Kelet-Magyarország, 1973. június (30. évfolyam, 126-151. szám)
1973-06-10 / 134. szám
gokat SÍV.ET-OTA OYÁROSSZÁJ? HÉTFŐ: KEDD: SZERDA: PÉNTEK: Aranyáremelkedés a nyugati tőzsdéken, újabb dollárválság fenyegetéséről ír a világsajtó. — A közös piaci kilencek külügyminiszteri értekezlete. — Jobboldali manőverek Chilében. Prágában megkezdődik a KGST tanácsülése, a magyar küldöttséget Fock Jenő vezeti. — Le Duc Tho és Kissinger Párizsba érkezik. A balközép politika felújításáról dönt az olasz kereszténydemokraták kongresszusa. — Heinemann nyugatnémet államfő aláírja az alapszerződés ratifikációs okmányait. — Az első magyar nagykövet a Dél-vietnami Köztársaságban. CSÜTÖRTÖK: Szovjet—magyar kormányfői megbeszélések Prágában. — Helsinki bejelentés: július 3-ra összehívják az európai biztonsági értekezletet. A Biztonsági Tanács vitája a közel-keleti helyzetről. — Brandt Izraelben. — Spanyolországban Franco átadja a miniszterelnöki tisztséget. SZOMBAT: Halasztás után ismét folytatódik a VDK és az Egyesült Államok képviselőinek, párbeszéde. Ha az újságolvasó gyorsan és felületesen futotta át a hét főcímeit, csaknem kizárólag régi, ismerős témákra bukkant. Az európai biztonág ügye, a vietnami tűzszünet következetes betartása, a közel-keleti rendezés problémája jó ideje visszavisszatér a jelentésekben, s nem váltott ki különösebb meglepetést egy esetleges újabb dollárválság árnyéka sem. Mégis van új a júniusi nap alatt és a „régi témák” a héten érdekes fejleményeket hoztak. A finn fővárosban megszületett a döntés, júliusra. Helsinkibe összehívták az európai biztonsági értekezletet. Megállapodtak a négypontos napirendben is, magával a biztonsággal öszszefüggő politikai kérdések, a gazdasági, tudományostechnikai, környezetvédelmi összmunka; az együttműködés az emberiességi és más területeken; valamint a konferencia után teendő további lépések szerepelnek a tárgyalási előterjesztésen. A nyitány külügyminiszteri szinten történik Helsinkiben, a folytatás Genfben következik, majd a záróakkordra, csúcskonferencia formájában, ismét a finn fővárosban kerül sor, valószínűleg hónapok múlva. Eredményesen zárult tehát az a hosszú harci szakasz, amelynek célja az európai biztonsági értekezlet összehívása volt. A szocialista országok következetes küzdelme meghozta gyümölcsét. S javaslataik realitását mutatja, hogy megközelítően az általuk indítványozott , időpontban összeülhet a konferencia. Dipoli korszerű épületkomplexumában elbúcsúztak egymástól a nagykövetek, akik november 22-e óta hosszabb-rövidebb szünetekkel, az európai értekezlet előkészületi munkálatait végezték. Ám valóban csupán az első szakasz ért véget. Új erőfeszítés következik a diplomáciában, hogy a konferencia ne csak összeüljön, de eredményes is legyen a három színhely, a különböző szintek, a tervezett viszonylag hosszú időtartam utalhat rá, hogy lesz még tennivaló. A hét másik fontos európai eseménye az NSZK karlsruhei alkotmánybírósága visszautasította a jobboldali bajor tartományi kormány zavart keltő panaszát s ezzel elhárultak az akadályok a két német állam alapszerződésének életbelépése előtt, megkezdődhettek az előkészületek az NDK és az NSZK ENSZ-felvételére is. Több órás találkozások és elhalasztott megbeszélések jelzik Le Duc Tho és Kissinger újabb párizsi tárgyalási fordulóját, amelyről napokon át semmiféle hitelt érdemlő jelentés nem látott napvilágot. Korábban amerikai részről olyan kiszivárogtatás történt, hogy a két politikus írásos okmány formájában is lefekteti majd a vietnami tűzszünet betartásával kapcsolatos kérdéseket. Ez az elképzelés a dolgok fonákjáról nyert megerősítést, amikor Saigonban sietve kijelentették, hogy nem látnák értelmét bármiféle dokumentum aláírásának. A Thieu-rezsim „egyedüli képviseleti igényeit” a héten ismét összezúzták a tények: Dél-Vietnam szabad területein a gyors konszolidáció jegyében ünnepelték az ideiglenes forradalmi kormány megalakulásának negyedik évfordulóját. A Dél-vietnami Köztársaság aktivizálódó nemzetközi kapcsolatait mutatja, hogy valahol a DIFK fennhatósága alatt álló területen diplomaták adták át megbízóleveleiket, köztük az első magyar nagykövet. Az Egyesült Államokban újabb dollárválság kísérlete jelentkezett a héten, úgy tűnik, olyan betegségről van szó, amelyet gyors egymásutánban többször is meg lehet kapni. Ha már az orvosi példánál maradunk: a baj nemcsak gyakoriságával jelentkezik, de igazából nem lehet megállapítani a roham közvetlen kiváltó okát. A diagnoszták mégsem tanácstalanok, hiszen a háttér közismert, a tőkés valutarendszer mélyreható átalakítására lenne szükség. A Fehér Házban összeült a „konzílium”, a válság megbeszélés a szűkebb kabinet részvételével, de változatlanul kérdéses, hogy akar-,nak és tudnak-e valamit tenni a tüneti kezelésen túl. Az ismerős témák új fejleményeket hoztak és hoznak, de kivétel itt is erősíti a szabályt. A Biztonsági Tanács közel-keleti vitájában — amely időpontjában egybeesik a hatnapos háború hatodik évfordulójával — egyelőre nem mutatkoztak új elemek?.. A vita lelassult, alig volt hozzászóló, az állandó tagok mind ez ideig tartózkodtak az érdemi megjegyzésektől. Igaz, nem annyira új határozatokra lenne szükség, mint a BT kétezer nappal ezelőtti ésszerű döntésének végrehajtására. Az új javaslatnak számító osztrák terv, amely szóba került az ENSZ-ben, ugyancsak a korábbi BT-határozatra alapozódik, annak végrehajtásához állapítanak meg menetrendet és Waldheim főtitkárnak nagyobb személyes szerepet biztosítana a puhatolózásokban. A viszonylagos némaság a Biztonsági Tanács patkó alakú asztala mellett természetesen nem annak következmé- nye, hogy a résztvevők nem alakították volna ki véleményüket. Előfordulhat — jóllehet erre hivatalos utalások nem történtek —, hogy az ENSZ szokásainak megfelelően, a színfalak mögött folyik az érintkezésfelvétel egy valamennyire közös álláspont létrejötte érdekében. Minderre azonban csak a jövő héten derülhet fény, amikor hétfőtől folytatódik a vita, noha a következő felszólaló még nem jelentkezett... Réti Ervin ! Alekszej Koszom Ausztriába látogat Alekszej Koszigin, a Szovjetunió minisztertanácsának elnöke július 2. és 5. között hivatalos látogatást tesz Ausztriában — közölték hivatalos helyről. Koszigin ezzel a látogatással az osztrák szövetségi kormány meghívásának tesz eleget. A Szovjetunióban nyolc szputnyikot lőnek fel egyszerre A Szovjetunióban pénteken egyetlen hordozórakétával nyolc szputnyikot bocsátottak fel a világűrbe. A Kozmosz—564, —565, —566, —567, —568, —569, —570 és —571 jelzésű mesterséges holdakon tudományos berendezést helyeztek el, amely folytatja a világűr kutatását. Mind a nyolc szputnyik a megadott pályához közel halad. A tudományos berendezésen kívül a szputnyikokon elhelyeztek egy rádiórendszert a pályaelemek pontos mérésére, valamint egy rádió-telemetrikus rendszert, amely a műszerek és a tudományos berendezés működéséről továbbít adatokat a Földre. A pénteken felbocsátott műholdak berendezése kifogástalanul működik. Imre László: 28. — Olyan lesz, mint a szeme. Vagy amilyenre akarja. — Nincs nekem beleszólásom abba’! — Miért ne lenne — leheli a szavakat Kapellára. Sírni tudna a rászakadt gyönyörűségtől. Ebben a pillanatban úgy érzi, nincs amit meg ne tenne ezért a lányért. Már azért is, hogy ránevessen legalább. Vagy csak egy félmosolyt vesztegessen rá, de az neki szóljon. — Tudja, az az igazság, hogy itt már évek óta esedékes a festés, nekünk mindegy is, hogy milyen színű lesz, már kimeszeltük volna magunk is, de az üzemegységvezető nem engedte, azt mondja, hadd csinálják a szakemberek. Maga szakember? — Olyasféle. — Aztán mit kapnak ezért a munkáért? Kapellára érzi, hogy most hazudni kellene valamit, de nem viszi rá a lelke. — Nem tudom én azt — mi nagy kevés szünet után — a főnök alkudott meg, nem én. És maga mit csinál itt? — A tej házban vagyok. A palackozóban. Ugyan most már nem üvegbe töltjük a tejet tavaly óta, hanem fóliába. — Lehet avval keresni? — Hát... Biztos nem annyit, mint a festők. És maga melyik városba való? — Pesti vagyok. — A szülei is, vagy csak kétlaki ? — A szüleim is. Fontos ez magának? — Nekem? Ugyan már... Kapellára hirtlenében nem tudja mit mondjon, fohászkodik magában, jaj, el ne akadjon a társalgás valamiképpen. Elkezd beszélni öszszevissza, ami a szájára jön, kihúzza magát, nagyképüsködik, közben a veríték kiveri a felismeréstől, most megjátssza magát és ezt a kislány észreveszi, észre kell, hogy vegye a sódert, a nagy pénzekről, amit keresnek, éjszakai züllésekről, bárokban, cinzano mellett, a cinzánó s megnyomja a cé első szótagját, neki magának is furán cseng, amint kimondja. — Kár, hogy nem Pesten találkoztunk. Azóta már behívtam volna egy presszóba Eljött volna? — Tudom is én. Talán. Ha jobb dolgom lett volna. De magát ilyen festékes ruhában oda úgyse engednék be — teszi hozzá évődve. — Majd fölöltöznék. Van énnekem rendes ruhám is. Közelebb húzódik, minden mellékgondolat nélkül kérdezi : — Maga mindig egyedül van itt? — Dehogy! Vagyunk itt öten is, ha a juhászok, a gulyások idebenn vannak, nem legeltetnek, összejövünk sokan. Csak most beteg a takarító néni. Beosztottuk magunknak az inspekciót. Mindennap más takarít. Amelyikünkre sor kerül, az tovább marad. — Elég messze innét a falu. — Van kerékpár. Jaj, megyek is, mert azt se tudom hol áll a fejem, annyi a dolgom. Ebben a pillanatban közéjük vágódik egy rongylabda. Kicsi sebesen lohol utána, s megáll előttük. — Szcsókolom. Ezer bocs’. Kapellára a pokolba kívánja, zavartan körülnéz. Észreveszi, hogy Kés is elindul feléjük. A gémeskút felől előtűnik lompos járásával Bika. Errefelé közelít az is. Odaérnek mind a ketten, most már négyen fogják körül a kislányt. A szemük vad. Felfalják a tekintetükkel. — Na mi van, srácok? Meguntátok? Menjetek csak, mindjárt megyek én is. Mintha egyik se hallaná, eleresztik a fülük mellett. A kislány egyikről a másikra néz. Hátrál. Aztán a távoli irodaépület felé tekint, bizony az jó messzi van ide. — Gyere te is főnök — mondja Kicsi. A kislány hosszan nézi Kicsit. (Folytatjuk) Kisregény ms.t&mime. Amerika útjain 4. Mélyvízben... Az ismerkedés Virginia államban, Arcola kisváros közelében történt egy tágas zöld mezőn, amelyen legalább húsz csikós mezőgazdasági repülőgép állomásozott. Új ismerősünk, Davies Paper éppen akkor ugrott ki az egyik gépből. A gép a mező szélén, az út közvetlen közelében állt. Odamentünk. A kisfiú, háttal a gép szárnyának támaszkodva, Coca-Colát iszogatva, válaszolt kérdéseinkre. — Te már tudsz repüli? — Tudok, de még nincs jogosítványom. Ekkor lépett oda hozzánk Davies apja, William Paper és igazolta fia szavait. Igen, a fiú már tud repülőgépet vezetni, természetesen az apja ellenőrzése mellett. Davies Paper 13 éves. Megvallom őszintén, tetszett nekünk ez a nyílt arcú, vöröses hajú, kissé zárkózott ifjú pilóta. Megkérdeztük tőle, tudja-e, hogy Neil Armstrong szintén repült kisfiú korában. — 16 éves korában emelkedett fel először önállóan a levegőbe. Én is így teszek majd. További útunkon jó néhányszor eszünkbe jutött Davies Paper. Kísérő nélkül felemelkedhet a levegőbe. Az amerikaiak úgy vélik, hogy 16 éves korában már alkalmas erre az ember. Az amerikai pilóták, — amatőrök és hivatásosak — száma körülbelül félmillió. Ötven százalékuk 16 és 24 év közötti. A tanuló repülők között a serdülőkorúak száma 30 százalék. Nem csupán arról van szó, hogy az óriási sebesség hazájában az embert már kora ifjúságában hozzászoktatjákehhez a tempóhoz. A kis Paper arra is példa, hogy az amerikaiak milyen leprán dobják mélyvízbe a gyereket, mondván, tanulj meg úszni! Képletesem szólva, ez már a pelenkánál kezdődik. A legtöbb amerikai csecsemőt mesterségesen táplálják. Már zsenge korában rászoktatják a gyári készítményű ételek, vitaminok, porok és különféle levek fogyasztására. A gyermeket növekedése arányában szoktatják az élet keménységéhez. A családba és az iskolába nem nyertünk bepillantást, de a televízió, amely Amerikában a gyermekek legfőbb ,,dadája”, állandóan hajtogatja: Előzd meg! Üss elsőnek! Ne hagyd a magadét! Ne szalaszd el az esélyt! Mosolyogj, az erősnek mindent szabad! S a gyermeket körülvevő környezet igazolja: valóban így kell eljárni. Ebben, a számunkra teljesen idegen edzőiskolában mégsem hagyhatunk figyelmen kívül egy rendkívül fontos mozzanatot: „Tanulj meg dolgozni, tanuld meg szeretni a munkát!” Az amerikai gyermekkorától kezdve csak ezt hallja. ..Minden munka megtisztelő!” És minden munkát ösztönöznek is. Amerika mezőgazdasági vidékein gyakran látni 10—12 éves gyermekeket a traktor kormánykerekénél. «A farmer apa rábízza fiára a technika minden eszközét. Láttunk kis újságárusokat. Gyerekeket, akik kutyákat sétáltatnak, autót mosnak, utcát sepernek, idegen gyerekre felügyelnek, vagy éppenséggel üvegeket mosnak a kávéházban. Ez munka. A családban, függetlenül a vagyoni helyzettől, csak örülnek, ha a fiú vagy a lány időt talál magának az iskola és a pihenés között, hogy keressen. Amerikában vannak szegények is, például a mezőgazdasági idénymunkások, akiknek a gyermekeik segítenek kenyeret keresni. A szülők nem engedik meg, hogy a gyermek elherdálja keresetét, örülnek annak, ha kis tőkéjét hasznos dolgokba fekteti. Neil Armstrong, a híres Űrrepülő, anyja szavai szerint, már 10 éves korában kereső volt. Először a saját fizetéséből fedezte a külön zeneórákat, majd hangszert vásárolt magának, ebből a pénzből vette a különböző repülő-szaklapokat és a repülőmodelleket is. Pedig a leendő űrhajós szülei mindezeket az eszközöket megvehették volna a számára. Ők azonban úgy gondolták, hogy értékesebb lesz a gyermeknek, ha a saját pénzéből vásárolja mindezeket. Még a legtehetősebb, a legnagyobb bőségben élő amerikai is rászorítja fiát vagy lányát, hogy fiatal korában győződjön meg a kenyérkereset nehézségéről. Egy pennsylvaniai kisvárosban nagyon bájos kislány töltötte meg benzinnel kocsinkat. Beszélgetni kezdtünk. Kiderült, hogyegy magas rangú banktisztviselő gyermeke. A papa ráadásul még öt motel tulajdonosa. A kislány naponta négy órát dolgozik, hogy ebből a fizetéséből részben fedezze egyetemi tanulmányait. Fösvény lenne a kislány apja? Nem. Az évi 3000 dollár taníttatási költséget az apa a mellényzsebéből is kifizethetné. Ő azonban csak a felét adja lányának, hadd keresse meg a másik felét ő maga! Az amerikai főiskolákon nagyon kevés munkás, vagy farmergyerek tanul. Általában a gazdag emberek és a középosztály gyermekei járnak egyetemre. És a szülők majdnem minden esetben el tudják érni, hogy gyermekük hozzájáruljon taníttatási költségeihez, ami pedig igen magas. A washingtoni Georgetown Egyetemen például évi 2500 dollár. Ehhez jön még a diákszálló költsége, a tankönyvek ára, valamint a különböző laboratóriumok és felszerelések használati díja. Bizony a diák arca verítékével szerzi meg a tanulási lehetőséget. Vagy itt van például a nyaralás, az utazás. — Az bizony nem rossz — mondja az apa ilyenkor — no és a pénz? — Gondoltál erre? — Egy hónapot szeretnék kocsimosóként dolgozni, azt mondják, ott, most szükség van emberre. — Miért oda? Gyere az én irodámba! Én sem fizetek kevesebbet. — Rendben. Ez a párbeszéd természetesen képzelt, de jellemző. A legtöbb amerikai diák azzal tölti a nyári vakációt, hogy panziókban, strandokon, kávéházakban, nemzeti parkokban vállalt munkát. Egyik kollégánkat néhány évvel ezelőtt egy országúti motelben Észak-Dakota állam kormányzójának a lánya szolgálta ki. Senki sem csodálkozik azon, ha hasonló szerepkörben látja egy képviselő, vagy egy szenátor lányát. Igen, Amerikában így tanítanak úszni. Másként nem lehet. Az Amerikának nevezett tengerben meredek hullámok vannak. S ehhez még hozzájön az is, hogy a melletted úszó úgy kupán találhat, hogy beleszédülsz. V. Peszkov B. Sztrelnyikov