Kelet-Magyarország, 1975. november (32. évfolyam, 257-281. szám)

1975-11-22 / 274. szám

2 A GYÓGYÍTÁS A „buja kenyvkórháztól” a korszerű gyógyintézetig Napjaink krónikásai, különösen a felszabadulás 30. évfordulója alkalmából megjelent kiadványokban, sok érdekes, a régebbi korokba visszanyúló emléket feldolgoztak. Ezek közé tartozik a közelmúltban megjelent könyvecske, a mátészalkai városi kórház történetének jubileumi kiadványa. Miről olvashatunk többek között? Elemi csapásokról és járványokról, a gyógyítás történetének több évtizedéről, amelyeket lassan már homály fed. Mátészalkának 1823-ban 2580 lakosa volt, ez az 1869— 70. évi népszámlálásig 3741- re emelkedett, majd a századfordulóig évtizedenként 8—9 százalékkal nőtt. A lassú lélekszám emelkedésének okai az elemi csapásokkal, járványokkal is magyarázható. 1741-ben árvíz, pestis és tűzvész pusztított a hajdani jobbágyfaluban. Az 1898-as himlőjárvány 39, az 1825-ös himlős vérhasjárvány 74, az 1831-es kolerajárvány 153 halálos áldozatot követelt. Az 1835. és 1842. közötti években a himlő és a kanyaró aratott, 107 embert vitt el, az 1849-es kolera 59 embert. Még két alkalommal pusztított a kolera 1855-ben és 1873-ban. A járványok egymást követték, melyekkel szemben a korabeli egészségügyi állapotok elmaradottsága miatt, a lakosság védtelen volt. Az első kórházjellegű intézmény 1883-ban létesült „állami bujasenyvi kórház” néven, harminc betegággyal, írásos adat nincs arra vonatkozóan, hogy a bajasenyvi kórház valóban mai értelemben vett kórházi szerepet töltött volna be, de feltételezik, hogy a nemibeteg-gondozásnak lehetett valamilyen elődje. 1932-ig működött, ugyanis 1927-ben a Szatmár-Bereg-Ugocsa vármegyegyűlés megszavazta a Mátészalkán építendő megyei kórház építési hozzájárulását. Elhatározta 280 ezer pengő kölcsön felvételét. 1932. február 25-én megnyílt a 74 ágyas kórház, de első, valóban működő évének 1933-at tekintik. A mátészalkai kórház rövid idő alatt jó hírnévre tett szert, s egy közel száz kilométer átmérőjű terület betegeinek intézeti gyógyítását látta el. A szatmár-beregi kórház egyik legizgalmasabb, egyben korszakváltó éve 1944, amikor dr. Magoss Ferenc akkori igazgatót a német és magyar hatóságok felszólították: készüljön fel a teljes kiürítésre. A bátor igazgató főorvos megtagadta a kiürítési parancs teljesítését, tíz nővérrel a helyén maradt. Október táján, ahogy közeledett a front, úgy növekedett a német nyomás. Dr. Magoss családjával és az ápoló személyzettel éjszaka a hullaház padlásán rejtette az életfontosságú műszereket, onnan pedig a jelenlegi művelődési ház helyén egy gödörbe ásták el a gyógyítási eszközöket. Amikor október végén Mátészalkára érkeztek a felszabadító szovjet és román csapatok, megkezdődhetett a sebesült katonák gyógyítása. A már indulásnál is szűknek bizonyult kórház az elmúlt 42 év alatt a követelmények hatására ágyszámban 256-ra emelkedett. 1972-ben jutott el oda, hogy megépült első modern pavilonja. Dr. Csiszár Gusztáv igazgató, a kórház fejlesztésének egyik fáradhatatlan szorgalmazója optimistán utal arra a közérdeklődésre, amely Mátészalkán a kórház sorsának alakulását jellemzi. Ezt bizonyítja a sok társadalmi munka, melyet mérnökök, technikusok és jó szándékú dolgozók végeztek az újabb 100 ágyas pavilon létrehozása érdekében, mely a kórház történetét összefoglaló könyv kiadásának évében, a tervek szerint, az idén elkészül. P. G. Jó iránytű lét mezőgazdasági ■» üzemben járva szó esett a felnőttoktatásról. Arról a bizonyos általános iskolai tanfolyamról, amely hiányt pótol és papírt ad. Mindkét helyen érdekes,és egyben figyelemre méltóan okos véleményt összegeztek a gazdasági és politikai vezetők. Így hangzott: — Igaz, ez fontos. De nem mindegy, hogy most milyen sorrendben mozgatjuk meg az embereket. . Elmondták, hogy elkészült az egyébként is szükséges káderfejlesztési terv, amely azt is tartalmazza, kit kívánnak szakmunkássá nevelni, kivel vannak esetleg más, meszszebbmenő terveik, így lényegében egy jó iránytű segít akkor, amikor az iskolát be nem fejezetteken tanulásra serkentik a továbbtanulást szorgalmazzák. Nem egyszerűen néhány fillért ajánlanak, vagy kedvezménnyel csábítgatnak, de távlatot is tudnak adni, főleg a fiataloknak. Az emberekben rejlő ambíciókkal, lehetőségekkel okosan így lehet gazdálkodni. Nem megkülönböztetés ez a szó rossz értelmében, hanem átgondolt emberformálás. Egybeesnek egyéni érdekek a kezével, a sorrend meghatározza a megszerzett tudás gyors visszatérülését, így kap a papír bizonyítvány rangot, a tudás tért. Márpedig a tanulás értelme éppen ez. (b) KELET-MAGYARORSZÁG Országos földrajztanári konferenciát rendeznek Nyíregyházán Oktatás-módszertani konferenciát rendez Nyíregyházán november 25-én és 26-án a Bessenyei György Tanárképző főiskola földrajz tanszéke és a Magyar Földrajzi Társaság nyírségi osztálya. A téma: az általános iskolai földrajztanárképzés eredményei és továbbfejlesztésének kérdései. A két nap programjában tizenöt előadás kapott helyet, az előadók debreceni, szegedi, pécsi, egri és nyíregyházi felsőfokú intézmények tanárai. Két külföldi előadó is részt vesz a konferencia munkájában: V. Nemcek tanszékvezető docens, dékánhelyettes és M. Spur főiskolai adjunktus. A vendégekaz Usti nad Láberrk, csehszlovákiai pedagógiai főiskola tanárai. FILMJEGYZET VÖRÖS KÁNYAFA Valahogy így gondolhatta Lenin a filmet a XX. század népművészetének, ahogy azt Vaszilij Suksin megvalósította a Vörös kányafában. Ismét bebizonyosodott, hogy nem kell gumioptikával körbetáncolni a színészt, nem kell képrejtvények sorát állítani a néző elé ahhoz,, hogy maradandó értékű alkotás jöjjön létre. * Kányafa virága, tűzpiros a színe. Járt egy legény nálunk, láttam, hogy miféle... így kezdődik az az orosz népdal, amelyet végül nem is énekel el a film főhőse, s amelytől a címet kölcsönzi az író-rendező. Jegor Prokugyin, vagánynevén a Búvalbélelt, a többszörösen büntetett tolvaj kiszabadulva a börtönből a körülmények kényszerítő hatására nem térhet vissza alvilági cimborái közé, így job híján azt cselekszi, hogy felkeresi Ljubát falun, azt a részeges férjétől elvált aszszonyt, akivel börtönévei alatt levelezett. Itt olyan közösségbe kerül, amely megadná számára a lehetőséget ahhoz, hogy újra emberré váljon. -Egy alkalommal Jegor megkéri Ljubát, kísérje el a szomszéd faluba, ahová üzenetet kell vinnie volt rabtársától egy öregasszonynak. Azt hihetnénk, hogy epizód következik a cselekmény menetében, de egyre inkább bizonyosakká válunk afelől, hogy a legfontosabb képsort látjuk, olyan szívbemarkolót, olyan torokszorongatót, amelyhez foghatót alig-alig találhatunk a filmek világában. Az egyszerű faház belső szobájában egy ráncoktól barázdált arcú anyóka mondja el élete történetét Ljuhárnak: három fiát vesztette el a honvédő háborúban, a negyediket húsz éve nem látta, hírt se hallott felőle, itt a faluban sem kapott támogatást, mert tévesen mérték fel a földjét és nagynak találták. S amikor az úton visszatérőben megállva Jegor a földre veti magát, s amikor a kitörő férfizokogás szóhoz engedi jutni, elmondja, hogy az öregasszony az édesanyja volt, akkor értjük meg a korábban érzett feszültség okát. Abban a harcban, amit ez a férfi önmaga megtalálásáért, embersége visszaszerzéséért folytat, addig már eljutott, hogy felébredő lelkiismerete visszahajtja a magára hagyott édesanyához, de ahhoz még nincs elegendő erkölcsi tőkéje, hogy vállalja önmagát, odaálljon elébe, mert tudja, hogy az önvádtól és a szégyentől összeroppanna. Törvényszerű-e, hogy Jegor Prokugyimnak meg kell halnia? Sokan vitatkoznak majd a film befejezésén: logikusan következik-e a cselekmény menetéből, a mondanivaló logikájából az, ami végül is megtörténik: az alvilág utánanyúl és eltesszi láb alól. Jegor Prokugyinnak nagy a bűne. Elsősorban nem az, hogy csavargó és tolvaj lett, hanem inkább az, hogy megtagadta és elhagyta a nyírfákat, a szülőföldet, a szülőanyát. Suksin mondja egy nyilatkozatában: „Mindenért, ami manapság a világon történik, valamennyiünknek felelnünk kell. A hanyagságért, lelkiismeretlenségért, az élősdi életmódért, a gerinctelenségért, gyávaságért, árulásért. Mindenért fizetni kell.” A film főhősének bukása azért válik fájdalmassá a néző számára, mert abban a pillanatban bűnhődik, amikor felcsillan a remény arra, hogy sokszori megaláztatás és belső harc után jóváteszi azt, amit még jóvátehet. Ennyi emlékezetes színészi alakítással egy alkotáson , belül ritkán találkozhattunk, mint ebben a filmben. Ljuba megformálójaként Lidija Fedoszejeva (az életben Suksin felesége volt) annyi emberi melegséget sugároz, szemében annyi a megértés, amelyet csak kivételesen jelentős színész képes megjeleníteni. Suksin (aki nemcsak írta és rendezte a filmet) kelti életre Jegor alakját, méltatására nehéz illő szavakat találni. Hamar Péter. Liszt Ferenc Kamarazenekar hangversenye Alig múlt el néhány ** nap a leningrádi szimfonikusok nagysikerű koncertje után, újabb forró hangulatú hangverseny színhelye volt a Móricz Zsigmond Színház. Az Országos Filharmónia zenekari bérleti sorozatának második előadásán november 19-én Sándor Frigyes vezényletével a Liszt Ferenc Kamarazenekar szerepelt. Az 1960-as évek elején alakult meg ez a zenekar, amely kezdetben főiskolás hallgatók önkéntes társulása volt. Ehhez a zenekarhoz hívták meg Sándor Frigyest karmesternek és ennek az együttesnek azóta is vezető karmestere. A szerda esti koncerten vezénylő Sándor Frigyes átfogó koncepciójával, nagy biztonsággal, jó irányban vezette ezt az öszszeszokott, kitűnő együttest. Az igényesen összeállított műsorban Johan Sebastian Bach művei szerepeltek. Már az első mű elhangzása után, (IV. D-dúr szvit) nyilvánvalóan a nagyszerű produkció hatásaként létrejött az a láthatatlan kapcsolat a közönség és az előadóművész között, ami csak akkor jelentkezik, amikor a zenemű alkotója és a megszólaltatói, a mesterségbeli tudásuk legjavát adják. Ezt megvalósulni láttuk ezen a koncerten. A hat brandenburgi versenyből ezen az esten a VI.-at és a III.-at hallottuk. Bach ezeket a műveket a brandenburgi udvari ünnepségek számára szórakoztató jellegű muzsikának szánta, azonban a költői gazdagsága, a gondolatok mélysége és a kidolgozás mesteri változatossága túlnő az eredeti célkitűzésen. Az est szólistáját Kovács Lóránt fuvolaművészt nem kell bemutatni a közönségnek, már többször szerepelt sikerrel Nyíregyházán. Most is nagy élmény volt hallani játékát. A műsor befejező számában a II. h-moll szvitben a hangszerkezelés tökéletességével, a részletek gondos megformálásával, átélt játékával nyerte meg a közönség tetszését. Ráadásként a szvit leggyakrabban játszott utolsó tételét, — a fergeteges tapsa — felfokozott tempóval, briliáns előadásban ismételte meg. Kovács László 1975. november 22. Helyesen, de embertelenül ? Balogh János nyíregyházi lakos 1975. november 16-án este 10 óra körül úgy döntött, hogy héthónapos kislányát, aki nagyon rosszul volt, kiviszi a kórházba. Érthető szülői aggodalom hajtotta, hiszen ha a betegséget nem is, a gyermek állapotát pontosan fel tudta mérni. A kórház gyermekosztályán érte az első meglepetés. Az orvos közölte: vigye vissza a Vöröshadsereg útja 14. alá, az ügyeletre, mert beutaló nélkül nem foglalkoznak a gyermekkel. A szülő vissza, beutalót megkapja és most már minden rendben. Felveszik, sőt mi több, átküldik a fertőző osztályra. Igaz, ekkor már háromnegyed 12-őt mutat az óra. A szülői aggodalom tehát alapos volt. Nemhiába hurcolta ölben kétségek között leányát két óra hosszat Balogh János, a Vasvári Pál utca és a kórház között. És tegyük hozzá formailag jogosan tette ezt. A kórházi rend ugyanis az, hogy ott csak beutalóval fogadnak beteget, kivéve az életveszélyes helyzetet. Persze, hogy egy szülői aggodalom miként ítél meg egy betegséget, az egészen más lapra tartozik. Az orvos azonban, aki ekkor ügyeletben volt, a bürokrácia merev értelmezése helyett választhatott volna más megoldást is. Először ránézhetett volna a gyermekre, és amint azt az ügyelet látta, ő is észrevehette volna: beteg. És ha beteg, akkor talán a formaság követheti az intézkedést, vagy a formaság talán mellőzhető is akkor, ha egy héthónapos gyermekről van szó, akiről a szülő is meg tudta állapítani, hogy súlyos állapotban van. Az ügyet a város vezető orvosai is ismerik. Híre van, s véleményük így summázódik: helyesen, de embertelenül járt el, aki megsétáltatta a szülőt és beteg gyermekét, éjnek évadján. Nos az ügyben ítélni és végkövetkeztetést levonni a kórház igazgatójának dolga. Annyit azonban az esetből így is megállapíthatunk, hogy a hivatás és emberség kérdésében talán vannak hiányai annak, aki úgy tud helyesen intézkedni, hogy közben embertelen. (bürget) Fotópályázatunkra érkezett: Eszmecserén (Sitku Csaba felvétele Nyíregyháza)