Kelet Magyarország, 2018. november (75. évfolyam, 254-278. szám)

2018-11-21 / 270. szám

2018. NOVEMBER 21­, SZERDA Röviden Bemutatkozik a Kodály-iskola nyíregyháza. Az iskolaválasz­­tás előtt álló nagycsoportos óvodásokat és szüleiket várják a nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola pedagógusai és énekkarai november 26-án, hétfőn 17 órától az intézmény Kodály-termébe. A hagyomá­nyos, Bemutatkozik az iskola elnevezésű előadáson a kodá­­lyos növendékek adnak ízelí­tőt az iskolában zajló oktató- és nevelőmunkáról. A műsort követően találkozhatnak az érdeklődők a pedagógusokkal és megtekinthetik az iskola­­épületet is. KM Leventemozgalom a kamarateremben nyíregyháza. A Bessenyei Tár­saság november 29-én fél öttől tartja következő összejövete­lét a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár harmadik emeleti kamaratermében. A rendezvényen dr. Szilassy Géza mutatja be Az elnémított légió című könyvét, amely az egykori leventemozgalmról szól, különös tekintettel Sza­­bolcs-Szatmár-Bereg megye és Nyíregyháza levente múlt­jára. KM Dr. Szilassy Géza fotó: km Nyílt nap lesz a Zelk-iskolában NYÍREGYHÁZA. A nyíregyházi Zelk Zoltán Angol és Német Kéttannyelvű Tagintézmény a Krúdy Gyula utca 29. szám alatt szeretettel várja csü­törtökön 8 órától a leendő elsősöket és szüleiket a nyílt tanítási napjukra. Az iskola specialitásait bemutató fórum után magyar, matematika és idegen nyelvi órarészleteket láthatnak az érdeklődők. A megyében egyedülálló mó­don angol, illetve német két­tannyelvű osztályok közül lehet választani. km HEUT HIRDETÉS M MMMm Nyíregyháza 5 Új ablakokat nyitnak a világra Energetikailag is kor­szerűsödött a nyíregy­házi Zrínyi-iskola. NYÍREGYHÁZA: Szétverték a nevelői szobát, kiütötték az összes ablakot a helyéről, szinte háborús övezethez ha­sonlított a felfordulás, még­sem tettek feljelentést. Sőt, az lebegett a szemük előtt, hogy a romhalmaz helyébe egyszer egy merőben új környezet lép. És jön. Véget ért a nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium ener­getikai korszerűsítése, ennek apropóján járta be a megsz­épült oktatási intézményt Já­szai Menyhért alpolgármester és Tormási Géza önkormány­zati képviselő a kivitelezővel és a vendéglátókkal. Elégedetten nyugtázták­ ­ A beruházás az 1,05 mil­liárd forint összköltségű „Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése Nyíregyháza megyei jogú város önkormányzatánál” el­nevezésű projekt keretében valósult meg - jelentette ki Jászai Menyhért a helyszíni szemle után. A diákok pél­dás fegyelemmel, udvariasan adtak helyet a népes vendég-Hálásak lehetünk a tantestület tag­jainak a szorgos­kodásért. JÁSZAI MENYHÉRT a seregnek, akik elégedetten nyugtázták, hogy szép mun­kát végeztek az alkotók. Az alpolgármester kiterjesztette a méltatandók körét. Szorgalom és türelem - Jár a köszönet a referatúra dolgozóinak, hiszen ők pá­lyáztak eredményesen, le a kalappal a kivitelezők előtt, és hálásak lehetünk a tantestület tagjainak a szorgoskodásért, a diákoknak pedig a türelemért. A Zrínyi Ilona Gimnáziumban bruttó 185,163 millió forintos költségvetésből lett moder­nebb az energetikai rendszer.­­ Az előző tanév utolsó nap­jaiban indult el a rekonstruk­ció. Különös volt az évzáró a felújítás elkezdésével, és fizi­kailag is nyitott lett az iskola - jegyezte meg Huszárné Kádár Ibolya intézményvezető. - Az utcai front már alakult, a tanévkezdésre a betűk is visszakerültek a timpanon­nál, de még volt hátra munka bőven. Az oktatással párhu­zamosan éltünk együtt az építkezéssel. Először mond­hattuk el, hogy a verébava­­tót és a Kutatók Éjszakáját is építési területen rendezhet­tük meg. Az utolsó fázisban a világítóudvar szigetelése készült el. A nyílászárócse­re mellett korszerűbb lett a fűtés, a homlokzati és a víz­szigetelés is a fejlesztést szol­gálta. Nagyon örülünk annak, hogy részesei lehettünk a fel­újításnak. Hihetetlen tempó - A Zrínyi-beruházás a fejlesz­tési programcsalád egyik fon­tos eleme. Az önkormányzat városstratégiai és környezet­védelmi bizottság elnökeként is örülök annak, hogy elké­szült ez az összetett munka. Hihetetlen tempóban gyara­podik Nyíregyháza, az újítá­sokkal javul a lakosok élet­minősége, komfortosabbá válik az életük - fűzte hozzá Tormási Géza. LTL Nagyon örülünk annak, hogy ré­szesei lehettünk a felújításnak. HUSZÁRNÉ KÁDÁR IBOLYA ■ [UNK] ■ Huszárné Kádár Ibolya Intézményvezető mutatja a korszerűbb fűtési lehetőségeket Jászai Menyhértnek a megújult nyílászárók mellett a Zrínyi­ Iskola egyik tantermében fotó: sipeki Péter Emléktáblák Kárpátaljának A nyíregyházi székhelyű Beregszászért Alapít­vány három emléktáb­lát avatott fel Kárpát­alján. nyíregyháza. A Beregszászhoz tartozó Beregardó temetőjé­ben elhelyezték a 190 évvel ez­előtt elhunyt, ma már ismeret­len helyen nyugvó Beregszászi Nagy Pál nyelvész és teológus, a mártír báró Perényi Zsig­mond titkára, a beregszászi Európa-Magyar Ház udvarán Mátyás király, a Szolyvai em­lékparkban pedig vitéz uzsoki báró Szurmay Sándor gyalog­sági tábornok, honvédelmi miniszter, az első világhábo­rúban a Kárpátokban az orosz betörést megállító és visszave­rő hős emléktábláját. A megye képviseletében Ez utóbbi bronz dombormű­vet Balogh Géza nyíregyházi szobrászművész készítette, az emléktábla létrehozásához hozzájárult a Vitézi Rend Kár­pátaljai Törzskapitánysága is. Szurmay Sándor emléktáb­lájának avatásán a két állíttató szervezet képviselőin kívül részt vettek és koszorúztak megyénkből: Seszták Oszkár, a megyei közgyűlés elnöke, Tilki Attila országgyűlési kép­viselő, Komiszár Dénes törté­nész, Leviczky Mihály, a Szent György Lovagrend megyei pri­­orátusának priorja, Leviczky Zoltán, a Városvédő Egyesület alelnöke és mások. hm Komiszár Dénes és Seszták Oszkár az emléktáblánál fotó: leviczky zoltán Szatmárvidék Coop Zrt. 2018. november 21-étől november 27-éig Csirkecomb farrésszel előhűtött Sertéslapocka előhűtött utalvány! Nyerjen Vásárlási 15.000-100.000 Ft Vásároljon 2018. december 31-éig legalább 2000 Ft értékben üzleteinkben és dobja be a blokkot a Szerencseládikákba! [\© Myekep X ,Hindii,.4­ IllC JCWMSP Csirkemell filé előhűtött_________ Büszkék a rzeszówi platinára A nemzetközi kama­razenei versenyen egye­düli külföldi partner­ként léptek fel a Vikár növendékei. nyíregyháza. Platina minősí­téssel ismerték el a Vikár Sán­dor Zenei Alapfokú Művésze­ti Iskola furulyás növendékeit a rzeszówi tizenegyedik alka­lommal megrendezett nem­zetközi kamarazenei verse­nyen. A csoport tagjai nem először álltak közönség és ítészek elé, rendszeres részt­vevői a hazai és a nemzetközi megmérettetéseknek. Testvérvárosi vendéglátás Nyíregyháza hírnevét és a Vikár Sándor Zenei Alapfokú Művészeti Iskolára jellem­ző színvonalas zeneoktatást öregbítette Barota Boglárka, Kereskényi Fanni, Pristyák Zsófia és Szentpéteri Fanni, akik kamarazenei művekkel mutatkoztak be a nemzetkö­zi kamarazenei versenyen. Nyíregyháza testvérvárosá­ban, Rzeszówban kétévente rendezik meg a rangos ver­senyt, ahová lengyel zene­­művészeti szakközépisko­lás növendékeket várnak a szervezők. A vetélkedésen egyedüli külföldi partnerként léptek fel a Vikár növendékei, akik alapfokú művészetok­tatásban részesülnek, mégis szépen bizonyítottak a közép­fokú tanításban részt vevő ta­nulók mezőnyében. km Barota Boglárka, Kereskényi Fanni, Pristyák Zsófia és Szentpéteri Fanni kamarazenei művekkel mutatkozott be FOTÓ: MAGÁNARCHÍVUM

Next