Kelet-Magyarország, 1970. március (27. évfolyam, 51-75. szám)
1970-03-01 / 51. szám
9. oldal kelet magyarország 5 Egy hét a világpolitikában !!!: Csúcsforgalom a diplomáciában Üli Párizs és Washington ÚKi Támadás a Kőedény-síkságon A TÉL MÉG NEM ADTA KI EREJÉT, hideghullámmal és hótömeggel birkóznak az európai fővárosok, lavinaveszély kelt rettegést az Alpokban, de a nemzetközi diplomáciában úgy látszik végérvényesen megkezdődött a tavaszi csúcsforgalom. Az utazási krónikákban rangos helyet foglaltak el a magyar külügyminiszter tárgyalásai. Valósággal „meleg repülőgépváltás” történt: Péter János alighogy hazaérkezett Szófiából, Brüsszelbe indult. A magyar—belga párbeszéd során, a kétoldalú kapcsolatok problémái mellett, különleges hangsúlyt kapott az európai biztonság kérdése Jóllehet, az egyetértés mellett — amint ez különböző társadalmi rendszerű és szövetségesi elkötelezettségű országok között természetes — bizonyos kérdésekben egyet nem értés is mutatkozott, aktív diplomáciánk kedvezően járul hozzá az európai kibontakozás meggyorsításához. Az európai értekezlet ügye került szóba azon a nagy jelentőségű nem hivatalos látogatáson is, amelyet Kekkonen finn elnök tett Moszkvában Köztudomásúlag Helsinki vállalta egy kontinentális biztonsági konferencia házigazda tisztét, s a finnn kormány megkeresésére sorban megérkeztek az európai országok egyelőre nyilvánosságra még nem hozott válaszjegyzékei. Májusban a finn államfő ismét találkozik a szovjet vezetőkkel, akkor hivatalos látogatást tesz Moszkvában. Közben élénk lesz a belpolitika, választásokat tartanak Finnországban, de az alkotmányos szokások szerint éppen a köztársasági elnök a finn külpolitika folyamatos ágának és változatlanságának biztosítója. Sűrű, szinte feszített munkaprogramot bonyolított le a demokratikus Berlinben megbeszéléseket folytató Gromiko szovjet külügyminiszter. Pénteken repült haza, — rövid varsói konzultációt is beiktatva —, mert a jövő héten várhatólag újrakezdik a szovjet —nyugatnémet eszmecserét. Bahr, Brandt kancellár bizalmi embere vasárnap érkezik Moszkvába, mielőtt Bonnban egyik tanácskozás a másikat érte. Közben özönlenek a sajtókommentárok, a két német állam kormányfőjének márciusra esedékes első találkozójával kapcsolatosan is. Ebben a tárgyalási sokszögben, Berlinben most ismét nyomatékosan leszögezték a Szovjetunió és a Német Demokratikus Köztársaság álláspontjának és érdekeinek messzemenő közösségét. Ezt nagyra értékelhetjük abból a szempontból is, hogy Bonnból vizsla szemekkel keresik a remélt „hajszálrepedéseket” a szocialista országok viszonyában. A NYUGATI KÜLÜGYMINISZTEREK közül Rogers világutazáson „pipálta ki” Afrikát. Jóllehet eleve csak olyan országokba vezetett útja, amelyek többé-kevésbé közel állnak Washingtonhoz. Megbeszéléseit nem kísérelte túlzott siker, a Nixon-kormányzat beharangozott „új Afrika-politikája” változatlanul homályban rejtőzik. Scheel bonni külügyminiszter Délkelet-Ázsiából sietett haza, hogy a szuperbiztonsági intézkedések közepette az NSZK-ba érkező izraeli kollégáját, Abba Ebant üdvözölte. Kitűnhetett, hogy Bonn változatlanul politikai és gazdasági támogatásban részesíti a Biztonsági Tanács határozatát szabotáló Izraelt. U Thant ENSZ-főtitkár is megszakította burmai magánlátogatását — két fivérét és nyolcvanhét éves édesanyját kereste fel — majd sebtében visszarepült New Yorkba. Egyes hírügynökségek szerint „biztató híreket” kapott a közel-keleti kilátásokat illetően de a négy nagyhatalom újabb tanácskozása nem adott alapot túlzott optimizmusra. Az Egyesült Államok újabb repülőgép-szállítmányokkal kívánta növelni Izrael amúgy is meglévő légi fölényét, fény derült egyébként arra is, hogy az Abu Zabal-i fémkombinát ellen támadó izraeli gépek is amerikai gyártmányúak voltak, a sok vihart kavaró Phantom-szállítmányból. Az amerikai propaganda célzatosan használta fel a svájci Swissair gép egyelőre még mindig nem százszázalékosan tisztázott katasztrófáját. Ezzel kapcsolatban a felelős palesztin körök minden gyanút határozottan visszautasítottak a szerencsétlenségben való részességükkel kapcsolatban. Egy régóta esedékes elnöki látogatásra is sor került a héten. Egy francia Washingtonban, hogy megfordítsák a gershwini címet. Nixon megkülönböztetett szívélyességgel fogadta Pompidout, miközben tüntetések sora zajlott le az utcákon: a Líbiába irányuló francia Mirage szállítások ellen tiltakoztak. A barátság tüntető hangoztatása nem zárta ki, hogy kölcsönösen ne történjék finom „kioktatás” így értékelték Pompidou szavait a vietnami háborúról, az amerkiai elnök viszont a közel-keleti helyzet kapcsán címzett egy-két megjegyzést Párizs részére. Nem lehet tehát azt állítani, hogy háborítatlan „mézelhetek” lennének az Egyesült Államok és Franciaország között, de viszonyuk valamelyest normalizálódott a Johnson—De Gaulle ellentétek mélypontja óta. VÉGEZETÜL A HÉT ESEMÉNYEI Vietnam szomszédjára, Laoszra irányították a figyelmet. Az „egymillió elefánt országának” is megvannak a maga genfi egyezményei: 192-ben nemzetközi megállapodással szabályozták a semlegességét és belső békéjét. Az amerikaiak által biztatott jobboldal felrúgta az egyezményt, s évek óta ténylegesen polgárháború dúl az országban. Az elmúlt hónapokban megélünköltek a harcok, az amerikai bombázógépek rendszeresen támadták a felszabadított területeket, s a CIA amerikai hírszerző központ emberének, Vang Pao reakciós tábornoknak harmincötezer főnyi hadserege nagy offenzívát tervezett.'’. * A Patet„L*er szabadságharcos erők, miután ésszerű kezdeményezéseik nem találtak visszhangra, ellentámadásba mentek át s az ország közepén elterülő Kőedény-síkságot gyakorlatilag elfoglalták. Az amerikaiak, akik a „vietnamizálás” után a laoszizálással sem értek el sok sikert, fokozták ismét a közvetlen beavatkozást. Minden valószínűség szerint a laoszi konfliktus új szakasza csűrén megkezdődött ezen a héten, s a következő időszakban a fontos témák között fog szerepelni. Réti Ervin — ■ ------ Tó"* március 1. 60RK/P L Vlagyimir Iljics Lenin meghalt. Még ellenségeinek táborában is becsületesen elismerik néhányan, hogy Lenin személyében a világ azt az embert veszítette el, „aki valamenynyi nagy kortársa közül a legragyogóbban képviselte a Zsenialitást.” A Práger Tageblatt című német nyelvű burzsoá lap Leninről szóló cikke, amely tele van lenyűgöző alakja iránti tisztelő csodálattal, e szavakkal végződik: „Lenin még halálában is nagynak, elérhetetlennek és félelmetesnek látszik.” A cikk hangneméből világosan kitűnik, hogy nem fiziológiai elégedettség váltotta ki, amelyet cinikusan az az aforizma fejez ki, hogy „az ellenség hullája mindig jó szagú”, nem az az öröm, amelyet akkor éreznek az emberek, amikor egy nyugtalan nagy ember távozik el közülük — nem, ebből a cikkből az csendül ki harsogva, hogy az ember büszke az emberre. Az orosz emigráns sajtónak sem ereje, sem érzéke nem volt ahhoz, hogy Lenin halálát olyan tisztelettel fogadja, mint amilyet a burzsoá lapok tanúsítottak, midőn Lenint az életakarat és a rettenthetetlen ész egyik legnagyobb képviselőjének minősítették. Arcképét nehéz megfesteni. Lenin kifelé csupa szó, mint ahogy a hal is csupa pikkely. Egyszerű és őszinte volt, mint mindaz, amit mondott. Hősiességéből csaknem teljesen hiányzik a külső csillogás, hősiessége az Oroszországban eléggé gyakori, szerény, aszketikus áldozatkészség, a becsületes orosz értelmiségi forradalmár áldozatkészsége, aki rendületlen 'íste a győződéssé s hiábi, hogy a földön lehetséges a szociális * igazságosége v,annnak az embernek a hősiessége, aki az emberek boldogságáért fáradozik, s ezért lemond a világ minden öröméről. Amit nem sokkal a halála után írtam róla, azt levert lelkiállapotban, sietve és rosszul fogalmaztam. Egyetmást nem írhattam meg „tapintatból”, ami remélem, teljesen érthető. Éles elméjű és bölcs ember volt, márpedig „sok bölcsesség sok bat okoz.” Messzi előre látott, s a tizenkilences—huszonegyes évek szereplőiről gondolkodva és beszélgetve, gyakran és csalhatatlanul megjósolta, kapcsolatos emlékeimet nem csak rosszul írtam meg, ha*nem következetlenül is, boszszantóan hiányosan. A londoni kongresszussal kellett kezdenem, azokkal a napokkal, amikor Lenin alakja némelyek kétségeinek és hitetlenségének, mások nyílt ellenségeskedésének, sőt gyűlöletének éles fényében jelent meg előttem. Még most is szinte látom a londoni külváros nevetségesen nyomorúságos fatemplomának csupasz falait, a szegény iskolák tantermére emlékeztető, keskeny kis terem csúcsíves ablakait. Az épület csak kívülről hasonlított templomhoz, belsejéből teljesen hiányoztak a kegytárgyak, sőt még az alacsony szószék sem elől volt, a terem belsejében, hanem a bejáratnál, a két ajtó között. Akkor találkoztam először Leninnel. (Gorkij később helyesbítette ezt az adatot: Lenint legelőször Pétervárott, 1905. november 27-én, az OSZDMP Központi Bizottságának ülésén látta), s addig nem is olvastam tőle annyit, amennyit kellett volna. De amit sikerült elolvasnom, különösen pedig személyes barátainak lelkes elbeszélései nagy erővel vonzottak. Amikor megismerkedtünk, keményen kezet szorított velem, átható tekintetével szinte végigtapogatott és a régi ismerős hangján, tréfálkozva szólalt meg: — Jó, hogy eljött! Hiszen szereti a verekedést, nem? Itt nagy verekedés lesz. Nem ilyennek képzeltem Sternint. Valamit hiányoltam. Haccsolt, a hóna alá tette a kezét, úgy állt És egyáltalán, valahogy túl egyszerű volt, semmi „vezérit” nem éreztem benne. Én irodalmár vagyok. Hivatásom kötelez, hogy megfigyeljem az apróságokat, ez a kötelesség szokásommá vált, néha már untat is. Plehanov, amikor „eléje vezettek”, mellén keresztbe font karral állt és szigorúan, kissé unottan nézett rám, ahogyan a munkájába belefáradt tanító néz egy újabb tanítványra. Egy igen elcsépelt frázist mondott: — Tehetségének hódolója vagyok. ** • Ám ez a raccsoló, kopasz, zömök, szívós ember, egyik kezével szokratészi homlokát dörzsölve, másikkal a kezemet rázva, csodálatosan élénk szemét nyájasan csillogtatva, nyomban Az anya című könyvem hibáira terelte a szót; kiderült, hogy Ladizsnyikovtól kapta meg a kéziratot. Elmondtam, hogy sietve írtam ezt a könyvet, de még meg sem magyarázhattam, miért siettem, amikor Lenin bólintva, maga magyarázta meg: nagyon jó, hogy siettem, ez hasznos könyv, sok munkás ösztönösen, nem tudatosan vett részt a forradalmi mozgalomban, ezeknek most hasznára válik, ha elolvassák a regényt. ..Nagyon időszerű könyv”. Ez volt az egyetlen, de számomra nagyon értékes bók. Azután gyakorlatiasan érdeklődött, lefordítják-e Az anyát idegen nyelvekre, s mennyit rontott a könyvön az orosz meg az amerikai cenzúra, amikor pedig értesült róla, hogy szerzőjét bíróság elé szándékoznak állítani, először összeráncolta a homlokát, majd fejét hátravetve, szemét lehunyva, különös nevetésben tört ki, nevetése munkásokat csalt oda, azt hiszem, az uráli roma és még vagy három ember lépett hozzánk. Nagyon ünnepélyes hangulatban voltam: a háromszáz legjobb pártmunkás közé kerültem, megtudtam, hogy másfél százezer szervezett munkás küldte őket a kongresszusra, ott láttam magam előtt a párt valamennyi vezető politikusát, régi forradalmárokat, Plehanovot, Akszelrodot, Deutschot. Ünnepi hangulatom tehát teljesen természetes volt, s az olvasó bizonyára megérti, ha azt mondom, hogy a hazámtól távol töltött két esztendő alatt szokásos jókedvem nagyon megcsappant. Ez már Berlinben kezdődött, ahol találkoztam a szociáldemokrácia minden nagyobb vezérével, August Bebelnél ebédeltem, a nagyon kövér Singer mellett és más, ugyancsak igen jelentős emberek között (Folytatjuk) LENINROC s"? ■ latainati, bántóak vonak, ánvSatos. jó néhár • ■ i ■ szkeptikus .V;«*! IP’#«1 semmi sérv .lardfd wg. ffemlékeze: :„PP’-tp4,.' %'gé*»nk'5ngreszszus alatt sem őbenne, sem ónbennem nem ébredt fel a TgSSJé hóif , tbizMm*sán”el, h Cikk. Gerencsér Miklós, A villa könyvtárszobája úgy maradt ahogy tulajdonosa a háború előtt berendezte. Harmonikus tónusokba olvadtak össze a könyvsorok színei az egyszerű mahagóni polcokon, Leonardo da Vinci és Dürer grafikáinak reprodukciói díszítették a falakat, Goethe öregkori portréja szunyókált az alkonyaiban, közel a kandallóhoz. Karcsú, magas, galambszürke öltönyös úr vizsgálódott szórakozottan a mahagóni polcok előtt. — Derűssé teszi az embert a magyarok nagyzolása — mondta furcsán sistergő szavakkal. — Olyan gyönyörű díszkötésben adták ki íróikat, mintha világra szóló klasszikusok lennének. Jókai. .. Mikszáth... báró Eötvös. .. kik ezek ? Egyébként a villa tűrhető. Ehhez képest kissé kedvetlennek látom, százados úr. Mintegy szelíd tiltakozásképpen mosolyra húzta csőrszerű ajkait Edmund Volkhardt százados, a Gestapo győri parancsnoka Próbálta kitalálni, mi ért hozta el Mosonmagyaróvárról babaszappan illatát ez a vén kéjenc, Kóburg-Gothai Rainer főherceg, a kancellária bizalmasa, a Volksbund magyarországi szürke eminenciása. Észak-Dunántúlon és a Csallóközben, Magyarország határain belül senki nem parancsolt neki, de azért okkal gyanakodhatott a főherceg titokzatos összeköttetéseire, amelyeknek még az óvatos firtatását sem látta tanácsosnak. — Igen, ami a villát illeti, meglehetősen tűrhető — erősítette meg szerényen a főherceg véleményét és elhatározta, hogy a legcsekélyebb mértékben sem lesz bőbeszédű. Noha Kóburg-Gothai Rainer főherceg viselte a civil ruhát, valahogy mégis katonásabbnak hatott, mint a puha testű, nehézkes mozgású Volkhardt. — Képzelje, százados úr, Albercht Habsburg főherceg válni akar Bocskay Katalintól. Hát nem érdekes? A fanyar evnv. amely a régiesen előkelő arls-doi-rata Pi*anmada 5 arbán frou-zn. csak rossz mimika volt. Edmuhd VOH-bacd*’ tovább az onges-mihmetlen, trigyságat olvasta ki belőle. Alaptulajdonsága, a gyanakvás óvatosságra intette: jobb lesz mellőzni a csevegést Albrecht Habsburg intim ügyeiről. Nem tartotta magát illetékesnek beleavatkozni a két főherceg gáláns vetélkedésébe, még akkor sem, ha erre eléggé meghökkentő módon alkalmat kínált magas vendége. Ami a legjobban érdekelte — Kóburg-Gothai Rajner pillanatnyi titkos kapcsolatai a hatalom nagyjaival — arról, fájdalmára kérését tudott, de ismerte a szikár főherceg pályafutását. Kifürkészte róla, hogy még a harmincas évek közepén Hitler személyes megbízottjaként próbálta előkészíteni Ausztriában az anschlusst, ám kiutasították és Magyarországra jött, fedőfoglalkozásaként autóügynökséget nyitott, valójában a Volksbund szervezését irányította a háttérből. Azóta változatlanul a Magyarországon élő németajkúak tényleges politikai vezére, s a nehéz kötelesség közepette romantikával igyekszik felüdíteni közérzetét. Főherceg létére csak természetes, hogy egy másik főherceg szeretőjét tartsa magáha méltónak. Volkhard! leengedte az el sötétítés miatt kötelező fekete ablakrolettákat, közben arra gyanakodott, hátha benzint akar tőle koldulni a főherceg, mint mindig, ha betéved hozzá. — Mostanában minden este szórakoznak velünk az orosz repülők — próbálta ijeszteni vendégét, mivel még rz volt a munkája. — Alig sötétedik be, jönnek és bombáznak. Magyaróváron is? — Ott szinte béke van — mondta a főherceg könnyedén és maga is békebeli derűvel sétált a torontáli szőnyegeken. — Már-már kételkednék a háborúban, ha nem botlanék itt-ott, szökött kannákba. Tisztelettudóan figyelte sétáló vendégét a százados. — Német katonákba?... — Dehogy. Magyarokba. — Hálára kötelezne főherceg úr, ha alkalomadtán értesítene... Kóburg Gothai Rajner főherceg nádszál testén elegánsan mozdult a galambszürke öltöny és a százados újra érezte a babaszappan illatát. — Készséggel, kedves Volkhardt. De nézze csak, milyen kedves meglepetés! Kant. Hegel, Mommsen. Méghozzá németül! A végén még kiderül, hogy a villa néhai gazdája szerette a német gondolkodókat. — Lehet — hagyta rá jók növelten a századosi A sistergő szavakkal beszélő Kóburg-Gothai Rainer pedánsan visszacsúsztatta Mommsen könyvét a mahagóni polcra. — Önnek módjában áll, sőt bizonyos fokig feladata, kedves Volkhardt, hogy éreztesse a törvény súlyát az ilyen kétes ügyekben. Bocskay Katalin vetélytársa enyhén szólva nem felel meg az árjaság feltételeinek. — Fogalmam sincs, kire tetszik célozni, főherceg úr... — Egy bizonyos Dorner Györgyi kisasszonyra, aki legjobb tudomásom szerint félzsidó — sisteregte halkan, élvezettel a főherceg. Iróniáját alattomosra színezte a káröröm, sikerült tetten érnie a Gestapo-főnök tájékozatlanságát. Volkhardt szívesen hagyta őt ebben a hitében. — Különös... Dehát mit is tehetnék... Aligha tévednék abban, hogy fölötteseim behatóan ismerik ezt a regényes szituációt. Ilyen ritka személyi ügyekről nyilván tudomása van Himmler birodalmi vezető úrnak is. Az ám, jó, hogy eszembe jut: azt hiszem, nem követek el indiszkréciót, ha tájékoztatom főherceg urat Himmler birodalmi vezető úr kívánságáról. Ma érkezett az Utasítás, hogy küldjünk kimerítő jelentést arról, hogyan segítik a Volksbund vezetői a Magyarországon működő német katonai és politikai tényezőket, különös tekintettel a front mögötti területek biztonságára. Könnyű dolgom van, szerencsére a lehető legjobbakat jelenthetem a Volksbundról és személy szerint főherceg úrról is. A gyenge bőrű, rózsásan ráncosodó Kóburg-Gothai Rajner bekapott egy puncs desszertet, majd onixgombos kézelőjét visszacsúsztatta kabátujja alá. — Arra kérem, kedves Volkhardt, hogy ne túlozza el az érdemeimet. Egyúttal a figyelmébe ajánlom ezt az apróságot. Kicsire hajtogatott cédulát húzott elő két ujja közé csípve, a zakó szivarzsebéből. Átnyújtotta a századosnak. Volkhardt nem látott mást a papíron, csak nyolc utcanevet és nyolc házszámot. — A szökött katonák? — Igen. — Ami a jelentést illeti, tényként szeretném benne megemlíteni az elintézést. A főherceg ezúttal egy moccadessertet kapott be. — Mind a nyolc magyar tiszt. Szálasi hatalomátvétele óta bujkálnak Lébényben. Várják, hogy napokon belül vége legyen a háborúnak-Hunyorgott a villanyfény a csillár borostyánszínű buráiban. Gyenge lökés mozdította meg a fotelt Volkhardt alatt. A tiszt urak óhaját egyéni kívánságként fogom kezelni. Számukra napokon belül vége lesz a háborúnak. ".folytatjuk feketét