Kelet-Magyarország, 1975. szeptember (32. évfolyam, 205-229. szám)

1975-09-28 / 228. szám

1975. szeptember 28. KELET-MAGYARORSZÁG — VASÁRNAPI MELLÉKLET ÖRÖKSÉGÜNK. (Nemeskürty István: A magyar népnek, ki ezt olvassa. Az anyanyelvű magyar rene­szánsz és barokk irodalom története 1533— 1713. Gondolat Könyvkiadó, Budapest, 1975. 525. 1.) Beöthy Zsolt, Horváth János, Eckhardt Sándor és a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtörténeti Intézetének vállalkozása. „A magyar irodalom története” című szintézise mellett Nemeskürty István 12 év alatt immár másodszor kíséri végig azt a folyamatot, amelynek eredményeképpen az 1500-as évek hajtásából kifejlődött az a szép fa, amely Ri­­may manierista megfogalmazásában már a XVII. század legelején is „szép pirossággal gyönyörködtető, tudomány ékességivel elve­­gyített, teljes magyarságú megért édes cse­resznyét” termett. A „Krónika Dózsa György tetteiről”, az „Ez történt Mohács után”, az „Elfelejtett évti­zed” és más hasonló témájú, idén már máso­dik kiadást megért művek íróját aligha kell bemutatnunk az olvasóknak. A kritika ezen a téren már megtette a magáét. Néhány jogos észrevételére felfigyeltek, az olykor-olykor igazságtalanul is szembehelyezkedő álláspont­ja révén — már csak a kritikus és az olvasó eredendő egyet nem értéséből fakadóan is — garantálja Nemeskürty népszerűségét. Szakmai körökben heves ellenkezést kivál­tó korábbi könyvei óta most mintha egy kicsit elült volna körülötte a vihar. S nem hiszem, hogy pusztán azért, mert már megszokták Ne­meskürty extravagáns gondolatait, írásainak megjelenése mind a mai napig eseményszámba megy, s alig néhány óra alatt elkapkodják köteteit: a könyvesboltosok a ta­núim, hogy milyen hamar hiánycikké válnak a Nemeskürty-kiadványok a könyvpiacon.. Érdemes hát odafigyelnünk jelen kötetére is, melyben mintegy másfél évtizedes kutató­munkájának eredményét összegezte. Először 1963-ban vállalkozott a régi ma­gyar irodalmat áttekintő tanulmány írására. Akkor, „A magyar széppróza születésé”- ben (Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1963. 305. 1.) 1536-tól — Pesti Gábor esopusi mesegyűjteményének megjelenésétől — a XVIII. század elejéig, Vörösmarty Mihály pró­zai alkotásával bezáróan vallotta a régi ma­gyar irodalom üzenetét tartalmazó kulturális hagyatékokat. A magyar nyelvű irodalom úttörésének korát vonta kérdőre. Azt az időszakot, amely­ből a latint felváltó „magyar széppróza... min­den árnyalatot kifejezni tudó, eleven, színes és változatos lélekrajzot adó, a társadalmat lá­tó és bíráló, hajlékony szépprózát hagyott örö­kül a következő századoknak”. Csakhogy Nemeskürty már első ilyen tár­gyú könyvét, melyben négy író összesen tíz szépprózai művét szerepeltette, azzal a kétke­déssel tette le az olvasó asztalára, hogy „Akár­milyen sovány is a XVI. századi prózai ter­mésünk, megdöbbentően kicsi szám ez; elég ahhoz, hogy a tudós olvasóban gyanú ébredjen, hátha csak ebbe-abba lapozgatott bele a szer­ző, hátha alaposabb kutatással még egyszer ennyi jeles munkát lehetne előkeríteni.” Így most megjelent könyvét a szerzői lel­kiismeret megnyugtatására írott tanulmány­ként is felfoghatjuk. A régi magyar irodalom , ha e két szellemi terméket egymás mel­lé helyezzük, jóleső érzéssel nyugtázhatjuk, hogy ez­­utóbbi minden tekintetben teljesebb. A maga 525 oldalával tiszteletet parancsoló vállalkozás. De ez önmagában még nem érdem. Akár a szerző rovására is írhatnánk, hogy terjengős. Igen ám, de ott áll önnön védelmére bőséges szemelvényanyagával és illusztris névsorával. Ha a mellékelt „szöveggyűjtemény”-ről néha-néha úgy is érezzük, hogy csak elveszi az oldalakat a tanulmányíró elől, s ha Nemes­­kürthy egyszer-egyszer még továbbra is sar­kit ténymegállapításaival, még mindig jogosan illeti az elismerés: „Az anyanyelvű magyar reneszánsz és barokk irodalom történeté”-nek írója tág horizontú összegzést ad a magyar nyelvű széppróba életrekeltésének vajúdó szá­zadáról. Szemére vethetjük, s fejére is olvassuk, hogy nem lehet olyan mereven meghúzni a korszakhatárt — még ha az nekünk, szabolcsi­aknak hízelgő is lenne —, mint azt Nemeskür­ty teszi könyvében: „A régi Magyarország északkeleti csücskében, Ugocsa vármegyében, Huszt és Nagyszőllős között a Tisza bal partján egy hurkosan kanyarodó mellékág melletti dombon áll Nyaláb vára.. . 1532. március tizenegyedikét írunk. Este van. .. Itt és ekkor (a Perényi család ősi fészké­ben — T. S.) kezdődik a magyar nyelvű... reneszánsz irodalom... így és ekkor, harangszó közben, alkonyatkor, egy várkastélyban írja le Komjáti Benedek tanítómester e szavakat, nagy művének, Szent Pál leveleinek magyar fordításához: Vége lett szent Gergely pápa es­tin nagy miseharangkor. A Jézus Krisztus szü­letésének utána ezerötszáz harminckét eszten­dőben”. De fent említett hibái ellenére is számot tarthat érdeklődésünkre. Annál is inkább, mi­vel a nagyközönségnek már azzal is jószolgá­latot tett, hogy ismeretterjesztő művében fel­vonultatja a fellelhető írókat. Szám szerint mintegy 150-et. Ismerteket (Balassi Bálint, Bornemissza Péter, Dávid Ferenc, Geleji Ka­tona István, Gergei Albert, Heltai Gáspár, Ilosvai Selymes Péter, Istvánffy Miklós, Ká­rolyi Gáspár, Komáromi Csipkés György, Mé­­liutz Juhász Péter, Rimay János, Sylvester Já­nos, Tinódi Sebestyén) éppúgy, mint a kevés­bé ismerteket: Biai Gáspárt, Gyitva Vendelt, Thordai Jánost és Vilmányi Libécz Mihályt. Mindent összevetve: a szerzővel együtt mi is szeretnénk, ha a Gondolat Könyvkiadó eme kiadványának olvasása közben „az olvasó ve­lünk együtt átélné a régi magyar irodalmat, ha élvezné, ha örömet okozna neki, ha e munkát azzal az érzéssel tenné le:­igen, ez valóban nemcsak tananyag, nemcsak szakemberek ku­tatási területe, ez mindannyiunk közös értéke és élménye”. Tidrenczel Sándor Demény Ottó : Pinceszer Az ég felé emelt kéz benne a csillogó pohár látom én mint sáfárkodik tőkéjével a gazda aki görnyedve megteremti az ünnep tiszta italát élvén makacs egyszerűséggel a ravaszságot megveti , tudja — nem kell a borba más csak sustorgó must csak őszutói pincemeleg csak pontos figyelem törődés a hordó bársony hamva kő hűvössége korom penész amit a föld és ég megad és az ő boldog fáradtsága hogy emelvén a poharat ne seprő s émelyítő anylag édessége a nyelv alatt de napfény illat­sz­erő Schwer Lajos: köpülők. 7 A szocialista brigádok művelődése A szocialista brigádok tagjainak a száma megközelíti az 1 millió 300 ezret. A brigád­mozgalom — ez köztudott — meghatározója napjainkban a munkáséletmódnak, kihat a termelésre, a művelődésre, a mindennapi élet­re egyaránt. Sajnos az is köztudott, hogy a számos helyen tapasztalható és joggal jelen­tősnek nevezhető eredmények mellett még nem mindegyik szocialista brigád tesz kellő erőfeszítéseket műveltségi színvonalának eme­lésére. Sokan választják ma még csupán a különféle rendezvényeken való alkalomszerű részvételt. Az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Bizottsága nemrég megállapította, hogy szük­ségessé vált a szocialista brigádok művelődé­si tevékenységének továbbfejlesztése, és ami ezzel együtt jár, a vállalások és teljesítések ér­tékelésének új alapokra helyezése. A Szak­­szervezetek Országos Tanácsa, a Népművelési Intézettel karöltve kísérleti módszerrel igyek­szik segítséget adni a szocialista brigádok hasznosabb, hatékonyabb művelődésének ki­alakításához. A brigádok egy kiválasztott cso­portjával egy év alatt — azaz körülbelül 1976 nyaráig —szerzett tapasztalatok nyomán dol­gozzák majd ki a később országosan beveze­tendő új művelődési rendszert. A szocialista brigádok kialakítandó új művelődési rendszerében az eddig gyakran formális vállalások helyett hangsúlyozottan az egyén és a brigád sajátos helyzetét kell figyelembe venni, erőteljesebben építve az egyéni vállalásokra, az értékelésnél pedig ki kell küszöbölni a mechanikus pontrendszert. Ez az elhatározás, illetve ennek megvalósítása valóban célravezetőnek látszik. A kísérlet során a kijelölt brigádoktól várnak feleletet arra a kérdésre, hogy milyen tartalmúak legyenek a vállalások, mi segíti legjobban az új művelődési szokások kiala­kulását, a növekvő szabad idő célszerű eltöl­tését, hogyan biztosítható az egyéni és a kol­lektív vállalások összhangja és így tovább. Nem mondvacsinált kérdések ezek. A fejlő­dés, a haladás és a brigádok eddigi művelő­dési eredményei sürgetik, hogy választ ke­ressünk rájuk. És természetesen sürgetik az egyre műveltebbé váló munkások örvendete­sen növekvő igényei is. A SZOT és a Népművelési Intézet alapo­san átgondolt tervet készített a kísérleti évre. Gondoltak arra is, hogy érvényesíteniük kell azt az alapelvet, amely szerint a szocialista brigádok segítése minden szervnek és vezető­nek fontos politikai feladata, a brigádok mű­velődési tevékenysége pedig a vállalati kultu­rális élet szerves része. A tervezők figyelme kiterjedt az életmód egészére és számítottak — illetve számítanak — a brigádtagok akti­vitására, kezdeményező készségére. A szocialista brigádok művelődési tevé­kenységének tartalmát a párt közművelődési határozatának útmutatásai szerint kell fej­leszteni. Ez a többi között annyit jelent, hogy minden brigádtagnak meglegyen az általános iskolai végzettsége és minél többen vállalkoz­zanak továbbtanulásra. Fontos, hogy a brigád­tagok szerezzék meg a szükséges szakmai vég­zettséget,-- majd törekedjenek tudásuk folya­matos bővítésére, korszerűsítésére. Ugyanak­kor minden brigádtag fejlessze politikai mű­veltségét, törekedjék kulturált életmódjának kialakítására, mind a művelődésben, mind a szórakozásban legyen aktív és igényes. Három változatban próbálják ki az új kí­sérleti rendszert, hogy lássák, melyik a leg­hatásosabb forma. A kijelölt vidéki és főváro­si üzemek első csoportjában a közvetlenül érintett gazdasági, mozgalmi és művelődési szervek saját tapasztalataira, lehetőségeire és elképzeléseire építenek. A második csoport­ban rajtuk kívül maguk a brigádok is meg­kapják az irányelveket, a harmadik csoport­ban pedig ehhez még módszertani segédanya­got is kapnak és saját szervezésben alakítják ki a brigádok művelődésének új, kísérleti rendszerét.­­Talán e néhány mondatból is kitűnik, hogy minden résztvevőnek megvan a maga szerepe és feladata a kísérletben, miként ma­gában a művelődésben is. Az egyes brigád­­tagoktól a legfelsőbb irányító szervekig akti­vit­ás­ra és a közös ügy — a közművelődés fej­lődése, a műveltség növelése — iránti érdek­lődésre, egyszóval kollektív munkára van szükség, így lehet majd igazán jó eredménye­ket elérni a kísérlet során, a közművelődés — ezen belül a brigádművelődés, a munkás­művelődés — további fejlődése érdekében. M. I. NE HAGYJUK VESZNI Megyénk földrajzi nevei Az ember, hogy tájékozódjon természeti környezetében, a táj részeit megkülönbözteti egymástól. A megkülönböztetésre alkotott ne­vek kapcsolatban vannak a tájjal, annak mé­retére, formájára, fekvésére, helyzetére, nö­vényzetére, állatvilágára utalnak, s kapcsolat­ba vannak az emberrel, aki megművelője, tu­lajdonosa, vagy bizonyos cselekedetek végre­hajtója, a tájban lefolyt események szereplő­je. Az Epres-kert a legtöbb helyen például azért Epres-kert, mert valamikor arról a te­rületről elégítették a település eperfaigényét. 1607-ben Szabolcs megye megparancsolta a községeknek, hogy az elszaporodott tolvajlá­­sok, garázdaság, gyújtogatás és egyéb gaztettek miatt minden településhatárban akasztófát ál­lítsanak fel, így természetesnek tűnik az is, hogy megyénkben sok Akasztó-hegy nevű táj­­rész található. Csík-gát nevű dűlő is azért van Székelyben, mer­t ott régen gát segítségével csíkásztak. Az sem véletlen, hogy a posvá­­nyos, mocsaras területek neve sok helyen Büdös-tó, vagy Dohos-tó. Keletkeztek nevek az embernek a tájhoz fűződő fontosabb eseményei alapján is. A Csikólegelő név hallattán méltán gondolha­tunk a pásztorkodásra, és a Halastó név ere­­deztetése sem okoz gondot. Számos helynév a földműveléssel, az erdőirtással és erdőtelepí­téssel kapcsolatos. Ma is alkotnak nevet a terü­leten létesített objektum alapján. Téesz-telep szinte valamennyi faluban van. Földrajzi neveink tekintélyes mennyiségét alkották a birtokos neve alapján. Falvaink je­lentős részének neve is így eredeztethető. Ut­caneveink is természetes és mesterséges elne­vezésekből származnak. A községből kivezető utat például arról a faluról nevezték el, aho­vá vezet. Később a települések belső elneve­zéseinek egységes és tudatos irányítása nél­külözhetetlenné vált. Elég, ha csak egy mai példára, a nyíregyházi Jósaváros névadására gondolunk. Gyakran a tájban lefolyt vagy képzelt események a névadás indítékai. Néhány hold rét Székely és Nyíribrony határában a Péter­­tó. A hagyomány szerint ezen a helyen régen Szent Péter temploma volt, de az emberek bű­nei miatt Isten elsüllyesztette. Minden hete­dik esztendőben lehet hallani a torony hang­ját. Az ötvenes évek közepén megjelent a te­rületen a „tüzes ember” lánccal a kezében ijesztgette az arra járókat — tartja ma is a néphagyomány. Nagyon sok név eredeztetése nem ilyen egyszerű, tudományos felkészülést és fáradsá­gos kutatómunkát igényel. Földrajzi nevek folyamatosan keletkeznek és pusztulnak. Új szükségletek kielégítésére új nevek születnek. Ez így van rendjén. Bizonyos események azonban az átlagosnál is nagyobb változást idéznek elő a névkészletben. Egyrészt a feledés homályába küldik a régi neveket (ezt kellene megakadályozni!), másrészt elősegítik újak keletkezését és terjedését. A felszabadulás után — a földosztás mel­lett — a mezőgazdaság szocialista átszervezése idézett elő lényeges változást a földrajzi név­készletben. A korábbi­­években a termelőszö­vetkezetek megalakulása, később a tsz-ek bel­ső fejlődése, s nem utolsósorban egyesülése befolyásolja a névkészlet alakulását. Egyszóval: helyneveink pusztulnak. Még nem haltak ki, de kihalhatnak! Hagyomány­­ápolással felébredhetnek szunnyadásukból és igazán élővé válhatnak. Szükséges ez, mert a helynevek kultúrtörténeti dokumentumok. A helynevekben megjelenik előttünk a táj, a te­lepülés, a település múltja. Korunkban a hagyományápolás, a múlt és jelen kultúrájának feltárása és megőrzése tár­sadalmi feladat. A nevek gyűjtése és az ifjú­ság tudatában való megőrzése lényeges része a hagyományápolásnak, a múlt feltárásának, a jelen megismerésének. Amikor országos mozgalom indult a nevek összegyűjtésére, Szabolcs-Szatmár megye az élen járt. Ezt bizonyítja a baktalórántházi já­rás földrajzi neveinek gyűjteményes kiadása. Igen szép eredmény volt a megye történeti-eti­mológiai helységnévtárának megjelentetése. És mi a helyzet most? Stár valamennyi megye névanyagát összegyűjtötték és közread­ták! A mi megyénk kivételével! Pótoljuk mi­nél előbb. Dr. Tóth László

Next