Kelet-Magyarország, 1982. május (39. évfolyam, 101-125. szám)

1982-05-26 / 121. szám

8 Kelet-Magyar­ország Jön a „gőzös", jön a „gőzös" Kanizsáról Osztályozó az NB I-ért A Mátészalkai MTK ellenfele: Hort Vasas SK Kedden délelőtt az MLSZ-ben elkészítették az NB I-be, az NB II-be és a területi bajnokságba jutásért május 30-án és június 6-án esedékes osztályozók sorsolását. Az I. osztály­ba jutásért négy csapat volt érdekelt, a hat területi bajnok az NB II-be kerülésért csatázik majd, míg a 20 megyei és Budapest-bajnok a területi bajnokságba jutásért játszik. A találkozók a két egymást követő vasárnap 17 órakor kez­dődnek. A sorsolást dr. Páncsics Mik­lós, az MLSZ titkára, Csiky Ká­roly, az MLSZ munkatársa je­lenlétében tartotta meg, s az ért­hetően izgalmas eseményen kép­viseltették magukat az érdekelt csapatok vezetői is. A legnagyobb érdeklődés az NB I 15. helyezettje — Nyíregy­háza — és a három NB II-es baj­nok — Kazincbarcika, MTK-VM és a Nagykanizsai Olajbányász­­ élvonalba vezető útját eldöntő sorsolást előzte meg. Az NB I-re a papírforma szerint elsősorban esélyes NYVSSC és MTK-VM el­kerülte egymást. Vasárnap Ka­zincbarcikán és Nyíregyházán lesz az osztályozó első mérkőzé­se, a visszavágó pedig egy héttel később a Hungária körúti sta­dionban és Nagykanizsán. Az osztályozók menete a keddi sorsolás alapján (május 30-án az elöl álló csapatok a pályaválasz­tók, június 6-án pedig az első fordulóban vendégeskedők) : AZ NB I-BE JUTÁSÉRT: Ka­zincbarcikai Vegyész—MTK-VM, Nyíregyháza—Nagykanizsai Olaj­bányász. AZ NB II-BE JUTÁSÉRT: Ba­ja-Érd, Fűzfő—Nagybátony, Bal­mazújváros—Siófok. A TERÜLETI BAJNOKSÁGBA JUTÁSÉRT: Dombóvári Vasas— Enying, Hort Vasas SK—Máté­szalkai MTK, Szigetvár—Nagy­atád, Szuhavölgy—Püspökladány, Tisza Cipő SE—Békési SE, Solt­­vadkert—Szegedi VSE, Bp. VasM Izzó—Pásztó, Dunakeszi—Komá­romi Olajmunkás, Sárvári Kinizsi —Balatonf­ü­red, Nagykanizsai MÁV MTE—Soproni Postás. V­árhidi Pál az esélyekről Az NYVSSC háza táján a sor­solást követően egy kicsit meg­nyugodtak a kedélyek, hiszen a csapat elkerülte az MTK-VM-et. A Nagykanizsai Olajbányászt szívesebben fogadták vezetők és játékosok egyaránt. Persze, ez korántsem jelenti azt, hogy leír­ták volna az ellenfelet! — Mi a véleményem a sorso­lásról? — kérdezett vissza Vár­tműi Pál, az NYVSSC szakvezető­je. — Zs, is ... Változatlanul val­lom: előny az ellenfél számára, hogy játékban van, megnyert bajnokság után áll ki az osztá­­lyozóra. Ettől függetlenül biza­kodó vagyok, remélem sikerrel veszi csapatunk az akadályt. Az Olajbányászt láttuk játszani ott­hon és idegenben egyaránt, így alaposan elemezhetjük a játéku­kat, kellően felkészülhetünk. A lényeg: itthon olyan támadójáték kell, amely megnyugtató előnyt eredményez a június 6-i vissza­vágóra. — Ebben nagyon sokat segíthet a lelkes nyíregyházi szurkolóse­reg. Mégpedig úgy, ahogy azt például korábban tette. Emlék­szem, amikor a Dózsával itt jár­tunk MNK-mérkőzésen, a talál­kozó első negyedórája az Újpesté volt, de ennek ellenére a népes lelátó egy emberként buzdította az NYVSSC-t, s ennek később meg is lett az eredménye. Magá­val ragadta a nézősereg az együt­test! Az ilyen támogatásra most is nagy szükség lesz, a kritikus perceken a szurkolók átsegíthe­tik a csapatot. — Úgy érzem, a játékosok han­gulata, hozzáállása biztosítékot jelent arra, hogy a két sorsdön­tő találkozót sikerrel vegyük. Két mérkőzés összesítése alapján továbbjutó kell, hogy legyen a Nyíregyháza. Képesnek tartom a csapatot arra, hogy akár­­Nagy­kanizsán is megszerezze a győ­zelmet! — A hét végét egyébként sze­retnénk edzőtáborban tölteni. A sérültek közül Kiss Miklós játé­ka egyelőre kérdéses, de bízom benne, hogy játszani tud. Fecskó István pedig szombaton délelőtt érkezik haza, reméljük egészsé­gesen, sérülés nélkül. Velük igen ütőképes lehet a csatársor. A vasárnapi osztályozó mérkő­zés iránt igen nagy az érdeklő­dés. A sorsolást követő órákban már jegyigénylés is érkezett a nyíregyházi klubhoz! Éppen ezért ma reggeltől elővételben már árusítják a belépőket. Az NYVSSC Tiszavasvári úti székhá­zában és a Kossuth téri trafik­ban válthatják meg jegyeiket a szurkolók. A június 6-i visszavá­góra pedig az IBUSZ megyei ki­­rendeltsége szervez különbuszo­­kat. B­izakodás M­átészalkán Megyénk bajnoka, a Mátészal­kai MTK a Heves megyei arany­­érmessel, a Hort Vasas SK-val került össze. Szálkán bizakodva várják az osztályozót, remény­kednek a sikeres továbbjutásban. — Kétségtelenül előny a szá­­munkra, hogy idegenben kez­dünk — mondta kedden délben Szombati Attila, a Mátészalkai MTK labdarúgó-szakosztályának vezetője. Bízunk abban, hogy vé­delmünk, amely a megyei baj­nokságban csak 29 gólt kapott a 34 meccsen, Horton sikerrel útját állja majd a hazaiak rohamának. Itthon, hazai környezetben pedig a csatársorunk folytatja majd remek sorozatát, azaz megszerzi a magasabb osztályba jutáshoz szükséges gólokat. Támadóso­runk egyébként 97 gólt rúgott a megyei bajnokságban, s ez több, mint bíztató. — A Hort Vasas SK-t egyéb­ként nem ismerjük, szinte sem­mit sem tudunk róla. Nem gon­­doltuk, hogy a Heves megyei bajnokot kapjuk. Mi a hajdú-bi­hari első Püspökladányra és a borsodi győztes Szuhavölgyre, vagy a MÉMTE-re figyeltünk. A sorsolás viszont a hevesieket ad­ta nekünk. Mindenesetre, ha a mi csapatunk tudja azt a lelkes, fegyelmezett csupaszív játékot nyújtani, mint azt a megyei baj­nokságban tette, sikerrel vesszük az akadályt! — Játékosaink egyébként igen szorgalmasan készülnek a sors­döntő találkozókra, nagyon sze­retnének ők is egy osztállyal előbbre lépni. Az előjelek kedve­zőek, hiszen pillanatnyilag min­denki egészséges, Silye László edzőnk így a legerősebb összeál­lításban küldheti pályára csapa­tunkat. Tizennyolcas keret áll rendelkezésre. A fiúk elszántak, ígérik. Mátészalkának ősztől te­rületi bajnokságban szereplő együttese lesz! B. D. Dísztornaünnepély Nyírbátorban Látványos dísztornaünnepéllyel nyitották meg vasárnap Nyírbátorban az Országos Sportnapok járási eseményeit. A városi sporttelepen az 1-es, a 2-es és a 3-as számú általános iskola, a Báthori István Gimnázi­um, a 140-es számú ipari szakmunkásképző intézet, a nevelőotthon diákjai, a határőr­ség és a BSC sportolói mutatták be színvo­nalas gyakorlataikat. Megnyitót Pásztor Jó­zsef, a nyírbátori járási-városi sportfelügye­lőség vezetője tartott. Képeinken: A 140-es szakmunkásképző gálagyakorlata... Botgyakorlat. Akik bemu­tatták: a 2-es iskola felső tagozatos diákjai. Jávor László képriportja K­osárlabda Ma MNK !­s ír ! A kosárlabda NB II hét végi fordulójában a Nyíregyházi Ta­nárképző Főiskola női és férfi­csapata lépett pályára. A baj­nok tanárképzős lányok Török­­szentmiklóson vendégszerepel­tek, ahol már tartalékolták ere­jüket a mai MNK-mérkőzésük­­re. A kupában ma 17.00 órától az NB I-es Szolnoki MÁV MTE el­len játszanak, a főiskola Sóstói úti tornacsarnokában. A tét: a legjobb 16 közé jutás! Az NB II-es bajnoki találko­zók eredményei: Nyh. Tanár­képző Főiskola—Törökszentmik­­lós 67:43 (38:24). Könnyedén­ játszva nyert a vendégcsapat. Ld.: Szatmári 19, Csermely 18. Névtelen 10. Alföldi Olajbányász —Nyh. Tanárképző Főiskola 128:94 (58:40). Férfimérkőzés Szolnokon. A bajnok Olajbá­nyász nagyszerű játékkal ruk­kolt ki, de jól küzdött a vendég TK is. Ld.: Törcsvári 26, Máthé Cs. 18, Kovács 16, Zomborszki 14, Palicz 12. y Kelet­magyarország Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 Telefon: 11-277, 11-425, 11-525, 11-846 Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344. Postacím: Nyíregyháza, Pf.: 47, 4401 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 Telefon hirdetésügyben: 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003, Pf.: 25 Felelős kiadó: Mádi Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hóra 34,— forint, negyedévre 102,— forint, félévre 204,— forint, egy évre 400,— forint Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—2058 R 1982. május 26 ADIO KOSSUTH RÁDIÓ 8,27: Világablak. — 8,56: Ol­vasólámpa. — 9,06: Népszerű dallamok — híres előadók. — 9,38: Kis magyar néprajz. — 9,43: Tarka mese, kis mese. — 10,05: A kincses sziget. R. L. Stevenson regénye rádióra al­kalmazva. — 10,35: Válaszolunk hallgatóinknak. — 10,50: Hall­gassuk együtt! — 11,40: Bikfal­­vy Júlia népdalokat énekel. — 12,45: Nem a világ vége. Ri­port. — 13,05: Operaslágerek. — 13,35: Dzsesszmelódiák. — 14,29: Miska bácsi levelesládája. — 15,05: Külföldről érkezett. — 15,25: Iskolák-őrsök-barátok. — 16,05: Kritikusok fóruma. — 16,15: Filmzene. — 16,30: Opera­­nyitányok. — 17,05: Mit egyen a cukorbeteg? Riport. — 17,30: Pátria — népzenei hanglemez­sorozat. — 17,43: Dvorzsák, Esz-dúr vonósötös. — 18,15: Hol volt, hol nem volt... — 18,25: Mai könyvajánlatunk. — 19,15: Könyvklub. — 20,10: Jákó Vera, Kovács Apollónia és Győri Sza­bó József nótákat énekel. — 20,55: A hegedű virtuózai. — 21,30: Beszélgetések a kelet­nyugati kereskedelemről. — 22,20: Tíz perc külpolitika. — 22,30: Martha Angelici opera­­áriákat énekel. — 22,49: Mi mindent „tud” a modern orto­pédia. — 23,04: Vivaldi: Hat szonáta Op. 13. „A hűséges pásztor”. — 0,10: Szörényi Le­vente táncdalaiból. PETŐFI RADIO 8,05: Szovjet dalok. — 8,20: Tíz perc külpolitika. — 8,35: Idősebbek hullámhosszán. — 9,30: A 04, 05, 07 jelenti. — 10,00: Zenedélelőtt. — 10,45: Lát­tuk, hallottuk. — 11,35: A Sza­bó család. — 12,05: Népi zene­karok muzsikálnak. — 12,35: Tánczenei koktél. — 13,25: Úti­kalauz üdülőknek. — 13,30: La­birintus. — 14,00: A Petőfi rá­dió zenés délutánja. — 16,06: Timmy­ Tom. — 16,35: Tudomá­nyos könyvespolc. — 16,40: Fia­taloknak! — 17,30: ötödik se­besség. — 18,35: Gramofonsztá­rok. — 19,15: Zenei tükör. — 19,45: Kim Larsen és a Jung­­ledreams felvételeiből. — 20,35: Kíváncsiak klubja. — 21,25: A hanglemezbolt könnyűzenei új­donságai. — 21,45: Gabora Jó­zsef plépi zenekara játszik. — 22,15: Nosztalgiahullám. — 23,20: Gyöngy Pál operett- és filmzenéiből. NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ 17:00: Hírek. Időjárás. Lap­szemle. — 17,10: Mikroobjektív. A tartalomból: Tanyasi iskola (Antal István) — Napköziben (Tarnavölgyi György) — „Így kell járni” (Kolláth Adrienne) — Veress József levele a Nürnberg — 1946 című magyar filmről. — Fekete fuvar (Hor­­vát Péter) — A munkaközvetí­tőben (Váczi Szabó Márta). — 18,00: Észak-tiszántúli krónika. — 18,15: A Debreceni dzsessz­együttes játszik. — 18,25—18,30: Hírösszefoglaló. Műsorelőzetes. (A nap szerkesztője: Várkonyi Zsuzsa) MAGYAR TV 8,30: Idősebbek is elkezdhetik — tévétorna. — 8,35: Iskolatévé. — 9,05: Delta (színes). — 9,30: Magas, szőke férfi, felemás ci­pőben. Magyarul beszélő fran­cia filmvígjáték (ism. — színes). — 10,55: Lehet egy kérdéssel több? Vetélkedőműsor (ism.) — 11,25: Évszakok változása a vé­­nek földjén. Norvég rövidfilm. — 14,45: Iskolatévé. — 15,55: Hí­rek. — 16,00: Próbaidő. Magya­rul beszélő bolgár film (színes). — 16,40: Kuckó (ism. — színes). — 17,10: Reklám. — 17,15: A 22. miskolci tévéfesztivál díjnyerte­sei. — 17,55: Reklám. — 18,05: Kinek hasznos — miért hasz­nos? V/5 rész. — 18,35: Üt a BEK döntőig (színes). — 18,50: A Közönségszolgálat tájékozta­tója. — 19,00: Reklám. — 19,10: Idősebbek is elkezdhetik — té­vétorna (színes). — 19,15: Esti mese. — 19,30: Tv-híradó (szí­nes). — 20,00: Élő népdal. A jó lovas katonának (színes) — 20,10: Aston Villa—Bayern München labdarúgó BEK-dön­­tő mérkőzés (színes). — 22,00: Oldjuk meg ... Tájékoztató a felvételi feladatok megoldásáról, matematika—fizika 2. rész. — 23,00: Tv-híradó 3. (színes). 2. MŰSOR 17,15: A 22. miskolci tévéfesz­tivál díjnyertese: A föld nem tud futni. — 18,30: Építsünk házat! — 19,10: A szegedi körzeti stúdió román nyelvű adása. — 19,30: Tv-hír­­adó. — 20,00: Emberi piramis. Magyarul beszélő francia film (színes). — 21,30: Tv-híradó 2. (színes). — 21,50: Egészségün­kért! Az Országos Egészségne­velési Intézet tájékoztatója a cukorbetegek életmódjáról. — 22,00: Iskolakörlet — dokumen­tumaim. SZOVJET TV 17,00: Tulikov-dalok. — 17,25: Dokumentumfilm Kádár János, az MSZMP KB első titkárának 70. születésnapja alkalmából. — 17,45: A kenyér íze. Több ré­szes tv-film. — 19,00: Tv-hír­adó. — 19,35: A Szovjetunió Tornász Kupája. — 20,50: A világ eseményei. — 21,05: Kár­­pátontúli hírek. — 21,20: Bár­­hol lennék is. Tv-film. SZLOVÁK TV 9,05: Hírek. — 9,10: Iskolaté­vé. — 9,30: Óvodások műsora. — 9,50: Férfi egy életre — NSZK tévéfilm. - 11,20: Fran­ciaország — természetfilm-soro­­zat. 1. rész. — 11,50: Gazdaság­­politikai magazin. — 12,30: Hí­rek. — 14,55: Hírek. — 15,00: Mozgalmas nap a közlekedés­ben. — 16,00: Iskolatévé. — 16,20: Szakmunkástanulók mű­sora. — 16,50: Legenda a cso­dadoktorról — animációs film. — 17,00: Autósok, motorosok. — 17,30: Mozgalmas nap a közlekedésben. — 18,30: Maga­zinműsor. — 19,10: Esti mese. — 19,20: Idő­járás jelentés és mű­sorismertetés. — 19,30: Tv-hír­adó. — 20,10: Bayern München —Aston Villa labdarúgó REK1 mérkőzés. — 22,10: Ez történt 24 óra alatt. — 22,25: Házat ve­szek . . . Tévéjáték. — 23,05: Hírek. ROMÁN TV 16,25: A 2000. év felé. —16,45: Havasok alján. — 17,00: Nők világa. — 17,50: A legkisebbek­nek. — 20,00: Tv-híradó. — 20,30: Gazdasági figyelő. — 21,00: A lezárt ügy. NSZK- film. — 22,15: Tv-híradó. MOZIMŰSOR Nyíregyháza Krúdy: HEGYI EMBEREK (amerikai) Nyíregyháza Kert: SEVERI­NO (NDK—román) Előadás kezdete: 20,30 óra! Pénztárnyi­tás: 18,30 óra! Nyíregyháza Béke: Filmbará­tok körének műsora (nyilvános előadás) CASANOVA I—II. (18 év!) (olasz) Bp.: 16 és 19 óra. Mátészalka: KÉK (16 év!) (amerikai) GALLÉR 26. SZÓKRATÉSZ VÉDŐBE­­SZÉDE 16 óra! Petőfi ifjúsági bérlet! 19 óra! József A.—Ma­dách bérlet. (822) F­ILM 1982. május 26., szerda Nézze új TV-n a labdarúgó VB-t! Minden típusú fekete-fehér televízió (hordozható kivételével) 1000 Ft-al olcsóbb JÚNIUS 12-IG AMÍG A KÉSZLET TART! Az Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat NYÍRFA ÁRUHÁZÁBAN ÉS SZAK­ÜZLETEIBEN! Kisvárdán és Mátészalkán a műszaki boltokban, Záhonyban a vegyesiparcikk-boltban. \

Next