállói Járási Pártbi­zottság és a járási tanács vérehajtó bizottságai az is­kolareform helyzetéről és a további feladatokról tárgyal­tak. A népművelés legfonto­sabb területén az ismeret­­terjesztésben az elmúlt évi­hez viszonyítva további ja­vulás tapasztalható, — álla­pította meg a Mátészalkai Járási Tanács VB. A járás községeiben 32 előadássorozatot szerveztek, 207 előadással. A résztvevők száma megközelíti a 700-at. A mezőgazdasági szakmun­kásképzést segítik a 250 órás előkészítő tanfolyamok, amelyek a régebbi tsz-aka­­démiák helyett működnek. Céljuk: pótolni a VII., VIII. osztály anyagát, a csak hat osztályt végzett idősebb tsz­­tagoknál, öt község kivételével mindenütt működött dolgo­zók általános iskolája. Az idei tanévben a beiratko­zottak száma meghaladja a félezret. Az öntevékeny művészeti csoportok munkájába 2200 fő kapcsolódott be. Három község kivételével minden faluban működik vala­m­i­­lyen klub. Tíz községben if­júsági klub, tizenk­­encben tv és egyéb klub működik. Hodászon, tsz-klub, Nagy­­ecseden nyugdíjasok klub­ja, Tiborszálláson és Máté­szalkán irodalmi klub és filmklub szolgálja a népmű­velési munkát. Csökkent az írástudatla­nok száma, javultak az ál­talános iskolák és a gimná­zium tárgyi, személyi felté­telei, növekedett a tanter­mek száma, javult a poli­technikai oktatás színvona­la, — állapította meg a Nagykállói Járási Pártbi­zottság és a járási tanács vb. Csökkent a pedagógusok lakásgondja: 1963 óta tíz új lakás vásárlásával és építé­sével 14 pedagóguscsalád költözött új otthonba. Az ál­talános iskolákban tanító ké­pesítés nélküli nevelők az idén, illetve a jövő évben megszerzik főiskolai vég­zettségüket. A harmadik ötéves terv végéig, 1970-ig Nagy­kálló­ban nyolc,­­Balkányban hat, Biriben kettő, Szakolyban három tanteremmel kell nö­velni a járás iskoláinak osz­tálytermi ellátottságát. Bal­kányban 220 személyes álta­lános iskolai diákotthont építenek, Biriben, Szakoly­ban és Bökönyben az idény­jellegű napközi otthonos óvodákat 1967-ig általános jellegűvé alakítják át. Va­lamennyi osztott iskolában bevezetik a gyakorlati fog­lalkozást 1970-ig és, tovább növelik a tankötelezettségi koron belül nyolc osztályt végzők számát. Az arányt a jelenlegi 74,1 százalékról nyolcvan százalék fölé kell emelni a harmadik ötéves terv végéig. t\w. »N­« st­­enth­élből: Hazánkba érkezett az Indiai Kommunista Párt küldöttsége. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bi­zottságának meghívására N. K. Krrshnan és Yogindra Sharma, az Indiai Kommu­nista Párt Központi Bizott­sága titkárságának tagjai hazánkba érkeztek. Az in­diai testvérpárt küldöttségét a Ferihegyi repülőtéren dr. Korom Mihály, az MSZMP KB titkára fogadta. Magyar—Iráni hosszú lejáratú kereskedelmi és fizetési megállapodást írtak alá Teheránban folytatott gaz­dasági tárgyalások eredmé­nyeként aláírták a magyar —iráni hosszú lejáratú ke­reskedelmi és fizetési meg­állapodást. A megállapodás 1969-ig érvényes és tartal­mazza az export—import előirányzatokat. A magyar külkereskedelem főként gé­peket, energetikai berende­zéseket, különféle beruházá­si javakat, továbbá hen­gerelt árut szállít Iránba, gyapot, gyapjú, fehérjeta­­karítmá­nyi ,­őrök,­­déli gyü­mölcs, stb. ellenében. A megállapodást magyar részről Baczoni Jenő külke­reskedelmi miniszterhelyet­tes, iráni részről R. S. Tehe­ránt, az iráni gazdasági mi­nisztérium miniszterhelyet­tese írta alá. Az NMSZ európai el­nöke Budapestre érke­zett Fehér Lajos, a Miniszter­­tanács elnökhelyettese szer­dán a Parlamentben fogad­ta Sven Hörstadhus svéd professzort, a Nemzetközi Madárvédelmi Szövetség eu­rópai elnökét és feleségét. A fogadáson részt vett dr. Tildy Zoltán, az Országos Természetvédelmi Hivatal elnöke. A vendégek az Or­szágos Természetvédelmi Hi­vatal meghívására érkeztek Magyarországra és a múlt hét folyamán meglátogatták hazánk legnevezetesebb ter­mészetvédelmi területeit. Új exportra termelő üzem kezdte meg működését Baktalórántházán A Nyírségi Állami Erdő­gazdaság baktalórántházi erdészetének állomási tele­pén elkészült a zárlécgyár­­tásra alk­almas üzem. A ti­­szalöki és hajdúsági tapasz­talatok felhasználásával a nyíregyházi műszaki erdé­szet dolgozói olyan auto­mata gépsort készítettek, amely egy műszak alatt elő­reláthatóan 6—8 köbméter jó minőségű, exportra is alkalmas zárlécet képes elő­állítani. A zárt rendszerben műk­ödő, nyolc körfűrész minden munkafázisa — for­dítás, előtolás — gépesítve van, kézi erővel csupán a gépsor kiszolgálását végzik. Az anyagok be- és kiszállí­tását is sínen gördülő csillék segítségével oldották meg. A burkolt gépsor úgyszólván teljesen kizárja a baleseti veszélyt. A csővázas csarnokban elhelyezett automata gépsor műszaki átadása már meg­történt. Az üzemszerű ter­melést e hét végén kezdik meg. A külföldön is kere­sett terméket — a zárlécet — tőkés államokba, minden valószínűség szerint a Né­met Szövetségi Köztársa-­­ságba exportálják. A zárléc­­termelő üzem alapanyagat elsősorban a Szovjetunióból érkező fenyőrönkökből biz tositják.

Next