Kelet-Magyarország, 1990. október (47. évfolyam, 230-255. szám)

1990-10-15 / 242. szám

1990. október 15. Itt a11-277! Válaszol Elek Emil rovatvezető A hozzám érkezett levelek, telefonok mind jogos gondot, problémát vetettek fel. Egy kivételével névvel és címmel voltak ellátva. Az azonban meglepett, hogy arra kértek: ne közöljem nevüket. Nem tudom miért. Mindenesetre eleget tettem kérésüknek. Olyan kérdések is érkeztek, amelyre újságban nem kívá­nok válaszolni, mint az, mi a véleménye a napokban megjelent megyénket bemu­tató képes fotóalbumról. Egy vidéki „fotós” arról panaszkodik, hogy a Forte tá­bor és a Posta közös akciója, amelyet a tv-ben is reklámoz­nak, nem érvényesül valójában. Hiába próbálkozik, hogy film­jét továbbítsák kidolgozásra, nem jár sikerrel. Még csomag­ként is próbálta már feladni — panaszolja —, de a postás azt mondta, hogy túl kicsi, nem veheti fel. Így Mátészalkára kell beutazni, hogy előhívat­hassa a filmjét, amely plusz­kiadásokkal és fáradtsággal jár. Javasolja, hogy legalább itt a megyében oldják meg a gyűjtést és a nyíregyházi la­r­borban dolgozzák ki. A Posta Megyei Hivatal vezetőjéhez, Szabó Zoltánhoz fordultunk panaszosunk gondjával, akitől a követke­zőket tudtuk meg. Valóban létezik a Forte gyárral egy szerződésünk, amely szerint a postahivatalokban vásárol­ható Forte filmet továbbít­juk a laboratóriumba, a meg­felelő kis tasakban, díjmen­tesen, a kidolgozott képeket­­utánvétel mellett kézbesítjük a feladónak. Amennyiben ez falujában. Szamosszegen nem így történik, az ottani hivatal munkatársai mulasz­tanak. Ezért azt tanácsoljuk, hogy észrevételét írja be a postán található panasz­­könyvbe, ezt majd kivizsgál­ják. K.-né levelében azt szeretné megtudni, hol foglalkoznak az egyszerű amatőr fényképező­gépek javításával? Egyszerű és komolyabb fényképezőgépek javításával legközelebb a megyeszékhe­lyen.­­"Nyíregyházán Garai Zoltán foglalkozik. Javítómű­helye a Galéria üzletházban található, készséggel áll az­oK­ rendelkezésére is. Papp Sz. 17-316 telefonon ar­ról panaszkodik, hogy számta­lan tanfolyam indul többek kö­zött szabó-varró, kézimunka stb., de fotótanfolyamról még nem hallott, pedig jó lenne, ahol a fényképezés alapjaival ismertetnék meg a résztvevő­ket, vagy a haladóknak adná­nak hasznos tudnivalókat. Valóban ez nekem sem ju­tott eszembe, hogy ilyen igény lehet. Elgondolkodunk azon is, hogy esetleg lapunk­ban is adunk majd tanácso­k­át kezdő fotósoknak. Azon­ban nem ez a megoldás. Ezért a megyei művelődési köz­pont igazgatóhelyettesének, Nagy Miklósnak tettük fel a kérdését. Hozzájuk ilyen igény eddig nem érkezett. Mindenesetre ha megfelelő létszámban igénylik, nem lesz akadálya, hogy meg­szervezzék a fotótanfolyamot. Azt azonban el kell monda­ni, hogy ebben a nehéz gaz­sági helyzetben a tanfolyam költségét a résztvevőknek kell vállalni. Az elméleti oktatá­son túl laborgyakorlati tema­tikát is be kellene iktatni, s mint kérdezőnk is tudja, ma már a fotófilmek, vegyszerek nem olcsók. Várják a jelent­kezőiket. Egy adófizető állampolgár aláírással érkezett kétoldalas levél lényege, hogy fotótémát ajánl. Konkrétan az Oszoló ut­ca Garibaldi utca sarkán lévő ABC mióta megvan, azóta eső­zés idején kisebb uszoda van a­ tetőn. Levélírónk véleménye szerint ez gondatlanság követ­kezménye, és azért aggódik, hogy a beázást drága pénzen — az adófizetők zsebére — kell felújítani. Kiváncsi lenne — írja, — hol van az a mér­nöknek nevezett tervező, aki ilyen épületet tervezett. Levélírónknak igaza van abban, hogy nagyon sok a gondatlanság, a hanyag mun­ka, van még ma napig is. A konkrét esetben nem vagyok abban biztos, hogy a tervező hibázott. Egyszerűen arról lehet szó, hogy eldugultak a lefolyók, és így áll meg a víz az ABC tetején. Azt kellene tenni, mielőtt nagyobb baj történik, hogy ezeket a lefo­lyókat kitisztítsák. Arra ké­rem a levélírót, hogy az ABC vezetőjét figyelmeztesse erre a jelenségre. Valószínű­en emeleten lakik, és jobb a rá­látása a dolgokra. Kelet-Magyarorzág az árkodat, megmondom ki vagy Szétgurult alma-forintok „Ha akarnak egy szenzációs, igazi almaszüreti ri­portot készíteni, azonnal jöjjenek le a Fehérgyar­mati Állami Tangazdaság almáskertjébe!” Ezzel a mondattal kezdődik az a Gyarmatról kapott olvasói levél, amelyet a napokban kézbesített a posta. A sebtében papírra vetett pár sor a továbbiakban arról tájékoztat, hogy (tömörítve a lényeget) a kert egyik dűlő­­útja mentén térdig lehet gá­zolni az emberi hanyagság miatt kiborult almában. Leborult konténerek Hosszú köves út vezet a fe­hérgyarmati téglagyárral szemben, az állami gazdaság gyümölcsösében. Lassan haj­tok, végig rajta. Valahol itt kell megpillantani az almá­val teli árkot. Sehol semmi. Kigurulok a hátsó kapun, megfordulási lehetőséget ke­resve. Almát ugyan itt sem látok, de a leágazó dűlőút ár­kában viszont „valami van”. Két konténerláda, itt, nyolc meg egy jó kőhajításnyira a rét szélén, hanyag össze­visszaságban. Láthatóan egy szállítójárműről borultak le, s ott hagyták őket. Úgy ér­zem javultak az esélyeim az ominózus alma megtalálását illetően! Ismét vissza a kertbe. Egy széles keresztdűlőn szürete­­lőktől érdeklődöm. Kis Lász­­lóék rövidesen befejezik az ötödik napja tartó nagy munkát, a 600 bérelt star­­king-fa szedését. Jár a kezük, mint a motolla, de attól még tudunk néhány mondatot váltani a „civilben” a gyar­mati GAMESZ-nál dolgozó családfővel. Nem takarták le — kár, hogy nem tudott két nappal ezelőtt idejönni — sajnálkozik Kis úr — hét­főn ugyanis még terítve volt ennek az útnak a túloldala és az árka almával. Mert mi történt? A 60 forintos kar­tondobozokba becsomagolt exportalmát, amit a gazdaság kertésze vesz át a szüretelő bérlőktől darabszámra és mi­nősítve, raklapokra felrakták végig az út szélén. Igen ám, csak se nem szállították el, se nem takarták le fóliával. Jöttek az esők, megázott a sok doboz néhányszor, s a múlt héten egy szép nap, összerogyván az elázott do­bozok az összes leborult és a rengeteg alma szétgurult. — Akkor a kár már néma bérlőket érte — vetem közbe. — Ugyan közvetlenül nem minket, de végül úgyis raj­tunk csattan az ostor. A gaz­daság, amely a művelési és minden egyéb költségért az árbevétel kétharmadát le­vonja, addig nem nyugszik, amíg a maga 60—80 milliója meg nincs. Nekem is volt olyan évem, hogy csak 2 fo­rintom maradt minden kiló alma után. Most azért jó a termés, remélem többet ka­pok. Azonban a költségek rendkívül magasak. A konté­nerek terítéséért például 6000 forintot, használatáért dara­bonként egy százast számol­nak fel. A láda terítéséért is fizetni kell. „Csak a ládahasználat maga egy százas.” eiyr­ét őszi eső közé b­­­gy lopta magát az in­­­­dián nyár. Délelőn a nap, október közepén is olyan hőséget csinál, hogy ha a Kántor beszélni tud­na, most azt mondaná: — Kutyaélet, ebben a melegben most jónak len­ni. De a Kántor itt, Ör és Kántorjánosi között az or­szágúton nem az a híres eb, amely Jack London regé­nyének hőse. Nem nevet, nem beszél, még csak nem is ugat. Húzza a jócskán megrakott kicsi kocsit tár­sával, a Bundival és köve­tik a gazdát, Sebők Pétert. A gazda nyugdíjas, mezei mezgerélő és kijelenti: — Húst kapnak érte. Csirkeaprólékot, szárnyát és kaparóját, azt nagyon sze­retik. A Kántor az már le­gény kutya, kilenc hónapos, a Bundi öregecske, egyéves is elmúlt. — De hát az ötlet. Ku­tyákat fogatolni. Hámot, istrángot, nyaklót és kan­tárt fabrikálni nekik, mi­csoda dolog? — Igazi lóra nem telik. Mit lóra, szamárra se. Azt a kis kolompért, gallyat, meg az ezt-azt elbírják ezek. A krumpli, a gally, meg az ez meg az, megvan vagy két mázsa. Nem csekély te­her, ha figyelembe vesszü­k, hogy hány lóerő lehet a kutyaerő. Míg ezt mi Se­bők Pállal megbeszéljük, a Kántor leül, a Bundi kirúg a hámból és nem értik, mi­re való az országúti balla­gás zavarása. Mindazonál­tal éberen figyelnek. A Kántor még morogni is hajlandó lenne, de előbb a gazdájára tekint. Morgásról szó sem lehet — Jámborok, kezesek ezek, nekem szól fogadnak. Na, menjünk. Az istráng megfeszül, la­pul a hámban a jámbor kutyák szügye, de nem mozdul a szekér. A gazda hátranéz, pillantásában vib­rál egy kérdés: — Na mi van? Besegítünk. Megtoljuk a szekeret és halad a menet. Elöl büszkén és szinte rá­­tartian Sebők Péter, mö­­götte a két kicsi kutya, meg a szekér. Kutyagolok az országúton, októberben, a vénasszonyok nyarának idején. Kép—szöveg: Harasztosi—Seres K­utyaélet ti gondatlanság költségei Valóban súlyos, bár min­den bizonnyal jogos pénzek, amelyeket a gazdaság költsé­gei térítésére felszámol. A másik oldalon viszont gon­datlanságból ugyancsak je­lentős összegek gurulnak szét az árokparton, s mindez a bérlők szeme láttára. Azt hi­szem érthető a bosszankodá­­suk. Galambos Béla 3 SZERKESZTŐI ítétet. A tisztesség haszna ma már két hete pol­­­­gármester. Parányi kis faluban vált az­zá, de a méretek egyálta­lán nem számítanak abból a szempontból, hogy mek­kora várakozás és kam­pány előzte meg befutását. Esete példa arra, hogy a korábban „szerepkör nél­külinek" minősített hely­ség, számtalan hasonló sorsú társával, nagyon ha­mar visszatalál saját ma­gához. Az otthont adó szü­lőföldhöz, a lakók által alakított és irányított élet­térhez. A falvak kampánya fe­lülmúlt minden várako­zást, a városokét pedig messze-messze. A falujá­ban a néhány száz válasz­tópolgár mindjárt négy je­lölt és önjelölt közül vá­­aszthatott. A bíztató az volt az egészben, hogy nem pusztán­­ az a sze­mély, aki valóban alkal­mas is volt. Ám a kam­pányfogások közül az övé bizonyult a leghatásosabb­nak. Történt pedig, hogy a négy közül legalább kettő olyan kijelentésekre ra­gadtatta magát, amit — én így utólag okoskodva mon­dom — nem lett volna szabad. ízes átkozódások közepette üzengettek X- nek: ha valamelyiküket megválasztják, neki el kell bujdosni a faluból. De nem ám akárhogy! A fő­utca erre a célra nem jö­het számításba, legfeljebb a kertek alja, és az is csak sötétedés után. Mégiscsak szelídség la­kik a magyar néplélek­ben? A fenyegetőzés ugyanis pontosan ellenke­ző hatást ért el, mint ami­re a fenyegetőzők számí­tottak. X lett a polgármes­ter, pedig az előző rend­szerben is a falu vezetői között volt. Lehet, hogy éppen ebben rejlik a titka a sok száz régi tanácsel­nök polgármesterré avan­­zsálásának? Bizonyára csak kisebb részt, mert a nagyobbakat annak kell adni, ami a lakosság előtt korábban kivívott megbe­csülés, és tekintély. A hangos szó, és az in­dulat semmit sem pótolt, vonhatjuk le a tanulságot, legalábbis a falvak tekin­tetében. A közöny viszont rombol , hogy a városo­kat se hagyjuk szó nélkül. Túljutva a rendszerváltás utolsó stációján, minden­esetre levonhatjuk a ta­nulságot: a polgármeste­rek és a képviselők is többre mennek, ha mellő­zik a nemtelen eszkközö­­ket. Helyzetük szent és sérthetetlen mandátumuk idejére. Éppen ezért bosz­­szúra sincs okuk azokkal szemben, akik a kampány hevében sárt dobáltak rá­juk. X sem tervezi az őt száműzetéssel fenyegető vetélytársak megleckézte­­tését. Semmi haszna nem volna belőle. Amikor túl volt­am a mélyről felsza­kadó, megnyugvást jelentő sóhajtáson a választás után és eloszlottak homlo­káról a gond felhői, tré­fálkozni is kedve támadt. Lehet, hogy éppen nekik köszönhetem — mosoly­gott. Biztos akadt, aki csakazértis rám szava­zott. Esik Sándor

Next