Kelet-magyarországi Extra, 1991 (2. évfolyam, 9-51. szám)

1991-02-28 / 9. szám

II. évfolyam 9. hét 1991. február 28. Három megyében az Extra Talán kevesen tudják, hogy laptársunk, az Észak-magyaror­szági Extra Nógrád, Heves és Bor­sod-Abaúj-Zemplén megyében jelenik meg 170 ezer példányban. Hasonló lap kialakítására törek­szünk mi is. Kelet-magyarországi lett a Debreceni Extra. E heti számunk már Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is olvasható. Jövő hé­ten már Jász-Nagykun-Szolnok megyében is ismerni fogják a Ke­let-magyarországi Extrát Egy ilyen nagy horderejű döntésnél - ami a lap példányszámának növe­lésével is jár- a térség piaci viszo­nyait vettük figyelembe. Azt, hogy jó néhány vállalat több me­gyére kiterjedő tevékenységet folytat, s egy-egy üzlet, bolt ha­tóköre sem szűnik meg a megye­határoknál. Az olv­asók természe­tes igénye, hogy az egyre élesebb árversenyben szélesebb körből szerezhessenek információkat. Magunk is meglepődve ta­pasztaltuk, hogy ugyanazon ter­mékeknél gyakran 20-30%-os, esetenként többezer forintos kü­lönbségek vannak. Amikor az embereknek min­den forintra figyelniük kell, elen­gedhetetlen, hogy informálódja­nak vásárlás előtt. Ehhez szeretnénk mi is hozzá­járulni, nem titkolva, hogy a Ke­let-magyarországi Extrának ke­mény versenyben kell helyt állnia. Aki kicsit is ismerős a lapkiadás területén, tudja, hogy monopoli­­zálódik a térség tömegkommuni­kációja, s jelentős - a nyomdai, papíripari áremelkedést jóval meghaladó mértékű- árrobbanás volt a hirdetési díjakban nem egy laptársunknál. Az Extra lapok tudatosan váll­alják mindenütt a hosszú távra szóló üzleti kapcsolatok kialakítá­sát, a nagy forgalom-kis haszon elvét, a legolcsóbb hirdetési díja­kat. Szerintünk most erre van szükség. Bízunk abban, hogy a hirdetők is észreveszik: nem az a fontos, hogy a legnagyobb l­apban hirdessenek. Fontosabb, hogy üzenetük eljusson az olvasóhoz, reklámjuk hatásos és ig­az legy­en. (Tr Alapozók: Festékek: Lakkok: Epoxi bevonatok: Ragasztók: Plasztikai Sebészeti Rendelő Interplasztika Kft. Orr-fül plasztika Ránctalanítás­­szemhéj, arc Zsírleszívás Mellnagyobbítás Hegek-daganatok Budapest,Vili. Baross u. 119/a. V.em.5. Rendelési idő: H-Sz-Cs 17-19 óraP sertés comb sertés rövid karaj sertés lapocka sertés hosszú karaj sertés tarja Várjuk kedves vásárlóinkat! Jó étvágyat! j­­ . FESSEN, MÁZOLJON AZ AKZON TVK RI TERMÉKEIVEL! 7 Hallgasson ránk, most vásároljon! Készüljön a nyárra! Főbb termékeink: KORALKYD, PLUMBIN RAPID, ALAPLAST, TISZAKORR DUBOL, ORKÁN, AKRODUR SZUPER zománcok, WALLEYD, TI­LATEX falfestékek MATRÓZ csónaklakk, GEMINI parkettalakk, TIVELIN bútorlakkok TIPOX termékcsalád MOZAIK termékcsalád Forgalmazzák: az Akzo-TVK Rt.­­ Marketing Igazgatósága Élelmiszer és Vegyiáru Nagykereskedelmi Vállalatok, Kiskereskedelmi egységek CÍMÜNK: Akzo-TVK Festékgyártó és Kereskedelmi Részvénytársaság Marketing Igazgatóság 3581 Tiszaújváros, (Leninváros) Pf. 135 Telefon: (49)22-222, 22-120 Telefax: (49)21 -676 Telex: 62 547 a Tócóvölgyben Micsurin u. 79. aluli a belső udvarban. rára 60 Ft-ért is kölcsönö/hol A DUNA és a VIDEA sikerfilmjeivel bővülő válas­tékunkkal várjuk / kedves ügyfeleinket. Megváltozott nyitvatartási minden nap 13-19 óráig. / V­ideólejáls­ó is kölcsönözhető. sír­­má. Rendkívüli , de^I^n árengedmény! A vállalat szakboltjában (Rákóczi u. 20-22. sz.) az alábbi árakon értékesít szalonnás és tőke sertéshúst félben: szalonnás sertéshús fejjel, lábbal, hájjal: 95 Ft/kg szalonna nélküli sertéshús fej, első láb, farok nélkül: 142 Ft/kg A húsrészek fogyasztói árai: 199 Ft/kg 199 Ft/kg 179 Ft/kg 169 Ft/kg 160 Ft/kg

Next