Kelet-Magyarország, 1966. szeptember (23. évfolyam, 206-231. szám)
1966-09-01 / 206. szám
Az SZKP Központi Bizotságának közleménye Moszkva, (TASZSZ). Az SZKP Központi Bizottsága az alábbi hivatalos közleményt adta ki: Az SZKP Központi Bizottsága komoly figyelmet fordított a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának Mao Ce-tung elvtárs vezetésével megtartott 11. plénumáról a kínai sajtóban megjelent közleményre. Mint ebből a közleményből kitűnik, a plénum több nyilatkozatot tett a nemzetközi kommunista mozgalom problémáit illetően és ebben az összefüggésben rágalmazó támadásokat intézett az SZKP és a Szovjetunió ellen. A plénumon hozott határozatok hivatalosan megerősítették, hogy a Kínai Kommunista Párt vezetősége továbbra is saját külön vonalára szándékozik haladni, szembeállítva azt a marxista-leninista vonallal, melyet a testvérpártok együttesen dolgoztak ki az 1957 és az 1960 évi tanácskozáson. A plénum dokumentumai arra mutatnak, hogy a Kínai Kommunista Párt vezetősége szovjetellenes vonalát a Kínai Kommunista Párt hivatalos politikájaként fogadtatta el. A plénum lényegében véve elutasította az SZKP és más testvérpártoknak az imperializmus ellen és ezen belül az amerikai imperializmus vietnami agressziója ellen vívott harcban való együttes akciókra vonatkozó javaslatát. Figyelmet érdemel az a tény, hogy a plénum után a szovjetellenes kampány, amely Kínában már régóta és rendszeresen folyik, újult erővel lángolt fel. Odáig ment a dolog, hogy tömeges zavargásokat szerveztek a pekingi szovjet nagykövetség épülete előtt. Az SZKP Központi Bizottságának véleménye szerint az efféle cselekmények, valamint a Kínai Kommunista Párt vezető szerve által tett hivatalos kijelentések újabb komoly lépést jelentenek, amelyek károsak a nemzetközi kommunista mozgalom egysége, a szocializmusért, a nemzeti felszabadulásért, a népek békéjéért és biztonságáért vívott harc ügye szempontjából. Most, amikor az imperializmus fokozza erőfeszítéseit a forradalmi mozgalom elleni harcban, egyre szélesíti vietnami szennyes háborúját, ilyen lépés különösen nagy szolgálatot tesz az imperializmusnak és a reakciónak. Teljes mértékben a Kínai Kommunista Párt és a Kínai Népköztársaság vezetőire hárul a felelősség az imperializmus és a reakció elleni együttes, összeegyeztetett harc elutasításáért, azokért a szüntelen kísérletekért, amelyeknek célja a kommunista mozgalom és a szocialista közösség bomlasztása, az antiimperialsta front meggyengítése. Az SZKP Központi Bizottsága mindig abból indult , hogy az imperializmus, a reakciós erők elleni harc parancsolóan megköveteli valamennyi kommunista párt, valamennyi szocialista ország, a forradalmi és a felszabadító mozgalom valamennyi csapatának egységét, összefogását, szolidaritását. A Kínai Kommunista Párt vezetősége által előidézett nehézségek ellenére az SZKP továbbra is folytatja azt a vonalat, amelynek célja a barátság erősítése a kínai kommunistákkal, a sokmilliós kínai néppel, továbbra is határozottan védelmezi a kommunista világmozgalom fő irányvonalát, a marxizmus,latinizmus, a proletár nemzetköziség elveit. Az NDK külügyminisztériumának jegyzéke Kínánoz Josef Hegen, az NDK külügyminiszterének első helyettese kedden jegyzéket nyújtott át Csang Haj-fengnek, a Kínai Népköztársaság berlini nagykövetének. A jegyzékben az NDK külügyminisztériuma erélyesen tiltakozik amiatt, hogy az NDK diplomatái és családtagjai a Kínai Népköztársaságban az utóbbi időben támadásoknak és túlkapásoknak voltak kitéve. A jegyzék rámutat, hogy Pekingben vasárnap Walter Kautzsch alezredest, az NDK kínai katonai attaséját, annak feleségét és fiát, valamint Müller alezredest, az NDK hanoi katonai attaséját és feleségét a diplomáciai testület jelével ellátott kocsijából kirángatták és bántalmazták. A jelenlévő rendőrök nem nyújtottak nekik segítséget. Az NDK állampolgárait a „Vörös gárda” székhelyének nevezett házba hurcolták és több órán át fogva tartották. Az NDK nagykövetségétől megtagadtak minden felvilágosítást a diplomaták tartózkodási helyéről. A jegyzék megütközéssel állapítja meg, hogy Jü Csan, a kínai külügyminisztérum főosztályvezetője Helmut Liebermann-nak, az NDK ügyvivőjének tiltakozását elutasította, s ugyanakkor a támadást igazolni igyekezett. Fokozódnak a négertüntetések Már három középnyugati államra terjedt ki az Egyesült Államok északi részén a négertüntetések hulláma. Wisconsin, Illinois és Michigan államban egyaránt készenlétbe helyezték a nemzeti gárda egységeit esetleges nagyobb arányú összecsapások elhárítására. A washingtoni Wauwatosa városban több mint egy hete tartanak már a négerek tűrhető felvonulásai egy fajüldöző egyesület ellen. A tüntetőket, akikhez legújabban különböző felekezetek fehér lelkészei is csatlakoztak, több ízben támadtak meg fehér suhancok, s a városi hatóságok a nemzeti gárda beavatkozását kérték, a rend fenntartására. Illinois államban Waukegan városban folynak nagyobb szabású tüntetések. 1966. szeptember 1. Megbukott az eszkaláció Igor Beljajev írja a Pravdában: „Másfél év telt el azóta, hogy Johnson, az Egyesült Államok elnöke parancsot adott a Vietnami Demokratikus Köztársaság bombázására. Az Egyesült Államok úgy számított, hogy az „elrettentő erő” demonstrálása és az amerikai katonák számának nagymérvű emelése könnyű győzelmet hoz majd. De a vietnami nép bátran ellenáll az agressziónak. Sem a barbár bombázás, sem az a veszély, hogy a gátak bombázása következtében elönti a víz a vetésterületet nem váltotta valóra az Egyesült Államok vezetőinek várakozását. Aligha tekinthető véletlennek az amerikai vezetők olyan nyilatkozatai, hogy nem lesz gyors győzelem Vietnamban. Az Egyesült Államok a vietnami háború eszkalációjával nyilvánvalóan az úgynevezett „harmadik világot” is meg akarta félemlíteni, de ezt a célt sem sikerült elérnie. Beljajev végezetül megállapítja: az Egyesült Államok arra számított, hogy eléri majd célkitűzéseit, de egyelőre csak az elszámítások sorozatáról lehet beszélni. Indonéziai Jelentés Djakarta, (MTI): Malik Indonéz külügyminiszter a djakartai sajtónak adott interjújában kijelentette: amennyiben Indonézia nem lépne vissza az ENSZ-tagállamok közé, még mielőtt az őszi ülésszak megnyílik, úgy megfigyelőket küld New Yorkba. „Lehetséges, hogy én leszek a küldöttség vezetője, s ebben az esetben talán Washingtonba is ellátogatok — mondotta Malik. Csupán idő kérdése, hogy Indonézia ismét a világszervezet tagállama legyen. A külügyminisztérium most már csak Sukarno elnök „zöld jelzésére” vár”. Terrorgyilkosság Stuttgartban Stuttgart, (MTI): A Nyugat-Németországban szervezkedő horvát usztasák a szerdára virradó éjjel újabb gyilkos merényletet követtek el. Egy 26 éves jugoszláv disszidens — a DPA — hírügynökség jelentése szerint — egy stuttgarti bárban agyonlőtte Száva Milovanovicsot, a müncheni jugoszláv főkonzulátus stuttgarti kirendeltségének vezetőjét. A gyilkost a helyszínen letartóztatták. A stuttgarti rendőrség „erős hírzárlatot” rendelt el Száva Milanovics jugoszláv diplomata meggyilkolásával kapcsolatban — jelentik nyugati hírügynökségek. Ennek megfelelően eddig semmiféle részletet sem közöltek a bűncselekmény indokairól és a tettesekről. „Megállapítható azonban, hogy a merénylet mögött politikai szándékok húzódnak” — jelenti a DPA. Örök figyelmeztető Nem kerek évforduló. Huszonhét esztendeje annak, hogy a csukaszürke áradat átcsapott Lengyelország határain, s a náci Németország támadása kirobbantotta a második világháborút. Nem valami történelmi protokoll ösztönöz tehát az emlékezésre. Sokkal súlyosabb Indok: ez a háború máig is élő, kollektív élménye nemzedékünknek, tanulságai időszerűbbek, mint valaha. A hitleristák éveken át készültek erre a háborúra, roppant katonai erőket összpontosítottak. A kezdeti villámháborús sikerek nyomán, Európa tekintélyes részét hadigépezetük szolgálatába állították. Nem csekély magabiztossággal nyomtatták ki előre az Anglia megszállását bejelentő kétnyelvű falragaszokat, sőt elkészítették moszkvai bevonulásuk forgatókönyvét is. De akárcsak annyi más támadó a történelemben, ők is elszámították magukat. Szeptember elsejére május kilencedikét idézzük, a fasizmus feletti nagy győzelem napját. A fasizmus nem törhetett át, mert összefogott ellene minden erő, amely a jövőt féltette. Az első vonalban pedig a Szovjetunió állt, amely a háború legsúlyosabb terhét viselte s a halálos csapást mérte a Harmadik Birodalomra. A győzelmet nem adták olcsón. Több mint fél évtizeden át patakzott a könny és a vár. A csatatereken és a hátországban, lövészárkokban, romok alatt, koncentrációs táborok halálgyáraiban ötvennyolcmillió ember vesztette életét. Mindez kézenfekvővé teszi a második világháború legfontosabb tanulságát: az emberiségnek fáradhatatlanul küzdenie kell a béke megőrzéséért, fenntartásáért. Ez sokszorosan érvényes a nukleáris tömegpusztító fegyverek korszakára, amelynek nyitányát tulajdonképpen a második világháború vége jelentette. A békevágy nem pusztába kiáltott szó, száz és százmilliók tökélték el magukat tevékeny harcra. Az elmúlt két évtized során alapvetően megváltoztak az erőviszonyok, létrejött a szocialista világközösség, felbomlott a gyarmati rendszer, megizmosodtak a haladó erők, a nyugati országokban pedig mind több józan államférfi teszi magáévá a békés egymás mellett élés kétszerkettőjét. Sajnos, mégsem mondhatjuk el, hogy már mindenki megtanulta a történelmi leckét. Imperialista körök, élükön az Egyesült Államok vezető csoportjával, megvalósíthatatlan világuralmi terveik gőzében, újra a tűzzel játszanak. Délkelet- Ázsiában súlyos válságot robbantottak ki, Vietnamban háborút folytatnak, eszkalációs terveikben további provokációkat készítenek elő. Európa szívében, Nyugat- Németországban összefogtak az egykori ellenséggel — az egykori szövetséges ellen. A Bundeswehrrel lényegében megteremtették a náci Wehrmacht örökösét — vezetői nem egyszer személy szerint is ugyanazok — s a nyugatnémet hadsereget atomfegyverekhez akarják juttatni. Ezért tölt el mindannyiunkat kettős érzés ezen az évfordulón. Magabiztossá tesz erőnk tudata, ám nem hunyhatunk szemet a meglevő veszélyek előtt sem. S ilyen körülmények között, a második világháború kezdetének és végének felelevenítése nem történelemkönyvek, vagy archívumok anyaga, hanem örök emlékeztető barátnak és ellenségnek. (Folytatás az 1. oldalról) tér-e Hanoiba jelentéstételre, kitért a válasz elől, de később hangsúlyozta, hogy Phnom Penhbe nevezték ki és a jövőben nyilvánvalóan itt fog dolgozni. Gilbert Perol, De Gaulle szóvivője a Nguyen Thuonggal folytatott megbeszélést a „VDK magas állású képviselőjével teremtett közvetlen és személyes kapcsolatfelvételnek” nevezte. Kijelentette, hogy a találkozót még Párizsban készítették elő a tábornok elutazása előtt. A megbeszélés fontosabb volt — mondotta — mint az elnök összes eddigi Vietnammal kapcsolatos találkozói és sokkal közvetlenebb, mint azok a tárgyalások, amelyeket képviselői folytattak Hanoiban. W ashingtoni kommentárt Kis Csaba, az MTI tudósítója írja: Washington igen nagy figyelemmel kíséri De Gaulle francia elnök kambodzsai látogatását. Bár az amerikai sajtó és rádió vezető helyen számol be a látogatás eseményeiről, hivatalos szervek igyekeznek leértékelni annak jelentőségét és azt hangoztatják, hogy De Gaulle semmilyen módon sem tud hozzájárulni a délkelet-ázsiai béke helyreállításához. Washington Post szerdán vezércikkben foglalkozik De Gaulle esetleges közvetítő szerepének lehetőségével. A lap a hivatalos véleménytől némileg eltérően azt írj, hogy a francia elnök kambodzsai látogatása esetleg hozzájárulhat a feszültség enyhítéséhez, bár a vezércikk szerint erre kevés az esély, „sajnos” a tábornok alig tett többet annál, hogy ismét leszögezte közismert szembenállását az amerikai politikával. Ez aligha nyújthat alapot gyümölcsöző tárgyalásokhoz — írja a lap. Ugyanakkor azonban haszon is származhat abból, ha Johnson elnök Guadeloupe szigeten vagy valamelyik semleges szigeten találkozik De Gaulle-lal, annak karib-tengeri körútja során. Ez legalább is azt tanúsíthatná, amit Johnson sok alkalommal elmondott: hogy minden lehetőséget kihasznál egy tisztességes megoldás érdekében. Jelenő Rzsevszkaja: Hitler végnapjai - mitesz nélkül Fordította Kiss Tamás 1-1 Ha szerencsésen zajlott le a dolog, akkor a parancsnokot, aki azért jött ide, hogy segítséget és útmutatást kapjon, csodák reményével traktálták. Wenk hadseregéről beszéltek, amelyik gyorsan közeledik Berlinhez, érdemrendet akasztottak a mellére és azután kitessékelték, kifelé, tovább harcolni. Mikor Hitler tudomást szerzett arról, hogy a Weidling tábornok parancsnoksága alatt álló 56. páncélos hadtest vereséget szenvedett és visszavonult Küstrinből, dühében parancsot adott arra, hogy lőjjék agyon Weidlinget. A tábornok megjelent a pincében, Hitler pedig nem vette észre ki áll előtte és elkezdte magyarázni neki védelmi tervét. Ebben a fantasztikus tervben fontos helyet foglalt el Wenck hadserege, amelyre a valóságban nem lehetett számítani, mert a szovjet csapatok bekerítették és magának Weidlingnek a hadteste, amelyből csak néhány szétzilált, harcra alkalmatlan alegység maradt. Weidling eltávozott és kivégzését várta. De újra visszahívták és... — ilyen a zsarnok szeszélye —kinevezték Berlin parancsnokává ! „önmagának ellentmondó és ideges parancsai végképp dezorientálták az anélkül is megzavarodott német parancsnokságot” — írja kéziratában Rattenhuber, Hitler testőrségének főnöke, SS Obergruppenführer és rendőr-altábornagy”. „A szó szoros értelmében emberi roncs benyomását tette a szemlélőre — arcára ráfagyott a rémület és a zavarodottság kifejezése. Pillantása tétován ide-oda repdesett, mint a mániákusoké. Alig hallható hangon beszélt, a feje remegett, járása imbolygó volt, a keze reszketett”. Az 1944 július 20-i merénylet óta „Hitlerben rémület és bizonytalanság élt az emberek iránt, korábban is meglévő hisztériája fokozódni kezdett”. Lange szakács volt az utolsó, aki a bunkeren kívül látta őt április elején. Többé nem jött elő a föld alól. A birodalmi kancelláriafalainál meghaltak a Hitler által megtévesztett emberek. Ezalatt a pincében lévők csodában, horoszkópokban, a führer ösztönében reménykedtek, intrikáltak, megrázkódtatás és kétségbeesés között hányódtak, amihez helyzetük bőséges tápot adott. Egyetlen hír Göring árulásáról, aki április 23-án eltávozott Berlinből és különbéke tárgyalásokat kísérelt meg az angolokkal és az amerikaiakkal, elég volt a pince lakóinak ahhoz, hogy megfeledkezzenek mindarról, ami odafent történik. Göring üzenetet küldött Hitlernek. Ebben közölte, hogy Hitler, aki még 1939- ben kinevezte őt, Göringet, utódjává, a körülzárt Berlinben tartózkodván nem tudja vezetni az országot. Azért itt az ideje, hogy ő, Göring vegye át az állam vezetését. Hitler tombolt. Parancsot adott segédtisztjének Schaubenak, hogy égessék el személyes levéltárát Münchenben és Berchtesgadenben. Schaubének sikerült felszállnia a gatovi repülőtérről a führer utolsó előtti repülőgépén. Rádión keresztül adtak parancsot, hogy Göringet testőrségének vezetője tartóztassa le, amit az végre is hajtott. Miután letartóztatták, Göring lemondott igényeiről és rádióüzenetet küldött Berlinbe, a birodalmi kancellária óvóhelyére, amelyben „szívbajára” hivatkozva kérte, hogy járuljanak hozzá nyugalomba vonulásához. „Göring birodalmi marsall megbetegedett. Hosszabb idő óta szívbajban szenved, amely most heveny stádiumba lépett” —, közölte a lakossággal és a hadsereggel a „Berlini Front-röplap”. — „Azért ő maga kérte, hogy a jelenlegi helyzetben, amely maximális erőfeszítést követel, mentsék föl a légierők vezetésének terhei és az összes ezzel kapcsolatos kötelezettségei alól. A führer teljesítette kérését. A führer Ritter von Greim vezérezredest nevezte ki a légierők új főparancsnokává és egyúttal táborszernagyi rangra emelte. A führer tegnap berlini főhadiszállásán fogadta a légierők új főparancsnokát és részletesen megvitatta vele azt a kérdést, hogyan vessék be a harcba a légikötelékeket és a légelhárító tüzérséget”. A Greim kinevezéséről szóló parancsot rádión keresztül is továbbították volna, de Hitler, aki hozzászokott a látványosságokhoz és a parádékhoz, nem ismert határt és mértéket, legkevésbé akkor, ha a tekintélyéről volt szó. Nem törődött a dolgok állásával és célszerűséggel — parancsot adott Greimnak, hogy jelenjen meg nála a körülzárt Berlinben, a bunkerben. Greim negyven vadászgéptől fedezve szállt fel Reichlinből és valahogyan elvergődött a gatovi repülőtérig, miközben egyiket a másik után lőtték le az őt kísérő gépek közül. Egy másik repülőgépre szállt és úgy indult tovább a repülőtérről, de néhány perc múlva, a Brandenburgi kapu fölött gépe találatot kapott. Greim megsebesült a lábán. Pilótája, Hanna Reitsch, aki a kíséretében volt, átvette tőle a kormányt és leszállt a város kelet-nyugati főútvonalán. (Folytatjuk)