Kelet Magyarország, 2020. szeptember (77. évfolyam, 204-229. szám)
2020-09-16 / 217. szám
2020. SZEPTEMBER 16., SZERDA Nemzetünk építői falat, tetőt emeltek Három megújult megyei létesítmény átadásán vett részt a fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár. SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG. - Magyarország keleti régiója minden nehézség, így a járványhelyzet ellenére is dinamikusan fejlődik. Az eredményekből jól látszik, hogy az itt élők folyamatosan terveket szőnek, és rendre meg is valósítják kitűzött céljaikat - mindezeket tegnap Tiszabezdéden mondta el Vitályos Eszter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára, aki három új létesítmény átadóünnepségére kapott meghívást a megyében. Szavai nem csupán az említett fejlesztésekre vonatkoztathatóak. Pontosan ráillenek az elmúlt időszak megyei sikertörténeteire, amelyek egy-egy közintézményben, közösségi létesítményben vagy éppen kerékpárútban öltöttek testet. TOP-pal a topon A tegnap átadott újabb három, két települést érintő fejlesztés európai uniós, azon belül pedig Terület- és Településfejlesztési Operatív Programból nyert támogatást. Elsőként a helyi védőnői szolgálat megszépült épületét adta át az államtitkár Tiszabezdéden. Az épület némi belső átalakításon, energetikai korszerűsítésen is átesett, és nem utolsósorban akadálymentessé vált. Az elnyert több mint 43 millió forintból olyan műszereket, gépeket, informatikai és egyéb eszközöket (bútorok, konyhai berendezések) is be tudtak szerezni, amelyek megléte elengedhetetlen egy minőségi egészségügyi szolgáltatás esetében. Az épületre napelemek kerültek, kibővült a parkoló, és egy kerékpárral is gazdagodtak az itt szolgálatot teljesítők. A védőnők munkája minden közösségben - az orvosokéhoz és a tanárokéhoz hasonlóan - felbecsülhetetlen értékű - hangsúlyozta köszöntőjében az államtitkár. - Megnyugtató látni, hogy a tiszabezdédi édesanyák és gyerekek támogatói és pártfogói mostantól korszerű körülmények között, kulturált munkakörnyezetben végezhetik a családokat segítő tevékenységüket - fogalmazott, és szavaiból az is kiderült, hogy Tiszabezdédre 2014 és 2020 között mintegy 530 millió forint összegű uniós támogatás érkezett, amivel a község polgármestere, Daku Attila igazán jól gazdálkodott. A községben komoly fejlődés indult el, feledtetve, hogy közel a határszélhez, a keleti „végeken” vagyunk. A jó építészet mintapéldája Nem leplezte büszkeségét a faluvezető a másik helyszínen sem, amikor bemutatta a jelenlévőknek a közel 68,3 millióból újjávarázsolt, kívül-belül megújult községháza épületét. Aki pár éve még elhaladt előtte, most - felújítva, szigetelve, új nyílászárókkal és napelemekkel felszerelve, azbesztmentesen, akadálymentesítve - aligha ismert rá a 1967-ben emelt és mostanra meglehetősen elöregedett házra. Modern fehér-sötétszürke színeivel azonnal magára vonja a figyelmet. A szomszédos házak tűzfalas formáiból készítette a tervező a homlokzatot, korcolt bádogtetők vonalaiból kapta jegyeit - e szavakkal simogatta végig tekintetével az ugyancsak építész polgármester a második, olykor már-már első otthonát. S miközben annak építészeti erényeit magasztalta, minden közreműködőnek megköszönte a munkáját. Dr. Tilki Attila, a térség országgyűlési képviselője a „Községháza” felirat függőleges elhelyezésének szimbolikáját elemezve fogalmazta meg dicséretét: - Ez a felirat megfogható, emberi, meg lehet érinteni. A településnek is ilyen polgármestere van: olyan, akit el lehet érni, aki jól érzi itt magát, és miközben képes rendet tartani, lelke is van, ha kell - méltatta a faluvezetői munkát. - Egy településről és a helyi közösségről az első pillantásra is sokat elárul, hogy az egyik legfontosabb közintézménye, a polgármesteri hivatal épülete milyen állapotban van - ezt már Vitályos Eszter fogalmazta meg. Ez az 53 év alatt rendkívül rossz állapotba kerülő épület nem volt már méltó önökhöz, ahhoz a nagy múltú településhez, amely az egyik legkülönlegesebb történelmi emlékünket, a honfoglalás kori, tiszabezdédi tarsolylemezt is őrzi - emelte ki az államtitkár, megerősítve, hogy a milliók jó helyre kerültek, akár a csapadékvíz-hálózat felújítására tavaly elnyert 331 millió vagy a legújabb pályázati források, amikből belterületi út és egy köztéri játszótér lesz a jövőben. Hagyomány, versenyképesség Az államtitkári látogatás utolsó állomása Tuzséron volt, ahol az alma és a szőlő hazájában egy olyan 155 négyzetméteres fedett piacépületet avattak, amelyben szerdánként és szombatonként tiszabezdédi, záhonyi, zsűrici, kisvárdai, ajaki, papi, tornyospálcai, mezőladányi és komorói gazdák is árusíthatják a portékáikat, méghozzá a legmodernebb körülmények között. A 62,7 millió forintból emelt létesítmény különlegessége, hogy egy szociális boltot is kialakítottak benne a hozzá kapcsolódó kiszolgáló létesítményekkel. MJ/MTI PÁRTHÍREK MEGYÉNKBŐL Szövetségben Nyíregyházáért A frakció elfogadhatatlannak tartja a Tiszavasvári úti felüljáró állapotát, emelte ki kedden a helyszínen Jeszenszki András. A közgyűlési frakció vezetője elmondta: Póka Imre, a városrész önkormányzati képviselője az elmúlt években már többször is jelezte a problémát a Magyar Közút vezetősége felé, illetve a közgyűléseken a napirend előtti hozzászólásokban is, hiszen a felüljáró nagyon fontos szerepet tölt be Nyíregyháza és a megye közlekedésében egyaránt. Lövei Csaba önkormányzati képviselő arról beszélt, hogy ez egy állami közút, amelynek fenntartása állami felelősség. Jeszenszki András hozzátette: a legutóbbi városi közgyűlésen a frakció azt javasolta, hogy a következő alkalomra hívják meg a Magyar Közút vezetőit, hogy személyesen tárgyalhassanak a képviselőtestülettel a felüljáró ügyében. Ezt a meghívási javaslatot a frakció a napokban írásban is benyújtotta. 613 04 Megjelent a Lakáskultúra Otthon, dekoráció, kert, életmód: mindez egy helyen! KERESSE A FRISS LAPSZÁMOT AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL! KELET A főváros helyett Debrecenben jártak nyíregyháza, DEBRECEN. Mivel az idén a Népművészeti Egyesületek Szövetsége a világjárvány miatt nem szervezhette meg a Mesterségek Ünnepét a budai Várban, Régiónk kincsei címmel a hétvégén a debreceni felújított Timárházban rendeztek be egy közös kiállítást az Észak-Alföld népművészeti egyesületeinek. Az „Aranykapu” Népművészeti Egyesületet Mussó László népi iparművész, bőrműves szakoktató képviselte. A sikeres megnyitó után a Dósa nádor téren három megye alkotói tartottak szakmai bemutatót és népművészeti vásárt. KM HIRDETÉSEK Több pénzhez juthatnak a civil szervezetek Megyénkben példásan magas a pályázati aktivitás, s egyre több pénz áll rendelkezésre. NYÍREGYHÁZA. „Az ÖSszejövetel kezdet. Az összetartozás előrehaladás. Az együttműködés siker!” - idézte Henry Ford mondatait kedden a Civil Infó - NEA 2021 című országos tájékoztató rendezvénysorozat nyíregyházi állomásán, a megyeházán Román István kormánymegbízott, rámutatva: a civil és állami szervezetek közötti partnerség az előrelépés kulcsa, a célok elérésének záloga. Seszták Oszkár, a megyei közgyűlés elnöke méltatta a helyi civil szervezetek munkáját és az eredményes társadalmi párbeszédet, majd kiemelte: a civil partnerek nem ritkán megoldandó problémákra hívják fel a figyelmet, s kínálnak rájuk megoldást, s ha esélyt kapnak rá, azokat meg is valósítják. Nagy terhet vállalnak át A megyeszékhelyen működő civil szervezetek igen aktívak, jó partnerei a városvezetésnek. A Nyírségi Civilházat üzemeltető Első Nyírségi Fejlesztési Társaság, amelynek jelenleg 230 civil szervezet a tagja, nagyban elősegíti a NEA-pályázatok sikereit, az önkormányzat emellett saját forrásból fedezett pályázatokat is kiír - világított rá dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere. Szalay-Bobrovniczky Vince civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár bemutatta a Civil kézikönyv „frissített”, második kiadását, majd szólt a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA), valamint a Magyar Falu Program Falusi Civil Alap pályázati tapasztalatairól. Ebben a megyében példásan magas a pályázati aktivitás, az idén szétosztott 7,7 milliárdos keret jövőre 9,3-ra, 2022-ben pedig 10,5 milliárd forintra nőhet. Az egyszerűsített pályázatokon elnyerhető összeg jövőre 300 ezer forintra nő, és emellett a 10 milliárdos keret mellett ott a Falusi Civil Alap 5 milliárdos fonása - adott betekintést a számok világába a helyettes államtitkár. KM Hasznos információkkal gazdagodtak a „civilek” fotó: pusztai Sándor