Kelet Népe, 1940 (6. évfolyam, 1-21. szám)
1940-03-01 / 5. szám
A megváltozott viszonyok következtében nem fejlődhettek még párhuzamosan sem a nemzetet képviselő és jelentő rétegek kultúrájával. Egyes darabjai — amennyiben megőrizték eredeti értelmüket s alakjukat — mint tiltott szertartások, titokban élték rejtett éjszakai életüket (mint ezt bizonyítja pl. az esküvői szertartás, melyet éjjel végeztek a fiatal pár házánál) míg egészen el nem haltak, vagy sokszor a titkosság s a tilos következményeképpen ősi tisztaságukat elveszítve, végletekbe fajultak. Más hagyományokat átvett az egyház is, mint pl a tűz-, víz-, búza-szentelést, de később megtagadta a részvételt az aratási ünnepélyen. A mai napig is használt aratási koszorú a baldachint, a középen csüngő, szalmából font házikó az oltáriszentséget jelképezi. A betlehemezés, melynek már semmi pogány vonatkozása nincs, mint egészen laikus (világi) népszokás maradt fenn, egészen napjainkban történt betiltásáig. Néhány — egészen kis számú — hagyomány, mint a „Regölés“ vagy a „Szent-Iváni ének“ az ősi jelentés feledésbe mentével töredékes formában mint az újesztendő s a szerelem éneke élnek napjainkig. A néplélek azonban nem elégedett meg a hagyományok őrzésével. Az életerő megnyilatkozási formát keres s a nép — míg életképes — művészi alkotásokban fejezi ki önmagát. Minthogy ez nem történhetett meg a dráma terén, új kifejezés-lehetőségeket keresett és talált. Mese, rege, monda, ének, tánc és balladákban nyilatkozott meg a nép, fejezte ki önmagát, élet- és világszemléletét, érzéseit, gondolatait, vágyait, ezeréves tapasztalatait, élményeit, faji, nemzeti sajátságait és értékeit. A népmesékben könnyen fellelhető a drámai elem, még könnyebben a balladában. (Folytatjuk.) KARINTHY FRIGYES Egy tündérvilágba akarom elvinni a hallgatót néhány percre. Abba a világba, mikor még nem voltak az életben problémák. Az egész világ élte a saját egyéni életét s nem jutott tudatunkba, hogy ez az élet valaminek a függvénye. Abban az illúzióban töltöttük el a földi éveket, hogy mi voltunk itt a földön, mi, az egyén s nekünk nem sikerült az élet, vagy magunk lehetünk büszkék arra, amit cselekedtünk. Igen, a tökéletes egyéni önzés világa volt az: tízmillió, tizenhat millió egyén élt a hazában, s mindannyian azt gondoltuk: élünk. Még az is milyen furcsa volt és kedves, hogy úgy hívtuk azt a világot: a század eleje. Néhány évvel előbb az volt a neve, hogy Fin de siécle s egész komolyan akkor még század végének éreztük: valami befejező, s valamit letaroló korszaknak. Micsoda fantasztikumok vannak az életben: jött egy szilveszter éjszaka s kezdődött a század eleje pezsgéssel, újsággal, reménnyel... Hé, micsoda irodalmi világba cseppentünk bele, mikor megjöttünk Mátészalkáról Budapestre. Most is elég furcsán hatott rám, hogy négy napot kellett a hófúvás miatt Mátészalkán töltenem — mikor Budapestre érkeztem, azt hittem világokat repültem át. De amint az első emberrel szóba állottam, azonnal kiderült, hogy nagy tévedés: ugyanott vagyok, ahol a hó betemetett, Mátészalkán. Akkor az egész valami más volt. Az ember Budapestre jött s másnap elment a New-York kávéházba s meg volt győződve, hogy élete megkoronáztatott. Ott tanyáztak az írófejedelmek, élükön Bródy Sándorral s a karzat kis asztalánál Osvát Ernővel s az Osvát asztalnál a gyermek Karinthy Frigyes, mint agyzseni mindenkit bámulatba ejtett filozófiai halandzsájával. Tündérvilág: egy-egy Karinthy-szójáték végigfutott a városon. S az írók elgondolkoztak rajta. A Karinthy-ötletek mindig mélyek voltak és inkább döbbenetet keltettek s csak azután kacagást. Harmincéves barátság kötött össze bennünket. Tisztázni kell az alapfogalmakat, mondta Frici s most a barátság szó tisztázott definíciója hiányzik, mert Neki nem volt ideje rá, hogy az Új Enciklopédiát megírja, ő akkor húsz éves volt, én tízzel öregebb s 1909-et írtunk. Ha rá gondolok, valami egészen bámulatos derű villózikfel körülötte, a homérosi derű. Mint a láng a ködben, fénykort teremtett maga körül a homályos fogalmak sűrű káoszában. Karinthy egész életében evvel a maga sugározta fénynyel járt s messziről látni lehetett, amerre ment s mindenki nevetett és ő lehajtott fővel, komoran ballagott s ha fejét felemelte s szembenézett, neki is nevetett a szeme s mindenki visszanevetett rá: minden megnyilatkozása odavilágított a tündérvilágra, amelyről nem tudtuk, hogy benne élünk. A vitatkozó ember. Soha három percig nem lehetett vele együtt lenni vita nélkül. Nem veszekedés, talán soha életében nem veszekedett senkivel: vita. Elméleti vita. Intellektuális analízise a fogalmaknak. Hogy az élet milyen síneken veszélyezteti az emberiség épségét, az derült ki minden vitájából. Megtámadta a formát s csak abban nyilatkozott meg, hogy nem tisztán a konstruktőr technikai vitája a vonalak és szerkezetek fölött, hogy egész váratlanul s szokatlanul akkora intenzitás robbant fel benne, ami már líra volt. Lírája az a hév volt, amely rakétaszerűen robbant, sortűzszerűen ropogott föl benne, tüzet s lángot produkált és a gondolatoknak szédítő iramát. Ez volt írói lényének nagy és komoly értelme, egyéni meggyőződésének védelme. A humor, ami másnál a gyávaság szerszámja, nála a felmutatásnak új formája volt. A Karinthy humora a világ minden más humorától abban különbözött, hogy szimbólikus mélységbe világított le. Beleszédült az ember, ha a Karinthy humorát átengedi magán: keserű bortól részegedik meg, aki issza. Ez a humor az analfabétákat is eléri s olyan síkra állítja a röghöz tapadtakat, ahol sejtelmük sincs, micsoda veszélyes magasságban lebegnek: kérdi a buta kis fiú a domb tetején: mama már fent vagyok? S a buta kis fiú, a publikum röhög a viccen, s Karinthy markába nevet: az emberi kultúra alapkérdése ez: fent vagyok már valahol? Így írtok ti: nem ott a vicc, hogy Karinthy oly bámulatosan tudja karrikirozni valamennyi írótársát. Stíluson át a jellemet. Jellemen át az értéket. Értéken át a világ fölösleges voltát, hanem ott, hogy valamint minden nőben benne lappang a minden nő, az angyaltól a démonig, az íróban ott van a minden író s Karinthy, ha akarja valóban, igazán és egymaga képes lenne megírni a világirodalom minden alkotását, aminek logikai akadálya nyilván nincs is, csak éppen fizikai: ki gondol arra, hogy ma újra megírja Homérost. Pláne, hogy már meg van egyszer írva. Ugye Frici. Mindenkiről lehet szabályszerű kerek életrajzot írni, emlékbeszéd formájában felsorolni az életeseményeket, a 17