Kelet-Magyarország, 1974. március (31. évfolyam, 50-76. szám)

1974-03-10 / 58. szám

BUI ÉVFOLYAM, 58. SZÁM ÁRA: 1 FORINT 1914. MÁRCIUS 18. VASÁRNAP Zselid­ül a határ Kevés a csapadék • Primőr a boltokba N­övényvédelem repülőgéppel Bár a reggeleknek még fo­guk van a tavasz, úgy lát­szik, végleg megérkezett. Sajnos, ismét nagyon száraz a tavasz. A nyíregyházi mete­orológiai állomás vezető tech­­nikusa szerint egy méteres hóval maradt adósunk a tél. Míg a Dunántúlon havazott, az Alföld középső tájain esett nálunk ismét alig va­lami. Emiatt a futóhomokon elsüllyed a traktor, a szat­­már beregi sárból pedig szikrázó, törő ekék hasítanak ki asztallap nagyságú dara­bokat. A búza gyökere már a teljesen száraz rétekig ér, így hát a szabolcsi mezőgaz­dasági üzemek tavaszi mun­­­kái mellett nem is ritkán hő­sies teljesítmények vannak. Az állami gazdaságokban lassan befejezik a gyümöl­csösök metszését. Ahol a munkaerő­hiány késleltette, együttműködésre léptek a termel­őszövet­kezetekkel. Ilyen eset fordult elő a Nyír­­madai Állami Gazdaságban, ahová a helybeli Kossuth és a demecseri Kossuth terme­lőszövetkezetek csoportosí­tották át szakembereiket, munkásgárdájukat. A vetőmagellátó vállalat már több, mint tizenötezer hektáron szerződött vetőmag­­termeltetésre, valamivel na­gyobb területre, mint­ tavaly áprilisig. Tehát az igen jö­vedelmező szabolcsi vetőmag­­termelés fokozódik. Több mint százhúsz vagon lengyel burgonya érkezik vetésre megyénkbe, főleg a háztáji igények kielégítésére. Az árpa és a zab szétosztása befeje­ződött, a várakozás ellenére mindkét növénynél valamivel többet igényeltek mint ta­valy. A nagy­kállói járásban so­ha ennyi felszántott terület nem volt március elején mint most. Készítik a dohány melegágyát , és palántázzák a zöldségeket. A mátészalkai járás nagy­üzemeiben nemcsak a met­szést és a szántást végezték el, hanem — ami ilyen szá­raz időben még fontosabb — sietnek a szántás „betakará­­sával”, ami a meglévő kis­­talajnedvesség megőrzésé­nek leghelyesebb módja — ha már öntözni­ nem lehet min­denütt. A gépjavítás mindenütt befejeződik. Van, ahol már a kombájnokat készítik elő a műhelyek az aratáshoz. Né­hány alkatrészben ugyan van hiány, mert egyes külföldi cégek csak az első negyedév végén szállítanak de ezek csak párhetes csúszást okoz­hatnak és nem minden gép­javítás befejezésénél. Sokkal több panasz van az országo­san mutatkozó műtrágya­­problémával kapcsolatban. Az illetékesek most rangso­rolták az üzemeket és elő­ször a zártrendszerű terme­lésre berendezkedett üzemeket látják el. A hiány — a meg­növekedett igények utolérése —­ előreláthatóan hamaro­san rendeződik, így hát an­nak is örülni kell, hogy ahol van, ott már zömmel ki is szórták. A vásárosnaményi járás­ban a szántást, trágyázást, talajelőkészítést befejezték. Különösen dicsérni való munkát végeztek a szakem­berek szerint is a most egye­sült Aranyosapáti szövetke­zetben. Gemzisén és a Tárná­val egyesült Gulácson. A mi­napi ifjúsági fórumon ezért dicséret illette a szorgalmas ifjú munkásokat. Másutt pedig nemcsak hogy palántáznak, hanem már primőröket is szállíta­nak a piacra, például Pócs­­petriből, Jékéről salátát, de hamarosan paprikát és para­dicsomot is. A kisvárdai járásban igen intenzív burgonyatermesztés kezdődik az idén. Az érde­kelt szövetkezetek különös gondot fordítanak a jó­csk­­ráztatásra és a bőséges mű­trágyázásra, a várható nan termés két fő­s alapmunkájá­ra. A nagycserkeszi Kossuth Termelőszövetkezetben múlt időben beszélnek 155 hektár almagyümölcsös metszéséről s mintegy 1300 hektár őszi kalászosvetés fejtrágyázásá­ról. 375 hektáron március 6- án befejezték a tavaszi árpa vetését. Mindjárt másnap hozzákezdtek kerek száz hek­táron új lucernás telepítésé­hez. Három géppel a héten befejezik. Elvégezték kétszáz hektáron a talaj előkészítést cukorrépa vetéséhez. Kemecsén, az Új Barázda Termelőszövetkezetben idén először vették igénybe, a ma­gas fejlettségű technika se­gítségét. Repülőgépes fejtrá­gyázást végeztetett a tsz. ka­lászos területeire. Hasonlóan ezzel a gyors és praktikus módszerrel oldották meg a kapások földjeinek alapmű­­trágyázását és vegyszerezését is, így más fontos munkák végzésében juthatott előbbre a közös gazdaság. Hamarosan hozzáláthatnak a korai (konzervgyári) borsó vetésé­hez is. S elkészíthették do­­hánypalánta-nevelésre a fó­liás melegágyakat. Végzik a napraforgó földjének (70 hek­tár) vetés előtti talajmunká­ját. A nyírtéti Rákóczi Terme­lőszövetkezet nemcsak, hogy már háromszor egymás után tartotta elsőnek a megyében a zárszámadást de ezúttal elsőnek az idei termelési és értékesítési tervtárgyaló köz­gyűlést is (február 19-én!). Még soha ilyen korán nem végeztek a közös gyümölcsök metszésével, trágyázásával és talajmunkájával. Ápolják, rendszeresen locsolják a nagy gonddal elkészített do­hán­ymelegágyaikat Apagyon, a Hunyadi Ter­melőszövetkezetben is ered­ményeket sorolnak Időben eleget tettek a kalászos év­­tavaszi munkájának. Dohár mellett konyhakerti palánk­ is nevelnek: paradicsom-­ paprikát, káposztát. A jól elkészített — fóliás —meleg­ágyakba hétfőtől el­öcsi ráztat­va vetik el a konzervparadi­csom és paprika magját. Gesztelyn — Asztal''*' Előregyártott vasbeton elemekből építik Mátészalkán az új szakközépiskolát. (Elek Emil felvétele) tAFtJUK­MÁRTMmKWHfe Miért gyenge a szolgáltatás ? Megyénk idegenforgalmáról — a szezon előtt (3 oldal) Mai sportműsor (3 oldal) (11. oldal) A Forradalmi Ifjúsági Napok programjából Koszorúzás, hálastaféta “»srysryw1^»* Megyénk fiataljai a moz­galmi hagyományoknak meg­felelően ünnepük meg már­cius 15-ét, március 21-ét és április 4-ét. A három ünnep kapcsán a szocialista hazafi­­ság az internacionalizmus és forradalmiság jegyében ren­dezik meg a Forradalmi If­júsági Napokat. Az ünnepség­sorozatra a felkészülést már elkezdték, a KISZ-vezetők többsége már elkészítette a részletes programot. A FIN megyei megnyitójá­ra március 14-én Nyíro­svá­­riban kerül sor. A nyírbáto­ri járás községében egészna­­pos program várja a fiatalo­kat. A járási KISZ-esek kép­viselői, vagyis az ünnepség résztvevői 14-én reggel Nyír­bátorban találkoznak, s in­nen autóbusszal utaznak az ünnepség színhelyére. Dél­előtt kulturális és sport ver­senyekre kerül sor, majd po­litikai műveltségi vetélkedőt rendeznek, az ifjúsági nagy­gyűlés délután 4 órakor kez­dődik, este táncmulatsággal zárják a fiatalok az egyna­pos rendezvénysorozatot. Nyíregyházán több üzem­ben és iskolában tartanak ifjúsági fórumot, vagy ifjú­sági napot. Ezeken a rendez­vényeken részt vesznek az üzemek, illetve az iskolák vezetői is. Az ifjúsági napo­kon egyebek között kulturá­lis és politikai vetélkedőket rendeznek. Március 11-én a Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskolán ifjúsági fórumot rendeznek. Március 15-én ko­­szorúzási ünnepséget és kul­túrműsort rendeznek a fia­talok. A következő hetekben több nyíregyházi üzemben kommunista műszakot tarta­nak a kollégiumok javára. A nyíregyházi járásban március 6-án Újfehértón if­júsági napot tartottak — ez volt­ a járásban a Forradalmi Ifjúsági Napok első rendez­vénye. Március 8-án vala­mennyi alapszervezetben ün­nepséget rendeztek a nők tiszteletére. Az ünnepségso­rozat járási megnyitójára március 15-én Ibrányban ke­rül sor. Reggel 9 órakor kez­dődnek a kulturális és sport­­versenyek, este a járás két­ezer fiataljának részvételével fáklyás felvonulást tartanak. Ezen a napon indul Ibrány­­ból a hálastaféta is, amely április 4-én ér a megyeszék­helyre. Március 21-én Baktalóránt­házán a megye fiataljainak képviselői kilenc órakor fel­vonulnak, majd megkoszorúz­zák a mártírok sírját. Meg­rendezik a vers- és próza­mondók járási vetélkedőjét, majd délután sport- és hon­védelmi versenyek lesznek. Április 4-én Tisza­vas­váriban a járás fiataljai kulturális és sport műsorral ünnepüik fel­­szabadulásunk évfordulóját. Április 24-én, a járás mező­­gazdasági és ipari üzemeiben kommunista műszakot­ tarta­nak , a fiatalok, a munkáito­kért kapott pénzt a rakamazi ifjúsági tábor építésére for­dítják.­­ A vásárosnaményi járás­ban a fiatalok kulturális és politikai témákból vetélkedő sorozatot indítottak. Az egyik körzeti vetélkedőr­e március 6-án Gulácson ke­rült sor, egy másik körzeti vetélkedőt 8-án Barabáson tartottak a harmadik körze­ti vetélkedő 11-én Vitkán lesz. A járási vetélkedőt már­cius 17-én Vásárosnamény­­ban rendezik, tízen a napon a járási székhelyen ifjúsági nagygyűlés lesz, menetdal­verseny, kultur és sport ver­seny, valamint a koszorúzási ünnepség. Este 6 órakor fák­lyás felvonulást tartanak a fiatalok Vásárosnaményban, március végén e pedig kommu­nista műszakokat rendeznek. A­ mátészalkai, a fehérgyarmati és a nagykállói járásban is hasonlóan ünneplélnek a fia­talok.. A harcászati gyakorlat eddigi szakaszában eredményesen oldották meg feladataikat a néphadsereg alakulatai Szombaton egyik fontos és látványos mozzanatához ér­kezett a néphadsereg kijelölt alakulatainak az elmúlt na­pokban tartalékosok bevoná­sával kezdődött harcászati gyakorlata. Az ez alkalom­mal sorra került mozzanato­kat megtekintette Pap János, az országgyűlés honvédelmi bizottságának elnöke. Oláh István altábornagy, honvé­delmi miniszterhelyettes, a Magyar Néphadsereg vezér­kari főnöke. Pocsék József vezérőrnagy, honvédelmi mi­niszterhelyettes, valamint a tábornoki kar több más tag­ja. Jelen voltak megyei párt­os állami vezetők is. Ugyan­csak ott volt V. K. Andrjus­­csenko altébornagy, a Varsói­­­Szerződés egyesített fegve­­res­­ erői főparancsnokának magyarországi képviselője. A vendégeket előzetesen Mórocz Lajos vezérőrnagy, a gyakorlatot vezető parancs­nok tájékoztatta az eddig tör­téntekről, a tapasztalatokról. Egyebek közt elmondotta hogy a több megye területére kiterjedő harcászati gyakor­laton gépkocsizó lövészek harckocsizók, páncélozott szállító és más harci jármű­vek, műszaki csapatok, to­vábbá tüzérség, légi kötelé­kek és deszant egységek­­vesznek részt. A gyakorlat megkezdésétől eltelt időszak­ban mind a tényleges, mind a tartalékos katonák eredmé­nyesen hajtották végre fela­dataikat, ennek kapcsán a folyami átkelést. A személyi állomány és a harci techni­ka egyaránt jól vizsgázott, a bonyolult időjárási és terep­­viszonyok ellenére. Különö­sen figyelemre méltó, hogy előzetes gyakorlás nélkül, zö­mében ismeretlen terepen a tartalékosok is — csakúgy mint a többi katona — fe­gyelmezetten, odaadással végzik feladataikat. A harcászati gyakorlat szombati eseményei közül kiemelkedett a „piros” — a saját — csapatok támadása, amelynek során — megfele­lő előkészítés után — roha­mot indítottak a feltételezett ellenség a „kékek” csoporto­sításai ellen. Ezt azzal a cél­lal tették, hogy megteremt­sék a további előnyomulás, az „ellenséges” védelmi vo­nal áttörésének feltételeit. A gyakorlat — az előzetes terveknek megfelelően — folytatódik s befejezése után a behívott tart­alékosok rövi­desen hazatérnek. Dr Horváth István, az or­szággyűlés honvédelmi­­ bi­zottságának tagja, a Bács me­gyei pártbizottság első titka­­, — aki szintén megtekin­tette a szombati harci ese­ményeket. — így nyilatko­zott az MTI munkatársá­nak: — A kijelölt alakulatok­ között találhatók megyénkből valók is. Tőlünk ugyancsak vonultak be tartalékosok, s gépjárműveket is igénybe vett a hadsereg. Így tehát a gyakorlat közvetlenül érinti a polgári életet, a megye la­kóit. Elmondhatom, hogy az érdekeltek — a megye álla­mi és társadalmi szerveinek jól összehangolt tevékenysé­ge nyomán — fegyelmezet­ten, öntudatosan tettek ele­­get állampolgári kötelessé­­güknek. A megye élete ilyen körülmények között is nor­mális mederben megy tovább a gyárakban, az üzemekben, a vállalatoknál, a termelő­­szövetkezetekben és más munkahelyeken. Alkalmam volt beszélgetni a megyéből bevonult tartalékosokkal Szavaikból kitűnt: tudják, milyen fontos feladatot kap­tak, s hogy a harcászati gya­­korlat milyen nagyjelentősé­gű továbbképzésük, katonai szakismeretei­k gyarapítása, a harckészültség kellő szinten tartása végső soron a haza védelme szempontjából. A látottak-­ alapján meggyőző­­désem: ahogy eddig, a gya­korlat hátralevő napjaiban is áldozatkészen becsülettel helytállnak nemcsak a mi megyénkből bevonultak de társaik is és sikeresen old­­ják meg a további harci fel­adatokat. (MTI)

Next