Kelet-Magyarország, 1975. szeptember (32. évfolyam, 205-229. szám)
1975-09-28 / 228. szám
1975. szeptember 28. KELET-MAGYARORSZÁG — VASÁRNAPI MELLÉKLET ÖRÖKSÉGÜNK. (Nemeskürty István: A magyar népnek, ki ezt olvassa. Az anyanyelvű magyar reneszánsz és barokk irodalom története 1533— 1713. Gondolat Könyvkiadó, Budapest, 1975. 525. 1.) Beöthy Zsolt, Horváth János, Eckhardt Sándor és a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtörténeti Intézetének vállalkozása. „A magyar irodalom története” című szintézise mellett Nemeskürty István 12 év alatt immár másodszor kíséri végig azt a folyamatot, amelynek eredményeképpen az 1500-as évek hajtásából kifejlődött az a szép fa, amely Rimay manierista megfogalmazásában már a XVII. század legelején is „szép pirossággal gyönyörködtető, tudomány ékességivel elvegyített, teljes magyarságú megért édes cseresznyét” termett. A „Krónika Dózsa György tetteiről”, az „Ez történt Mohács után”, az „Elfelejtett évtized” és más hasonló témájú, idén már második kiadást megért művek íróját aligha kell bemutatnunk az olvasóknak. A kritika ezen a téren már megtette a magáét. Néhány jogos észrevételére felfigyeltek, az olykor-olykor igazságtalanul is szembehelyezkedő álláspontja révén — már csak a kritikus és az olvasó eredendő egyet nem értéséből fakadóan is — garantálja Nemeskürty népszerűségét. Szakmai körökben heves ellenkezést kiváltó korábbi könyvei óta most mintha egy kicsit elült volna körülötte a vihar. S nem hiszem, hogy pusztán azért, mert már megszokták Nemeskürty extravagáns gondolatait, írásainak megjelenése mind a mai napig eseményszámba megy, s alig néhány óra alatt elkapkodják köteteit: a könyvesboltosok a tanúim, hogy milyen hamar hiánycikké válnak a Nemeskürty-kiadványok a könyvpiacon.. Érdemes hát odafigyelnünk jelen kötetére is, melyben mintegy másfél évtizedes kutatómunkájának eredményét összegezte. Először 1963-ban vállalkozott a régi magyar irodalmat áttekintő tanulmány írására. Akkor, „A magyar széppróza születésé”- ben (Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1963. 305. 1.) 1536-tól — Pesti Gábor esopusi mesegyűjteményének megjelenésétől — a XVIII. század elejéig, Vörösmarty Mihály prózai alkotásával bezáróan vallotta a régi magyar irodalom üzenetét tartalmazó kulturális hagyatékokat. A magyar nyelvű irodalom úttörésének korát vonta kérdőre. Azt az időszakot, amelyből a latint felváltó „magyar széppróza... minden árnyalatot kifejezni tudó, eleven, színes és változatos lélekrajzot adó, a társadalmat látó és bíráló, hajlékony szépprózát hagyott örökül a következő századoknak”. Csakhogy Nemeskürty már első ilyen tárgyú könyvét, melyben négy író összesen tíz szépprózai művét szerepeltette, azzal a kétkedéssel tette le az olvasó asztalára, hogy „Akármilyen sovány is a XVI. századi prózai termésünk, megdöbbentően kicsi szám ez; elég ahhoz, hogy a tudós olvasóban gyanú ébredjen, hátha csak ebbe-abba lapozgatott bele a szerző, hátha alaposabb kutatással még egyszer ennyi jeles munkát lehetne előkeríteni.” Így most megjelent könyvét a szerzői lelkiismeret megnyugtatására írott tanulmányként is felfoghatjuk. A régi magyar irodalom , ha e két szellemi terméket egymás mellé helyezzük, jóleső érzéssel nyugtázhatjuk, hogy ezutóbbi minden tekintetben teljesebb. A maga 525 oldalával tiszteletet parancsoló vállalkozás. De ez önmagában még nem érdem. Akár a szerző rovására is írhatnánk, hogy terjengős. Igen ám, de ott áll önnön védelmére bőséges szemelvényanyagával és illusztris névsorával. Ha a mellékelt „szöveggyűjtemény”-ről néha-néha úgy is érezzük, hogy csak elveszi az oldalakat a tanulmányíró elől, s ha Nemeskürthy egyszer-egyszer még továbbra is sarkit ténymegállapításaival, még mindig jogosan illeti az elismerés: „Az anyanyelvű magyar reneszánsz és barokk irodalom történeté”-nek írója tág horizontú összegzést ad a magyar nyelvű széppróba életrekeltésének vajúdó századáról. Szemére vethetjük, s fejére is olvassuk, hogy nem lehet olyan mereven meghúzni a korszakhatárt — még ha az nekünk, szabolcsiaknak hízelgő is lenne —, mint azt Nemeskürty teszi könyvében: „A régi Magyarország északkeleti csücskében, Ugocsa vármegyében, Huszt és Nagyszőllős között a Tisza bal partján egy hurkosan kanyarodó mellékág melletti dombon áll Nyaláb vára.. . 1532. március tizenegyedikét írunk. Este van. .. Itt és ekkor (a Perényi család ősi fészkében — T. S.) kezdődik a magyar nyelvű... reneszánsz irodalom... így és ekkor, harangszó közben, alkonyatkor, egy várkastélyban írja le Komjáti Benedek tanítómester e szavakat, nagy művének, Szent Pál leveleinek magyar fordításához: Vége lett szent Gergely pápa estin nagy miseharangkor. A Jézus Krisztus születésének utána ezerötszáz harminckét esztendőben”. De fent említett hibái ellenére is számot tarthat érdeklődésünkre. Annál is inkább, mivel a nagyközönségnek már azzal is jószolgálatot tett, hogy ismeretterjesztő művében felvonultatja a fellelhető írókat. Szám szerint mintegy 150-et. Ismerteket (Balassi Bálint, Bornemissza Péter, Dávid Ferenc, Geleji Katona István, Gergei Albert, Heltai Gáspár, Ilosvai Selymes Péter, Istvánffy Miklós, Károlyi Gáspár, Komáromi Csipkés György, Méliutz Juhász Péter, Rimay János, Sylvester János, Tinódi Sebestyén) éppúgy, mint a kevésbé ismerteket: Biai Gáspárt, Gyitva Vendelt, Thordai Jánost és Vilmányi Libécz Mihályt. Mindent összevetve: a szerzővel együtt mi is szeretnénk, ha a Gondolat Könyvkiadó eme kiadványának olvasása közben „az olvasó velünk együtt átélné a régi magyar irodalmat, ha élvezné, ha örömet okozna neki, ha e munkát azzal az érzéssel tenné le:igen, ez valóban nemcsak tananyag, nemcsak szakemberek kutatási területe, ez mindannyiunk közös értéke és élménye”. Tidrenczel Sándor Demény Ottó : Pinceszer Az ég felé emelt kéz benne a csillogó pohár látom én mint sáfárkodik tőkéjével a gazda aki görnyedve megteremti az ünnep tiszta italát élvén makacs egyszerűséggel a ravaszságot megveti , tudja — nem kell a borba más csak sustorgó must csak őszutói pincemeleg csak pontos figyelem törődés a hordó bársony hamva kő hűvössége korom penész amit a föld és ég megad és az ő boldog fáradtsága hogy emelvén a poharat ne seprő s émelyítő anylag édessége a nyelv alatt de napfény illatszerő Schwer Lajos: köpülők. 7 A szocialista brigádok művelődése A szocialista brigádok tagjainak a száma megközelíti az 1 millió 300 ezret. A brigádmozgalom — ez köztudott — meghatározója napjainkban a munkáséletmódnak, kihat a termelésre, a művelődésre, a mindennapi életre egyaránt. Sajnos az is köztudott, hogy a számos helyen tapasztalható és joggal jelentősnek nevezhető eredmények mellett még nem mindegyik szocialista brigád tesz kellő erőfeszítéseket műveltségi színvonalának emelésére. Sokan választják ma még csupán a különféle rendezvényeken való alkalomszerű részvételt. Az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Bizottsága nemrég megállapította, hogy szükségessé vált a szocialista brigádok művelődési tevékenységének továbbfejlesztése, és ami ezzel együtt jár, a vállalások és teljesítések értékelésének új alapokra helyezése. A Szakszervezetek Országos Tanácsa, a Népművelési Intézettel karöltve kísérleti módszerrel igyekszik segítséget adni a szocialista brigádok hasznosabb, hatékonyabb művelődésének kialakításához. A brigádok egy kiválasztott csoportjával egy év alatt — azaz körülbelül 1976 nyaráig —szerzett tapasztalatok nyomán dolgozzák majd ki a később országosan bevezetendő új művelődési rendszert. A szocialista brigádok kialakítandó új művelődési rendszerében az eddig gyakran formális vállalások helyett hangsúlyozottan az egyén és a brigád sajátos helyzetét kell figyelembe venni, erőteljesebben építve az egyéni vállalásokra, az értékelésnél pedig ki kell küszöbölni a mechanikus pontrendszert. Ez az elhatározás, illetve ennek megvalósítása valóban célravezetőnek látszik. A kísérlet során a kijelölt brigádoktól várnak feleletet arra a kérdésre, hogy milyen tartalmúak legyenek a vállalások, mi segíti legjobban az új művelődési szokások kialakulását, a növekvő szabad idő célszerű eltöltését, hogyan biztosítható az egyéni és a kollektív vállalások összhangja és így tovább. Nem mondvacsinált kérdések ezek. A fejlődés, a haladás és a brigádok eddigi művelődési eredményei sürgetik, hogy választ keressünk rájuk. És természetesen sürgetik az egyre műveltebbé váló munkások örvendetesen növekvő igényei is. A SZOT és a Népművelési Intézet alaposan átgondolt tervet készített a kísérleti évre. Gondoltak arra is, hogy érvényesíteniük kell azt az alapelvet, amely szerint a szocialista brigádok segítése minden szervnek és vezetőnek fontos politikai feladata, a brigádok művelődési tevékenysége pedig a vállalati kulturális élet szerves része. A tervezők figyelme kiterjedt az életmód egészére és számítottak — illetve számítanak — a brigádtagok aktivitására, kezdeményező készségére. A szocialista brigádok művelődési tevékenységének tartalmát a párt közművelődési határozatának útmutatásai szerint kell fejleszteni. Ez a többi között annyit jelent, hogy minden brigádtagnak meglegyen az általános iskolai végzettsége és minél többen vállalkozzanak továbbtanulásra. Fontos, hogy a brigádtagok szerezzék meg a szükséges szakmai végzettséget,-- majd törekedjenek tudásuk folyamatos bővítésére, korszerűsítésére. Ugyanakkor minden brigádtag fejlessze politikai műveltségét, törekedjék kulturált életmódjának kialakítására, mind a művelődésben, mind a szórakozásban legyen aktív és igényes. Három változatban próbálják ki az új kísérleti rendszert, hogy lássák, melyik a leghatásosabb forma. A kijelölt vidéki és fővárosi üzemek első csoportjában a közvetlenül érintett gazdasági, mozgalmi és művelődési szervek saját tapasztalataira, lehetőségeire és elképzeléseire építenek. A második csoportban rajtuk kívül maguk a brigádok is megkapják az irányelveket, a harmadik csoportban pedig ehhez még módszertani segédanyagot is kapnak és saját szervezésben alakítják ki a brigádok művelődésének új, kísérleti rendszerét.Talán e néhány mondatból is kitűnik, hogy minden résztvevőnek megvan a maga szerepe és feladata a kísérletben, miként magában a művelődésben is. Az egyes brigádtagoktól a legfelsőbb irányító szervekig aktivitásra és a közös ügy — a közművelődés fejlődése, a műveltség növelése — iránti érdeklődésre, egyszóval kollektív munkára van szükség, így lehet majd igazán jó eredményeket elérni a kísérlet során, a közművelődés — ezen belül a brigádművelődés, a munkásművelődés — további fejlődése érdekében. M. I. NE HAGYJUK VESZNI Megyénk földrajzi nevei Az ember, hogy tájékozódjon természeti környezetében, a táj részeit megkülönbözteti egymástól. A megkülönböztetésre alkotott nevek kapcsolatban vannak a tájjal, annak méretére, formájára, fekvésére, helyzetére, növényzetére, állatvilágára utalnak, s kapcsolatba vannak az emberrel, aki megművelője, tulajdonosa, vagy bizonyos cselekedetek végrehajtója, a tájban lefolyt események szereplője. Az Epres-kert a legtöbb helyen például azért Epres-kert, mert valamikor arról a területről elégítették a település eperfaigényét. 1607-ben Szabolcs megye megparancsolta a községeknek, hogy az elszaporodott tolvajlások, garázdaság, gyújtogatás és egyéb gaztettek miatt minden településhatárban akasztófát állítsanak fel, így természetesnek tűnik az is, hogy megyénkben sok Akasztó-hegy nevű tájrész található. Csík-gát nevű dűlő is azért van Székelyben, mert ott régen gát segítségével csíkásztak. Az sem véletlen, hogy a posványos, mocsaras területek neve sok helyen Büdös-tó, vagy Dohos-tó. Keletkeztek nevek az embernek a tájhoz fűződő fontosabb eseményei alapján is. A Csikólegelő név hallattán méltán gondolhatunk a pásztorkodásra, és a Halastó név eredeztetése sem okoz gondot. Számos helynév a földműveléssel, az erdőirtással és erdőtelepítéssel kapcsolatos. Ma is alkotnak nevet a területen létesített objektum alapján. Téesz-telep szinte valamennyi faluban van. Földrajzi neveink tekintélyes mennyiségét alkották a birtokos neve alapján. Falvaink jelentős részének neve is így eredeztethető. Utcaneveink is természetes és mesterséges elnevezésekből származnak. A községből kivezető utat például arról a faluról nevezték el, ahová vezet. Később a települések belső elnevezéseinek egységes és tudatos irányítása nélkülözhetetlenné vált. Elég, ha csak egy mai példára, a nyíregyházi Jósaváros névadására gondolunk. Gyakran a tájban lefolyt vagy képzelt események a névadás indítékai. Néhány hold rét Székely és Nyíribrony határában a Pétertó. A hagyomány szerint ezen a helyen régen Szent Péter temploma volt, de az emberek bűnei miatt Isten elsüllyesztette. Minden hetedik esztendőben lehet hallani a torony hangját. Az ötvenes évek közepén megjelent a területen a „tüzes ember” lánccal a kezében ijesztgette az arra járókat — tartja ma is a néphagyomány. Nagyon sok név eredeztetése nem ilyen egyszerű, tudományos felkészülést és fáradságos kutatómunkát igényel. Földrajzi nevek folyamatosan keletkeznek és pusztulnak. Új szükségletek kielégítésére új nevek születnek. Ez így van rendjén. Bizonyos események azonban az átlagosnál is nagyobb változást idéznek elő a névkészletben. Egyrészt a feledés homályába küldik a régi neveket (ezt kellene megakadályozni!), másrészt elősegítik újak keletkezését és terjedését. A felszabadulás után — a földosztás mellett — a mezőgazdaság szocialista átszervezése idézett elő lényeges változást a földrajzi névkészletben. A korábbiévekben a termelőszövetkezetek megalakulása, később a tsz-ek belső fejlődése, s nem utolsósorban egyesülése befolyásolja a névkészlet alakulását. Egyszóval: helyneveink pusztulnak. Még nem haltak ki, de kihalhatnak! Hagyományápolással felébredhetnek szunnyadásukból és igazán élővé válhatnak. Szükséges ez, mert a helynevek kultúrtörténeti dokumentumok. A helynevekben megjelenik előttünk a táj, a település, a település múltja. Korunkban a hagyományápolás, a múlt és jelen kultúrájának feltárása és megőrzése társadalmi feladat. A nevek gyűjtése és az ifjúság tudatában való megőrzése lényeges része a hagyományápolásnak, a múlt feltárásának, a jelen megismerésének. Amikor országos mozgalom indult a nevek összegyűjtésére, Szabolcs-Szatmár megye az élen járt. Ezt bizonyítja a baktalórántházi járás földrajzi neveinek gyűjteményes kiadása. Igen szép eredmény volt a megye történeti-etimológiai helységnévtárának megjelentetése. És mi a helyzet most? Stár valamennyi megye névanyagát összegyűjtötték és közreadták! A mi megyénk kivételével! Pótoljuk minél előbb. Dr. Tóth László