Kelet-Magyarország, 2015. január (72. évfolyam, 1-25. szám)

2015-01-02 / 1. szám

Jegyzet Száraz Ancsa A világ valódi arca Nézem a vidám arcokat a közösségi oldalon, olvasom a kommenteket a másnaposság elleni küzdelem nehézsége­iről - a fotók alapján úgy tű­nik, estefelé sokan még vesz­tésre álltak -, és az is kiderül, hogy a facebook csodákra képes. Ez utóbbit abból gon­dolom, hogy olyan emberek kívánnak egymásnak nagyon boldog, sikerekben gazdag és szeretetteljes esztendőt, akik a való világban éppen ennek az ellenkezőjét utalnák ki az ismerőseiknek. De félő, hogy a csoda csak a világháló sajátja, és hogy az egyik nemzetközi hírügy­nökség 2014-et bemutató válogatása a világ igazi arca. A legjobb 37 kép mázsás súlyként zuhan a fotókat nézegetőkre. Egy szétlőtt szobából kikukucskáló gyere­kek - fegyverrel a kezükben, szögesdrótok foglyaként szenvedő, fiát sirató édesapa, rohamrendőrök gyűrűjében imádkozó pap, lezuhant re­pülőgép roncsai között álló, megtört hozzátartozó, lelőtt férjéért imádkozó feleség. Nincsenek vidám arcok, a kommentek életről és halál­ról szólnak, és nagyon sokan állnak vesztésre. Ők nem sikerről álmodoznak, ennél szerényebb a kívánságuk: azt szeretnék, ha egyszer reális esélyük lenne egy valóban boldog új évre. anita.szaraz@kelet.hu Változások a köznevelésben BUDAPEST: Egyértelművé vá­lik a közösségi szolgálat el­végzésének végső határideje, kötelező lesz az etikai kódex elkészítése a pedagógusok­nak, bővül az Oktatási Hivatal feladatköre - többek között ezt tartalmazza a köznevelé­si törvény január 1-jén életbe lépő módosítása. Lényeges pontja a megvál­tozott köznevelési törvénynek a pedagógiai szakmai szolgál­tatások és egyes más, jelenleg kormányhivatali feladat- és hatáskörök Oktatási Hivatal­hoz történő telepítése. Immár az Oktatási Hivatal látja el a pedagógusok minősítő vizsgá­jának, minősítési eljárásának szervezését, országos pedagó­giai-szakmai ellenőrzés szer­vezését, szaktanácsadói név­jegyzék vezetését. mti Csökkennek a fizetendő zenei jogdíjak BUDAPEST: Átlagosan 19,5 szá­zalékkal csökkennek a ven­déglátó üzletek által fizetett zenei jogdíjak az igazságügyi miniszter által jóváhagyott 2015-ös Artisjus Magyar Szer­zői Jogvédő Iroda Egyesület szerzői jogdíjtervezete alap­ján, a szakmai szervezetek is azt várják, hogy több vendég­látóhely dönt majd a nyilvá­nos zenefelhasználás mellett. Egyszerűsítik a vonatkozó ta­rifarendszert is. MTI Iskolai menzán:szigorodó szabályok fotó: ekn-archívum Kinevezték Deutsch Tamást BUDAPEST: Orbán Viktor kor­mányfő az internetről szóló nemzeti konzultáció előkészí­téséért és lebonyolításáért fe­lelős miniszterelnöki biztossá nevezte ki Deutsch Tamás fi­­deszes EP-képviselőt. Az erről szóló utasítás a Hivatalos Értesítő szerdai számában jelent meg. A mi­niszterelnöki biztos tevékeny­ségét a kormányfő irányítja, munkáját a Miniszterelnök­ségen működő nyolctagú tit­kárság segíti. Deutsch Tamás a biztosi tevékenységéért díjazást és juttatást sem kap. Orbán Viktor október 31-én je­lentette be, hogy a távközlési adó kiterjesztése a korábban tervezett formában nem ve­zethető be, ezért január kö­zepén nemzeti konzultációt indítanak az internetről, mti KELET Varga Mihály nemzetgazda­sági miniszter továbbra is úgy látja, hogy tartósan alacsony olajár mellett az idén akár fél százalékponttal is magasabb lehet a növekedés a kormány­zati prognózisnál, az ukrán válság azonban kockázatot jelent, így a kabinet legko­rábban a konvergenciaprog­ram benyújtásakor dönt arról, hogy változtat-e az előrejel­zésen. MTI U,J/o Útdíj: térkép segíti a tájékozódást BUDAPEST. Térképeket tettek közzé a megyei matricákkal használható útszakaszokról - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, miután megje­lentek a Magyar Közlönyben az útdíjfizetési rendszer át­alakításáról szóló rendeletek. A közlemény szerint jelen­tősen csökkennek az autósok úthasználati költségei a mat­ricák bevezetésével. A fizetős szakaszokat jelző táblákat a napokban helyezték ki. mti A Magyar Közút Nonprofit Zrt. munkatársai helyeznek ki egy, a fizetős autópálya-szakaszt jelző táblát fotó: mti, máthé Zoltán „Negyedszázados a szabadság” Áder János köztársasá­gi elnök újévi köszöntő­jében azt kérte, lélek­ben minden magyarnak nyújtsunk kezet. BUDAPEST: 2015-ben olyan évet is köszöntünk, amelyben 25 esztendős lesz a közös álma­inkból megszületett szabad, független, demokratikus Ma­gyarország - mondta Áder János köztársasági elnök új­évi televíziós beszédében, amelyben azt is kérte: ne csak a mellettünk lévő barátaink­nak és szeretteinknek szorít­suk meg a kezét, de lélekben nyújtsunk kezet minden ma­gyarnak. „Előre tekintsünk!” Az államfő újévi köszöntőjé­ben felhívta a figyelmet: 25 évvel ezelőtti nekigyürkőzé­­sünknek, közös elszánásunk­­nak, kitartásunknak hála az 1990 után született nemze­dékeknek már nem kellett megismerniük, milyen az élet egy olyan országban, ahol vasfüggöny választ el min­ket Európa nyugati felétől. A köztársasági elnök szerint 25 éve magyarok milliói által régóta vágyott új korszak, a szabadság korszaka kezdő­dött el Magyarország történe­tében. „1990 ezért ezredéves történelmünk legfontosabb mérföldkövei közé tartozik” -hangsúlyozta. „Az­ elmúlt negyedszázad tanulsága, hogy ne mindig csak azt néz­zük, ki menne balra, vagy ki menne jobbra közülünk, ha­nem hogy merre van előre” - mondta Áder János. „Boldog új évet kívánok minden magyarnak, minden barátunknak és jóakaratú szomszédunknak! Hozzon könnyebbséget az új eszten­dő a szükséget szenvedők­nek, egészséget a betegséggel küzdőknek, sikert és békes­séget szeretett hazánknak! Jó kedvet, bőséget Magyaror­szág minden polgárának és a magyar nemzet minden tag­jának!” - fogalmazott a köz­­társasági elnök. Nagyobb tisztelettel Mint mondta, e jeles évfor­dulón a szeretteinknek, bará­tainknak, önmagunknak tett szilveszteri fogadalmainkat kiegészíthetnénk néhány kö­zös vállalással. „Miért ne törekedhetnénk az előttünk álló esztendő minden napján arra, hogy nagyobb tisztelettel legyünk a másik iránt, hogy jobban megbecsüljük egymás telje­sítményét? Minden jóravaló és jóra törekvő magyar em­ber személyes erőfeszítését. Az orvosét, aki gyógyít és életet ment. A tanárét, aki jó szóval oktat, de játszani is enged. A biztonságun­kért szolgálatot teljesítőkét. A földet megművelőkét, a kétkezi munkából élőkét, a vállalkozókét, akik érté­ket teremtenek. A szülőkét, akiknek gondoskodása nél­kül az ifjabb generációk nem tudnák a szabadság adta le­hetőségeiket kibontakoztat­ni. A nagyszülőkét, akiknek bölcsessége, élettapasztalata nélkül újra és újra elkövet­hetnénk azokat a hibákat, amikért a korábbi nemzedé­kek már súlyos árat fizettek” - sorolta az államfő. „Miért ne tehetnénk olyan fogadalmat, hogy az előt­tünk álló esztendőben még az eddiginél is jobban tisz­teljük egymásban az embert, a magyart? És miért ne egé­szíthetnénk ki újévi fogadal­mainkat azzal, hogy minden­napi életünk részévé tesszük természeti környezetünk vé­delmét, hiszen nem a termé­szetnek van szüksége ránk, emberekre, hanem nekünk, embereknek van szükségünk az életünk forrását jelentő természetre?” - hívta fel a fi­gyelmet Áder János. mat Áder János köztársasági elnök és Weisz Fanni jeltolmács az államfő újévi köszöntőjének televíziós felvételén fotó: mti, bruzák noémi Mit ehet ezentúl a menzás? Hatályba lépett a közétkeztetésről szóló rendelet: részletesen szabályozza az ebéd tápanyagtartalmát. Budapest. A jogszabály 2014 szeptemberétől lépett volna életbe, de a bevezetést az idén januárra halasztották, mert több olyan jelzés is érkezett a közétkeztetés résztvevőitől, hogy az érvényes szerződése­ik miatt nem elegendő a felké­szülési idő. A rendelet értelmében tilos egyebek mellett a szénsavas vagy cukrozott üdítő, vala­mint a magas zsírtartalmú húskészítmény felhasználá­sa. Rögzítették azt is, hogy a közétkeztetésben nem tehet­nek az asztalra só- és cukor­tartót, és előírták azt is, hogy fokozatosan csökkenteni kell a napi bevitt só mennyi­ségét. Cukor nélkül A jogszabály rögzíti az ét­rendtervezés szabályait, így többek között azt, hogy az egymást követő kétszer tíz élelmezési nap főétkezései­ben egy ételsor csak egy alka­lommal fordulhat elő. Állati eredetű fehérjeforrást min­den főétkezésnek, bölcsődei étkeztetés esetén az egyik kisétkezésnek is tartalmaznia kell. A felhasználási előírások, korlátozások és tilalmak sze­rint az italként kínált tejhez nem adható cukor, és a tea is csak meghatározott mérték­ben tartalmazhat hozzáadott cukrot. A szükséges folyadék az étkezések között ivóvíz, il­letve ásványvíz lehet. A rendelet értelmében tej­föl és tejszín kizárólag ételké­szítéshez használható fel. mti „Ötpárti egyeztetést!” BUDAPEST. Felszólította a kor­mányt az LMP társelnöke, frakcióvezetője, hogy ha a gyülekezési törvény módosí­tását tervezi, erről kezdemé­nyezzen ötpárti egyeztetést, és az állampolgári tiltakozás törvényes kereteit „ne pró­bálja meg erőből újraalkotni”. Schiffer András ezt arra reagálva írta az MTI-hez el­juttatott közleményében, hogy Gulyás Gergely, az Or­szággyűlés törvényalkotásért felelős fideszes alelnöke a Népszabadságban, szerdán megjelent interjújában azt mondta: változtatni kell a gyülekezési törvény szabá­lyain. Kifejtette: az elmúlt 25 év tapasztalata és szakmai viták mutatják azt, hogy van sok olyan kérdés, amelyeket tisztázni kellene. MTI Bővülő KRESZ- vizsgakérdések Budapest: Megújítja és bővíti a KRESZ-vizsgakérdéseket a Közúti Gépjármű-közlekedé­si Hivatal, a januárban vizs­gázók már az új kérdésekkel találkozhatnak. Érsek István, a Közúti Gépjármű-közle­kedési Hivatal vezetője ko­rábban elmondta: január­tól a KRESZ-vizsgát letenni szándékozók a korábbinál sokkal több kérdést tartal­mazó kérdésbankból kapnak feladatokat, és tartalmilag is megújulnak a vizsgakérdé­sek, igazodva a technológiai változásokhoz. A megújult vizsgával azt szeretné elérni a hivatal, hogy az elméleti képzéssel a vizs­gázni szándékozó ténylege­sen szert tegyen a közlekedé­si ismeretekre, felkészülten kerüljön ki a forgalomba, mti 2015. JANUÁR 2., PÉNTEK <§> Szilveszter utáni takarítás Budapesten Volt mit takarítaniuk a szilveszteri ünneplés után a belvárosi Vörösmarty téren a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) dolgozóinak Budapesten. fotó: mti, czimbal gyula

Next