Kelet-Magyarország, 1968. szeptember (25. évfolyam, 205-229. szám)
1968-09-01 / 205. szám
Meg szeptemberti KELET-WASYARORSZAD Egy hét a világpolitikában AZ ELMÚLT HÉT első számú eseményének Moszkva volt a színhelye. Négynapos, sűrített tárgyalásokra került sor a szovjet és a csehszlovák vezetők között, majd a Szovjetunió képviselői másik négy Szocialista ország — köztük hazánk— magas szintű delegációival konzultáltak. A megbeszélések arra irányultak, hogy miután az öt szocialista ország határozott fellépése katonai biztosítékokat jelentett egy esetleges ellenforradalmi fordulattal szemben Csehszlovákiában, megtalálják a politikai kibontakozás útját. A Moszkvában aláírt okmány jó alapot jelenthet a csehszlovákiai konszolidációhoz. Igaz, csupán a kiinduló pontot adja, és nem a végállomást. Hosszú és bonyolult harc vár, a csehszlovák kommunistákra, hogy megszilárdítsák a szocializmus vívmányait és felülkerekedjenek a jobboldali provokációkon. A külső körülmények kedvezőbbek, mint korábban, a küzdelmet azonban maguknak csehszlovák barátainknak kell megvívniuk. A prágai jelentések egyelőre továbbra is igen összetettek. Az élet normalizálódásának, a konszolidációnak első jelei kétségtelenül mutatkoznak már. Az elmúlt időszak felgyorsult eseményei igen sok ember józanságát, realitásérzékét növelték. Ugyanakkor jócskán vannak olyanok is, akik nem ocsúdtak fel nacionalista mámorukból, s a jobboldal, a szocialistaellenes erők legfeljebb taktikájukat változtatják, céljaikat nem. A következő hetekben minden valószínűség szerint az erők polarizálódása várható, s a moszkvai megállapodásokhoz történő hozzáállás szinte választóvízül szolgálhatnak annak eldöntésére, ki képviseli a csehszlovák szocializmus igazi érdekeit, ki áll azzal szemben. A CSKP KÖZPONTI LAPJA, a Kudé Právo pénteki számában azt vetették fel, hogy az új feladatoknak megfelelően a pártnak hamarosan új Központi Bizottságot kell alakítania, s az erre illetékes fórum kizárólag a már korábban összehívott 14. rendkívüli pártkongresszus lehet. E vélemény azért jelentős, mert hivatalosnak tekinthető állásfoglalás keretében első ízben határolják el magukat a múlt héten megtartott, úgynevezett pártkongresszustól. A mai körülmények között a kongresszusra fontos feladatok hárulnak, szinte újjá kell szerveznie a párt- és az állami életet. Ha a Csehszlovákia körül zajló események ki is emelkedtek a mozgalmas hét történés-sorozatából, a világpolitika földünk más pontjain sem csendesedett. A Chicagóban lebonylított demokrata konvencióval újabb fordulatot vett az amerikai elnökválasztás gépezete. A külsőségek egészen drámaiak voltak. A város felfegyverzett táborhoz hasonlított; az elnökjelölő gyűlés színhelyét, a nemzetközi antiteátrumot szöges drótkerítés vette körül; a televíziós operatőrök gázálarcban dolgoztak az utcai csetepaték közepette. Legalább négyszáz személy — köztük több delegátus — megsebesült, a letartóztatottak száma még magasabb. Chicago „klasszikus” gengszterkorszaka óta nem folyt ennyi vér az utcákon. A PAPÍRFORMÁNAK Megfelelően Humphreyt választották meg a demokraták elnökjelöltjének. A meglepetések elmaradtak. Voltak, akik Johnson drámai visszakozására számítottak, de az elnök — aki éppen a konvenció második napján töltötte be 60. életévét — úgy tűnik, valóban elhagyja a Fehér Házat. Lehetőségként vetődött fel Edward Kennedy jelölése, de a fiatal politikus — a jelek szerint — még vár: a vietnami csődtömeg, valamint a demokrata párt zűrzavara nem csábította a szorítóba. A novemberi elnökválasztások Humphrey—Nixon párharca egyelőre igen nyíltnak, s a negatívumok versengésének ígérkezik. Walter Lippmann találó jellemzése szerint a demokraták ujjongtak Nixon, a republikánusok Humphrey jelölése után, de egyik sem örült saját kandidáltjának. A sok égető problémára, mindenekelőtt Vietnamra és a néger kérdésre egyik jelölt sem fejtett ki akár valamennyire járhatónak, vagy reálisnak tartott programot. Ilyen körülmények között különös érdeklődés kíséri egy harmadik erő létrehozására irányuló próbálkozásokat a szélsőjobbról (Wallace), illetve liberáls oldalról (McCarthy). Jóllehet nem valószínű, hogy komolyan beleszólhatnának a hagyományosan kétpárti birkózásba, megkezdődhet a demokrata és a republikánus párt „kopásának” időszaka. S mintha a vietnami csataterek hangja is hallatszott volna Chicagóban... A DNFF erői új, összehangolt akciókat folytattak a héten tizenkét dél-vietnami város ellen. A harci cselekmények ismét megmutatták a front ereje tartalékait, és az amerikaiak máris borúsan tekintenek a szabadságharcosoknak kedvezőbb őszi hónapok elé. A KÖZEL-KELETEN változatlanul puskapor szagú a levegő. Miközben Jarring ENSZ-megbízott az érdekelt országok fővárosait járja, hét nap alatt 31 határincidensre került sor Izrael és az arab országok között Különösen kiéleződött a helyzet a Jordán folyó vonalán. Az izraeliek, úgy látszik, a gazdasági nehézségekkel, belpolitikai problémákkal, a menekültek százezreinek elhelyezésével küszködő Jordániát tekintik az arab front gyenge láncszemének. Nincs olyan nap, hogy ne dördülnének ágyuk a biblikus hangzású folyó partján; a nyomás célja Jordániát meghátrálásra és külön tárgyalásokra bírni. Az arab ország nem zárkózik el az ésszerű diplomáciai lépések elől, hiszen — Kairóval együtt — elfogadta a Biztonsági Tanács tavaly novemberi határozatát. Ezt közölték több ízben az ENSZ különmegbízottjával, illetve a Biztonsági Tanács ülésein, is. Nem hajlandók elfogadni viszont a határozat izraeli értelmezését, amely „általában” magáévá tette az ENSZ döntését, csak éppen nem hajlandó visszavonulni a tavaly júniusi háború előtti határok mögé. A közel-keleti feszültség bizonyos mérvű növekedése indokolta az arab külügyminiszterek összehívását is, akik várhatólag a közös akció szükségességéről fognak tárgyaink is.IIj A moszkvai tárgyalások után II Chicagói krónika II Dél-vietnami csatatereken III.: Tűzharc és diplomácia a Jordánnál S. OH»! Hanoi levél Do Lon-i sópárlók Haiphong alatt, átkelve a Vörös folyó egyik deltaágán már érződik a tenger lehellete. A folyó északi partján ki kellett szállni a terepjáróból, mert a többszörösen telibe talált betonhíd mellett külön bambuszhidat vertek a gyalogosoknak és valamivel odébb a gépkocsiknak. Gyalog indultunk a túlsó partra s éppen megeredt az eső."Két percig tart bőrig ázni a monszun idején Vietnamban, s amikor arcomon végigcsorgott a víz, szám szélén sós ízt éreztem. Kacskaringós, hegyeket kerülgető utakon még 30 kilométert mentünk a híd után, amikor balkéz felől töltés zárta el a kilátást. A dagály és kiváltképp a vihardagály hullámaitól védi ez a gát a mélyen fekvőrizsföldeket. Az amerikaiak március 31 óta nem bombázták a Do Lon-i félsziget sópárló szövetkezeteinek földjeit, a töltéseken mégis mindenütt fegyveres milicista lányokat láttam, s két-három kilométerenként szerszámraktárakat. A töltés vonulatát figyelve, hamar megértettem, hogy miért. Itt is, ott is frissen hordták fel a nyolc-tíz méter magas gázkoronát, ugyanis a 7. flotta vadászbombázói módszeresen támadták a partvédő műveket Kísérőm komoran mondta: ahányszor itt egy 1500 fontos bomba telibe találta a gátat, a környék lakóitíz körömmel hordták vissza a földet a töltésre, mert ha a tenger akárcsak egy ponton is betör, a sós víz ráülepszik a rizsföldekre és akkor vége a termelésnek. Vége néhány évre a határnak is, a föld nem terem, a tenger hordaléka mindent megöl. A tengerpart közelében véget értek az apróra parcellázott rizstáblák s a helyüket ugyanolyan parcellákra osztott, kéményre döngölt homokpadok váltották fel. A felhők mögül előbukó Nap milliárdnyi apró fehér kristályt csillantott fel: ez a már lepárolt só, amelyet csak ki ■kell szitálni a homokból, hogy azután teherautókon és bambusztargoncákon, kerékpárokon és vállra vetett kosarakban széthordják az egész országba- Sógyárak A sótermelés legősibb technológiáját művelik ma is a Do Lon-i parasztok, akik évszázadok óta csak ezzel foglalkoznak — húsz éve még rabszolgákként, ma termelőszövetkezeteik tagjaiként. Hogyan is csinálják? A tenger felől, a gátak zsilipjein át dagálykor beeresztik a tenger vizét a hosszú és mindenfelé szétágazó csatornahálózatba, majd a sós vízzel elárasztják a döngölt homokparcellákat. Egy-egy kis parcella 20 négyzetméter és tenyérnyi magas, kőkeményre szikkadt homokfal választja el aszomszédos négyzettől. Amikor a víz elárasztotta az egész telepet, az emberek, kémlelni kezdik az eget: kisüt-e az izzó trópusi Nap? A napsütéses órák alatt elpárologtatja a víz nagy részét, a tengervíz üledéke ottmarad a homokon. Kis faekékkel, faboronákkal, majd gereblyékkel annyiszor forgatják meg a sós homokot, amíg a felszínen megjelennek a fehér sókristályok. Az időjárástól függően ez a művelet néhány napig, esetleg egykét hétig is tart. Amikor a sómesterek már úgy vélik, hogy elegendő kristály gyűlt össze, akkor lejtős és lépcsőzetes, betonból épült csatornákba lapátolják a sós homokot, de most már édes vizet áramoltatva át ezen a masszán. A víz a sót kioldja, a homok leülepszik, s a sós vízből — megint csak a napsütés — immár emberi fogyasztásra alkalmas kristályokat választ ki. Puskás lány a bunker előtt A sómunkások apró termetűek, bőrüket a mindig szeles, sós lehelletű időjárás vörösbarnára cserzette. A legizmosabb férfi sem nyomhat többet a mérlegen 55 kilónál, de reggeltől estig több tonna homokot és vizet, lapátol, mer innen oda, amonnan emide, mint a legfáradhatatlanabb vagonkirakó munkás Európában. Ázsiai emberek, végtelen türelmével, végtelen szívóssággal. Nguyen Vao, a falusi tanács elnöke elmesélte a kis község történetét és elmondta, hogy ők azelőtt rabszolgák voltak. Első hallásra azt hittem, talán a nagyobb nyomaték kedvéért említette -e a „rabszolga” szót. A sóföldeken aztán meg is magyarázta mit értett ezen. A franciák a múlt század nyolcvanas éveiben, alighogy gyarmatosították Indokmát, francia állami monopóliummá nyilvánították a sópárlást. Katonai őrséget rendeltek ki minden sótermelő faluba és megtiltották a só szabad értékesítését. Két okból tették ezt. Először azért, hogy az ásványi sóval egyáltalán nem rendelkező országban csakis ők adhassák el a portékát, amelynek árát csillagászati számokban állapították meg. A másik ok: a vietnami nép soha, egyetlen percre sem adta fel a harcot nemzeti függetlenségéért. A lázadások és helyi forradalmak egymást érték Vietnamban már a századfordulón is. S a franciák, ha másként nem boldogultak egy hegyi körzet, vagy dzsungeljárás parasztjaival, egész egyszerűen beszüntették a sóeladást. Minthogy a só ezzel az ördögi trükkel a hatalom gyakorlásának politikai eszközévé vált, úgy vigyáztak a sómunkásokra, hogy azok falvaikból ki sem tehették lábukat. Élelmiszert pedig csak akkor kaptak a franciáktól, ha az utolsó grammig beszolgáltatták a termelt sót. De Lon félszigetén még ma is megvannak azok a törpe erődök, amelyeket a francia idegenlégió épített betonból a vietnamiak sakkban tartására. Minden útelágazásnál ott áll egy bunker, amely géppuskafészek volt. Egy részük ma is az. De a bunker előtt puskás milicista lány strázsál és a bunkerból légvédelmi géppuska mered az égre, melyet a sómunkások milíciája kezel. Nem is rosszul. Az emberek Vietnamban ma már akkor is szembe merek nézni egy lecsapó Starfighterrel, ha kezükben csupán egy régi puska van. Az idegek háborúját is ők nyerték meg. De a Do Lon-i sópárló családok éppoly kevéssé felejtik el a légiháború első szakaszában megölt társaikat, mint azt a tényt, hogy rabszolgák voltak, mielőtt 1945 szeptember 2-án hazájuk földjén győzött a forradalom és megszületett a Vietnami Demokratikus Köztársaság. Hajdú János Bodrogi Sándor: 33. Hasztalan próbálta a beállott csendben magát arról meggyőzni, hogy Jana a bécsi főnökségtől érkezett Mind , erősebb lett benne a meggyőződés: a magyar elhárítás már a nyomára bukkant és az aszszony azért kereste fel őt, hogy a letartóztatásához szükséges bizonyítékokat megszerezze. Idáig jutott gondolataiban, amikor Jana hirtelen megfordult és kezében az injekciós tűvel, szorosan az orvos elé állott. — Varsóban —, mondotta az ottani koncentrációs tábor felszámolása idején a munkára képtelen foglyokat levegőnek a vénába juttatásával tették el láb alól. Az ODESSZA nyilvántartása szerint a likvidálásban részt vevő SS hadosztály orvosa egy bizonyos von Gemner volt. Sajátos rekordot állított fel ez az orvos, kétezer embert nem egészen hét óra alatt tett el láb alól. — Fantasztikus, hogy mik vannak — mondta Gömöry-Gemner és leült az asztal mellé. — A Kárpátok északi lejtői előtt vívott védelmi harc idején két orvos vadászaton vett részt. Egyikük meghalt. A közelben állomásozó SS hadosztály orvosát von Gemnernek, a halottat Gömöry doktornak hívták. — A Gömöry név Magyarországon eléggé gyakori. — Valóban gyakori — mondta Jana — van telefonja? Gömöry némán és kínzottan mutatott a szoba sarkában álló készülék felé. — Ha kívánja — mondta Jana — miközben a készülékhez lépett — most felhívom a magyar belügyminisztériumot, úgy tudom, ők foglalkoznak bizonyos eltűnt személyek ügyével. Nekem tudniillik az a benyomásom, hogy ön doktor Gömöry, azonos azzal a Gemnerrel, aki Varsóban is, a Kárpátoknál is olyan ügyes volt, aki Schirmbaum volt SS katonát rejtegette, iratokhoz juttatta, és aki a Magyarországon élő Wocheck profeszszor elleni merénylet értelmi szerzője és végrehajtója. Készt Spréach Jana mindezt a társasági asszony csevegő hangján közölte és szavainak kérő hangsúlya volt, sokkal inkább, mint fenyegető. Gömöry felállt, egy pohárba a szifonból vizet fröcscsentett. Kiitta. — Rendelkezésére állok — mondta csendesen. — Jana egy doboz amerikai cigarettát vett elő táskájából és barátságosan az orvos felé kínálta. — Megértem az óvatosságát — mondta csendesen mosolyogva — és helyeslem a bizalmatlanságát is. Rendkívüli a helyzet, az idő rövidsége miatt nem tudtuk a találkozót kellőképpen előkészíteni. Schirmbaum hirdetése úgy ért bennünket, mint derült égből a villámcsapás. Soha nem gondoltuk volna, hogy két ilyen tapasztalt emberünk ennyire súlyos hibát vétsen. — Mi sem értjük a dolgot — Nagy nehezen kiderítettük, hol van ez a Wocheck, a Schirmbaum által hozott adatok szerint öregember — és amikor az akciót végre akarjuk hajtani-, kiderül, hogy egy díjbirkózó jelenik meg helyette. — Az a baj — mondta Jana szemrehányóan —, hogy túlságosan is elbízták magukat — Saját szememmel láttam. Ott voltam a presszóban, amikor teázott . Wocheck soha nem teázott a maga presszójában, azt hiszi, hogy ezek a magyarok fejre estek? Nem számolnak azzal, hogy Wocheckért harc fog folyni? Azt hiszem, lebecsülték ellenfeleiket Lépre mentek. Felbukkant egy Wocheck, mindenki láthatta őt, mint ahogy minden hal láthatja a folyóba dobott horog végén a csalétket. Dehát mi nem vagyunk halak. Meggyőző- désem, hogy tervük elkészítésekor nem a tényből, hanem a látszatból indultak ki... — Milyen tényre gondol? — Arra, hogy a tudós, mióta az eszét tudja, kísérletező munkát folytatott. Talán most egyik napról a másikra teázással tölti az idejét? Inkább abból kellett volna kiindulniok, hogy melyek az ország legnagyobb vegyipari üzemei és gyárai. És hogy közülük melyek foglalkoznak műtrágya és növényvédőszer kísérleteivel. — Én orvos vagyok és nem trágyaszakértő... — Másodsorban orvos, így mondja: elsősorban az ODESSZA katonája, és mint ilyentől, sokkal több hozzáértést, gondolkodást és sokkal megfontoltabb cselekedeteket várunk... Én most elmegyek, a szállóba, ahol szobát vettem ki. Azt hiszem, a leghelyesebb az lenne, ha este 10-kor a bárban találkoznánk. Ne az asztalomhoz üljön, de ha tud, kérjen fel táncolni. Azután majd valamit megbeszélünk. Figyelmeztetem, eszébe ne jusson a magyar elhárítást értesíteni. Engem lebuktathat és Schirmbaumot is akasztófára juttathatja, de mindezt büntetlenül tenni — ebben ne reménykedjen. Amikor Schirmbaum megtudta a siófoki ház címét, kocsiba ült és visszarobogott az üdülő településhez. Néhány kilométerrel az üdülőhely előtt, az országút oldalán árnyas fákés bokrok idilli környezetében leállította a motort. Körülnézett és úgy látta, nagyszerű rejtekhelyre bukkant. A bokrok között kellőképpen álcázva elrejtette a kocsit. Ezután gyalog folytatta az útját. Késő este érkezett meg a villához. Kaput nyitott, besietett az épületbe. Gömöry doktor víkendháza három helyiségből állott, a ház fölött padlásteret is kiképeztek. Schirmbaum észrevette,, hogy a padlásra két út vezet, az egyik az előszobából nyíló ajtón át, a másik pedig egy hosszú létra felhasználásával valószínűleg azért, hogy ha a házban senki nem tartózkodik, a kéményseprő akkor is el tudja végezni a sürgőssé vált munkálatokat. Schirmbaum nem volt igényes és e pillanatban a minél nagyobb biztonságot a legteljesebb kényelmetlenségnél is fontosabbnak tartotta. Amikor a szerszámos kamerában egy jó gumimatracra is bukkant, úgy döntött, hogy a padláson alszik majd. Minden meglepetésre felkészült: az előszobából a padlástér felé nyíló ajtót elreteszelte, széket .-állított mögé, a székre egy vödröt, a vödör tetejére pedig seprűnyéldarabokra támasztva néhány tányért helyezett.. Ha bárki az ajtót megnyitotta volna, a seprűnyéldarabok odébb gördülnek és a tányérok eszeveszett csörömpöléssel a vödörbe zuhannak. Miközben mindezt elrendezte, megfordult agyában * gondolat: itt van néhány lépésnyire a rendőrőrszoba* bemegy, és jelentkezik így megszabadulhatna az idegsejtjeiben bujkáló izgalomtól, a felelősségrevonástól érzett évtizedes félelme lecsapódik. De ha megteszi, akkor örökre el kell Janától búcsúznia. Most gondolatban az 5 arcát látta. Ebben a pillanatban szinte nem a börtöntől félt, és az akasztófától, hanem attól, hogy Janát soha többé nem látja. És úgy érezte, ez a bűnös és átkozott élet, amelyet eddig élt és az a távoli lehetőség, amelyben e pillanatban bízott, nem áll egyensúlyban egymással. Folytatjuk!