Kelet-Magyarország, 1975. február (32. évfolyam, 27-50. szám)

1975-02-01 / 27. szám

SELET-MAG'?At­ ORSZÁG Aláírták a szovjet — magyar árucsere-forgalmi jegyzőkönyvet Ünnepélyes külsőségek kö­zött írták alá pénteken dél­után Moszkvában Magyaror­szág és a Szovjetunió 1975. évi­ árucsere-forgalmi jegy­­■­zőkönyvét, amely kereskedel­mi forgalmunk újabb jelen­tékeny bővítését helyezi kilá­tásba ebben az évben. A szovjet külügyminiszté­rium Tolsztoj utcai vendég­házában Nyikolaj Patolicsev szovjet, külkereskedelmi mi­niszter és dr. Bíró József, hazánk külkereskedelmi mi­nisztere látta el kézjegyével a kölcsönös áruszállításokról szóló vaskos okmányt, amely­nek alapján országaink 1975- ben minden eddiginél na­gyobb kereskedelmi forgal­mat bonyolítanak le egymás­sal. A jegyzőkönyv aláírását követően nyilatkozatot tett Nyikolaj Patolicsev szovjet, külkereskedelmi miniszter. A­ jegyzőkönyv aláírásával — mondotta — nagy és fontos munka fejeződött be. 1975- ben, a most folyó ötéves terv befejező évében a két ország a kölcsönös szállítások növelését irányozza elő. A kereskedelmi forgalom a jegyzőkönyv értelmében 8,3 százalékkal növekszik 1974- hez képest, értéke pedig meg­haladja a két és negyedmil­­liárd rubelt. Az elmúlt évek tapasztalataiból ítélve azon­ban a két ország külkereske­delmi vállalatai tovább kere­sik majd a forgalom bővíté­sének lehetőségeit évközben is és ennek a ,jó hagyomány­nak a figyelembevételével , teljes biztonsággal elmond­hatjuk, hogy a tényleges köl­csönös szállítások mértéke öt év alatt csaknem egymilli­­árd rubellel lesz több, mint amennyit az 1971—1975. évi hosszúlejáratú megállapodás előirányzott. Nyilatkozatot tett a jelen­levő szovjet és magyar szak­­­­emberek, valamint a két or­szág sajtójának nagyszámú képviselője előtt dr. Bíró­ Jó­zsef külkereskedel­m­i minisz­ter, a magyar keres­­edelmmi kormányküldöttség vezetője is. A * -a­8 — A most lezárult tárgya­lások — mondotta dr. Bíró József — ismét azt bizonyít­ják, hogy ki tudjuk használ­ni gazdaságaink növekvő le­hetőségeit, következésképp együttműködésünk tovább bővíthető. Tárgyalásainkat az internacionalista szellem jel­­lemezte. Amikor­ a szükség­leteket és a lehetőségeket ve­tettük össze, akkor mindkét fél érdekeinek­ figyelembevé­telével zártuk le a kérdése­ken . A most folyó ötéves tervben Magyarország és a Szovjetunió még szorosabb­ra fűzte a gazdasági szála­kat. Kereskedelmi forgal­munk 1975-ben várhatóan mintegy 56 százalékkal múl­­ja felül az 1971-es szintet. De. Bíró József a gazdasági együttműködés kiemelkedő példáiként említette az ole­finprogramot, a Testvériség gázvezetéket, a Barátság olajvezetéket, az épülő 750 kilowattos nagyfeszültségű elektromos távvezetéket. Dr. Bíró József ezt követő­en részletesen ismertette az idei évre előirányzott ma­gyar behozatal tételeit. A már említett tételek mellett jelentősen bővül gépimpor­tunk. A légiközlekedés fej­lesztésére 3 Tu—154-es típu­sú repülőgépet vásárolunk, 35 ezer személygépkocsit — ebből több mint 30 ezer Zsi­guli — valamint mintegy 5 ezer teherautót szerzünk be a Szovjetuniótól. A mezőgaz­dasági gépigények kielégíté­sére 45­00 darab MTZ—50-es típusú traktor, 1350 db nagy teljesítményű gabonakom­bájn érkezik. Növekszik a számítástechnikai eszközök, valamint az univerzális és speciális szerszámgépek be­hozatala. Meggyőződésünk — jelen­tette ki végezetül dr. Bíró József külkereskedelmi mi­niszter —, hogy a most alá­írt árucsere-forgalmi jegyző­könyv végrehajtását vállala­taink maradéktalanul bizto­sítják és az előző évek gya­korlatához hasonlóan lehető­ség nyílik a kölcsönös áru­forgalom további bővítésére évközben is. A miniszter kö­szönetet mondott szovjet kol­legájának , Nyikolaj Fato­­licsevnek, valamint a szovjet szakembereknek együttmű­ködési készségükért, az áru­csere-forgalmi jegyzőkönyv előkészítése folyamán végzett eredményes munkáért. Brüsszeli Tanácskozás az európai biztonságról Brüsszelben pénteken foly­tatta tanácskozását az euró­pai biztonság és együttműkö­dés nemzetközi bizottságá­nak kibővített ülése. A ta­nácskozáson az európai köz­vélemény képviselői tavasz­ra tervezett konferenciájá­nak napirendjéről, munka­­módszeréről volt szó. A vita résztvevői megállapították, a közvélemény képviselőinek át kell tekinteniük az európai biztonsági és együttműködési konferencia alakulását, meg kell vizsgálni milyen intéz­kedésekkel segítheti elő a közvélemény a biztonsági konferencia sikerét, az ott létrejött megállapodások va­­lóra váltását, hogyan lehet az együttműködés révén tovább­fejleszteni az enyhülési fo­lyamatot. A tavaszi konferencia a tervek szerint négy bizottság­ban vizsgálja meg ezeket a kérdéseket. A vitában számos ország küldöttei szólaltak fel, köz­tük a magyar nemzeti bizott­ság képviselői. A bizottságot négy delegátus képviseli, dr. Bartha Tibor re­formátus püspök, alelnök ve­zetésével. A tanácskozás elő­reláthatólag szombaton ér véget Genf: SALT-tárgyalások Pénteken Genfben felújí­tották a hadászati fegyver­­rendszerek korlátozásával kapcsolatos szovjet—ameri­kai tárgyalásokat. A Szov­jetunió állandó ENSZ-kép­­viseletén találkozott Vlagyi­mir Szemjonov szovjet kül­ügyminiszter-helyettes, a szovjet küldöttség vezetője és Alexis Johnson nagy­követ, az amerikai delegá­ció vezetője. Finn—csehszlovák­os közlemény Helsinkiben finn—cseh­szlovák közös közleményt írtak alá abból az alkalom­ból, hogy Bohuslav Chrou­­pek, csehszlovák külügymi­niszter, Ahti Karjalainen finn külügyminiszter meg­hívására ötnapos hivatalos látogatást tett Finnország­ban. Bohuslav Chr­oupek cseh­szlovák és Ahti Karjalainen finn külügyminiszter pén­teken Helsinkiben két do­kumentumot írt alá: a ví­zumkényszer megszüntetésé­ről szóló megállapodást, va­lamint azt a megállapodást, amely megszünteti a kétsze­res adózás lehetőségét. SStS feSruIr 5L' Pintér István: 3. Van-e kiút csak Nyugat felé? 1942—43 telén Sztálingrád­nál Hitler elszenvedte legna­gyobb vereségét. Megfordult a kocka. Ettől kezdve a Vö­rös Hadsereg győzelmet győzelemre halmozott. De nemcsak Hitlert, hanem „szövetségeseit” is kihever­­hetetlen csapás érte a Volga és a Don pártján. Köztük volt Magyarország is, hisz a Don-kanyarban, Voronyezs térségében elpusztult a 2. magyar hadsereg. A súlyos vérveszteség, a fronton „a magyar nép ön­érzetét vérig sértő német magatartás” ismertté válása, a növekvő német igények miatt az ország gazdasági helyzetének gyors romlása mindenekelőtt a háború el­leni és a társadalmi elége­detlenség erőteljes jelentke­zésében mutatkozott meg. A kormány szembe találta ma­gát az „oktalan béke utáni vágyakozással”, a „fertőző kishitűséggel”, az államfér­fiak szavainak „kétségbevo­násával”, s főként a nácik oldalán várható vereség, a győzelemben való kételkedés növekedésével. A csendőri, rendőri jelen­tések egész sora a munká­sok nyugtalanságáról, az ál­landó bérkövetelésekről, elé­gedetlenségről, a „baloldali eszmék”, a „kommunista tanok” gyors terjedéséről, a „robbanás” veszélyeiről ír­nak. 1918—1919: a forradal­mak lidérce egyre gyakrab­ban jelenik meg a magyar uralkodó osztályok előtt. A fronton és az ország­ban végbement változások az uralkodó osztály „körében is, főként ellentéteik kiéle­ződésében éreztették hatásu­kat. A nácik feltétlen hívei, az imrédysták és nyilasok újabb katonai és gazdasági segítséget követeltek, min­dent a frontnak meggyőző­dést hangoztattak. A hely­zettel reálisan számolók — ide tartozott maga a minisz­terelnök, Ku­lay Miklós is — belátták, ha nyíltan nem is mondták ki, hogy Hit­ler elvesztette a háborút. Ezért ők olyan ,,hazardírozó” politikába kezdtek, amely­nek lényegét a következők­ben foglalhatnánk össze: Anglia és Amerika nem en­gedheti meg, hogy a szovjet csapatok a szovjet területek után, Közép- és Délkelet- Európát is felszabadítsák. Mi mást célozna Churchill azon terve, hogy a Balkánon nyitja meg a 2. frontot. Ha ez igaz, márpedig Kállayék elképzelhetetlennek tartot­tak mást, a kormány felada­ta a következő: változatlanul harcolni a szovjetek ellen, miközben Nyugat felé meg kell kezdeni a különbéke-ta­­pogatódzásokat és abban a pillanatban, amikor az an­golszász csapatok partra szállnak a Balkánon és el­érik Magyarország határait, kilépnek a háborúból. Kállay külpolitikai elkép­­zeléseinek volt egy belpoli­tikai változata is. Ennek lé­nyege: mindenáron megaka­dályozni, hogy a háború vé­gén Magyarországon 1918 és 1919-hez hasonló szituáció alakuljon ki, hogy a tulaj­donviszonyokban forradal­mi változásokra kerüljön sor. Ez utóbbi érdekében a kormány változatlan heves­séggel üldözte a kommunis­tákat és velük szimpatizáló­­kat, hogy megadályozza az antifasiszta harc legkövet­kezetesebb erejének talpra állását. S méginkább, hogy megakadályozza az ország­ban társadalmi méreteket öl­tő elégedetlenség­,és azt tu­datos cselekvéssé kovácsolni akaró KMP-vel való talál-,,,, kozást. Sajnos az SZDP, a szak­­szervezetek jobboldali veze­tői és a Kisgazdapárt jobb­szárnya is jórészt elfogadta a Kállay-féle alternatívát és rajtuk keresztül e politika jelentős tömegeket tudott befolyásolni. A hintapolitika nemcsak befolyásolta, ha­nem távol is tartotta a dol­gozókat az aktív, eredmény­re is vezető háborúellenes harctól, a tömeg­megmozdu­lásoktól. Éppen e politika miatt „az antifasiszta szö­vetségnek különleges nehéz­ségei adódtak" — átlanítot­ta meg Kádár János, aki eb­ben az időben is a párt ve­zetője volt. Ugyanis nem kevesebbről volt szó a részükről, mint olyan nemzeti összefogásról, amely kirekeszti a közös küzdelemből a kommunistá­kat, olyan összefogásról, amely nemcsak a náci Né­metország és magyar kiszol­gálóik, hanem a Szovjetunió és a kommunisták ellen is irányul. A kivárási politika külö­nösen veszélyes szakaszába lépett 1943 őszén, amikor a Nyugat felé kiugrás hangoz­tatása épp úgy, mint a Szov­jetunió és a nyugati hatal­mak közötti ellentétek fe­­lü­lkerekedésére apellálás csak arra volt jó, hogy fél­revezesse a tömegeket. Elta­karja előlük az alapvetően megváltozott katonai—poli­­tikai helyzetet, azt, hogy a felszabadítót nem Nyugatról, hanem Keletről kell várni. A kommunisták éppen ezért szokatlanul éles formá­ban vetették fel: végre tu­domásul kell venni, hogy kudarcra van ítélve minden olyan törekvés, amely a há­borúból való kilépésnél szá­mításon kívül hagyja a Szovjetuniót és csak a nyu­gati szövetségesekre kívánja építeni terveit; a kiugrás belső feltételeinél pedig nem épít az antifasiszta ellenál­lás következetes erőire, ele­­ve kizárja a tömegek forra­dalmi lendületében rejlő óriási lehetőségeket. Van azonban kiút az egy­re válságosabbá váló hely­zetből, szögezte le a kom­munista párt. „Ez az út a kemény és bátor harc útja: teljes és félreérthetetlen sza­kítás a reakcióval, Kállay jelszavaival.” 1943 őszén már a mun­kásság soraiban is erősödik az aktív harc akarása. A csepeli, diósgyőri munkások megmozdulása, a mezőtúri asszonyok tüntetése, a bá­nyászok antifasiszta tömeg­gyűlései, s általában a szer­vezett dolgozók politikai ak­tivitásának felélénkülése mind a komoly változás elő­jelei. 1944 februárban már Bajcsy-Zsilinszky Endre is felismerte, hogy az általa is hosszú időn át támogatott hintamlitika csődpolitika. Az idő azonban már kevés volt ahhoz, hogy a tömegek erejével vessenek véget az antifasiszta harcot gátló po­litikának. 1944. március 19-én bekö­vetkezett Magyarország­ né­met megszállása. CFolytattjuk ki FEKETE GYULA ! 22. — Testvérek!!!... Magyarok vagyunk! Én kitüntetést kap­tam a fronton!... Ne tegyék velem­!! Én kitüntetést kap­tam a fronton!... Emberek!.. Hát legyenek belátással... én kitüntetést kaptam...! És hirtelen más hangon — vagy nem ugyanaz a hang­ — még erősebben: — Dögöljön meg Szálasin. Dögöljön meg!... Dögöljetek meg mind!... Dögöljetek...! Felugrott a dikóról, de ne­­mert kimenni az udvarra. Tudta most már, hogy .. .csakis kivégzés lehet, ha ilyeneket kiabálnak. Még az­tán őt is elővennék a sapka­­miatt. Vagy a lovak miatt, amiért magukra hagyta a lo­vakat ! E G E N Y — Testvérek!... így jár minden hazaáruló! — kiál­tották megint „Úgy van, arra is azt mond­ák, Pesten — jutott az eszé­­be. — A hazaárulót szoktál­­a végezni Meg a kémet, par szánt, ilyesmit.” Azért csak kiszökött leske adni, de nem látott át az is­kolaudvarra a palánk mögül A tyúkól létrájáról azután látta, hogy tele az iskola ud­var nyilasokkal meg kato­­nákkal. S a legfelső létrá­kokról azt a fát is meglátta, amelyen egy mezítlábas ka­nna lógott. Kék volt az arca­­­i felakasztott katonának, a feje lefittyenve, meg is hal­hatott már, mert leengedték. De a fal alá nem láthatott oda, már vánálmik vele. Fázott a keze, hukukolta, és türelmetlenül várta a létrán, hogy megint akasszanak va­lakit Azt szerette volna látni, mikor éppen meghal. Rengeteg halottat látott mostanában, ha az itt mind sorba volna fektetve, meg­számolni sem tudná. De azt a pillanatot még sohasem lát­ta, amikor éppen meghal va­laki. Elgondolni sokszor el­­gondolta már: olyasformán lehet az ember is, mint a csirke amikor a nyakát el­vágják Rándul egyet-kettőt nagyokat rúg, és kész. De látni még sohasem látta. Huhukolta a markát, ő nézte a kötélen a hurkot Biztos, hogy akasztanak még máskülönben lehúzták volna a kötelet is a fárét. Egyszerre mozgás támadt odaát, az iskolaudvaron. Rö­vid vezényszavak pattogtak. Egy szakasznyi katona ki­tódult a nagykapun. Futólé­pésben trappoltak el a túlol­dalon, a járdán, zörgő oldal­zsákkal kalimpáló fegyverek­kel. Felbúgtak a motorok. Már semmit sem lehetett hallani a motorajtól Valami történhetett. Már az biztos. Hacsak nem az oroszok vannak itt megint? Emlékezett rá, hogy a front távoli morajlását hal­lotta ugyan, míg a motorok nem zúgtak, de semmivel sem hallatszott erősebben, mint reggel. De akkor mitől ennyire ürgős nekik? Ilyen egyszer­­re? Azok a nyilasok is átjöttek nér az iskolaudvarról, akik ebben a házban voltak el­szállásolva. Elhagyott ház le­hetett ez, elvitték a lakói v­­agy elmenekültek. Lega­­ábbis reggel óta nem láto a­z udvaron civilt. Most fordult be a kapun a­­merős nyilas. Egyenesen a­­­ milóba tartott , bebújt a tyúkól mögé, onnan leskelődött most már. Egy perc múlva megjelent az istálló ajtajában a bilge­­ris, kantárszáron vezette ki­felé a lovakat. — Te gyerek!... Gyerelő!... Még jobban elbújt, be az üres tyúkólba. Ha keresnék, itt persze könnyen megtalálnák, de nem igen keresik. Ha ennyire sietős. ki lehetne épp velük is jönni — milyen jó darab kol­bászt hozott délben ez a to­honya —, Miskolcon is jól megvolt ő a nyilasokkal. De az oldalzsákot nem hagyhat­ja veszni, nincs annyi kol­bász a világon. Még szerencse, hogy reggel az oldalzsák nélkül császkált amikor a sapka miatt elkap­ta a bilgeris. Ha megnézik mi van benne — márpedig az ilyen vallatásnál megnézik —, persze, hogy elzabrálták volna A bicskákat legelőször. Me­g aranyakat. Meg minden Érezte, ahogy mászik rajt tetű Izgett­.Mozgott, vaka ódzott, de nem mert ki­mordulni a tyúkólból. Sötétedett már,­ amikor tel­jesen elcsendesedett a­ kör­nyék. Visszalopó­zott a kolbá­szért az istállóba, jó fele megmaradt délben. Ott volt a dikó fölött a polcon, csak­ugyan nem vitte el a bilgeris Ráérősen falatozni kezdet­t. Hadd sötétedjék meg. Később, ahogy a­ tárva­­nyitva hagyott kapun kióva­­toskodott az utcára: csend és sötétség mindenütt. Olyan síri csönd, amilyen csak a fronton lehetséges, amikor elhallgatnak a fegy­verek. Ember, állat behúzó­dik a vackába, és szorongva figyel: vajon mi baj lesz eb­ből a csöndből megint? Tehén nem bőg, lehet, már egyetlen tehén sincs a falu­ban, mind elhajtották. Ku­tya nem ugat. Amelyik sokat acsarkodott, nem bírt bele­törődni a frontéletbe, mind agyonlőtték azóta a katonák. Fél kézzel a­ palánkot ta­­pogatva elindult a sötétben. A főutcán nem tévedhet es­díg tart a flaszter, az mind főutca. Emlékezett rá: vas­­rácsos kerítés van a sarkon, itt, ahol be kell fordulni. Pedig majd csak elér, nere ehet nagyon messze. Azután lesz nehezebb, eljutni a vajk­­­ötétben a szélső házakig, mert nincs tovább flaszter. És palánk sincs mindenütt. (Feljrtattuk)

Next