Kelet-Magyarország, 1969. december (26. évfolyam, 279-302. szám)
1969-12-02 / 279. szám
an év I. évfolyam, 279. szám ÁRA 80 FILLÉR Európai szocialista országok párt- és állami vezetőinek találkozója Az előzetes megállapodásnak megfelelően ez év december elején Moszkvában a Bolgár Népköztársaság, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság, a Lengyel Népköztársaság, a Magyar Népköztársaság, a Német Demokratikus Köztársaság, a Román Szocialista Köztársaság és a Szovjetunió párt- és állami vezetőinek találkozójára kerül sor, amelyen véleménycserét folytatnak időszerű nemzetközi kérdésekről. Kádár János elvtárs vezetésével elutazott a magyar küldöttség Moszkvába Kádár Jánosnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága első titkárának vezetésével hétfőn délelőtt elutazott a magyar küldöttség az európai szocialista országok párt- és állami vezetőinek moszkvai találkozójára. A küldöttség tagjai: Tock Jenő, a Minisztertanács elnöke, Komócsin Zoltán, a Központi Bizottság titkára, a Politikai Bizottság tagja és Erdélyi Károly külügyminiszter-helyettes, a Központi Bizottság tagja. A küldöttséget a Nyugatipályaudvaron Biszku Béla, a Központi Bizottság titkára. Fehér Lajos, a Minisztertanács elnökhelyettese, a Politikai Bizottság tagjai. Aczél György, a Központi Bizottság titkára. Benkei A András belügyminiszter, Péter János külügyminiszter és dr. Csanádi György közlekedés- és postaügyi miniszter búcsúztatta. Jelen volt a búcsúztatásnál F. J. Tyitov, a Szovjetunió budapesti nagykövete. Képünkön: Kádár János elvtárs Biszku Béla elvtárstól búcsúzik a Nyugati pályaudvaron. Mellettük Fehér Lajos, a Minisztertanács elnökhelyettese. (Bozsán Endre felvétele) Nguyen Thi Binh külügyminiszter-asszony Budapestre érkezett Nguyen Thi Binh asszony, a Dél-vietnami Köztársaság ideiglenes forradalmi kormányának külügyminisztere Péter János külügyminiszter meghívására hétfőn baráti látogatásra Budapestre érkezett. A külügyminiszter-asszony és a kíséretében lévő személyiségek fogadására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Pétér János külügyminiszter és a Külügyminisztérium több vezető beosztású munkatársa. Ott volt Le Huu Van, a Délvietnami Köztársaság budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője és Hoang Luong, a Vietnami Demokratikus Köztársaság budapesti nagykövete is. máG MOLITÁRJAt, tGnsÜLjmKl 1969. DECEMBER 2. KEDD LATONK TARTALMÁBÓL« Nincs rá keret? Nyílt levél Ráckevére Marseille-i jelentésünk Gyorslista a lottó tárgynyereménysorsolásáról (A oldal) (5. oldal) (7. oldal) 13. oldal) Az Elnöki Tanács ülése * A Népköztársaság Elnöki Tanácsa hétfőn ülést tartott. Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke beszámolt indiai és iráni utazásáról. Az Elnöki Tanács a beszámolót tudomásul vette. Az Elnöki Tanács hazánk felszabadulásának huszonötödik évfordulójára felszab A betegségi biztosítást érintő, jelenleg még érvényes jogszabályok kiadásának ideje, vagyis 1955 óta a társadalmi és gazdasági viszonyokban jelentős változások történtek, ezért vált szükségessé e rendelkezések módosítása. Az 1970 január 1-én életbe lépő törvényerejű rendelet, s az ahhoz kapcsolódó kormányrendelet és SZOT-szabályzat elsősorban a mezőgazdasági termelőszövetkezetek tagjait érinti. A tsz-tagok eddig a helyi társadalombiztosítási ügyviteli szervvel kötött önkéntes megállapodás alapján részesültek társadalombiztosításban: a törvényerejű rendelet most rájuk is kiterjeszti a kötelező betegségi biztosítást. A kormányrendelet a biztosításra kötelezettek körének meghatározásakor abból az alapelvből indul ki, hogy a munka-, vagy a szövetkezeti tagsági jogviszonynak együtt kell járnia a társadalombiztosítási jogviszonynyal, függetlenül a munkabér összegétől. Ezért a biztosítási kötelezettség elbírálásánál megszűnik a havi 250, illetve a napi 10 forintos alsó bérhatár. Csupán a bedolgozóknál maradnak erbadulási jubileumi emlékérmet alapított. A jubileumi kitüntetéseket 1970. április 4 alkalmával az Elnöki Tanács azoknak adományozza, akik a független, szabad és demokratikus Magyarország megszületéséért és megerősödéséért, a szabadságért, a demokráciáért és a Szocializavényben a bérhatárra vonatkozó rendelkezések. Most egységesen szabályoznak olyan társadalombiztosítási kérdéseket, amelyek elbírálása eddig nem volt egyértelmű. Azokra, akik nem munkaviszony, hanem egyéb — például megbízásos jogviszony alapján rendszeresen dolgoznak, január 1-től egyértelműen kötelező a betegségi biztosítás. Eddig a biztosítási kötelezettséget a Munkaügyi Minisztériummal és a Pénzügyminisztériummal kötött megállapodás alapján bírálták el. Számukra a SZOT-szabályzat azt is megjelöli, hogy a munkavégzést akkor kell rendszeresnek tekinteni, ha ugyanannál a munkaadónál a munkakörre megállapított havi munkaidőnek legalább felét ledolgozzák. Eddig a biztosítás nem terjedt ki azokra a bélyeglapos ■mezőgazdasági munkavállalókra, akik munkaviszonyukon kívül legalább öt hold mezőgazdasági ingatlanon, vagy legalább egy hold gyümölcsösben önállóan gazdálkodnak. Ezt a kizáró rendelkezést az új kormányrendelet már nem tartalmazza, így 1970 január 1-től rájuk is kiterjed munkaviszonyuk másért vívott küziellérben kimagasló érdemeket szereztek. Az Elnöki Tanács módította a dolgozók betegségi biztosításáról szóló 1955 év 10. számú törvényerejű restort egyes intézkedéseit, majd egyéb ügyeket tárgyal, alapján a társadalombiztosítás, függetlenül attól, hogy mekkora földterületen folytatnak önálló gazdálkodást. A jogszabályok eddig is egyértelműen kimondták, hogy a munkaadó által foglalkoztatott saját családtagokra csak abban az esetben terjed ki a társadalombiztosítás, ha a munkaadó és foglalkoztatott családtagja között munkaviszony létesül. Az azonban tisztázatlan volt, hogy a munkáltató háztartásában dolgozó családtag milyen esetben tekinthető munkaviszonyban állónak. Az új kormányrendelet most kimondja, hogy a munkaadóval egy lakásban lakó, közös háztartásban dolgozó gyermekére, unokájára, szülőjére, nagyszülőjére — a heti 30 órai munkaidő elérése esetén is — csak akkor terjed ki a társadalombiztosítás, ha az illető családtag a szakszervezet által láttamozott munkaszerződés alapján végez munkát. További feltétel, hogy az illető a munka felvételekor a rokkantsági nyugdíjhoz szükséges szolgálati idővel rendelkezzék. A munkáltató házastársára, vagy élettársára nem terjed ki a kötelező biztosítás. A szocialista brigádok elismerési és kitüntetési rendszeréről, a termelési tanácskozásokról, s a lakosság ellátásáról tárgyalt a SZOT elnöksége A SZOT elnöksége hétfőn ülést tartott. A többi között megtárgyalta és elfogadta azt a jogszabálytervezetet, amelyet az elnökség a kormány elé terjeszt a szocialista brigádok elismerési és kitüntetési rendszerének módosítására. A szocialista brigádvezetők áprilisi országos tanácskozásán sokan kérték az elismerési rendszer megváltoztatását, sürgették a hatékonyabb erkölcsi és anyagi elismerést. Ennek szükségessége a Minisztertanács és a SZOT vezetőinek tanácskozásán is felmerült. A SZOT elnökségének tervezete szerint a szocialista brigádmozgalomban meg kell teremteni az erkölcsi és anyagi elismerés egységét, s hosszú távon is megkülönböztető elismerési perspektívát kell nyújtani a szocialista brigádoknak. Az előterjesztés szerint a kitüntetések újabb, magasabb fokozatait is bevezetnék, s egyes fokozatokból felfelé kötelezővé tennék az anyagi jutalmazást is. A SZOT elnöksége a műszaki konferenciák, a termelési tanácskozások és a munkaértekezletek helyzetét is megvizsgálta. Az elnökség helyteleníti, hogy a termelési tanácskozásokat és egyéb munkaértekezleteket általában központosítva, tehát nem kistermelői egységenként tartják. A sajátos helyi feladatok intézésébe jobban be kell vonni a dolgozókat. A demokratikus fórumok szerepe gyakran formális, az esetek többségében csupán tudomásul veszik a döntéseket. Az elnökség megbízta a SZOT illetékes osztályait, hogy a műszaki konferenciákat, a termelési tanácskozásokat és munkaértekezleteket szabályozó kormány- és SZOT elnökségi határozat módosítására dolgozzanak ki előterjesztést. Az elnökség azt is megvizsgálta, hogy az év első háromnegyedében hogyan alakultak a keresetek és jövedelmek, a fogyasztói árak, milyen volt az áruellátás. Az év első kilenc hónapjában a szocialista ipar 3, az építőipar 7,3 százalékka több embert foglalkoztatót mint a múlt év azonos időszakában. A túlórák tavalyi csökkenése nem stabilizálódott: 1969. első háromnegyedében ötmillióval több túlórát használtak fel az álla mi iparban, mint tavaly ilyenkor. A lakosság készpénzbevétele 9,8 százalékkal haladta meg a múlt év első háromnegyed évit, a növekedés üteme gyorsabb volt, mint az előző esztendőben. Gyorsabban nőtt a tavalyinál a lakosság megtakarítása is, a takarékbetét-állomány az idén kilenc hónap alatt 4,6 milliárd forinttal emelkedett. A kifizetett munkabérek a szocialista iparban a tavalyinál ugyancsak gyorsabban, 7 százalékkal nőttek. Viszonylag jelentős változás, hogy a bérnövekedés nagyobb részben az átlagkeresetek emelkedéséből és nem a létszámnövekedésből származik. Az előző években fordított volt ez az arány. Az átlagkeresetek gyorsabb növekedése főleg a túlórák elszaporodásával magyarázható. A kiskereskedelmi árak 1,5 százalékkal voltak magasabbak, mint a múlt év azonos időszakában, az áremelkedések azonban a forgalomban levő áruknak csak körülbelül 30 százalékát ■ ■"-intették, így bizonyos cikkek ára az említettnél jóval nagyobb mértékben emelke (Folytatn » X «Maira)