Kelet-Magyarország, 1984. január (41. évfolyam, 1-25. szám)

1984-01-20 / 16. szám

8 / VÁRJÁK AZ ÉRDEKLŐDŐKET Tömegsportnap Záhonyban Nagy a szervezkedés a Záho­nyi VSC-nél: január 21-én, szom­baton ugyanis tömegsportnapot rendez a klub. A kedvező hó- és j­égviszonyokat kihasználva — a sporttelep atlétikai pályáján mintegy 1000 négyzetméteres jég­­felületet készítettek — játékos vetélkedőkre, jégdiszkóra várják a nagyközség fiataljait és idő­sebbjeit, sőt szívesen látják a környező településeken élőket is. — Két évvel ezelőtt rendeztünk hasonló, téli tömegsportnapot, melyen még a távolabbi Ajakról is voltak vendégeink — emléke­zett Erdei Árpád, a Záhonyi VSC ügyvezető elnöke. — Az akkori résztvevők száma közel négy­száz volt, reméljük, most szom­baton is leszünk ennyien. — Délután 14.00 órakor gyors­korcsolyaversennyel kezdünk, aztán lesz korcsolya ügyességi vetélkedő is. Bobverseny, sífu­tás, zsákbafutás, hóembe­rkészt­és, és sok-sok ügyességi ver­senyszám várja még az érdeklő­dőiket. Aztán tekében is össze­mérhetik tudásukat az indulók. Végül jégdiszkóval zárunk. A résztvevők tombolajegyet kap­nak, mellyel sportfelszereléseket nyerhetnek. Mindenkit szívesen átunk, reméljük, nagyon sokan a vendégeink lesznek ezen a kel­lemesnek ígérkező délutánon. OLIMPIAI ÖTPRÓBA Irány a Bükit! Közel kétszáz nevezés érke­zett Szabolcs-Szatmárból a Bor­sod megyei Testnevelési és Sporthivatalba. Ennyien jelezték részvételüket az Olimpiai ötpró­ba tömegsport-versenysorozat következő eseményére, a téli csúcstúrára. A túrát január 21- én, szombaton rendezik meg a Bükkben. A nőknek és férfiaknak egy­aránt 30 kilométert kell megten­niük, 8,00 óra alatt. A túra rajt­ja a miskolc-csanyiki KISZ-isko­­lából lesz, reggel 6,00 és 8,30 óra között vághatnak a távnak a ne­vezők. Előbb a versenyirodában azonban be kell mutatniuk a három hónapnál nem régebbi or­vosi igazolást, az akció igazolvá­nyát, valamint be kell fizetni a 20 forintos nevezési díjat. A csanyiki KISZ-iskolát a mis­kolci Tiszai-pályaudvarról az 1-­es és a 101-es jelzésű autóbu­szokkal lehet megközelíteni. A Majális parki végállomásig kell buszozni, ahonnan 10 perc séta a rajt helye. Aztán irány a Bükk: Csókás-forrás, Sólyomkút, Örvénykő, Bánkút, Vadász-völgy, Lencsés-forrás és a többi állo­más. GYŐZELEM ÉS VERESÉG Megkezdődött az NB I-es jundor röplabdabajnokság helyosztó tornasorozata. Az NYVSSC fiúgárdája a 13—15. helyért játszik a Bp. Honvéd és a 22-es számú Volán SC gárdájával. Az első, Budapes­ten megtartott tornán a nyír­egyháziak 3:1-re verték a Vo­lánt, a Honvédtól viszont 3:0- ra kikaptak. A kispestiek a volán­os­ok ellen is 3:0-ra győztek, így ők állnak a 13. helyen, az NYVSSC és a Vo­lán előtt.­ Kelet-Magyarország „leckét kaptunk a magyaroktól“ Spanyol lapvélemények a szerdai találkozóról — „Visszatért a szomorú­ság ... Leckét kaptunk a ma­gyaroktól ... A spanyolok nem találták a labdát...” — ilyen és ehhez hasonló sza­lagcímekkel számolnak be a csütörtöki spanyol lapok a szerda esti mérkőzésről. Rit­kán ír ily sokat és ennyire felső fokon külföldi sajtó a magyar labdarúgásról. A Marca című spanyol lap hat teljes oldalt szentel a té­mának, kiemelve, hogy „ta­nulságos vereség volt a haza­iak számára, hogy kijózanod­janak a máltai mámorból”. Juanitónak, a Real Madrid csatárának nyilatkozatát kö­zölve, a lap hangsúlyozza: „Leckét adtak nekünk maga­­biztosságból”. A másik sportlap, az AS felülmúlja riválisát is, ami­kor azt írja: „A magyarok­­ minden csapatrészben jobbak voltak. A középpályán lera­díroztak bennünket”. A legnagyobb példányszá­mú napilapnak, az El Pais­­nak az a véleménye: ,,A hi­degzuhany idejében érkezett”. Dicséri Mezey György takti­kai felkészültségét és azt a készségét, hogy „elképzeléseit át tudta ültetni a játékosok­ba”. A Diario—16 „Lelkünkbe tapostak a magyarok” című cikkében azt írja: „A vendég­­csapatnak óriási szerencséje, hogy van egy olyan játékosa, akit úgy hívnak, hogy Törő­­csik.” Más lapok, rádióállomások a magyar csapatrészek jó összhangjára, a játékosok erőnlétének méltatására he­lyezik a hangsúlyt. Csütörtök délelőtt Miguel Munoz spanyol szövetségi ka­pitány interjút adott Cadiz­­ban az MTI tudósítójának. Arra az előző esti kijelenté­sére utalva, hogy „a magya­rok durvasága miatt nem aka­rok Budapestre utazni”, ezt válaszolta: — Felejtsék el. Ideges han­gulatomban kicsúszott a szá­mon. Ott leszünk Budapesten, és győzni megyünk oda má­jus végén. Miért nevezte durvának a magyarokat? — Mert a mérkőzés barát­ságos jellegét tekintve, több volt a kemény belemenés, a szabálytalan szerelés. De most már nem ez a lényeg. Le kell vonnom a tanulságo­kat. Milyen tanulságokra gon­dol? — Arra, hogy az ellenfél taktikailag és stratégiailag jobb volt. A középpályán nyerték meg a mérkőzést. S ezt nekünk alaposan elemez­ni kell. Persze, júniusig, az Európa-bajnokság döntőjéig még van idő. Mi a véleménye a magyar válogatottról? — Amit mutatott, abban benne van, hogy ez a gárda még sokra, képes. Sikereket kívánok az együttesnek. A magyar labdarúgók egyébként csütörtökön dél­után Sevillába költöztek, ahol folytatódik a­ január elején megkezdett felkészülés. A csapatban mindenki egészsé­ges. HETI TIZENEGY EDZÉSSEL is túra elmaradt - folytatás itth­on Hazaérkezett hajdúszobosz­­lói edzőtáborozásáról az NYVSSC NB I-es labdarúgó­csapata. A piros-kékek — mi­vel a szovjet túra végül el­maradt — itthon folytatják felkészülésüket a tavaszi MNK-, valamint a bajnoki rajtra. Mint ismeretes, feb­ruár 26-án, vasárnap Debre­cenben, a DMVSC ellen ját­szanak kupamérkőzést a nyíregyháziak. Továbbjutá­suk esetén február 29-én is pályára lépnek — következő ellenfelük a Szegedi VSE— Békéscsaba találkozó győzte­se lenne. Aztán március 3- án, szombaton lesz a bajnoki rajt, itthon, a Vasas ellen. — Január 23-tól február 4- ig napközis rendszerben Nyír­egyházán folytatódik a mun­ka­ — mondta érdeklődé­sünkre Kovács Imre mester­edző. — Hetente 11 edzés lesz, hétfőtől péntekig naponta kétszer, szombatonként pedig egyszer tartunk foglalkozást. Vasárnap a pihenőnap. Az el­ső edzőmérkőzésre február 2- án kerül sor. Persze, ha el­lenfelet találunk a január vé­gi időszakra is, akkor hama­rabb pályára lépünk. Ez bi­zony jó lenne! — Újság még a csapat há­za táján, hogy Csehi Tibor bekapcsolódott a munkába. Az eddigi három edzésen bíz­tatóan mozgott. Sajnos, két sérültünk is van, Gáspár idegbecsípődéssel bajlódik, de dicséretére legyen mondva, ennek ellenére edz. Szűcs egy rossz esés miatt a lábát fáj­lalja. Könnyen lehet, hogy csontrepedése van, éppen ezért orvosi kezelést kap. Így sokkal nehezebb a futás. Fecskó, Gáspár, Moldván, Bezzegh és a többiek cipelik társukat. A jó erőnlét meg­szerzésére gyakoriak az ilyen és az ehhez hasonló gyakor­latok. (Gaál Béla felvétele) Ősszel már három VB-selejtező? Pénteken tárgyalják Kerekes és Horváth átigazolási ügyét A magyar labdarúgó-válogatott január 25-ig még Spanyolország­ban táborozik,, ettől függetlenül itthon, az MLSZ-ben korántsem állt meg az élet, folyik a tavaszi idény előkészítése, a válogatott későbbi műsorának alakítása. — Nagy érdeklődéssel várjuk a február 6-án Bécsben sorra ke­rülő VB-menetrendet kialakító tanácskozást, amelyen az MLSZ-t Szepesi György elnök, dr. Pán­­csics Miklós főtitkár és Mezey György szövetségi kapitány kép­viseli az illetékes osztrák, hol­land és ciprusi vezetők társasá­gában — mondotta Czékus Lajos, az MLSZ főtitkárhelyettese. — Hetek óta készítjük javaslatain­kat. Ez év tavaszán nem aka­runk még VB-mérkőzéseket ját­szani, mert még érdekeltek va­gyunk az olimpiai selejtezőkben, s szeretnénk elkerülni az együt­tes kettős feladatát. Az lenne kedvező, hogy az ősz folyamán három VB-selejtezőt vívnánk és akkor ugyanennyi maradna 1985 tavaszára. A VB-menetrend is­meretében folytatjuk majd tár­gyalásainkat az 1984 őszi és 1985 tavaszi barátságos mérkőzések­ről. Egyelőre csak az biztos, hogy szeptember 12-én Svájc vá­logatottjával találkozunk Buda­pesten. A felnőtteknél előbb játszik tétmérkőzéseket az ifjúsági válo­gatott. A március 1. és 13. kö­zötti hagyományos taskenti tor­na után a román fiatalok ellen lesz EB-selejtező március 28-án, Csepelen, április 11-én pedig Vajdahunyadon. A győztes a Szovjetunióban sorra kerülő EB tizenhatos döntőjébe jut. Hazai témák: — Az MLSZ átigazolási bizott­sága pénteken tárgyalja a Fe­rencváros kérelmét. Kerekes György (DMVSC) és Horváth Róbert (Tatabánya) átigazolásá­ról — mondotta Czékus Lajos. — A jövő héten ül össze a fegyel­mi bizottság újabb 19, totóban érintett, volt katonajátékos ügye­ MLSZ által jóváhagyott, totóval kapcsolatos eltiltásokra beérke­zett fellebbezésekkel is. Az érin­tettek mintegy ötven százaléka élt a fellebbezés jogával. Január 31-én újszerű találkozó lesz az MLSZ-ben: a labdarúgó­­vezetők az ifjúsági A-válogatot­­tat adó iskolák igazgatóival be­szélik meg, hogy a tanulást és a sportot miként lehet a legjob­ban egyeztetni a fiatalok érde­kében. Február 3-án tartják az első megbeszélést az 1984. évi tehet­ségkutató akcióról, előtte, febru­ár 2-án az NB I-es ligaértekez­leten órára elkészítik a tavaszi idény bajnoki programját. Elkészült a területi bajnokság csoportválogatottjainak tornájá­ra a sorsolás. E szerint április 4-én Tisza—Kőrös, Dráva—Duna, április 11-én Mátra—Tisza, Duna —Bakony, április 18-án pedig Kőrös—Mátra és Bakony—Dráva Birkózók aktívaértekezlete Csütörtökön délután Nyíregy­házán tartotta meg évzáró és év­nyitó aktívaértekezletét a megyei birkózószövetség. A tanácskozás munkájában részt vett Pintér László, a Magyar Birkózó Szö­vetség főtitkára és Farkas Tibor, a szövetség szakfelügyelője. A megye négy szakosztálya megle­hetősen gyenge eredményekről adhatott számot, a gondokról vi­szont annál több szó esett. Az aktívaértekezletre szombati szá­munkban visszatérünk. 1984. január 20. HALLGASSUNK NÉZZÜNK MEG PPPTPpnHrwppvnM ’ w iU;Uur«iiHiiltM i! I! i I if M 1984. január 20., péntek KOSSUTH RADIO 8,27: Pimpinone. Intermezzo három részben. — 9,33: Óvodá­sok műsora. — 9,53: Lottósor­solás. — 10,05: Ugróiskola. — 10,35: ,, . .. vedd meg e csó­kot.” Edgar Allan Poe versei. —■ 10,40: Népdalok. — 11,00: Gondolat. — 11,45: Kórusmű­vek. — 12,30: Ki nyer ma? — 12,45: Hétvégi panoráma. — 14,02: Oktatásunk pótvizsgái. Irány a pálya! — 14,22: Nóták. — 14,44: Magyarán szólva . . . — 15,05: A Gyermekrádió műsora. — 15,35: Operaáriák. — 16,00: Mit üzen a rádió? — 16,35: Ka­marazene. — 17,05: Mi közünk hozzá? Orvoshiány Szabolcsban. — 17,30: Az Állami Népi Együt­tes műsorából. — 18,12: Rek­lámkalauz. — 19,15: A Living Strings zenekar filmzenét ját­szik. — 19,27: Doktor Szélpál Margit. Balázs Béla színművé­nek rádióváltozata. — 20,35: Operettkedvelőknek. — 21,30: Környezetvédelmi magazin. — 22,20: Tíz perc külpolitika. — 22,30: Fülöp Attila énekel. — Kb. 23,30: Szimfonikus táncok. PETŐFI RÁDIÓ 8,05: Fúvószene táncritmus­ban. — 8,20: Tíz perc külpoliti­ka. — 8,35: Slágermúzeum. — 9,36: Nemcsak hobbi. — 9,53: Lottósorsolás. — 10,00: Zene­délelőtt. — 11,35: Tánczenei koktél. — 12,35: Édes anyanyel­vünk. — 12,40: Népi muzsika. — 13,45: Gyermekeknek. — 14,00: Yves Montand énekel. — 14,15: Francis Goya gitározik. — 14,35: Diana Ross felvételeiből. — 15,10: Az Apostol együttes fel­vételeiből. — 15,30: Könyvről könyvért. — 15,40: Egész­ségünkért ! — 15,45: Paul McCartney felvételeiből. — 16,35: A csúcsforgalom maga­zinja. — 17,30: Ötödik sebes­ség. — 18,35: Popzene sztereó­ban. — 19,37: Reklám. — 19,40: Nótakedvelőknek. — 20,35: Iránytű. — 21,35: Népdalok. — 22,00: Laura Branigen felvéte­leiből. — 22,30: Nem szentírás! Késő esti töprengések a gazda­ságról. — 23,20: Toldy Mária, Mikes Éva és Szécsi Pál énekel. 3. MŰSOR 9,00: A gyermek és világa. — 9,35: Csajkovszkij operáiból. — 10,20: Szenthelyi Miklós hege­dül, Szenthelyi Judit zongorá­zik. — 11,05: Vivaldi: Tizenkét concerto Op. 3. — 12,45: Kodály egynemű karaiból. — 12,55: Pil­­lanatkép. — 13,07: Rómeó és Júlia. Részletek. — 14,06: Mo­zart: Haydn-kvartettek. I. rész. — 15,38: Zenés beszélgetés Ko­vács Lóránt fuvolaművésszel. — 16,36: Az Ifjúsági Rádió műso­ra. — 17,00: Hi­figyelő. — 17,30: Kőből, fából házat, igékből vá­rat. — 17,40: Operaáriák. — 18,18: Az új magyar zene a rá­dióban. XII/8. rész. — 19,05: Zenekari muzsika. — 20,33: Isao Tomita albumai. — 21,30: Opera­­művészlemezek. — 22,30: Cseh dzsesszfelvételekből. — 23,10: Versek prózában. NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ 17,00: Hírek. Időjárás. — 17,05: Jó hét végét! Kulturális és sportprogramajánlat. — 17,15: Közkézen a közélet. An­tal István hét végi jegyzete. — 17,20: Húszon innen, húszon túl. Ifjúsági magazin. Riporter: Pál­­fi Balázs. — 18,00—18,30: Észak­tiszántúli krónika. Lapszemle. Hírösszefoglaló. Műsorelőzetes. (A nap szerkesztője: Antal Ist­ván) (SZOMBAT) 8,00: Hírek. Időjárás. Lap­szemle. Évfordulónaptár. — 8,30: A héten történt. — 8,50: A Csengersimai és a Hajdúnánási ifjúsági népdalkor énekel. — 9,00: Hét végi teríték, zenével. — A tartalomból: Programaján­lat — Hobbimikrofon — Tükör­jég. Gyermekhétvége (Gönczi Mária). — 9,57—10,00: Műsorelő­zetes. (A nap szerkesztője: Haskó József) MAGYAR TV 8,25: Tv-torna. (sz., ism.) — 8,30: Is­kolatévé. — 9,45: Az et­ruszk­o­k országában. NSZK film. 2. rész. (ism., sz.) — 10,25: Álca felügyelő. Jugoszláv rajz­filmsorozat. (sz.) — 10,35: A szent hegy. NSZK film. (ism., sz.) — 11,30: Képújság. — 15,00: Is­kolatévé. — 16,30: Hírek. — 16,40: Bors. Kalandfilm. 3. rész. Vesztegzár a határon. (ism.) — 17,30: Reklám. — 17,35: Reflek­tor-magazin. (sz.) — 18,35: Kép­újság. — 18,40: Valahol várnak. Portréfilm Böhm Andrásról. (sz.) — 19,00: Reklám. — 19,10: Tv-torna. (sz.) — 19,15: Esti me­se. (sz.) 19,30: Tv-híradó. (sz.) — 20,00: Csak ülök és mesélek. Vitnay Tamás műsora. (sz.) — 21,00: Gara János: Aranykor. Tévéfilm. (sz.) — 22,05: Péntek esti randevú. (sz.) — 23,05: Tv­­híradó 3. (sz.) 2. MŰSOR 18,00: Képújság. — 18,06: Még egyszer gyerekeknek. Vrímgel kapitány kalandjai. Szovjet rajzfilms­orozat. 3. rész. (ism.) — 18,45: Pos­tafiók 250. Takács Mária műsora. (sz.) — 19,00: Keresztkérdés. Fej­törő j­áték. (sz.) — 19,30: Magyar múzeu­mok. (ism., sz.) — 20,00: Egy este a bűvészkörben. Varieté­­műsor. (sz.) — 20,50: Reklám. — 20,55: Tv-híradó. — 21,15: Ob­jektív. Té­nyképek a szocialista világból. (sz.) — 22,15: Doktor Senki. Tévéfilm. (ism., sz.) — 23,40: Képújság. SZOVJET TV 17,00: A választások elé. — 17,15: Téli nap — filmetűd. — 17,25: Tisztek — film. — 19,00: Hírek. — 19,35: Tv-dokumen­tumfilmek. — 20,35: A világ eseményei. — 20,50: Beethoven­­művek. — 21,20: A XIX. kerü­leti pártkonferencia küldötteié a szó. — 21,50: Hírek. — 21,55: Keressék a nőt — tv-film. — 22,55: Régimódi keringő. SZLOVÁK TV 8,45: Ez történt 24 óra alatt. — 9,00: Iskolatévé. — 9,20: Szó­rakoztató gyermekműsor. — 9,50: Szórakoztató vetélkedő­műsor. — 10,30: Házacska, tele kerekekkel. Tévéjáték. — 11,35: A rendőrség naplójából. — 11,45: Hírek. — 15,55: Hírek. — 16,00: Rövidfilmek a képer­nyőn. — 17,00: Miért van az ál­latoknak farkuk? Filmetűd. — 17,10: Karino. Tv-filmsorozat 2. rész. — 17,35: Tv-torna. — 17,40: A hajósmadár. Norvég termé­szetfilm. — 18,10: Bratislavai magazin. — 18,25: Nótaszó. — 18,30: Esti mese. — 18,40: Do­kumentumműsor. — 19,30: Tv­híradó. — 20,00: Casterbridge polgármestere. Tv-filmsorozat, 3. rész. — 21,20: Szórakoztató vetélkedőműsor. — 22,00: Ez történt 24 óra alatt. — 22,15: önvallomás. Francia film. — 0,05: Hírek. ROMAN TV 15,20: Szünidei matiné. — 15,30: Kulturális hírek. —15,45: A volánnál. Autóvezetőknek. — 15,55: Zenekarok. — 16,00: Né­met nyelvű adás. — 20,00: Tv­­híradó. — 20,20: Gazdasági fi­gyelő. — 20,35: Dalok. — 20,50: Világhíradó. — 21,15: Műkor­csolya EB. Közvetítés Buda­pestről. — 21,50: Tv-híradó. MOZIMŰSOR Nyíregyháza Krúdy mozi: Zártkörű archív filmklubi elő­adások: 16, 18 és 20 órától. Nyíregyháza Béke mozi: A VÍZESÉS FIA (amerikai) Ba. k.: 9 és 11 óra. A ZÖLD KA­BÁT (olasz) Ba. k.: 16, 18 és 20 óra. Nyíregyháza Móricz mozi: BOCKERER (14 éven felüliek­nek, osztrák—NSZK) Mátészalka mozi: MENNYEI SEREGEK (magyar) Kisvárda mozi: A KUTYA ÉJI DALA (16 éven felüliek­nek, magyar) Fehérgyarmat mozi: D. B. COOPER ÜLDÖZÉSE (14 éven felülieknek, amerikai) Nyírbátor mozi: TRAGIKUS KIRÁNDULÁS (román) Vásárosnamény mozi: EXCA­LIBUR I—II. (16 éven felüliek­nek, ír) Ba. k., 19 óra. 20. péntek 19:00 A BÁTOR­ ADVENT. Blaha—Bihari. Je­gyek a bérleten kívül is vált­hatók". y Kelet­msmwwm Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 Telefon: 11-277, 11-425, 11-525, 0-846 Telexszám: a megyében 344, a megyén kívül 73 344. Postacím: Nyíregyháza, P.I.: 47, 4401 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 Telefon hirdetésügyben: 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003, Pf.: 25 Felelős kiadó: Mádi Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hóra 34,— forint, n negyedévre 102,— forint, félévre 204,— forint, egy évre egyéni előfizetők részére 400,— forint, közületi előfizetők részére 408,— forint Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős vezető: Jáger Zoltán _______ INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—2158 __________

Next