Kelet-Magyarország, 1967. január (24. évfolyam, 1-26. szám)
1967-01-01 / 1. szám
Emelkedik a főiskolát végzett szakemberek száma a tiszalöki járás termelőszövetkezeteiben. Jelenleg kilencen tanulnak termelőszövetkezeti ösztöndíjjal az egyetemeken, főiskolákon. A tsz-vezetés és gazdálkodás módszereit 14 felsőbb iskolát végzett szakember igyekszik elsajátítani. Programot dolgozott ki Nyíregyházán a gyermek és ifjúságvédelmi albizottság az erkölcsi züllésnek kitett gyermekek felderítésére. Az érintett családokról környezettanulmányokat készítenek és javaslatokat tesznek a veszély megszüntetése érdekében. Szörpárosító automata vásárlását tervezi a Nyíregyházi Vendéglátóipari Vállalat. Előreláthatólag a Sóstón helyezik üzembe. Elkészült a nyíregyházi járás tsz zárszámadási közgyűléseinek „menetrendje”. Ennek alapján a közgyűléseket minden reggel kilenc órára szervezik, s hetente csak két alkalommal — kedden és csütörtökön — tartják. Üdülésre, kirándulásra és segélyekre 116 ezer forintot fizetett ki 1966-ban a pedagógusok biztosítási és önsegléyezési csoportja, melynek megyénkben 3400 tagja van. Kötelező gépjárműszavatossági kárbejelentést 1966- ban 174 esetben tettek megyénkben. A károk után kifizetett összeg meghaladta a 300 ezer forintot. A közszolgálati alkalmazottak és hadirokkantak saját, valamint családtagjaik részére kiszolgáltatott vasúti (50 százalékos) arcképes igazolványok 1967 évre történő érvényesítése február elsejétől március 31-ig tart. A kedvezmény mérve 1967 évre változatlan — közli a Magyar Államvasutak debreceni igazgatósága. . A Kárpát-Ukrajnai Szakszervezetek Elnöksége az SZMT-hez küldött táviratában fejezte ki újévi kikívánságait Szabolcs-Szatmár megye dolgozóinak. Hasonlóan köszöntötte Kárpát-Ukrajna dolgozóit a Szakszervezetek Szabolcs- Szatmár megyei Tanácsának Elnöksége. Tízezer tréfás álarccal, dudával, szilveszteri trombitával köszöntötték az új esztendőt a nyíregyháziak. A mindinkább itt is szokássá váló szilveszteri konfettiszórásra harmincezer forintot kötöttek a város lakói. Új bútorok, új áruház Példa nélküli, hogy az Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat bútor szaküzlete az év utolsó napjaiban is nagymértékű forgalmat bonyolított le. December 30-án és 31-én megközelítőleg 100— 100 ezer forint értékben adtak el különböző bútorokat. Az üzletnek erre az évre 31 millió forintos forgalmazási terve volt, ezt 36 millió forintra teljesítette. Legtöbben a Szegedi, a Csobánc, a Bizánc, és a Hajdúsági lakószobabútorokat vásárolták. Nagy volt a kereslet a lengyel, a román és a csehszlovák garnitúrák iránt is. A bútorszaküzlet felkészült a várható januári nagy forgalomra is. Több mint négymillió forintos árukészlettel kezdik az évet. Bő választék lesz kombinált szobabútorokból és más egyedi bútorból. Az első fél évben kapható lesz a barokk stílusú és a Kolónia elnevezésű reprezentatív szobabútorok is. Építik az új bútoráruházat a Dózsa György úti vasbolt helyén, amelybe előreláthatólag márciusban már beköltözik a bútorszaküzlet. Enyhe új év — hideg március? Nyíregyházán az év utolsó napján délben szokatlanul enyhe időt mértek az időjelző állomás műszerei: plusz 0,7 fokot. Az időjelző állomás munkatársai elmondták: ez nem újság, hiszen az utóbbi tíz évben ilyen volt a szilveszter. Ám, márciusban jött a hideg, a hófúvás Kelet-Magyarországon. Most is így lesz? Az év 789. s egyben utolsó házasságát tegnap délután fél ötkor kötötték a Nyíregyházi Városi Tanács házasságkötő termében. Lengyel Endre és Varga Judit — mindketten a Nyíregyházi Textilruházati Vállalat dolgozói —, esküdtek egymásnak örök hűséget. Rendszeres olvasója a könyvtáraknak a tiszalöki járás lakosainak 18,4 százaléka. Ebben a járásban egy lakosra átlagosan 1,8 kötet könyv jut. Korlátlanul van tüzelő A kedvezően enyhe tél és a jó ellátás következtében a megyében ebben a fűtési idényben sincs fennakadás a tüzelőellátásban. Sem mennyiségre, sem a minőségre nem volt panasz. A megye állami és földművesszövetkezeti TÜZÉP- telepein év végéig mintegy 370 ezer tona szenet vásároltak, melynek keretében ötvenezer szénutalványt váltottak be. A telepek jelenlegi készlete meghaladja a négyezer vagont. A tizenkét állami és 27 fmsz-telepre naponta átlagosan száz vagon szén érkezik. Ez év első negyedére kilencezer vagon tüzelő leszállítását biztosították. A bőséges ellátás következtében a jó minőségű diószenet is keverés nélkül adják. Nincs hiány tűzifában sem. A nagyobb telepeken kielégítően biztosították a fűrészelt árut, több helyen kapható a kötegelt alágyújtás is. Megfelelő mennyiségű, nagy kalóriájú iszapszén is van a telepeken. 1 739 583 forintot fizet a lottó A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint az 52. játékhéten öt találatot egy fogadó ért el, nyereménye a nyereményilleték levonása után 1 739 583 forint. Négy találatot 131 fogadó ért el, nyereményük a nyereményilleték levonása után egyenként 13 279 forint. Három találatot 8471 fogadó ért el, nyereményük a nyereményilleték levonása után egyenként 205 forint. Két találatot 189 699 fogadó ért el, nyereményük egyenként 11 forint. „NAPOCSKA”: így nevezik az ibolyántúli sugarakat kibocsátó új szovjet izzólámpát, amelynek gyártását nemrég megkezdték. Ezt az izzólámpát különleges üvegekből készítik. A „Napocska” széles körű felhasználásra kerül a távoli északon, ahol télen kevés a napsugár, továbbá a melegházakban, az állattenyésztő telepeken és egyéb olyan helyiségekben, ahová nem jut be a napsugár. Fogorvosi lakást és rendelő építését kezdik meg 1967-ben 200 ezer forintos költséggel Pátrohán. A dolgozók gimnáziumának esti és levelező tagozatán összesen 357-en tanulnak a kisvárdai járásban ebben az oktatási évben. 15 cigánycsaládnak utalt ki lakást a városi tanács lakásügyi csoportja az elmúlt évben. Nyolcvanötezer forint pénzjutalomban részesítette a megyei tanács végrehajtó bizottsága Tiszadada községet, mert a társadalmi munka végzésében kiváló eredményt ért el. Gázcseretelep építése kezdődött Nagykállóban. A kivitelezéshez a fogyasztók célrészjeggyel járultak hozzá, s így meglesz annak lehetősége, hogy a cseretelep már ez év első negyedében megkezdje működését. Halálos közlekedési baleset történt december 30-án, 8 óra 10 perckor a Nyíregyháza és Nyírpazony közötti műúton. A jugoszláv TRANSZPED tulajdonát képező pótkocsis teherautóval közlekedett Sarac Momcilo gépkocsivezető, jugoszláv állampolgár, mintegy negyven kilométeres sebességgel. Előtte haladt kerékpárral Barna Istvánné 43 éves nyírpazonyi lakos, teljesen szabályosan. A szembejövő forgalom miatt Sarac Momcllo fékezett, a síkos úton megcsúszott kocsi elgázolta a kerékpárost, aki kórházbaszállítás után belehalt sérüléseibe. A rendőrség a vizsgálatot tovább folytatja. (B&Ldmq új Imi k/muiunk. kjulmi oímuÁ uiknnJk. DCeld.-Jftxijg.t^jCLM*iz.őjj. LZJUtkjUZt&LbgjL A Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatmár megyei bizottsága és a megyei tanács napilapja. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Főszerkesztő: Ordas Nándor. Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Hona u. 1. Telefon: 16—70, 16—71. Eladja: a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat. Zrínyi nona u. 3. Tel.: 3000. Felelős kiadó: Farkas Pál. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési díj egy hónapra: 12 forint. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Index szám: ’aröS. Köziratokat nem őrzün meg és íóra adunk vissza. Srabnics-Szatmár megyei Nyom-daioszi Vállalat Nyíregyháza, Dózsa György út 5 Felelős vezető: Makrai János, j A szokás hatalma Az egyik nyíregyházi családnál december 24-én délután a karácsonyfa díszítése közben jöttek rá, hogy mégsem maradt a múlt évről csillagszóró, de nem is vettek újat. A díszítésben a gyerekek is részt vettek. A kisebbik lány azonban vállalkozott, hogy majd ő végigjárja az üzleteket és a föld alól is kerít csillagszórót. Az egyik illatszerboltból ki, a másikba be, de mindenütt csak azt mondták: elfogyott. Az egyik üzletben azonban a kiszolgáló — a gyerek nagy csodálkozására — azt mondta: „Nincs. Talán majd ünnep után.” (Cs) Elkészült az 1968 évi gépi beruházási terv az ÉM. Szabolcs-Szatmár megyei Állami Építőipari Vállalatnál. Ennek alapján különböző gépi berendezésekre 16 millió forintot fordítanak. A biztonságosabb közlekedés érdekében kitiltották a fogatolt járműveket a város központjából. Az ezzel kapcsolatos jelzőtáblákat valószínű már januárban kihelyezik a megfelelő útvonalakra. Korszerű épületbe költözött a balkányi cukrászda — írja Bihari Gyula levelezőnk. — Az új vendéglátóipari egység szilveszterkor fogadta először a vendégeket. Csak 18 éven felüliek nézték? A tanárképző főiskola gyakorló iskolájának egyik ötödik osztályában a téli szünet előtti napon, ahogyan ez hosszabb vakációk előtt szokás, különböző kívánságokat firkáltak a táblára a gyerekek. A 10—11 éves lurkók a következő szöveget írták fel: „Ma van az utolsó tanítási nap, Most feleltetni nem Aki ezt megszegi, Belphegor elviszi!* szabad. ” (Cs) A MISAF 1961. január 1, vasárnap ÚJEV A Nap kél: 7 óra 32 perckor, nyugszik: 16 óra 03 perckor. A Hold kél: 21 óra 46 perckor, nyugszik: 10 óra 52 perckor. Az elmúlt 70 év átlagos napi középhőmérséklete — 1,0 Celsius fok. 1967. január 7, hétfő Névnap: ÁBEL A Nap kél: 7 óra 32 perckor, nyugszik: 16 óra 05 perckor. A Hold két: 23 óra 05 perckor, nyugszik: 11 óra 12 perckor. Az elmúlt 70 év átlagos napi középhőmérséklete — 1,3 Celsius fok. Havas eső Várható időjárás ma estig: felhőátvonulások, szórványosan fellépő havas esővel, esővel. Időnként élénk északi szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 3—8 fok között. Kossuth rádió VASÁRNAP: 8,10: Operarészletek. — 8,50: Édes anyanyelvünk. — 8,55: Toportyán Tódor a mezei könyvnapon. Mesejáték, írta: Fésűs Éva. — 9,50: Vasárnap délelőtt — a Magyar Rádió magazinja. — 11,50: Dobi István köszöntője. — 12,15: Jó ebédhez szól a nóta.— 12,55: Művészlemezek. — 13,30: Rádiólexikon. — 14,00: Szidi néni növendékei... — 15,08: Könnyűzene, tánczene, jazz. — 16,03: Petőfi Sándor: Az apostol. I. rész. — 17,05: Szimfonikus zene. — 17,50: Kuba nemzeti ünnepén. — 18,15: Félben maradt ezermester. — 19,10: Ezio Pinza énekel. — 19,25: Az év legjobb tánczenei felvételei. — 20,05: Az égbolt nem felel. Gáspár Margit rádiódrámája. 23,20: Tánczene. —0,10: Éji zene. 8,15: Operettrészletek. — 9,25: A hét előadóművésze: Benjamino Gigli. 10,10: Az óvodások műsora. — 10,30: Magyar nóták. — I1, 12:: Tánczenei koktél. — 13,18: Kamarazene. — 14,20: Népdalcsokor. — 15,15: Zenekari muzsika. — 16 00: A Gyermekrádió műsora. — 17,15: Lemezek közt válogatva. — 17,47: Tudósok fóruma. — 19,30: Nótacsokor. — 20,00: Puccini: Bohémélet. 22,25: Kilátó. — 23,25: Zenés játékokból. Petőfi rádió VASÁRNAP: 7,30: Az evangélikus egyház félórája. — 8,00: Verbunkosok.— 8,25: Miska bácsi lemezesládája. — 8,55: Operakalauz. — Puccini: Bohémélet. Ismertetés. — 9,55: Tánczene. — 10,50: Filharmonikus zene. — 11,37: Köszöntő. — 12,47: A jazz kedvelőinek. — 13,02: Matina és a három mackó. Mesejáték. — 13,39: Részletek Bartók Béla: Gyermekeknek III. füzetéből. — 14,03: Az Ifjúsági Rádió zenés műsora. — 15,03: Kulturális figyelő. — 16,23: Az Állami Népi Együttes műsorából. — 16,50: Mit hallunk a jövő héten? — 17,20: A Hanglemezbolt könnyűzenei újdonságaiból. — 17,40: Újévi tréfaszüret. — 18,10: Operarészletek. — 18,40: Találja ki hol járunk? Földrajzi fejtörő. — 19,00: Népi zene. — 19,30: Dalok. — 20,10: Balettzene. — 21,00: Szórakoztató zene. — 21,50: Nagy pedagógus egyéniségekről. — 22,00: Offenbach est. HÉTFŐN 10,00: Operarészletek. — 10,23: Rádiójáték. 11,54: Zenekari muzsika. — 13,00: Gazdaszemmel... — 13,15: Hangszerszólók. — 14,08: Operettdalok. — 14 50: Meseoperákból. — 15,20: Délutáni frissítő! — 15,55: Falusi percek. — 16,05: Népdalok — 16,31: A tenger és a szél... — 17,00: Ötórai tea. — 18,10: Toscanini vezényel. — 18,58: Rádiójáték. — 20,30: Magyar Parnasszus. — 22,00: A Lipcsei Rádió műsorából. — 22,25: A hét előadóművésze: Benjamino Gigl. A nyíregyházi rádió műsora Riportösszeállítás a debreceni Csokonai Színház társulatának tagjaival a 101. évadról — Tácdalok. Televízió 10,00: Sport — zenére. Gyermekműsor az NDK-ból. Intervízió-adás. — 11,00: Támadás a király ellen. Sakktanfolyam gyerekeknek. — 11,20: Vadászat filmfelvevőgéppel. Kisfilm. — 11,40: Csárdás-fantázia. Előadja: a Magyar Állami Népi Együttes. — 11,50: Dobi Isván, az Elnöki Tanács elnökének újévi köszöntője. — 12,00: Koncert. Johann Strauss műveiből. Közvetítés Bécsből. — 15,40: A Magyar Hirdető műsora. — 15,50: „Képzőbűvészet”... Rodolfo bűvésziskolája (ism.) — 16,10: Utazás jegy nélkül. Bibilianum nyomában. — 16,45: Magyar mesterek Gulácsy Lajos. Kisfilm. — 17,15: Vasárnap délutáni előadás. A nagy kaland. Magyarul beszélő olasz film. (14 éven felülieknek!) — 18,30: Siker 1966. — 19,30: A kubai forradalom győzelmének évfordulóján. — 19,50: Esti mese. — 20,00: Tv-híradó. — 20,20: Sporthírek. — 20,30: Princ, a katona. VI. rész. Az idegenlégió. Tv-filmsorozat. (14 éven felülieknek!) — 21,05: Slágerkutató. Táncdalfesztivál a lombikban... — 21,40: A veszedelmes labdacsak. Krimi-paródia. — 22,35: Tv-híradó — 2. kiadás. Bratislavai tv 10,15: Aranyhajú hercegnő (mesefilm). — 11,05: Filmnovellák gyerekekről. — 12,00: Dvorák, g-moll zongoraverseny. — 14,00: Pionírok találkozója a prágai várban a párt és a kormány vezetőivel. — 17,00: Egy év a Délisarkon. Pintér István riportja. — 17,40: Filmfelvételek a hagyományos havannai karneválról. — — 17,50: Mesejáték. — 19,00: Tvhíradó. — 19,40: A Sluk műsorából. — 20,00: Három tarka ló (tv-film). — 21,00: Intermezzo (zenés tv-film). Román tv 8,00: Gyermekműsor. 10,00: Ifjúsági film. — 1130: Jégkorongmérkőzés közvetítése Bukarestből. — 14,00: Újévi köszöntő. — 14,30: Dokumentumfilm. — 15,10: A játékországban (rajzfilm gyermekeknek). — 15,50: Reklámfilm. 16,00: Külföldről jelentjük. 16,55: így szilvesztereztünk. — 17,20: Sporthírek. — 17,40: A technika világából. — 18,30: Esti mese. — 18,45: A tv híradója. — 19,05: vidám kabaréműsor Bukarestből. — 21,00: Hírek, sport. 21,40: A komoly zene kedvelőinek. 22,00: Műsorzárás. A nyíregyházi mozik műsora szélesvásznú béke mozi. Január -én és 2-án: Széles változatban (Két hétig) EGY MAGYAR NABOB KÁRPATHY ZOLTÁN Színes, szélesvásznú magyar (4 órás műsor, dupla helyárral!) Előadások kezdete 4. és fél 8 órakor GORKIJ MOZI: Január -én és 2-án: KANCSAL SZERENCSE Magyarul beszélő lengyel filmkomédia. Előadások Kezdete: 4. .. és 9 órakor MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐDÉSI ház szelesvásznú MOZIJA : Január-én és 2-án: Csak 16 éven felülieknek! A KISASSZONYOK KÉSŐBB JÖNNEK Csehszlovák bűnügyi Hím. Előadások kezdete: fél 6 és fél 8 órakor Egy kis türelmet kérek! A kollégám mással beszél! (A Paris Matchból)