Kelet-Nyugat, 1991 (2. évfolyam, 1-33. szám)
1991-01-04 / 1. szám
Jónapot Esztendő! Az összetartozásnak erőssége mutatkozott meg Jézus születésének ünnepén. Új karácsonyt ültünk! S az ünneplők között legszebb köntösébe öltözött a lélek azok részéről is, akik az elmúlt negyvenöt évben — szinte két generáció erejéig —a vallási hagyományainktól elszakadva nőttek fel. Amit úgy hittünk, hogy behozhatatlan értékvesztés, az immár behozhatónak mutatkozik. A hitnek mélyek a gyökerei! Annak a hitnek is, amely az igazság érvényesülését jövendöli. Láttunk és át is éltünk valamit ebből az igazságból. Ezelőtt egy évvel a felszabadultság kitörő eufóriájával lélegeztük be azt az új megmutatkozó csodát, ami kaput nyithat az egyéni és közösségi szabadságra, az önmegvalósításra, a szabad alkotói cselekvésre. Milyen hamar rá kellett döbbennünk: az ember nem megkapja, az ember kivívja a szabadságát! Az említett igazságnak érvényt kell szereznie azokkal szemben, akik a már korábban birtokolt kiváltságaikat féltik. Országunk tragédiája: a forradalom zászlaját lobogtatva a nemzeti megmentési frontból a régi nomenklatúra emberei s családtagjaik teremtettek újra hatalmat. Mi több, ezt a hatalmat a nép akkori jóhiszeműségére támaszkodva törvényes választással sikerült szentesíteniük. S közben megtörtént a felébredés! Most már többen vannak azok, akik látnak: a történelmi színpadról demagóg módjára szónokolnak a demokráciáról, miközben a függöny mögül — ugyanazon erők — pogromot szerveznek, sovinizmust szítanak, táplálják a szélsőséges nacionalista törekvéseket, vérükből vétetett fiataljaikat bunkózzák le, s meggyalázzák az igazi forradalmárok emlékét, lehetetlenné teszik a progresszív eszméket valló egyének s csoportosulások megnyilatkozásait... Tudnod kell, ÚJ ESZTENDŐ! Ezt éltük, és ezt éljük. A csalódás lassan beépült a tudatunkba. De ez nem egyenlő a lemondással. Ó, nem! Kezdeti, kivívott jogainkból megmaradt nekünk a szólásszabadság. A korlátokat újra felállító új hatalomnak — államelnöknek, kormánynak — még nem sikerült visszavonnia a SZÓLÁS SZABADSÁGÁT. S ezzel a hithű, progresszív sajtó — amelyhez tartozónak magunkat érezzük — élni tud! Az is igaz, hogy az elhivatottsággal vállalt újságírásnak, lapkiadásnak az esélyeit épp kisugárzásában, terjesztésében rontják a „függöny mögötti“ erők. Nemcsak úgy érezzük, de lassan úgy is van: a szerkesztés felelőssége eltörpül a terjesztési gondok mellett. Ma már nem elég jó lapot szerkeszteni. Ez önmagában nem elég! A jó lapot is meg lehet buktatni, csődbe lehet juttatni, ha nem terjesztik. ESZTENDŐ, te új, ugye, megtartó erő lehet számunkra, továbbra is az összetartás, hogy magunk mögött tudhassuk az olvasókat?! Ami a hithűséget, a pontos és reális tájékoztatást illeti, mi maradunk a régiek. FÁBIÁN IMRE DEBRECENI TALÁLKOZÁSOK George Cushing professzorral a londoni egyetem tanárával Az Irodalmi Napok idején hol itt, hol ott bukkant fel egy disztingvált angol úr, aki igen szabatos, ízes magyarsággal vett részt a vitákban, bezélgetésekben és számos tanújelét adta rendkívüli tájékozottságának a magyar kultúra különböző területein. — Professzor úr, hol tanult meg ilyen jól magyarul? — Főleg az Eötvös kollégiumban, a háború után, amikor ösztöndíjasként voltam ott. — És hogyan jutott ön Pestre? — Klasszika filológus voltam Cambridgeben, amikor ott végeztem, akkor hirdettek meg egy magyar ösztöndíjat a továbbtanulásra. Ígyhát Cambridgeből egyenesen Pestre kerültem, ott kezdtem magyarul tanulni és angolul tanítani is. — Kik voltak a tanárai, kik voltak az évfolyamtársai? — Tanáraim közül Horváth János, Kereszttúri Dezső és Zsirai, a finnugor nyelvész volt a kedvencem, kollégáim közül nagy szeretettel emlékezem Miklós Palira, Nagy G. Bélára, Czine Mihályra, Ruttkay Kálmánra. — Miután befejezte a tanulmányait, visszatért Angliába? — Visszamentem, és a Londoni Egyetem Magyar Tanszékén dolgoztam, később én lettem a tanszék vezető tanára. Magyar nyelvtudósomat másutt is gyümölcsöztettem. Fordítottam is, persze. Először a Puszták népét Illyés Gyulától, aztán Adyt, Móriczot, Gádonyit, Kaffka Margitot. Főleg prózával foglalkoztam. — Kapcsolata rendszeres maradt Magyarországgal, a magyar kultúrával — nem, ötvenhatig, sőt, hatvankettőig nem térhettem vissza. Ha jól számolom, az tizenhárom év megszakítást jelent, hiszen negyvenkilencben kezdtem Londonban tanítani. Azóta sokszor visszatértem, Erdélyben is jártam a hatvanas években, Kolozsvárt, Marosvásárhelyt, Brassóban, Déván — Kit kedvel leginkább a magyar írók közül? — A legjobb magyar regény az Iskola a határon, Öltük Géza műve. Versek között nehezebb válogatni, a régiek közül nagyon szeretem Balassit, Zrínyit, Vörösmartyt különösen, Petőfit, Adyt, a modernek közül Weöres Sándort, Pilinszky Jánost. Nagy az érdeklődés mostanában Magyarország és Erdély iránt. Londoni szemináriumomra húszan-huszonöten járnak rendszeresen Tisztelettel ápoljuk, kutatjuk a középkor óta egyetemeinken tanult magyar diákok nyomait. Az Oxford University Press egyik betűtípusa Misztófalusi Kiss Miklós nevét őrzi a mai napig • • ■ A Bertha Csilla — Donald Morse tanárházaspárral Csilla az egri tanárképző főiskola adjunktusa, Donald a debreceni egyetem vendégprofesszora, mindketten angol irodalmat tanítanak, hol Magyarországon, hol az Egyesült Államokban. Régi barátaimmal az Irodalmi Napok első rendezvényén botlottunk egymásba. — Az angol, pontosabban az ír irodalom szeretete mellett, úgy tudom, egy újabb szád is összeköt benneteket? — Igen, a magyar és azon belül az erdélyi irodalom közös felfedezése és számunkra legfontosabb értékeinek angol nyelvű tolmácsolása és terjesztése az amerikai egyetemeken. Több éves tervet dolgoztunk ki, ha találunk rá egyetemi kiadót, szerte megjelentetjük Lászlóffy Csaba Az eretnek című drámáját, Sütő András Szuzai menyegzőjét, Székely János Caliguláját. Szándékunkban áll egy versantológiát kiadni, mely tizenöt mai, köztük öt-hat erdélyi költő műveit tartalmazná, tervbe vettük egy önálló Kányádi kötet kiadását, egyfelvonásosokat fordítunk, s végül egy esszéválogatást szeretnénk angol nyelvre ültetni — Mi valósult meg eddigi elképzeléseitekből? — Lászlóffy Csaba drámáját. Az eretneket nemcsak lefordítottuk, hanem Donald a michigani Oakland University modern dráma kurzusán tananyagként is felhasználta. Esztétikai erényei mellett «azért választottuk ezt a művet, mert igen pregnánsan mutatja be a totalitárius rendszer működését, a diktatúra, a teljes kiszolgáltatottság következményeit. Ez érdekelheti a mi ottani diákjainkat is, bár Amerikának egészen más az értékrendje, de megismerve egy rendőrállam szörnyűségeit jobban fogják értékelni saját szabadságukat. — Egyéb közeli terveitek? — Fordításainkat folyóiratokban is megpróbáljuk elhelyezni. Amerikában igen magas szinten van az egyetemi színjátszás. Egy floridai egyetem tanszéke „majdnem“ elfogadta a Lászlóffy dráma fordításunkat bemutatásra, egyetlen riválisa akadt, egy Vaclav Havel mű, s az aktualitásokat figyelembe véve, végül az utóbbi mellett döntöttek . .. Mostanában tárgyaltunk egy londoni színházzal, a Theátre de Complicité-val, akik érdeklődtek a darab iránt. Persze, nem könnyű dolog kiadót, folyóiratot, színházat találni a magyar irodalom angol nyelvű terjesztésére, népszerűsítésére, de minden reményünk megvan rá, hogy munkánkat előtéb utófotó siker koronázza. Lejegyezte: SZILÁGYI ALADÁR * .1