Kelet-Magyarország, 2002. december (59. évfolyam, 280-303. szám)

2002-12-09 / 286. szám

2002. december 9., hétfő 0 Halál a rokkantkocsiban. Szombat este fél tíz tájt a 4-es főúton, Kisvárda és Ajak között rokkantkocsival közleke­dett egy 64 éves férfi, akit egy arra ha­ladó személygépkocsi hátulról halálra gá­zolt. A rendőrség eddigi vizsgálata alap­ján a rokkant szinte az út közepén haj­totta kivilágítatlan kocsiját. 0 Holttest az árokban. Csütörtök reg­gel Zsarolyánban az utcai vízelvezető árokban egy 44 éves helybeli nő holttes­tére akadtak. Bűncselekményre utaló kö­rülmény nem merült fel, valószínűleg ele­sett. Halálát az előzetes orvosi szakvé­lemény szerint kihűlés okozta. Három rablás tanulsága Nyíregyháza (KM - F. A.)­­ Az el­múlt héten alig négy nap alatt három rablást követtek el megyénkben egy­mástól függetlenül. Az elsőt kedden a nyírturai posta sérelmére, egy nappal később egy orosi boltot támadtak meg, míg pénteken a KGST-piac mel­letti pénzváltót rámolták ki. A nyírturai rablás tettesét egy órán be­lül elfogta a rendőrség, ugyanis a sértett postáskisasszony megnyomta a riasztót, majd a menekülő rabló nyomába eredt, lát­va, hogy az milyen kocsival és milyen irányba iszkolt el. A másik két esetnél a sértettek nem közvetlenül a rendőrséget értesítették, túl későn érkezett a bejelen­tés, ami nagyban nehezíti a felderítést. Késedelem nélkül­ ­ A nyírturai eset példázza, hogy mennyivel eredményesebbek vagyunk, ha azonnal minket értesítenek, ugyanis ami­kor a 112-es segélyhívón érkezik a bejelen­tés, késedelem nélkül a helyszínre siet a forrónyomos alakulat - mondja Lutter Sán­dor alezredes a Nyíregyházi Rendőrkapi­tányság akció osztályának vezetője - majd így folytatta: - Több éves tapasztalat, hogy az ünnepek előtt hasonló bűncselekményeket követnek el, éppen ezért a megelőzés érdekében, akit érint, fogadja meg tanácsainkat.­­ Ha már megtörtént a baj, a lehető leg­rövidebb időn belül hívják a már említett 112-es segélyhívót és ne az üzlet tulajdono­sát, vagy valaki mást. Ne ellenkezzenek, teljesítsék a támadó(k) kérését. A lehető­ségekhez mérten figyeljék meg az elköve­tőt, próbálják követni, hogy mivel és mer­re menekül. Gyanús egyének­ ­ Legtöbb esetben az elkövetők már na­pokkal a bűncselekmény elkövetése előtt, megfigyelik, tanulmányozzák a tetthely környezetét. Éppen ezért, ha gyanús egyé­neket látnak az üzlet, bolt, pénzváltó kö­rül, jelezzék a rendőrség felé, vagy kérje­nek tanácsot. Erre van lehetőség személye­sen, vagy az éjjel-nappal üzemelő 42/524- 613-as üzenetrögzítős telefonszámon.­­ A tulajdonosokat arra kérjük, hogy az ünnepi nagyobb forgalom miatt egyedül ne tartózkodjon az üzletben eladó, alkalmazott. Amennyiben nem tudják megoldani, hogy legalább ketten dolgozzanak, zárjanak be. Telefonnal, biztonsági berendezéssel szerel­jék fel a helyiséget, vasajtó, vasrács stb., a videomagnót a kazettával csukható helyen tárolják. (A pénzváltónál szabadon volt, el is vitték belőle a kazettát).­­ A megelőzés érdekében működjünk együtt! Fotó: Pusztai Sándor Kerékpárosbaleset. Előzés közben vette észre egy trabantos Nyíregyházán, a Kállói úton, a másik kocsi mögül előbukkanó kerékpárt toló férfit. A féktávon belül lévő gyalogost elütötte, akit a mentők kórházba szállítottak www.szon.hu Kelet Magyarország KÖZBIZTONSÁG /6 Kábítás ügyek, sikeres felderítések A Fehérgyarmati Rendőrkapitányság kiderítette: a szatmári fiatalok sem vetik meg a drogot Fehérgyarmat (KM)­­ A Fe­hérgyarmati Rendőrkapitány­ság november hónapban há­rom kábítószeres ügyet is fel­derített és megkezdte az eljá­rást a gyanúsítottak ellen. Az ügyek részleteiről Gere Ta­más hadnagy a Nyomozó Alosztály vezetője tájékoztatta lapunkat. Elmondta: november 4-én eljá­rást indított a kapitányság vissza­élés kábítószerrel bűntettének ala­pos gyanúja miatt C. Gábor jánk­­majtisi lakos és társai ellen, akik alaposan gyanúsíthatók azzal, hogy 2001. év közepétől több alkalommal értékesítettek indiai vadkendert (marihuánát) Hajdúböszörményben társaival, hét hajdúnánási fiatal­nak, akik az említett időszakban a hajdúböszörményi kollégium lakói voltak. Az intézményben megtar­tott házkutatás során egy grammos mérleg került lefoglalásra, melyet C. Gábor és társa Cs. Sándor az in­diai vadkender grammonkénti ki­mérésére használt. Kollégiumi kábítás A kihallgatások során kiderült, hogy a kollégistáknak 2001. no­vemberétől 2002. januárjáig Z. Im­re hajdúböszörményi lakos kb. száz alkalommal értékesített ma­rihuánát, grammját 2 ezer forin­tért. Z. Imre jelenleg Németország­ban tartózkodik, ezért ellene elfo­gatóparancs lett kiadva. C. Gábor alaposan gyanúsítha­tó továbbá azzal, hogy 2001. év kö­zepétől több alkalommal árusította 2500 forintért grammját a marihuá­nának, amit Debrecenből szerzett 2 ezer forintért. Az így beszerzett drogot hat fehérgyarmati, három jánkmajtisi és egy nagyszekeresi fiatalnak értékesítette. A fiatalok a gyanúsítotti kihallgatásokon elis­merték a bűncselekményt. C. Gábor lakásán nem, de a ka­bátjának zsebéből lefoglalásra ke­rült 1,3 gramm Cannabis szárma­zék, cigarettapapírok, illetve egy darab sodort füves cigaretta. A kapitányság C. Gábort és Cs. Sándort visszaélés kábítószerrel bűntettével gyanúsítja. Az eljárást velük szemben előzetes letartózta­tás mellett folytatja. Zsarolással kezdődött Egy másik ügy zsarolással kez­dődött. Cs. Barnabás győrteleki la­kos ellen zsarolás alapos gyanúja miatt indított eljárást a kapitány­ság. Mint kiderült a fiatalember barátnőjét több alkalommal meg­fenyegette, megpofozta, nyakához kést szorítva kényszerítette arra, hogy részére kábítószer vásárlás­ra pénzt, illetve értéktárgyat átad­jon. A lányt ez év júniustól kez­dődően november elejéig zsarolta, az idő alatt 130 ezer forintot vett el tőle. Az eljárás során megállapítot­ták, hogy Cs. Barnabás három győrteleki fiatallal, illetve koráb­bi barátnőjével több alkalommal fogyasztott kábítószert Győrtelek községben. A drogot minden eset­ben M. Norbert tunyogmatolcsi la­kostól vásárolták, grammját 3 ezer forintért. M. Norber­t kihallgatása során elmondta, hogy ő a kábítószert a fehérgyarmati piacon vette K. Ro­land debreceni lakostól, gramm­ját 2 ezer forintért, majd ezt adta tovább Cs. Barnabásnak és társai­nak. K. Roland elmondta, hogy ő a kábítószert J. Róbert barátján ke­resztül, H. Zoltán debreceni lakos­tól szerezte be két alkalommal, grammját 2 ezer forintért. J. Róbert a kihallgatás során megerősítette a K. Roland által el­mondottakat, miszerint a kábító­szert H. Zoltán Debreceni lakostól vásárolta, elmondta még, hogy ő H. Zoltántól több éve rendszere­sen vásárolt marihuánát 2 ezer fo­rintért grammját. H. Zoltán lakásán megtartott házkutatás során mobiltelefono­kat, SIM-kártyát, fém pipát foglal­tak le, J. Róbert lakásán pedig in­diai vadkendert találtak. H. Zoltán gyanúsított szótlan maradt a rendőrök előtt, vallomá­sát megtagadta. Mindez nem aka­dálya annak, hogy vele szemben az eljárást előzetes letartóztatása mellett folytatják. Grammjával mérték Harmadik ügy főszereplője C. Krisztián (22) fehérgyarmati lakos. Ellene is visszaélés kábítószerrel bűntett alapos gyanúja miatt foly­tat eljárást a kapitányság. A fiatal­ember Fehérgyarmaton több alka­lommal értékesített kábítószert, grammját 2500 forintért. A fogyasz­tók kihallgatásakor kiderült, hogy Sz. Gábor (22) 2000 nyarán nyolc barátjával Fehérgyarmaton a te­mető mellett rendszeresen fogyasz­tottak kábítószert. A drogot J. At­tilától (18) vették, akivel szemben jelenleg is eljárás folyik hasonló bűncselekmény miatt. Ezzel porciózták a drogot Fotó: Pusztai Sándor Elismerés az alapító tagoknak Budapest, Nyíregyháza (KM)­­ Az Országos Balesetmegelőzé­si Bizottság megalakulásának 10. évfordulója alkalmából a közúti közlekedés biztonság javítása ér­dekében végzett kiemelkedő te­vékenységének elismeréseként Emléklapot vehetett át a Buda­pesten megtartott ünnepi tanács­kozáson: Tamás György Lajos ezredes a Megyei Balesetmegelőzési Bizott­ság (MBB) elnöke, Fülöp János ny. alezredes az MBB titkára, Bartók László őrnagy, Szaszala László, Hegedűs Csaba, Ignácz László, Maráz Vince és Ojtozi Já­nos MBB tagok. Az elismerést dr. Hatala Jószef vezérőrnagy az ORFK Közbiztonsági Igazgatója, ÖBB elnöke adta át. 1 Nagy fogások Elmondta még az alosztály­­vezető, hogy a kapitányságon igen hatékonyan működik a kábítószeres ügyek felderíté­se. A mostaniakon kívül már év elején is sikeresek voltak. Februárban 56 fő ellen indítot­tak visszaélés kábítószerrel bűntett alapos gyanúja miatt eljárást, közülük kilencen a terjesztéssel is foglalkoztak. A mostani ügyekben is szerepel közülük négy fiatal. Karókkal estek egymásnak Gemzse (KM) - Gemzsén hat, karókkal verekedő sze­mélyt - köztük két nőt állított elő a Vásárosnaményi Rendőr­­kapitányság. A jelenlegi adatok szerint a szóváltás, majd az azt követő tö­megbunyóban a 3-3 fős csapatok azt próbálták, nem éppen békés körülmények között tisztázni, hogy ki jelentette fel lopás miatt az egyik résztvevőt. Vala­mennyi verekedő könnyű sérü­léseket szenvedett, ellenük cso­portos garázdaság alapos gyanú­jával indult eljárás. Hirdetés a PostaBank és Takarékpénztár St . Takarékpénztár A Posta csoport tagja. Hisz'pénzhez jutok, iK­SMElom, hamar emélyi ölcsön ► tetszőleges célra, ► gyorsan, ► kezes nélkül, ► kölcsönösszegtől függő, rendkívül kedve sávos kamatozással, ► 12 és 60 hónap közötti futamidőre, ► 3 millió forintig. 2002. december 31-éig összegtől függetlenül 2% kamatkedvezménnyel igényelhető a Postabank hálózatában Előzetes hitelbírálatért hívja a Postabank információs vonalát 06 40 44 22 00 (helyi tarifával hívható) További információ: www.postabank.hu POSTABANK SZEMÉLYI KÖLCSÖN És pénzhez jut hamar.

Next