Kelet Magyarország, 2015. augusztus (72. évfolyam, 179-203. szám)

2015-08-05 / 182. szám

Jegyzet Tarnavölgyi Gergely Kamikaze, harakiri Négy, három, kettő, egy. Szeretném, ha a szeptember­ben rajtoló, jövő májusban véget érő szezon befejeztével így festene a nyíregyházi másodosztályú kézilabda­csapat bajnoki helyezéseinek sormintája. Három éve a negyedik helyet csípték meg, két esztendeje felkapaszkodtak a dobogó harmadik fokára, az idén tavasszal pedig már ezüstérmet akasztottak a csa­pattagok nyakába. Nem nehéz kitalálni, mi következik ezu­­tán: nem más, mint az NB I-es tagság kiharcolása! Ebben a csatában immár hadra fogható egy japán játékos is, nevezett Mekaru Atsushi, akitől kisebb csodát vár a szakvezetés. Ha nem is akkorát, mint amilyet a távol-keleti ország produkált a második világháború után, de azt minimum, hogy kamika­ze pilótaként veti majd bele magát a küzdelmekbe. Meka, mert így becézik, 2012-ben érkezett hazánkba, azzal a nem titkolt céllal, hogy kitörne szülőföldje monoton kézilabda-kultú­rájából. Szó mi szó, a helyi sportbarátok is szeretnék, ha a kézisek is kitörnének végre a másodosztály jelentette rabságból, melyben 2008 szeptembere óta vergődnek. Reméljük, a hét szűk eszten­dő után dicsőségesebb idők köszöntenek rájuk. gergely.tarnavolgyi@kelet.hu Hiányosságokat talált az ÁSZ BUDAPEST. Az Állami Számve­vőszék befejezte az állami tu­lajdonú Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) és a Nemzeti Infokommunikáci­­ós Szolgáltató Zrt. (NISZ Zrt.) 2010-2013-as időszakra kiter­jedő ellenőrzését, amely során egyebek mellett elszámolási hiányosságokat talált - közöl­te az ÁSZ kedden az MTI-vel. A tájékoztatás szerint a NÚSZ Zrt.-nél hiányosságokat tárt fel többek között a szerve­zeti és működési szabályzatok megfelelőségével kapcsolat­ban. A NISZ Zrt. esetén pedig nem volt megfelelő a közszol­gáltatási tevékenységek be­vételeinek és ráfordításainak elkülönített elszámolása. Az ÁSZ javaslatokat fogalmazott meg a vezérigazgatóknak a hi­bák kiküszöbölésére. mti Iszlám Állam: harci repülők Londonból LONDON­ További egy évvel meghosszabbítja az Iszlám Ál­lam (IÁ) nevű terrorszervezet ellen iraki területen bevetett Tornado típusú harci repülők küldetését a brit kormány Mi­chael Fallon védelmi miniszter keddi bejelentése szerint. Az amúgy leszerelésre váró gépek legalább 2017-ig hadrendben maradnak - mondta a politikus bagdadi látogatásán a BBC brit közszolgálati médiatársaság beszámolója szerint. mai A magyarok 27 százaléka nya­ral külföldön az idén, az uta­sok fele repülővel utazik - de­rül ki az Emirates légitársaság megbízásából készített repre­zentatív kutatásból. A Magyar Távirati Irodához kedden el­juttatott felmérés összegzése szerint a magyarok többsége közeli úti célt választ: Auszt­ria, Olaszország és Horvátor­szág vezetik 2014-2015 leg­népszerűbb üdülőhelyeinek listáját. MTI Ferenc pápa fotó: getty images <®> Ötmillióra­ a Budai Vigadóra Több mint ötmilliárd forintból újítják fel a Hagyományok Há­zának (HH) otthont adó Budai Vigadót, a hírt sajtótájékozta­tón jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisz­tere (balra) és Kelemen László, a HH főigazgatója. fotó: mti i Pedagógusokat ellenőriznek Budapest­ Tájékoztató levelet küldött az Oktatási Hivatal (OH) a jövő évi országos peda­gógiai-szakmai ellenőrzésben érintett pedagógusoknak, in­tézményvezetőknek - közöl­te a hivatal. Tájékoztatásuk szerint július 20-áig elkészült a jövő évre szóló országos pe­dagógiai-szakmai ellenőrzési terv, amelyben mintegy 1­ 800 pedagógus, 1800 vezető és tíz intézmény tanfelügyeleti eljá­rását tervezték meg. A jövőre esedékes ellenőrzések pontos időpontjáról az Oktatási Hiva­tal november 30-áig értesíti a résztvevőket. mti Ferenc pápával találkoznak a magyar fiatalok VATIKÁNVÁROS: A magyaror­szági és határon túli egyház­megyékből Rómába érkezett több mint 1600 magyar fiatal vesz részt kedden a római Szent Péter téren a Nemzet­közi Ministráns Szövetség ta­lálkozóján, amelyhez Ferenc pápa is csatlakozik - mondta el Palánki Ferenc egri segéd­püspök Rómában. Magyar­­ország mellett Erdélyből, a Felvidékről és a Vajdaságból utaztak a Vatikánba. mti 2015. AUGUSZTUS 5., SZERDA „Felelőtlen ötlet a korai nyugdíjazás” BUDAPEST. Demagógnak és felelőtlennek nevezte a férfiak negyven év mun­kaviszony utáni nyugdíj­ba vonulására vonatkozó kezdeményezéseket Parragh László, a Magyar Kereskedel­mi és Iparkamara (MKIK) el­nöke az M1 aktuális csatornán kedden reggel. Hozzátette: az ország legnagyobb problémá­ja az elmúlt években a költ­ségvetési egyensúly megtar­tása volt. MTI Tönkölykenyér, torta, tűzijáték: így ünnepeljük augusztus 20-át Ismertették az ünnepi forgatókönyvet, ki­derült, mik lesznek az ország tortái. BUDAPEST. A budapesti Kos­suth téri honvédtisztavatás után augusztus 20-án az idén is lesz parlamenti nyílt nap. Magyar ízek utcája, a Várkert Bazárnál pedig egész nap családi programokkal és kon­certekkel várják az érdeklő­dőket. A szokásokhoz híven aratómenetet tartanak, meg­rendezik a Szent Jobb-körme­­netet, az ünnepi programokat tűzijáték zárja. Katonai tiszteletadás Az államalapítás ünnepé­nek programjait Kun Szabó István, a Honvédelmi Mi­nisztérium társadalmi kap­csolatokért felelős helyettes államtitkára ismertette ked­den a Parlamentben tartott sajtótájékoztatón. Kifejtette: az államalapító Szent István ünnepének programjai au­gusztus 20-án 8.30-kor kez­dődnek a Parlament előtti Kossuth Lajos téren, ahol Áder János köztársasági el­nök jelenlétében katonai tisz­teletadás mellett felvonják Magyarország lobogóját. Ezt követően a honvédtisztjelöl­­tek avatása következik. A helyettes államtitkár ki­tért arra is, hogy az idén a Ma­gyar Honvédség a tűzijáték lebonyolításában is kiemelt szerepet vállalt. A Dunáról ugyanis katonai pontonokról lövik majd fel a tűzijátékot. Az idén a Duna mentén a Lánchíd, a Szabadság híd és a Petőfi híd vonalán lesz majd a legjobb a látvány. Látványos program A közbeszerzési eljáráson kiválasztott Leskovics Piro­technika Kft. vezető piro­technikusa, Leskovics Éva elmondta, hogy a hagyomá­nyokhoz hűen az idén is lát­ványos programmal készül­nek. A műsor során a magyar történelem elevenedik meg hét felvonásban. A pirotech­nikus kiemelte: a legkorsze­rűbb és a legbiztonságosabb termékekkel dolgoznak. Az idei Szent István-na­pi kenyeret, Magyarország tortáját, Magyarország cu­kormentes tortáját és a Hon­védség tortáját is bemutatták kedden a Parlamentben az augusztus 20-ai programok­ról tartott sajtótájékoztatón. Sárgabarack, pálinka, karamell Az ország tortája az idén a Pannonhalmi sárgaba­rack-pálinkás karamelltorta lett, amelyet 39 alkotás közül választottak ki. Szó Gellért salgótarjáni cukrász nyertes tortáját augusztus 20. után ugyancsak több száz cukrász­dában lehet majd megkóstol­ni, amelyek listáját az inter­neten augusztus 12-én teszik közzé. Az idén a Magyaror­szág cukormentes tortája ver­senyt Vaslóczki Orsolya ba­rackos buboréktortája nyerte. Ebből egy szelet 11,8 gramm szénhidrátot és 278 kalóriát tartalmaz. mit Vajda Péter pék és felesége (Pedró Pékség Kft.) bemutatják az ország Szent István-napi kenyerét, egy kovászos-tönkölyös kenyeret fotó: mti „Menekülttábor? Rövid ideig” Az államtitkár szerint a kormány mindent meg­ad Martonfa és Sormás biztonságához. BUDAPEST: A kormány min­dent megtesz azért, hogy a Baranya megyei Martonfán és a Zala megyei Sormáson megőrizze a közbiztonságot és biztosítsa a települések zökkenőmentes mindennapi életének feltételeit - mond­ta a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára kedden az MTI-nek, miután egyeztetett a két új ideiglenes befogadóállomás települései­nek polgármestereivel. Pogácsás Tibor tájékozta­tása szerint a polgármeste­rekkel áttekintették az ideig­lenes tábor által okozott vélt vagy valós biztonsági kocká­zatokat és azt, hogy miként lehet megóvni a települések biztonságát. Erre példaként hozta, hogy a tárca segítsé­get nyújt a polgárőri és rend­őri jelenlét erősítésében, és - amennyiben szükséges - térfigyelőkamera-rendszer kiépítésében. Folyamatos egyeztetések Az államtitkár érthetőnek ne­vezte a lakossági aggályokat, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az újonnan létrehozan­dó állomást rövid időre terve­zik, és a megvalósítás alatt is folyamatosak lesznek a kor­mányzati egyeztetések. Az ezer-ezerfős nyitott intézmé­nyekben a menekültkérelem elbírálásáig helyezik el az il­legális migránsokat - közölte. Martonfa és Sormás vezetői azt is kérték, hogy a kormány oldja meg az ideiglenes befo­gadóállomással összefüggő problémákat - tette hozzá, jelezve: mindent megadnak a települések mindennapi életének zökkenőmentessé­géhez. A Magyar Közlöny pénteki számában jelent meg a kor­mányrendelet arról, hogy Sormáson és Martonfán épül­nek új ideiglenes befogadó­állomások. A hír nyilvános­ságra kerülése után, az előző hét végén helyi lakosok til­takozásul sátrakat állítottak Martonfa határában, a terve­zett befogadóállomás hely­színén. MTI­ ­§: Készülnek a tartóelemek Fogvatartottak készítik a határőrizeti célú ideiglenes biz­tonsági határzár tartóelemeit Dunaújvárosban, a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben. fotó: mti Mindennap énekóra? Plusz kórusok legyenek! Budapest. Nem szeretne plusz órákat iktatni a tantervbe az emberi erőforrások miniszte­re, ehelyett az iskolai kórusok és a szakemberképzés támo­gatásával fejlesztené az isko­lai énekléskultúrát. „Első lépésben azt szeret­nénk, ha minden iskolában lenne legalább egy kórus, amelyet szakember vezet, és a próbái védett időben lenné­nek” - mondta Balog Zoltán egy keddi sajtótájékoztatón feltett újságírói kérdésre. Elő­zőleg a hirado.hu arról szá­molt be: Balog Zoltán a hétvé­gén zárult pécsi Europa Cantat fesztivál után bejelentette, hogy a tárca tervei között sze­repel a mindennapos éneklés bevezetése az iskolákban. Balog Zoltán kérdésre vá­laszolva azt mondta: jelentős előrelépést lehetne elérni a szaktanárok továbbképzésé­nek javításával is, de a Nem­zeti alaptantervben nem növelni, hanem csökkenteni szeretnék a tananyagot. Szep­temberben még nem várha­tók változások. mti & http://www.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB

Next