Kelet-Magyarország, 1988. január (45. évfolyam, 1-25. szám)

1988-01-02 / 1. szám

2 ÍGY ÉRKEZETT 1Q8Q Kalács István párizsi jelentése A franciák némi öngúnynyal — de igazait szólva — ,a zabálás és a tűzijátékok” keverékének nevezik a szilvesztert. Még december 31- én dolgoztak, legalábbis délig bent voltak a hivtaitalban, de már semmit nem lehetett elintéznii, mindent áttettek a jövő évre. A vendéglők lefoglalása nehezebb volt, mert ha valaki ott akarta tölteni a szilvesztert, az utolsó pillanatban már hiába próbálkozott. Mindez a tülekedés megvolt, annak ellenére, hogy az árak borsosabbak voltak a borsosszokánynál. A város legelőkelőbb éttermében a Maxumban 3 ezer frank (25— 30 ezer forint) volt egy vacsora. Persze reggeliig táncolhatott, akinek volt hozzá kedve és lába. A kabarékban Éjféli tűzijáték ennek az összegnek a kifeléért mérték a menüt, szerényebb éttermekben pedig megúszható volt néhány száz frankért. Mindenütt „speciális menüt” kínáltak, ami azt jelenítette, hogy mindenkinek azonos ételit szolgáltak fel. Ez nem a demokrácia csúcsa,hanem az egyszerűségre és a több pénzre törekvő tulaj ügyeskedése. Mivel Franciaország partjait délről és nyugatról tenger mossa, mindig nagy divat enni egész éviben a ,/tenger gyümölcseit”, azaz a kagylókat, a csigákat, a rákokat, a halakat, de a szilveszter nem múlhat el nélkülük. Ezek csak előételek, de a hal — a kényesebb gyomrúatonál — lehet főétel is. Nem hiányozhat persze a kaviár és a libamáj sem. Mindennek a „locsolására” Halként használták a pezsgőt. Egy százasért már lehetettkapni olcsó pezsgőt, igaz csak üzletekben. Az étteremben fogyasztott pezsgő után az egyszerűbb vendég napokig száraz torokkal gondolhat a pezsgő árára. A szegényebbek persze nem kaptak pezsgőt az üzletek előtt, ők a garast jobban a fogaikhoz verve, otthon ünnepelték szerényebb körülmények között. Éjfélkor, mint mindenütt, a nemzeti himnusz elhangzása után kitódultakaz utcára, nézni a tűzijátékot. Majd a jó időben —a jobb emésztésért — belelendültek az utcabálokba ki világos kivmadtig. Egy kicsit módosan és fáradtan kezdték az új, az 1988-as évet, de sebaj, majd kifalusszák magukat. 1988. január 1. Kelet-Magyarország „Randevú” az űrben — Ne vicceljetek! — mondtam szilveszterkor rádióamatőröknek, miután megkérdezték tőlem: nem akarok-e mondjuk egy japán rádióssal beszélgetni? Az asztaltársaság, Venczel Miklós, a rádióiránymérő válogatott edzője, Dévényi József, az MHSZ- rádióklub titkára, Bolyóczki János, Sápi Imre, valamint Macsuga Győző meggyőztek arról: az ajánlatuk megvalósítható. Az MHSZ épületében lévő rádió adó-vevő segítségével folytatott beszélgetésnél a Föld körül keringő japán és szovjet rádióamatőr műholdakat is használják. Azok tulajdonképpen közvetítő állomások, vagyis a Földről vett jeleket felerősítve sugározzák viszsza, így, URH révén más kontinenseken élőkkel is kapcsolatba léphetnek. A jelek a földfelszíntől mért 30—50 kilométer magasságból verődnek vissza, s a hívott fél készüléke azután tudja fogni. Hát akkor rajta, „menjünk az űrbéli randevúra”. A készüléknél Dévényi József. Angolul beszél. A partnere a Japánban élő Shu úr, az egyik elektronikai cég mérnöke. Elmondja, hogy decemberben — csakúgy, mint mások, akik alkalmazásban állnak —, a munkaadójától jelentős pénzösszeget kapott, így az ajándékozás nem okozott gondot. Ugyanis az országában erről szívfájdító lenne lemondani, mert az üzletek ámulatba ejtő áruk sokaságát kínálják. Különben Japánban szeretnek ünnepelni. Amikor adódik valamilyen alkalom, az utakat és az épületeket gyönyörűen feldíszítik. Év végén náluk is szokás egymásnak jót kívánni, és azt, hogy a lelkük erős, megtisztult legyen. A rádiózás csodálatos dolog. A nyíregyházi klub tagjai nemcsak a készülék működtetéséhez, javításához, hanem az építéséhez is értenek. Megkapták a lehetőségét, hogy 1988-ban a Bereg Kupa nevű rádió-iránymérő verseny nemzetközi lehessen. A klubnak jelenleg 93 tagja van. Az „űrből” újabb hanghalaké Norvégiában lakó fiatalemberhez van szerencsénk. A furcsa zörejek hatására fjordok, kopár, eljegesedett fennsíkok és nagy esésű folyók jelennek meg előttem. Szívesen érdeklődnék a hajógyártásról, a bálnavadászatról, az olajbányászatról, az elektrofémkohászatról meg az újév megünnepléséről, csak sajnos a fiú rosszul hall bennünket. A beszélgetést nem tudjuk folytatni. Az Angliából jelentkező John már jobban hallja Dévényi Józsefet. Közli velünk, hogy az ilyenkor szokásos családi összejöveteleken mindenki kitűnően szórakozik. Szeretik a gyümölcstortát. Valamennyien szerencsét kívánnak a környezetükben levőknek. Van egy szokás, miszerint éjfélkor a házba egy sötét hajú, a kezében egy fenyőgallyat és egy széndarabot tartó ember kopogtat be. A szén és a fenyőág a jövő évre szeretettel, a sötét haj pedig szerencsével bíztat. Johntól is elköszönünk, boldog új évet kívánunk neki, jó viszont. Cselényi György Szilveszteri kapcsolat az éteren át. Nyíregyházán: „Különös szilveszter, táncol egy hóember ... hangzott a nem túl régi sláger. Hát, a mostani szilveszteren nemhogy hóember, de még zúzmara sem táncolt. December 31., 23 óra 20 perc. Nézzük, áll-e a bál Nyíregyházán? A Vasvári Pál utcai ablakok többsége sötét. Az öt közben végre zene. A nyitott ablak mögött félhomályban ringó fiú- és lányfejek, lobogó hajak. A ház előtt néhány fiúgyerek mintha utcabálra készülődne. De tánc helyett csak ordító beszélgetést, meg egy kis lökdösődést produkálnak. A számítástechnikai vállalat melletti nagy karácsonyfa világító díszei meghitt hangulatot árasztanak. A Rákóczi úton és az Október 31. téren egy lelket sem látok. Bocsánat, odébb egy fiú farkaskutyát vezetget. Az az érzésem, a város álmos, fáradt. — Még eddig nem volt gondunk — mondta két rendőr a Tanácsköztársaság téren. Bárcsak éjfél után sem lenne. A Kossuth téri ABC előtt idős, szürke kabátos, kék svájcisapkás ember délcegen áll. A kezében mint egy görbe bot, hegyes végű vaspálca. Éjjeliőr. — Eddig csendben, rendben ment minden — említi —, ha így marad, nem lesz baj. Tavalyelőtt nagy cirkusz volt. A gyerekek szinte meg voltak bolondulva. A Centrum Áruháznál két csinos, egy fekete és egy szőke nő karonfogva közeledik. — Hol szilvesztereztek? — kérdezem. — A barátainknál, házibulin voltunk — mondják. — Jöttünk egy kicsit szétnézni, levegőzni. A többiek még pihennek. — Hogy érezték magukat? — Nagyon jól, jó volt a társaság. Egyforma érdeklődésűek vagyunk, táncoltunk, vicceltünk. 12:00 óra. Megszólalnak az evangélikus templom harangjai. Megyek tovább. A Szarvas utcai házak erkélyen fütyölnek. Állt-e a bál? sípolnak. A vasútállomás felöl kitartó vonatduda köszönti az új esztendő első perceit. A Széchenyi utca csendes, kihalt, csakúgy, mint a Benczúr tér és a Jósa András utca. Egy Arany János utcai sötét ablakból csillagszóró hull alá. A talpam alatt borosüvegszilánkok ropognak. A ködös levegőben a szétfolyt Durbints sógort érzem. A vasútállomás is csendes, néptelen. A Szamuely tér nemkülönben. Január elseje, 1 óra 19 perc. Odébb házaspár megy át az utcán. Boldog új évet emberek! — kiáltja a nő. Úgy legyen — gondolom hozzá. Az egyik ablakból régi Beatles-szám (Egy nehéz nap éjszakája című?) vonja magára a figyelmet. Úgy érzem magam, mint egy átlagos estén. Nem bizseregtet a szilveszter, vagy talán túl keveset ittam? (cs. gy.) tjfél után a sétálóutcában. (Jávor) Tengiz: B.Ú.É.K.—háromszor — Mi háromszor köszöntöttük az új esztendőt, méghozzá kétórásként, de nemcsak a pezsgő miatt — mondta telefonon Gulyásné Nádassi Zsuzsa a KEMÉV több mint négyezer kilométerre lévő tengizi főépítésvezetőségének mindenese, amikor január elsején felhívtuk a Kaszpi-tenger melletti munkahelyén. Azt nem hagyhattuk ki, hogy először helyi idő szerint koccintottunk, aztán moszkvai éjfélkor, s természetesen az otthoniakkal egyidőben, amikor Budapesten mutatott éjfélt az óra, bár itt akkor már reggel négy volt. Különben mi — 190 KEMÉV- es — itt együtt ünnepeltünk, mindenki egészséges, üdvözöljük az otthoniakat! A RÁDIÓ MELLETT Húzzuk ... Kasszát csinált a rádiókabaré (is), a maga módján csatlakozva a hagyományos, év végi nagy magyar leltárhoz. Ismerve a mögöttünk lévő, sejtve a vadonatúj esztendő zsákjának tartalmát, a szerkesztők (Farkasházy Tivadar, Kaposy Miklós, Sinkó Péter) vállalkozása eleve nem ígérhetett obligát szilveszteri derűmóka-kacagást. Mint ahogyan azt sem ígérték, hogy ebből az alkalomból kibújnak a bőrükből, és valami „ilyen még nem volt”-at produkálnak. Ehhez is tartották magukat — a hallgató szerencséjére. A rádiókabaré „csak” annak a magasságnak rugaszkodott neki, amit az év közönséges hétfőin is meg szokott célozni. És az a léc sem a térdünknél van. Ez a — csaknem háromórás — műsor annyiban „tett rá egy lapáttal”, hogy politikusabb volt, mint valaha. S ezt ugyancsak a szerzők javára írhatjuk, élükön a szóvivővel, Verebes Istvánnal. Akit egyébként lehet ellenszenvesnek vagy rokonszenvesnek találni (e sorok írója az utóbbiakhoz tartozik), csak egyet nem lehet: tehetségét, bátorságát elvitatni. Vezényletével folyt a leltár 1987-ről, amely idő alatt — kölcsönveszem a példázatot — megettük a káposztát, de megvan még a kecske, hacsak nagy rászorultságunkban az idén arra is rá nem fanyalodunk . . . Jelenkori állapotainkra egyébként számos egyéb, szellemes, már-már aforizma értékű megfogalmazást hallottunk, mindenekelőtt a kiváló humoralistától, Sándor Györgytől. Bizonyára felemlegetjük még azt a sziporkáját — például —, hogy „Szegénynek lenni nem szégyen. De ez az egyetlen jó, amit elmondhatunk róla.” Ugyancsak tetszett Nagy Bandó András „ünnepi felszólalása”,, amelyre abból az alkalomból kerített sort, hogy nehéz helyzetünkből éppen negyvenkét éve lábalunk kifelé... Atempót alighanem Selmeczi Tibor rőzsével működő „Bangladács” márkájú kocsija diktálja . . . Tetszett a szóvivő szóváltása Mester Ákossal az Erzsébet-díjról, valamint a késői felismerésekről. S nagy veszteség lenne, ha — mint kilátásba helyezte — valóban lemondana illetékes elvtárs (alias Koltay Róbert), hiszen bajosan akad még valaki, aki az adóhoz és az afganisztáni helyzethez egyformán ért. Még Fa Nándorék vitorlája is a kabaré vizein repült, némi elmélkedésre adva alkalmat kormányról és kormányzásról, jó és rossz szelekről. Viszont erősen kilógott a sorból, de nem emiatt keltett csalódást a máskor pedig brillírozásra képes Markos— Nádas páros, amely a már elsütött „hülye kopasz — jópofa őrmester” felállásban hivatott vidámkodni. Kevés sikerrel. Az élet persze megy tovább, „húzzuk ...” Tehát aki nem hallgata a műsort, annak is alkalma lesz helybenhagyni vagy visszautasítani a fentieket, ugyanis január első hétfőjén, azaz 4-én megismétlik a kabarét. Gönczi Mária 1988. január 2. A TÉVÉ ELŐTT Mazsolák, mindenkinek émi túlzással állítható: nincs szilveszter tévé nélkül. A televízió éppoly fontos és elmaradhatatlan kelléke a szilveszternek, mint mondjuk a pezsgő. Érthető is, hiszen manapság nem minden kockázat nélkül búcsúztatjuk — főleg a pénztárcánk miatt — egy vendéglőben az óévet és várhatjuk a nem túl sok jóval kecsegtető újat. Marad tehát többnyire a lakásban töltendő buli — esetleg kedves társasággal amely, ha nem is szolgálhat különösebb meglepetéssel, de nem is járhat nagyobb csalódással. S ráadásul még kényelmes is. Ez esetben a főattraikció változatlanul a televízió szilveszteri műsora marad. Már évek óta a televízió sem kíván szuper gálaműsorral szórakoztatni, szirupos mázzal leöntve a hatalmas össznépi tortát, hanem olyan csemegékkel szolgál, amelyek kínálatából ki-ki kedve szerint választhat. Mint ahogy most is a főrendező, Kalmár András ígérte: korra, nemre, ízlésre és vérmérsékletre való tekintet nélkül mindenkinek tartogatott mazsolákat. Nos, nem ínyencfalatokat, hanem csak csütörtök-ízesítésűeket, praktikusan belekotyvasztva Mikit és Donaldot, Vágásiékat és Takácsokat a Szomszédokból, sőt még a heti lottósorsolást is. A szilveszteri tévélakomának — úgy látszik — hagyományos kínálatai is vannak. Bármikor biztos sikerre számíthat például a házaspárban — jó látni glória nélkül neves embereket, na, és mindig vevők vagyunk a borotvaélen táncoló, ezúttal a Szomszédokhoz is bekopogtató Szuperbolára. Néhány helyszíni kapcsolás, vetélkedő, kölcsönkért flipper, s máris kész a műsor magva. Volt azonban néhány igazi főeledele a tizenkét órán át felszolgált lakomának. Valóságos egyszemélyes színházzá nőtte ki magát Nagy Bandó András, akit odamondogató, eredeti humorával, nyelvi leleményeivel gyakrabban is szívesen látnánk a képernyőn. Ugyanez mondható el Gálvölgyi Jánosról, aki Antal Imre társaságában stílusosan éjfél után puffogtatta szilveszteri petárdáit. És nem utolsósorban kell szólni a Mikroszkóp Színpad Megszavaztuk ..., megszavaztuk! című műsoráról, amelynek néhány száma a politikai kabaré legjobbjai közé sorolható. Örömmel láttunk a műsor házigazdái között Déri János társaságában új arcokat. A bájos hölgyek a hosszú műsorban végül is sikeresen debütáltak. És ami az üresjáratokat illeti... Nos, szilveszterkor inni is illik valamit. Bodnár István .