Kelet-Magyarország, 1983. augusztus (40. évfolyam, 181-205. szám)
1983-08-02 / 181. szám
2 Szelet a lépcsőháziján Új tanácsrendelet készül Se vége, se hossza az egymásra mutogatásnak, a házfelügyelő joggal panaszkodik a lakóra, hogy szemetel a lépcsőházban, a lakók ugyancsak joggal kifogásolják, hogy alig lehet kilátni a piszoktól a lépcsőház ablakán, a liftekben eldobált csikkekről és jégkrémes papírokról nem is szólva. Még hosszan sorolhatná mindenki a kisebb-nagyobb bosszúságokat. Nehéz igazságot tenni, a Nyíregyházi Városi Tanács 1974-es rendelete — amely mind a mai napig szabályozza a lakóházak és ingatlanok házirendjét — jócskán elavult. No, nem a tisztaságot, a környezetvédelem fontosságát illetően, hanem az időközben megváltozott jogszabályok, többek közt a lakásgazdálkodással, -fenntartással, -kezeléssel kapcsolatos irányelvek módosultak, s ezért döntött úgy a végrehajtó bizottság, hogy felülvizsgálja, s a mai igényeknek megfelelően módosítja a jogszabályt. A szeptemberi városi tanácsülésen várható az új tanácsrendelet megalkotása. TANÁCSTAGI JAVASLAT Ezrekre tehető azoknak az állampolgároknak a száma, akik közvetve vagy közvetlenül részt vettek a rendeletalkotás előkészítésében. Megkérdezték a 92 nyíregyházi tanácstagot, milyen szempontokkal egészítenék ki az írásos előterjesztést. Hiszen a tanácstagok és a lakóbizottságok tagjai találkoznak a leggyakrabban választóikkal és általában ők értesülnek elsőként a lakóközösséget foglalkoztató problémákról. A Hazafias Népfront aktivistái a különböző városkörzeti tanácskozásokon, gyűléseken is megismerhették a házirenddel kapcsolatos hiányosságokat. Hiszen a legkörültekintőbb szabályozás mellett sem lehet nélkülözni az állampolgári fegyelmet, azt, hogy valamennyien igényeljük a tiszta, esztétikus környezetet a lakás, a bérház környékén. SZOMSZÉDPEREK Már a televízió is foglalkozott (a legutóbbi Kék fényben) az elfajult szomszédperekkel. Ha nem is torkollik tragédiába az esetek túlnyomó többsége, mégis, az ideggyógyászok a megmondhatói, mennyi kellemetlenséget, bosszúságot okoznak egymásnak a nézeteltérések. Van olyan nyíregyházi lakóház, ahol szinte mindenkit feljelentettek már a családok közül, mert az udvaron mossák a kocsit, a gyerekek hangosan játszanak és a szőnyeget az udvaron porolják. Az együttélést szabályozni meglehetősen nehéz dolog, most az új tanácsrendelet mégis valami ilyenre vállalkozik. Természetesen az érintett családok közreműködésére legalább annyira szükség lesz, mint az alaposan megfogalmazott, körültekintő jogszabály megalkotására. Szó esik az épület központi berendezéseinek gazdaságos üzemeltetéséről, többek közt a szemétgyűjtő, a szellőztető, a kaputelefon, a központi rádió- és tévéantenna, a személy- és teherfelvonó, az elektromos, a víz- és a gázcsatorna, a távfűtés, a melegvíz-szolgáltató berendezés használatáról. MIT LEHET AZ ERKÉLYEN? Emellett hangsúlyos szerepet szánnak az új rendeletben a lakásbérlők és -tulajdonosok kötelességeiről is. Mert semmiképpen sem engedhető meg, hogy a közös szemétledobóba olyan tárgyak vándoroljanak, amelyek eltömítik azt, de az esztétikai szempontból kifogásolható tárgyakat sem lehet majd az erkélyen tárolni, s még ruhát szárítani sem. Hányszor vétünk a tisztaság ellen azzal, ha a közös használatú folyosóra, lépcsőházba, udvarra seperjük a szemetet. A terjedelmes előterjesztés igyekszik minden vitás kérdésben állást foglalni. Ám a túlszabályozás mindig a kiskapuknak nyit tágabb teret, éppen ezért az állampolgárok felelősségét nem lehet eléggé hangsúlyozni: tegyen mindenki a saját területén anynyit a lakóépület rendjét illetően, amennyit a szomszédjától is elvár. T. K. Kelet-Magyarország A félkör alakú szálloda közelében szökőkút díszült. A planetárium üveg teteje csillagokkal teli. A fedett uszoda felett meg mintha vitorlás ékeskedne, olyan varázslatosan mesteri a tetőszerkezete. Játszótér, sétány, élénkzöld park is van bőven ebben a színeiben, épületformáiban igen változatos városkában. Egymást váltják a diaképek, más-más szögből villan a festői panoráma. A neve nincs városka lakatlan, hiszen könnyűszerrel elfér egy nagyobbacska asztalon, a házak falait tégla és betonelemek helyett színes és kartonpapírból „rakták” a tiszateleki alkotótábor résztvevői tavaly nyáron. Idén július elején ismét élettel telt meg a kis műhely, újabb általános iskolás csoport tölthetett együtt fantáziaébreszgető napokat a helyi művelődési ház falai között. A húsz kisdiák többsége tiszateleki, de jöttek táborlakók Kemecséről, Nagycserkeszből, Nyíregyházáról és Nagyhalászból. Az igazi gazda is az utóbbi településről kerül ki, mert az anyagi hátteret most is az ottani közművelődési társulás szavazta meg. A negyedszer megrendezett tábor programja szervesen épül az előző évekére. Mint a bevezető mondatokból kitetszhet, tavaly az, építészet rejtelmeivel foglalkoztak a diákok, az idei nyáron pedig a díszítőművészet műhelytitkaira kérdezhettek rá. Egy hét természetesen rövid idő. A tematikát összeállító Varga Ágnes nyíregyházi és Lakatos István nagycserkeszi rajztanárok, valamint Csonka Ottóné, a nagyhalászi művelődési ház művészeti előadója arra törekedtek, hogy a gyerekek a természet rajzolásából, megmintázásából kiindulva a környezet, a használati tárgyak díszítésére alkalmas motívumkincshez jussanak. Hogy a tanulók színes tanulmányrajzokkal, érmékkel, domborművekkel, körplasztikákkal, apró bőrmunkákkal elképzelésük szerint kifejezhessék az emberek és a tárgyak sajátos viszonyát. Végül ennek az új ismereteket adó utazásnak az eredményeit egybevetették a népművészet évszázadok során kialakult formakincsével. A július 10-én megnyitot táborzáró kiállítás már arról is árulkodik, mennyire sikerült megvalósítani a kitűzött célokat. Az alkotótábor ma még nem bentlakásos. Ha a volt tiszateleki tanácsháza épületében állandó otthont kaphatnának a résztvevők, ez a további munkára bizonnyal jó hatással lenne. A foglalkozások utáni közös esti programok erősíthetnék az alkotói közösséget. A tábor iránti rokonszenv megnyilvánulására már most is találtunk példát: özvegy Gyarmati Sándorné nagyhalászi nyugdíjas egy szövőszéket ajándékozott a táborlakóknak. A tiszateleki alkotótábor anyaga ősztől vándorútra kel: Nagyhalász, Nyíregyháza és Nagycserkesz általános iskoláiba viszik. Nemcsak az értelmesen eltöltött napokról tanúskodnak a falakra került rajzok, bérmunkák, szőttesek, batikok, hanem arról is, hogy értő kezek között mire képesek ezek a kis nyiladozó alkotó elmék. R. G. GONDOLATOK EGY ALKOTÓTÁBORRÓL A díszítőművészet lépcsőfokain DINNYE VÁSÁR. (Gaál Béla felvétele) Diabetikus cukorka Tiszatelekről A nagyhalászi Petőfi Termelőszövetkezet tiszateleki édesipari üzemében háromféle ízesítéssel diabetikus cukorkát gyártanak. (Jávor László felvétele) 3 KÉPERNYŐS no A tárgyalóteremből Gyermekcsínyből felnőttbűnügy Két szomszédgyerek veszett össze április másodikén Nyírlugoson. A veszekedésből verekedés lett és egyikük vesztesként hagyta el a „küzdőteret”. A szülők tudomást szereztek a dologról és az apa — a 46 éves Szilágyi Kálmán — két fiával úgy döntött, hogy átmegy a szomszédba tisztázni a gyerekek ügyét. Április 3-án este hét óra tájban mentek át a szomszédba, de a tisztázás meglehetősen hangosra sikerült: nagy veszekedést csaptak, amely úgy fejeződött be, hogy a házigazda és családja kitolták a lakásból Szilágyiékat. A civakodásnak sajnos ezzel még nem lett vége. Szilágyi felkapott egy ásót és azzal esett neki a bezárt ajtónak. Betörte, aztán az ablakot sem kímélte, de mielőtt behatolt volna, a házigazda kiment, hogy figyelmeztesse: ne rongálja tovább lakását. Szilágyi nem volt rá kíváncsi, hogy mit akar, nekiment az ásóval és az arcába vágott. Amikor a sérült ember összeesett, Szilágyi megijedt és elmenekült. Az ásó járomcsont- és arccsonttörést, továbbá enyhe agyrázkódást okozott, ezért a bíróság súlyos testi sértés miatt vonta felelősségre Szilágyi Kálmánt. Büntetése: hat hónap szabadságvesztés, amelyet börtönben kell letölteni. A bíróság súlyosító körülményként értékelte, hogy Szilágyi olyan eszközzel követte el cselekményét, amely súlyosabb sérülés okozására is alkalmas és azt is,( csupán’ a véletlennek köszön-hető, hogy még súlyosabb sérülés nem keletkezett. Az ítélet nem jogerős. 1983. augusztus 2. Sugárzó életerő, tettrekészség, derű jellemzi azt a hetvenéves embert, akit legutóbb az Óriáskerék című sorozat vendégeként láttunk. Borovszki Ambrus neve fogalom volt az ötvenes és hatvanas években: az új magyar vaskohászathoz és egy új városhoz kapcsolódott a neve. Dunaújvároshoz, melynek fejlesztésében nagy szerepe volt, annyira kötődött, hogy ma is ott él, nyugdíjasként és a vasasszakszervezet elnökeként. Vele beszélgetett a pesti vidámparki óriáskerék tövében Regös István szerkesztő-riporter. A legelső észrevételem az volt e film nézése közben, hogy Borovszki Ambrushoz egyáltalán nem illik ez az óriáskerék-hasonlat. Ő most sincs „lent”. Nemcsak azért, mert jelentős közéleti funkciója van, igaz, nem főállásban, hanem társadalmi munkásként, hanem azért sincs a kerék alján, mert szellemi ereje és derűje töretlen, épp olyan, mint aktív vezérigazgató korában. Tehát ma is tud adni. Most nem csupán szakmájának, a vaskohászatnak, hanem a vasas- és az egész szakszervezeti mozgalomnak. Számos, sokkal fiatalabb ember bátran vehetne példát róla, vezetők is. Szerencse, hogy ez a „fiatal hetvenéves” jó riportalany, jó beszélgető partner. Olyan dolgokat is elmondott, amelyekről nem hangzott el kérdés vagy akár csak utalás. Sőt tapintatosan, de határozottan helyreigazította a riportert, vitatkozott, ha szükségesnek látta. Érzett ugyan, hogy Regös István készült a témából, mégis akadt egy-két naiv vagy nem jól feltett kérdése. Ezeket beszámítva is, tanulságos beszélgetést hallhattunk-láthattunk. Több témával foglalkozott Nem könnyű feladatra vállalkoztak a Rádiómagazin szerkesztői a vasárnapi műsorukban. Oh, a becsület címmel adták közre az erről élő ellentmondó véleményeket, illetve ennek az erkölcsi kategóriának a különféle gyökerű tartalmát, megfogalmazását. Igen tarka kép alakult ki a hallgató előtt. Szinte foglalkozási körök szerint különböznek a becsületről alkotott vélemények, függetlenül attól, hogy általában a becsületességről nagyjából azonos fogalmaik vannak az embereknek. Másként vélekedik a becsületességről a tanár, a közlekedési dolgozó, a piaci árus, mint kereskedő, másként a borravalós szakmák dolgozói, mint például a pincérek, más a betyárbecsület a kisebb-nagyobb stiklik elkövetői között és más a betörők, rablók körében, mert aki gengszter, az legyen fair, ne árulja el a bűntársait, ha azokat még nem fogta le a rendőrség (nyilatkozta egyrabló a riporternek); más a becsület fogalmának tartalma a második gazdaságban, mint az elsőben (a második ugyanis az elsőben található hézagokat használja ki.) Lehetne még sorolni a példákat a műsorból, de most már csak egyet, megkérdezett gyermekek vélekedését. Szerintük az a becsületes, aki megtartja azt amit ígért, s nem hazudik még akkor sem, ha tettéért dorgálás vagy fenyítés vár rá. Természetesen a műsor készítői szakszerűen is bemutatták, hogy nem ilyen egyszerű a válasz arra, mi a Pénteki randevú. Központjában a pályakezdő értelmiségiek gondjai állnak. Ez az állítmány azonban akár idézőjelbe is tehető, mert valójában nem „álltak” ezek a gondok, hanem nagyon is szaporázták, sorolták őket a fiatalok. Mind a humán, mind pedig a természettudományi szakos, sőt a műszaki végzettségűeket azonos, de legalábbis igen hasonló bajok gyötörnek: elhelyezkedési problémák bizonyos szakmákban, a foglalkoztatottság minősége a munkahelyen („a munkahely nem egyenlő a munkával”!), alacsony kezdő fizetés, lakásnélküliség, a nagyváros vonzása, a róla táplált illúziók és a valóság közti ellentmondás és még több más. Sok dologban teljesen helyénvaló volt a panasz, ám egy nagy kérdésben, abban, hogy hol vállaljon, vállalhat állást a kezdő értelmiségi, abban nem volt egészen igazuk a fiataloknak. Különféle speciális okokra hivatkozva, alig akar néhányuk vidékre menni. Csaknem valamennyien a főiskola, egyetem székhelyén szerettek volna, szeretnének elhelyezkedni. Addig inkább más állást, tanult mesterségüktől távol álló foglalkozást vállalnak. Egyikük eléggé egyértelműen meg is mondotta, hogy annak idején, a felvételikor persze fogadkoztak ők, hogy mennek, hogyne mennének el vidékre is, amikor végeznek. Igen, mert akkor a felvétel elnyerése volt a legfőbb cél. Azóta persze változott a szemléletük, a kapcsolataik, a céljaik, melyek a városban, a nagyvárosban való maradásra késztetik őket. Igen, ebben lehet némi igazság, azonban nem ártott, hogy a műsorvezető Déri János rájuk pirított ebben a kérdésben: a becsület, s milyen a becsületes ember. Lexikonok szócikkeit és etikát egyetemi fokon oktató szakembert hívtak segítségül, hogy megpróbáljanak rendet teremteni abban a fogalmi zűrzavarban, amely a köznapi gondolkodásban található a becsületességről, a becsületről. Amely a történelem folyamán mindig egy csoport (társadalmi csoport, — osztály, — rend) által megkívánt életvitelnek felelt meg, azt fejezte ki. Ma a szocialista társadalomban nem egy-egy csoport érdekeit, életvitelét kell kifejeznie a becsület fogalmának, hanem az egész társadalom számára érvényes életviteli normatívákat. Azokat, amelyek leginkább segítik a társadalmi cél, a szocializmus építését, az ember formálását. Azonban a műsorban arról sem szégyelltek beszélni, hogy az erkölcsi magatartás, a becsület fogalma eltorzult a mindennapi élet számos területén, különösen az úgynevezett második gazdaságban. Kettős morál uralkodik ezen a területen, a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás nincsenek egymással arányban, az adott szót sokszor nem tartják meg, becsapják egymást. A társadalom ellenőrzése itt még nem valósult meg, nem eléggé nyilvánosak, sőt illegálisak az itt lebonyolított ügyletek, s ezért nem alakulhattak ki a „második gazdaság” kötelező normái. Úgy látszik, a pénz sok helyen fölébe kerekedett azerkölcsi elveknek, a becsületnek. Seregi István