Kelet-Magyarország, 1974. március (31. évfolyam, 50-76. szám)
1974-03-01 / 50. szám
XXXI ÉVFOLYAM, 50. SZÁM ÁRA: 80 FILLÉR 1974. MÁRCIUS 1. PÉNTEK Kádár János fogadta Ion Gheorghe Maurert A román kormányfő csütörtöki programja Ion Gheorghe Maurer, a Román Szocialista Köztársaság minisztertanácsának elnöke és kísérete csütörtökön délelőtt a Hősök terén megkoszorúzta a magyar hősök emlékművét. A koszorúzásnál jelen volt tíz. Tímár Mátyás, a Minisztertanács elnökhelyettese, Szépvölgyi Zoltán, a fővárosi tanács elnöke, Roska István külügyminiszter-helyettes, Martin Ferenc, a Magyar Népköztársaság bukaresti nagykövete, Tóth Lajos vezérőrnagy és Farkas Mihály ezredes a budapesti helyőrség parancsnoka. Ion Gheorghe Maurer és kísérete a Magyar hősök emlékművének megkoszorúzása után Budapest nevezetességeivel ismerkedett. A városnézés metróutazással kezdődött. A Baross téren Daczó József, a BKV vezérigazgatója és Balogh László, a metró üzemigazgatója fogadta a vendégeket, akik ezután egy szerelvénynyel a Deák térig utaztak. Itt megtekintették a földalatti gyorsvasút forgalmi és energiaközpontját. Érdeklődéssel hallgatták az ismertetést a vezérlőpultokon, az üzemelés különböző fázisait szemléltető jelzésekről, arról, hogy a szigorú menetrend előírásait az elmúlt évben 99 5 százalékos pontossággal teljesítették a szerelvények, valamint arról, hogy nagyfokú körültekintéssel és tartalékkal biztosítják a metró energiaellátását. Ezt követően a vendégei, tovább utaztak a Batthyány térig. A metróutazás közben szó esett a földalatti üzemelésével, további vonalainak építésével, a főváros közlekedésében betöltött szerepével kapcsolatos kérdésekről. A Batthyány téren megtekintették a szentendrei HÉV csatlakozó szintjét. A vendégek továbbiak során megtekintették a budapesti Mátyás templomot, ahol dr. Fábián János kanonok ismertette a nagymúltú templom történetét Ezt követően a Halászbástyáról a főváros panorámájában gyönyörködtek, közben a lakásépítésekről, a városrekonstrukcióról beszélgetett a román kormányfő a fővárosi tanács elnökével. A városnézés a Budapesti Történeti Múzeumban fejeződött be, ahol dr. Horváth Miklós főigazgató fogadta a vendégeket, akik megtekintették a középkori királyi palotakiállítást. Fock Jenő csütörtökön ebédet adott Ion Gheorghe Maurer tiszteletére az Országház Vadásztermében. Részt vett az ebéden Fehér Lajos, a Minisztertanács elnökhelyettese, Nyers Rezső, a Központi Bizottság titkára, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, dr. Tímár Mátyás, a Minisztertanács elnökhelyettese, dr. Csanádi György közlekedés- és postaügyi miniszter, dr. Horgos Gyula kohó- és gépipari miniszter, Pója Frigyes külügyminiszter, Szépvölgyi Zoltán, fővárosi tanács elnöke, Gyenes András, az MSZMP KB külügyi osztályának vezetője, s a politikai élet több más vezető személyisége. Az ebéden részt vettek a román kormányfő kíséretének tagjai. A szívélyes, baráti hangulatú ebéden Fock Jenő és Ion Gheorghe Maurer pohárköszöntőt mondott . Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke csütörtökön délután az Országházban fogadta Ion Gheorghe Maurert. Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára csütörtökön délelőtt a Központi Bizottság székházában fogadta Ion Gheorghe Maurert, a Román Szocialista Köztársaság minisztertanácsának elnökét. A szívélyes, baráti találkozón jelen volt dr. Tímár Mátyás, a Minisztertanács elnökhelyettese, Roska István külügyminiszter-helyettes, Martin Ferenc, a Magyar Népköztársaság bukaresti nagykövete, illetve Virgil Trofin, a Román Szocialista Köztársaság minisztertanácsának elnökhelyettese, Cornel Pacoste külügyminiszter-helyettes és Ioan Cotot, a Román Szocialista Köztársaság budapesti nagykövete. • • Véget ért a KGST VB moszkvai ülése Csütörtökön Moszkvában befejeződött a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa végrehajtó bizottságának ülésszaka, amelynek munkájában Bulgária, Csehszlovákia, Kuba, Lengyelország, Magyarország, Mongólia, az NDK, Románia, a Szovjetunió, valamint Jugoszlávia képviselői vettek részt. Az ülésről kiadott közlemény megállapítja: " A végrehajtó bizottság felmérte a KGST-tagállamok együttműködésének eredményeit az 1971-ben elfogadott komplex szocialista gazdasági integrációs program teljesítésében. A KGST szervei nagyszabású és eredményes munkát végeztek a tagországok együttműködésének tökéletesítése és elmélyítése, a program megvalósítása érdekében. A résztvevők tervbe vették az integráció elmélyítését a villamosenergia-termelésben. Az érdekelt európai KGST-országok megállapodtak abban, hogy közösen vesznek részt a Vinnyica (Ukrajna) és Albertirsa (Magyarország) között létesítendő 750 kilovoltos távvezeték felépítésében. A nemzetközi távvezeték a Szovjetunió európai részének egységes energiarendszerét kapcsolja össze az európai KGST-országok egyesített energiarendszereivel. Megállapították, hogy a KGST-országokban és Jugoszláviában 1971 —1980 között a villamosenergia-termelés mintegy kétszeresére, 1990-ig pedig ismét kétszeresére növekszik. A végrehajtó bizottság a KGST titkárságának javaslatára tervbe vette, hogy a következő években új hűtőházakat és hűtőkonténereket gyártanak. Ünnepség a szovjet hadsereg megalakulásának évfordulóján A szovjet hadsereg és haditengerészeti flotta megalakulásának 56. évfordulója tiszteletére díszünnepséget rendezett csütörtökön a Hazafias Népfront megyei bizottsága és a Magyar Honvédelmi Szövetség Nyíregyházán, az MHSZ megyei székházában. Az ünnepségen részt vett Kállai Sándor, az MSZMP megyei bizottságának titkára, Oszadcsij Dmitrij Ivanovics vezérőrnagy, a Szovjetunió nagykövetsége katonai és légügyi attasé, Kanda Pál, a Szakszervezetek Megyei Tanácsának vezetőtitkára, Gyúró Imre, a megyei tanács elnökhelyettese, valamint a megyében szolgálatot teljesítő fegyveres testületek vezetői. Gulyás Emilné dr., a Hazafias Népfront megyei titkárának megnyitója után Bullai István, a munkásőrség megyei parancsnoka mondott ünnepi beszédet. Megemlékezett a szovjet hadsereg megalakulásáról, az eltelt 56 év történetéről, arról a nagy feladatról, amelyet a Szovjetunió, a szovjet hadsereg végez a béke, a szocializmus megvédésében. Az ünnepi beszéd után Oszadcsij Dmitrij Ivanovics vezérőrnagy üdvözölte az ünnepség résztvevőit. A díszünnepség résztvevői táviratot küldtek a Hazafias Népfront Országos Tanácsa mellett működő Chilei Szolidaritási Bizottsághoz: „Szabolcs-Szatmár megye dolgozói szolidaritásukat fejezik ki Chile haladó erőinek harcával. Tiltakozunk, a törvénytelenség, a haladó erők üldözése, a hazafiak bebörtönzése, a demokratizmus lábbal tiprása ellen. Követeljük a terror megszüntetését, a dolgozó nép jogainak helyreállítását. Követeljük Luis Corvalánnak, a Chilei Kommunista Párt főtitkárának és haladó szellemű társainak azonnali szabadon bocsátását.” A díszünnepség után a résztvevők megkoszorúzták a szovjet hősi emlékművet. LAPUNK TARTALMIBÓL* Vasasasszonyok a Vulkánban Az ember és környezete Huszonöt éves az OTP 13. aMtf (6. oldal) Sportjelentéseink (7. oldal) (5. oldal) f!H Határozat 260 ezer dolgozó béremelésére ÜK Jelentés az ifjúsági törvény végrehajtásáról Isij Rendelet a gyermektartásról, a családvédelemről • • Ülést tartott a Minisztertanács A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke tájékoztatást adott Abduszalem Dzsalládnak, a Líbiai Arab Köztársaság miniszterelnökének hazánkban tett látogatásáról. A tárgyalásokon megvizsgálták a magyar—líbiai kapcsolatok helyzetét, továbbfejlesztésének lehetőségeit. Eszmecserét folytattak az időszerű nemzetközi kérdésekről, különös figyelmet szentelve a közel-keleti eseményeknek. Megelégedéssel állapították meg, hogy a két ország kapcsolatai mindkét fél előnyére fejlődnek, és további lehetőségek állnak fenn az együttműködés sokoldalú szélesítésére. Egyetértettek abban, hogy a látogatás nagyban hozzájárult a két ország kapcsolatainak erősítéséhez. A kormány a jelentést jóváhagyólag tudomásul vette. A külügyminiszter beszámolt Ausztriába tett látogatásáról, amelynek során megbeszéléseket folytatott dr. Rudolf Kirchschläger külügyminiszterrel a nemzetközi helyzet és a kétoldalú kapcsolatok időszerű kérdéseiről. Fogadta őt Franz Jonas államelnök, s dr. Bruno Kreisky szövetségi kancellár is. A tárgyalások szívélyes légkörben, a jószomszédság jegyében folytak le. A kormány a jelentést jóváhagyólag tudomásul vette. A munkaügyi miniszter előterjesztése alapján a kormány megtárgyalta és elfogadta az állami szektor iparon és építőiparon kívüli, ágazataiban, az ipari és kivitelező építőipari tevékenységet végző munkások és közvetlen termelésirányítók, továbbá az ipar és a kivitelező építőipar állami szektorában dolgozó kisegítő alkalmazottak bérrendezésére vonatkozó javaslatokat. A Minisztertanács úgy határozott, hogy a béremelésekre április 1-i hatállyal kerüljön sor. A munkaügyi és művelődésügyi miniszter előterjesztése alapján a Minisztertanács határozatot hozott a színházak és színház jellegű zenei intézmények dolgozóinak bérrendezésére. A kormány felkérte a SZOT főtitkárságát, hogy a szakszervezeti szervek nyújtsanak hatékony segítséget az intézkedések végrehajtásához. Az igazságügy-miniszter előterjesztése alapján a kormány megtárgyalta a családjogi törvény módosításáról 67010 tervezetet és úgy határozott, hogy azt törvényjavaslatként az országgyűlés elé terjeszti. Az egészségügyi miniszter javaslatot tett a család-, nővédelmi tanácsadó hálózat országos kialakítására. A nők és a születendő gyermekek egészségének hatékonyabb megóvása érdekében szükséges, hogy a házasulóknak a család- s nővédelmi tanácsadáson való kötelező részvétele mellett a tanácsadás az egész érintett lakosságra kiterjedjen. Ennek érdekében tanácsadói, a gyógyító-megelőző tevékenységet az anya- és gyermekvédelmi hálózatot a jelenlegi ötéves tervidőszak végéig kibővítik, a már működő szervezeteket megerősítik, ahol pedig ilyen szolgálat még nem működik, ott annak feltételeit megteremtik. A kormány az előterjesztést elfogadta. A kormány megtárgyalta és elfogadta az egészségügyi, valamint a művelődésügyi miniszternek a népesedéspolitikai határozatból következő oktatási és nevelési feladatokról szóló előterjesztését. A kormány úgy határozott, hogy az oktatást a kidolgozott irányelvek alapján kísérletképpen az iskolák egy részében már az ősztől meg kell kezdeni és az 1975 -76-os tanévben a felsőoktatási intézményekben is meg kell szervezni. Emellett az érintett állami és társadalmi szervek bevonásával a családi életre nevelést az oktatási intézmények keretein belül is kiterjesztik. A Minisztertanács megtárgyalta a munkaügyi minister jelentését a családpolitika s családvédelem, valamint a többgyermekes családok szociális helyzetéről. A jelentés megállapítja, hogy az utóbbi években, elsősorban a népesedéspolitikai határozat nyomán, jelentős intézkedések történtek, amelyek kedvezően befolyásolják a családok életét. Összehangolt, családok sajátosságait mérlegelő családpolitikai tevékenységre, a családok, különösen a sokgyermekes családok helyzetének további javítására van szükség. A kormány a jelentést jóváhagyólag tudomásul vette s az abban foglalt következtetéseket a további tevékenység alapjául elfogadta. Utasította a munkaügyi minisztert, hogy 1975 elejére a feladatok megoldására programot dolgozzon ki és nyújtson be a Minisztertanácshoz. A Minisztertanács megtárgyalta az Országos Ifjúságpolitikai és Oktatási Tanács jelentését az ifjúsági törvény végrehajtásáról, valamint az ötödik ötéves tervben megvalósítandó ifjúságpolitikai feladatokra vonatkozó javaslatát. A jelentés megállapítja, hogy mind a központi, mind a helyi intézkedések jól szolgálták az ifjúságpolitikai célkitűzések megvalósítását, amelyek nyomán javultak a fiatalok életkörülményei. Továbbra is biztosítani kell a fiatalok megfelelő arányban történő lakáshoz juttatását, elő kellsegíteni a családalapítás, pályakezdés, továbbtanulás, a tömeges testedzés, a lakót. (Folytatás a 8. oldalon) Veress József látogatása megyénkben Veress József, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának tagja, nyugalmazott munkaügyi miniszter szerdán kétnapos látogatásra Szabolcs-Szatmár megyébe érkezett. Itt-tartózkodása során a megyei pártbizottságon megbeszéléseket folytatott Hegedűs László tré dr-ral, a közigazgatási és adminisztratív osztály vezetőjével a várospolitika időszerű kérdéseiről. Veress József ezt követően új városaink — Kisvárda és Mátészalka — életével ismerkedett, majd elutazott megyénkből. Balló István előadása Balló István, az Állami Egyházügyi Hivatal elnökhelyettese február 28-án Nyíregyházán, a megyei pártbizottság nagytermében a megye párt-, állami és tömegszervezeti vezetői előtt tartott előadást Egyházpolitikánk időszerű kérdései enns, mel A Kossuth Könyvkiadó tájértekezlete Nyíregyházán Február 28-án Nyíregyházán, a megyei pártbizottság épületében tartották tájértekezletüket a Kossuth Könyvkiadó kirendeltségei, öt megye — Borsod, Hajdú, Heves, Nógrád és Szabolcs — kirendeltsége, öt évvel ezelőtt alakították meg a ,.X. kongresszus” nevet viselő szocialista brigádjukat, amelynek munkája szerepelt a tanácskozás napirendjén. Az értekezleten az elmúlt év értékelésére, valamint az idei terjesztési terv feladatainak megbeszélésére került sor. A szocialista brigád tanácskozásán részt vett és az 1974-es munkát ismertette Jármy Ernő, a Kossuth Könyvkiadó főosztályvezető.