Kelet Magyarország, 2012. február (69. évfolyam, 27-51. szám)
2012-02-27 / 49. szám
Chuck Norrisról neveznék el az új kerékpárhidat Lázas szavazásba kezdtek a pozsonyiak a leendő Chuck Norris híd javára. POZSONY: Soha nem látott voksolási láz indult el annak a Dévényújfaluban épülő kerékpárhídnak a jövendő nevéről, amellyel kapcsolatban a héten indított szavazást a pozsonyi megye. Az önkormányzat által a Facebookon meghirdetett szavazás eredményei szerint szombat délutánig csaknem 7 ezren szavaztak arra, hogy a hidat Chuck Norrisról nevezzék el. Két nap alatt 66 százalékról több mint 80 százalékra nőt azoknak az aránya akik a „Texas-i kópéról” neveznék el a Morva folyó felett húzódó kerékpárhidat. A híd Dévényújfalut és az ausztriai Schlosshof községet köti majd össze. A pozsonyi megye az általa hirdetett szavazáson eredetileg három történelmi elnevezést (Mária Terézia hídja, Szabadság híd és a Vasfüggöny áldozatainak hídja) javasolt, de meghagyta a lehetőséget más elnevezések felvetésére is. A megye által javasoltak közül egyedül a Mária Terézia híd kapott jelentősebb támogatást. Pavol Freso a pozsonyi megye főnöke a közvélemény-kutatás állásával kapcsolatban azt mondta, hogy az embereknek jogukban áll kiválasztani a híd nevét. MTI A „Texas-i kopó” lehet a névadó fotó: net ■ Zöld fapitonok születtek Budapesten Gondozója mutatja az egyhetes, egyelőre sárga színű zöld fapitont a Budapesti Tropicariumban. A kapaszkodó farokkal rendelkező, felnőtt korára bezöldülő óráskígyó-bébi kifejlett példányként a 1,5 méteres nagyságot is elérheti.fotó: mti.czimbalgy. Megér egy mosolyt Wikipedia: Én mindent tudok! Google: Nekem mindenem megvan! Facebook: Én mindenkit ismerek! Internet: Nélkülem ti nem értek semmit! Áramszolgáltató: Csakugyan??? O További viccek humor.szon.hu A nap videója kínos: Porsche a cementben A hétfői nap videója annak a Porsche-tulajdonosnak a legkínosabb napját örökítette meg, aki San Franciscóban hajtott bele a nedves cementbe. Nézze meg a videót! További videók video.szon.hu Díszmarhához riasztották STEINFURT. Műtehénhez riasztották a rendőrséget Németországban. Az életnagyságú tehén eredetileg egy család kertjében ácsorgott, onnan lopták el és állították a steinfurti vasútállomás peronján olyan pózban, amely úgy láttatja a tehenet, mintha vonatra várna. A helyszínre száguldó rendőrök nem nevettek a tréfán. Miután kiderült, hogy ki a műmarha gazdája, az illető elmondta a rendőröknek, hogy nem először lopták el kerti tehenét. MTI KELET-TAXI MAGYARORSZÁG UTAZZON VELÜNK! 444 444 WWWiEOIAXINYIBEfiYHAZAJIliJ HIRDETÉS KIDET Békamentő akcióval nyit márciusban Ipolytarnóc Salgótarján. A téli szünet után március elsejétől ismét látogatható az Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Terület: a szezon békamentő akcióval kezdődik. Szekeres Rita, a terület sajtóreferense elmondta, hogy Ipolytarnócon a parkolón kell átkelniük a téli nyugalmukból előjövő békáknak. Az állatok tavasz elején indulnak el szaporodóhelyeik felé, és sokan esnek ilyenkor a közúti forgalom áldozatául. A Bükki Nemzeti Park Igazgatósága ezért mentőakciót szervez: a parkolót védőhálókkal lezárják, a hálón fennakadó kétéltűeket vödrökbe gyűjtik és a tóhoz viszik. A terület vonuló tömegfaja a barna varangy, de jelentős számban fordul elő erdei béka és levelibéka, sőt pettyes gőtével is lehet találkozni. Hogy mikor, mennyi ideig, hány hullámban és milyen számban vonulnak majd a kétéltűek, az időjárás függvénye. Az utóbbi évek tapasztalata alapján március közepe a tömeges vonulás ideje, ezért a szakemberek 10-ére meghívták a környező falvak iskolásait, akik segítenek a mentésben, egyidejűleg közelről ismerkedhetnek a békafajokkal. MTI • Művészet is szülinapos A nyíregyházi Fruzsina a Művészeti Középiskola és Kollégium tanulója, ma ünnepli a tizenkilencedik születésnapját. FOTÓ: JANICS ATTILA Face Of Asia Budapesten BUDAPEST. A Creol Bárban rendezték meg a Face Of Asia nevű szépségversenyt február 24-én, amelyen a hazánkban élő legszebb ázsiai hölgyek mérethették meg magukat a zsűri előtt. A döntőbe jutott 12 szerencsés között vietnámi, kínai, mongol, kambodzsai és magyar lányok is voltak. MTI A legédesebb állás a világon London. A világ egyik legédesebb munkáját végzi egy 53 éves brit nő, nemzetközi csokoládékóstoló. Sue Stone 27 éve járja a világot, hogy új és új ízeket fedezzen fel a Thornton cég számára. Naponta átlagosan húsz csokoládéfajtát kell megízlelnie. „Mindent megér az emberek elképedt arca, amikor megkérdik tőlem, hogy mivel keresem a kenyerem, én meg megmondom” - idézte Stone-t a brit Metro újság. A tetemes kalóriabevitel ellenére a csokikóstoló nem kövér, mivel a cég fejlesztési menedzsereként sokat gyalogol az üzemekben. Ráadásul az év csokicsúcsszezonjaiban a cég minden embere részt vesz a kiszállításban és a rakodásban. MTI Lin Zhe San nyert fotó:mti,b.l. 2012. FEBRUÁR 27., HÉTFŐ A némafilmes: hat szobor Hazájában is tarolt A némafilmes. Következik az Oscar-díj? PÁRIZS. A francia Oscar-díjnak számító César-díj kiosztóján Michel Hazanavicius fekete-fehér filmjét hat szoborral - köztük a legjobb francia filmnek járóval - jutalmazta péntek este a francia filmakadémia. A némafilm hőskorának végén játszódó melodrámát összesen tíz kategóriában jelölték, s megkapta a legjobb rendezésnek (Michel Hazanavicius), színésznőnek (Bérénice Bejo), díszletnek (Laurence Bennett), filmzenének (Ludovic Bource) és fényképezésnek (Guillaume Schiffman) járó elismerést is. Az alkotógárdának nem sok ideje maradt az ünneplésre a párizsi Théatre de Chatelet színházban, ugyanis szombat reggel indult a teljes stáb Hollywoodba az Oscar-díj vasárnapi gálájára, ahol szintén tíz kategóriában jelölték. Hogy a lapzártánk után kezdődött díjkiosztó is ilyen sikeres lesz-e számukra, sokak szerint borítékolható. Sőt, Mark Wahlberg színész a Huffington Postnak adott interjújában elárulta, hogy ő már tudja, kik nyernek díjat a vasárnapi gálán. A nyertesek kilétét pedig nem is tartotta magában. Wahlberg információ szerint a The Artist - A némafilmes lesz a legjobb film, míg a fekete-fehér alkotás sztárja, Jean Dujardin a legjobb színész. A színésznőknél pedig Viola Davis és Octavia Spencer diadalmaskodnak szerinte. mti Pillanatfelvétel A némafilmesből FOTÓ: NET Minél jobban fél valaki a póktól, annál nagyobbnak látja. ohió. Minél jobban fél valaki a póktól, annál nagyobbnak látja - állítják amerikai kutatók. Az Ohiói Állami Egyetem pszichológusai a megfigyeléshez 57 önkéntest toboroztak, akiknek élő tarantulákkal kellett szembesülniük a pókok fedetlen üvegterráriumban voltak. Az alanyok nyolc héten át „közeledtek” a pókokhoz, kezdetben 4 méterre álltak, majd fokozatosan közelebbre parancsolták őket. Amikor már közvetlenül az állat mellett ácsorogtak, meg kellett érinteniük azt pálcikával, először 20 centissel, majd egyre kurtábbal. Mindig be kellett számolniuk félelmükről, a legvégén pedig meg kellett becsülniük a pókok nagyságát - a legelső és leghátsó lábaik közti távolságot. Mindezek alapján egyértelműen megmutatkozott, hogy a rettegés hevessége torzíthatja az érzékelést, a fokozottabb félelem felnagyítja a pókot. mai Kerekesszékesek szépségversenye BUDAPEST. Első alkalommal rendezték meg hazánkban a kerekesszékesek szépségversenyét, a Miss Colours Hungaryt. A Larus étterem és rendezvényközpontban Varga Katalin Eszter lett a szépségkirálynő, Melnyik Edina második és Molnár Marietta Laura a harmadik. mti Varga Katalin Eszter fotó: mti, b.l.