Kelet-Magyarország, 1966. augusztus (23. évfolyam, 181-205. szám)

1966-08-02 / 181. szám

I BAKU: Abdel Rahman Al Razzaz Iraki miniszterelnök hétfőn országjáró útja során Lenin­­grádból Bakuba érkezett. Az azerbajdzsáni főváros re­pülőterén Ali Ibrahimov, a köztársaság minisztertanács első elnökhelyettese üdvö­zölte. BRÜSSZEL: Lemnitzer tábornok, a NATO európai haderőinek főparancsnoka hétfőn Brüsszelbe érkezett, hogy megtekintse Casteau-Chiev­­res-t, a Belgium déli részén a francia határtól 100 kilo­méterre fekvő helységet, amelyet a belga kormány a NATO európai haderői fő­parancsnoksága új székhe­lyéül javasolt. PÁRIZSI Hétfőn reggel repülőgépen a francia fővárosba szállí­tották a csendes-óceáni szi­getről a réunioni kommu­nista párt főtitkárát, Paul Verges-t, akit július 28-án tartóztatott le a rendőrség Saint-Denis-ben, a sziget közigazgatási központjában. KHARTOUM: A szerdán kormányalakí­tással megbízott Sayed Sadik El Mahdi szudáni miniszterelnök — a reakciós Umma párt elnöke — va­sárnap este bejelentette, hogy sikerült megalakítania az új koalíciós kormányt. Az új kabinet megalakítá­sára azért került sor, mert múlt szerdán az alkotmá­­nyozó gyűlés nagy többségé­gel leszavazta Ahmed Mah­­goub kormányát. DJAKARTA: ■ Nyugati hírügynökségek a djakartai rádióra hivatkoz­va jelentik, hogy az új in­donéz kormány elnöksége hétfőn Suharto tábornok el­nökletével megtartotta első ülését. A megbeszélésen az új kormány munkaprog­ramjáról volt szó,­­ az ál­talános politikai és gazdasá­­gi célkitűzésekről. A prog­ram részletei nem ismere­tesek. BERLIN: Gerhard Weiss­­ miniszter­elnök-helyettes hétfőn fo­gadta Ramaradzsot, az In­diai Nemzeti Kongresszus Párt elnökét, aki több politikus kíséretében vasár­­nap érkezett az NDK-ba. ALGÍR­ Bumedien miniszterelnök rendeletet írt alá, amelynek értelmében az algériai kor­mány kiutasíthat olyan kül­földi állampolgárokat, akik­nek algériai tartózkodása veszélyezteti az ország nyu­galmát. Ma összeül a szovjet parlament Moszkva, (MTI)­ Ma délelőtt a Kreml­ben összeül a Szovjetunió Legfelső Tanácsának újon­nan megválasztott 1517 kép­viselője, hogy fontos bel- és külpolitikai döntéseket hoz­zon. Tíz órakor kezdődik a Legfelső Tanács Szövetségi Tanácsának, majd délben a Nemzetiségi Tanácsnak az ülésszaka. Ezen az üléssza­kon a szovjet kormány benyújtja lemondását, majd megtörténik az új miniszter­­tanács kijelölése. A két ház együttes ülésén megválaszt­ják­ a Legfelső Tanács el­nökségét, majd az elnökség megválasztja saját elnökét. Gewon alezredes vette át a hatalmat Nigériában Lagos, (MTI): Jakubu Gowon alezredes, a nigériai hadsereg magas rangú tisztje, aki a hadse­reg lázadó egységeinek ne­vében tárgyalt a katonai kormány képviselőivel, hét­főn a nigériai rádióban be­jelentette, hogy átvette a hatalmat az országban. Han­goztatta, hogy hatalomra jutása a legfelső katonai ta­nács többségének hozzájá­rulásával történt. Megerősí­tette, hogy Ironsi tábornok nigériai államfőt a lázadók elfogták és hollétéről — va­lamint az ugyancsak fog­lyul ejtett Faguiyi kormány­zóról — nem tudnak. Gowon utasítást adott a fegyveres erők tagjainak, hogy maradjanak lakta­nyáikban, mert nem szabad terrorizálni a lakosságot.” Hangsúlyozta, hogy folytat­ni fogja elődje nemzetközi és egyéb vonatkozású politi­káját, tiszteletben fogják tartani az előző kormány ál­tal kötött összes nemzetközi megállapodásokat és az álta­la vállalt pénzügyi kötele­zettségeket. Néger tüntetés Chicagóban Chicago, (MTI): Vasárnap este Chicago egyik fehér negyedében újabb összecsapásra került sor polgárjogi tüntetők és fehér fajgyűlölők között. Mintegy 350, főként néger polgárjogi harcos tüntetett a néger nyomornegyedekben uralkodó állapotok ellen. A békés tüntetést azonban megzavarta egy körülbelül háromezer főnyi tömeg, amely fajgyűlölő jelszava­kat kiáltozva kövekkel, üvegekkel támadt a polgár­jogi harcosokra. A kövek és üvegek legalább 12 személyt megsebesítettek, köztük szá­mos rendőrt. Az észak-karolinai Ra­­leigh-ból ugyancsak zavar­gásról érkezett jelentés. A városban a Ku-Klux-Klan nagygyűlése után a gyűlés színhelyéről elvonuló egyik fajüldöző, megtámadott egy néger csoportot. A Klan biztonsági őrei az egyik né­ger fiatalembert elhurcolták azzal a váddal, hogy „vere­kedést kezdeményezett” Kongói jelentés Kinshasa, (MTI)­ A kinshasai belga nagy­­követség vasárnap közle­ményben cáfolta azt a Szom­bati hírt, hogy a kongói kül­ügyminisztérium kiutasí­totta Belgium lubumbishi főkonzulját. A közlemény szerint téves a kongói hír­­ügynökség ilyen irányú érte­sülése. A nagykövetség már szombaton cáfolta azt, hogy a lubumbashi főkon­­zul eltérítette volna eredeti útirányától a Kaminai légi­­támaszpont felé tartó, a ka­­tangai sebesülteket szállító két repülőgépet. A közlemény beszámol ar­­­­ról, hogy Paul Binh belga nagykövet vasárnap megvi­tatta a kérdést Bomboko kongói külügyminiszterrel. A követség szerint Bombo­ko is megerősítette, hogy a belga főkonzult nem utasí­tották ki. A TASZSZ-iroda a kongói rádióra hivatkozó jelentésé­ben közli, hogy Kisangani­­ban, ahol a közelmúltban kormányellenes zendülés robbant ki, az élet lassan visszatér a rendes kerékvá­gásba. A zendülők továbbra is kezükben tartják a város központját, a kongói nemze­ti hadsereg alakulatai pe­dig a Kongó-folyó jobb part­ját ellenőrzik. Szabó László Orviá­ma­dós sz­á­m­a (Kémek és visszavágás harca) Utóbb derült ki, hogy 1935-től 1941-ig, tehát hat év alatt, a Kühn-család több mint háromszázezer dollárt vett fel a japánoktól, de nem ez volt az egyetlen jö­vedelmi forrásuk. Kühnék nemcsak a japá­nok szolgálatában álltak, hanem minden adatot, amit továbbítottak távol-keleti megbízóiknak, egyben eljut­tatták Ribbentropp külügy­miniszterhez is. A japánok persze, nem tudták Kühnék a nácikkal fenntartott kap­csolatát. 1937-ben Ruth Kühn két kozmetikai szalont is nyitott, egyet Honoluluban, a mási­kat Pearl Harbourban, e két fontos hadászati helyen. A kozmetikai szalonok sikere azonnali és várakozáson fe­lüli volt. Az amerikai ten­gerészfeleségek órákon át fecsegtek, s ilyenkor Ruth, vagy néhány megbízható al­kalmazottja úgy szívta ma­gába a híreket, mint a szi­vacs a vizet. Ruthnak az volt a fő fel­adata, hogy rendszeresen fi­gyelje az Egyesült Államok csendes-óceáni erőit, a ha­­jók földrajzi helyzetét, in­dulásuk és érkezésük pon­tos időpontját bármely he­lyen, de különös tekintettel Pearl Harbourra. Őis lassan nemcsak a pa­pa, a mama és Ruth tevé­kenykedett, mint kém, ha­nem a tizedik évébe lépő Hans is. A kisfiút ugyanis apja arra ösztönözte, hogy fejlessze természetes kíván­csiságát és érdeklődését a hajók, különösen az ameri­kai hadihajók iránt. Nem sok idő múlt el, hogy a ba­rátságos amerikai tengeré­szek meg ne hívják a kis­fiút hajóik fedélzetére és meg ne mutassák neki fel­szerelésük minden titkát. Ki is gondolt volna arra, hogy a minden iránt érdeklődő, mindenről kérdezősködő kis Hans kitűnő megfigyelő, s még kitűnőbb emlékező te­hetségű. Szinte naponta fel­járt a hajókra, s ilyenkor folyton érdeklődött, nézelő­dött, majd amikor haza­ment, pontosan beszámolt mindenről, amit látott hal­lott. 1940-ben határozták el Kühnék, hogy Pearl Harbour fölött, a hegyek oldalában vesznek egy kis házacskát, majd kidolgoznak egy egy­szerű rejtjel- és fényjelrend­szert, s ezzel továbbítják in­formációikat egy japán ügy­nöknek, így nem kellett személyesen érintkezniök, ami mindenképpen feltűnő lett volna... Múltak a hóna­pok, s a japán hírszerző­parancsnokságra Kühnéktől is ömlöttek az adatok, csak úgy, mint sok más csatorná­ból. És az események gyorsan peregtek... Miközben az amerikai külügyminiszté­riumban folytak a japán —amerikai tárgyalások, amelyek a Távol-Kelet „új­ra felosztását” célozták, s ebben a japánoknak nem kis szerepet ígértek az ame­rikaiak, miközben Washing­tonból arra ösztökélték a japánokat, hogy a Szovjet­unió felé „kacsingassanak” támadó szándékkal. — To­kióban keresztülhúzták az amerikai számításokat. Eszük ágában sem volt a Szovjetunióval harcba ke­veredni, — jól tudták, mi­lyenek az erőviszonyok — ellenben minden előkészüle­tet megtettek ahhoz, hogy egy angol—amerikai hábo­rúval kiszorítsák az angolo­kat és az amerikaiakat a Távol-Keletről. A Pearl Harbouri támadás a japánok számára olyan jól sikerült, amit maguk sem gondoltak. Az USA csen­des-óceáni flottájának nyolc csatahajója közül hét hor­gonyzott Pearl Harbourban, ezenkívül több száz egyéb hadihajó , cirkáló, rombo­ló, aknarakó, aknaszedő és más hajók. Háromszázötven repülőgép állomásozott ép­pen a Hawaii-szigetek kato­nai támaszpontján, s a hajók közül mindössze két akna­szedő hajó és másfél tucat repülőgép maradt épségben, a többi teljesen megsemmi­sült, vagy végleg használha­tatlanná vált. Kühnék végül is bíróság elé kerültek, teljes volt el­lenük a bizonyíték, hiszen előkerültek a németül írott jelentések másolatai, sőt, még a rejtjel-kódex is. Dr. Kühnt az amerikai bíróság halálra ítélte, de a család, hogy életét mentse, felaján­lotta: mindent elmond, amit a tengely kémkedéséről tud a Csendes-óceán térségében. S az amerikaiak, úgy lát­szik, értékesnek találták ezt az információt, mert a ha­lálos ítéletet 1942 október 26-án ötven évi börtönbün­tetésre változtatták át. Ruht és anyja tehát börtönbe ke­rültek, csak a második világháború után szabadul­tak... A Pearl Harbour-i japán orvtámadás után az újjá­szervezett amerikai hírszer­zés különböző kombináció­kat dolgozott ki a japánok ellen, s főleg a visszavágás­­ra. Nem önmagukra, hanem a japánokra voltak dühösek Washingtonban... Kutatták az okokat, hogy a sok előzetes jelzés ellenére miért nem történtek hatha­tós intézkedések a japán hírszerzés ellen és mi volt annak az oka, hogy Pearl Harbour megtámadása előtt az amerikai titkosszolgálat Japánban nem rendelkezett ügynöki hálózattal és bizal­mas információi sem voltak. Megállapították, hogy tör­téntek ugyan különböző próbálkozások, de sikertele­nül. Például a két világhá­ború között egy ezredesi rendfokozatban lévő hírszer­zőt turistaként a japán szi­getekre küldtek, akit azon­ban már tevékenysége kez­detén „halálos baleset ért.” Alázatosan hajlongó japánok adták át az ezredes hamvait a tokiói amerikai követség­nek azzal, hogy az amerikai „turista” útközben meghalt, és holttestét a „Shinto” szertartások szerint eléget­ték. Az amerikai titkosszolgá­lat csak az okkutatás során jött rá arra, hogy a japán titkosszolgálat félrevezette a tokiói amerikai követség katonai és tengerészeti atta­séját. A két attasé ugyanis több ízben jelentette, hogy Tokió utcáin nagyszámú haditengerészt látott. Ebből arra következtettek, hogy a japán hadiflotta még min­dig a Tokió közelében lévő Yokosuka-i flottabázison tar­tózkodik és teljesen kizárt egy esetleges meglepetéssze­rű támadás a japánok ré­széről. Ezzel szemben a valóság az volt, hogy a ja­pán hadiflotta a tengeren, háborús rendeltetési helyén tartózkodott, és az utcán sé­táló japán haditengerészek gyalogosok voltak, akiket azzal a céllal küldtek Tokió utcáira, hogy az amerikai és a velük szövetséges hír­szerző szerveket félrevezes­sék. Mint az attasék jelen­tései bizonyítják, a félreve­zetés sikerült. (Folytatjuk) 20. Yade­us­ Kostecki: villa (Bűnügyi regény) Fordította: Szilágyi Szabolcs 94. Tworkowski őrmesternek ezt mondta: — Nem te­szek szemrehányást, magá­nak, ha a megfigyelt sze­mély észreveszi, hogy őutá­na járkál. Az őrmester megértette. — Lehet, hogy észre fog venni — hunyorított egyet­értően. — Minden elképzel­hető. A ház köré állított em­berekkel már kissé nehe­zebb volt a dolga. — Vagyis észre kell vele vetetni magunkat? — Csak el ne rontsák a dolgot. Neki meg kell lát­nia magukat. Ne feledkez­zenek meg arról, hogy egy elsőosztályú csirkefogóval van dolgunk. Semmi feltű­nés. Mondjuk, valami fel­tűnő félszegséget mímel­hetnek. Végül küldött egy szabá­lyos idézést. LIX Brom­arek pontosan ér­­kezett, ötven alatti, jól öltözött férfi, kissé őszülő haj, a pocakosodás előjelei. Az egész ember szolid be­nyomást keltett. Már a küszöbön jóságosan elmosolyodott. — Talán a személyazo­­nosságom ügyében, a kül­földi utazásom miatt? — Nem egészen. — Kost­­rzewa helyet mutatott neki és hozzákezdett a személyi adatok aprólékos kikérdezőe­stihez, s ez mérhetetlenül hosszú ideig tartott. Ezt az időt a megfigyelésre akarta felhasználni, de eredmény­telenül. Vizenyős, kifejezés­telen szemét domború len­cse takarta el. — A megszállás idején közös kereskedelmi cégük volt Karol Rudyval és Boleslaw Rolskival? — mindkét nevet úgy ejtette ki, mintha csupán jelenték­telen kiegészítői lennének egy valódi ügynek. — Már az is cég? — mondta könnyed hangon. — Akkor az embereknek hány­­féle ügyeskedésbe bele kel­lett menniök, hogy átvészel­jék azt az időt. Az igazat megvallva azonban, nem értem a mai kihallgatás okát. Közvetlenül a hábo­rú után büntetőeljárást in­dítottak ellenem. Bűnjelek hiányában hamarosan fel is függesztették. Vagy tán tizenhárom év alatt valami változás történt ez ügyben? — Á, a legkevésbé sem. Ezekre az információkra ne­­kem egyéb miatt van szük­ségem. — Az már más. Ez eset­ben tisztelettel állok szol­gálatára. — Milyen fajta áruk tar­toztak a cég érdekkörébe? — Ezt nehéz pontosan meghatározni. A konjuktú­­rától függtünk... és attól, hogy mit lehetett kapni a piacon. — A fekete piacra gon­dol? Egy halvány mosoly volt a válasza. — Akkoriban éppen min­den piacot így lehetett ne­vezni. — Szeretném mégis meg­­tudni, mivel kereskedtek önök? — Főként textíliákkal és szeszes italokkal. — Gyógyszerrel is? — Valóban, ha nem csal az emlékezetem, az is elő­fordult. — Ezek között a gyógy­szerek között nem akadt vé­letlenül egy rádiómampul­la? A kérdés teljesen hatásta­­lan maradt! Mintha mi sem történt volna. Ügyes játé­kos. Vagy ez az egész kon­cepció, amely őt az üggyel kapcsolatba hozza, fabatkát sem ér. Mindezek ellenére továbbra is hiányzott az alap ahhoz, hogy egy ilyen eshetőséget ki lehessen zár­ni. — Rádiómampulla? — is­­mételte, mintha nem lenne biztos benne, hogy jól ér­tette. — Igen az. Szíveskedjék talán visszaemlékezni arra az esetre. — Talán tréfál uram. Rá­dium? Azt nem lehet csak úgy piacra dobni. Ehhez fogható üzletekről egyálta­lán nem hallottam magán­­felek között. — No igen... És mit csi­nált ön ez év szeptember huszonötödikéről huszonha­todikára virradó éjszaka? Meglepődését, ha nem őszinte volt, mindenképpen mesterien játszotta meg. — Ő... Hát ennek meg mi köze az én megszállás alatti üzletemhez? — Az nem számít. Nem tud válaszolni? — Ilyen hirtelen, felké­születlenül? Minden bi­zonnyal aludtam a lakáso­mon. Tudós ember vagyok és az éjszakai élet engem nemigen érdekel. Azonnal... egy pillanat... talán az idő­­tájt tartottam egy előadást Katowicében. Benyúlt a zakója belső zsebébe, s onnan egy bőr­kötéses előjegyzési naptárt vett elő, fellapozta. Ujja rövid ideig a nyomtatott rubrikák között vándorolt. — Na igen, éppen hu­szonhatodikén. Talán vala­mi az előadásommal kap­csolatban? Lehetséges, hogy egy kissé túl egyoldalúan ragadtam meg a témát, ami­kor a nyugati tudomány eredményeire támaszkod­­tam. Azonban... — még so­káig magyarázkodott. Meg lehetett volna esküdni ar­ra, hogy a dátum nem kelt benne semmi más képzet­­társítást. Ha a gyanúsítások helyes irányt követnek, ak­­kor pokolian kemény a pa­sas. A remény, hogy idegi­leg megtörik, kezdett elosz­lani. — Emiatt emelték elle­nem az... illojalitás vádját? — fejezte be végül. — Szerintem a tudomá­nyos kérdéseket nálunk manapság csupán a tudo­mány szempontjából értéke­lik — állította hűvösen Kostrzewa. — Apropó, az előadás: mi volt a témája? — A fotocella. — Felettébb érdekes prob­léma. Az utóbbi időben egyenesen meglepő alkalma­zásairól hallottam... Olyan alkalmazásairól, amelyek közvetlenül a mi hivatali érdeklődési körünkbe tar­toznak. Mit tudna mondani például arról az önműködő lőfegyverről, amelyet ponto­­san ilyen úton működtet­nek... (Folytatjuk)

Next