Kelet-Nyugat, 1992 (3. évfolyam, 2. szám)
1992-08-27 / 2. szám
2 KELET-NYUGAT - Nagyváradon megjelenő irodalmi-művészeti-közéleti lap. Szerkesztőség: Nagyvárad, Stadionului utca 25. szám, valamint Iza utca 27. szám, B lépcsőház 23. lakrész. Tel: 15-02-13. Kiadja a NOVOS Kereskedelmi Turisztikai és Kiadóvállalat, vezérigazgató: Péter László, a kiadói részleg igazgatója: Koszta István - Csíkszereda, Körösi Csoma Sándor utca 7. szám. Munkatársak: Fábián Imre (főszerkesztő), Fábián Sándor,Gittai István, Indig Ottó, Mihálka Zoltán, Mohácsi Eszter, Szilágyi Aladár (főszerkesztő-helyettes). Grafikai szerkesztő: Ujvárossy László. Készült a nagyváradi LITERATUS Kft. számítógéprendszerén, szedés Máté Zsófia, korrektor Mihálka Magdolna, tördelő szerkesztő Fischer György. Nyomdai előállítás a Csíkszeredai NOVOTYP Nyomdában. Redacţia Kelet-Nyugat, Oradea, str. Stadionului nr. 25 • Fábián Sándor Gömbvillám-kelepce Az első gömbvillámomat tömbházban, a huzatos ötödik emeleten fogtam be. Véletlen történt: az iszonyatos erejű szél sodorhatta az erkély védettebb sarkába , amikor éppen kiléptem, hogy egy rafiazsákba szedjem a szárítani tett mentaleveleket. Kékes villogású, narancs nagyságú alakzat volt, amely finom ide-oda rezgéssel megállapodott egy homokkal félig telt műanyagzsák és egy üres, száraz műanyagbödön között. Elszörnyedve néztem, s féltem visszamenni a szobámba, hátha a nyíló ajtón beszökik. Terelgetni kezdtem a raftazsákkal, hadd sodródjon tovább... Kilengett... aztán hirtelen megnyúlt, s higanygyorsan belezottyant a bödönbe. Csodálkozásomra nem olvasztotta szét a fehér, áttetsző falú edényt, hanem - visszanyerve gömbformáját - megállapodott a belső tér közepén. Kéksugaras kontúrja igen jól kivehető volt. Ekkor mertem csak bemenni, gumikesztyűt húztam, majd visszaóvakodtam az erkélyre, s az enyhén langyos tapintású edényre rácsavartam egy száraz kupakot. - Van egy kék gömbvillámom! - telefonáltam néhány barátomnak, de azok csak nevettek. - Egy ötliteres műanyagbödönbe szorult! - Nem vörösbor volt abban a bödönben azelőtt? Megittad, s most a képzeleted villódzik kéken! - Nézzétek meg! - mondtam sértődötten. Néhányan eljöttek, s kópésan a vádjamra ütöttek: - Kék villanyburára dolgoztattad rá a bödönt, hiszen a műanyaggyárban otthon vagy! Minket nem versz át! Egyébként tényleg kitűnő hangulatlámpa! A továbbiakban csak magamban tanakodtam a dolgon. Végül is rájöttem, hogy a jelenség pofonegyszerű: a nejlonzsák és a nejlonbödön statikus elektromossága (az a bizonyos benzin-felgyújtó) "fogta be" a gömbvillámot. Az már csak szerencsés véletlen volt, hogy a robbanékony gömb simán ötliteres "börtönébe" csússzam... Azóta magánházba költöztem, s a huzatos padláson összeeszkábáltam saját gömbvillám-kerepcémet. Nem írom le újításaimat (esetleg majd egy tudományos közlönyben) , a lényeg az, hogy ebben a pillanatban már tizenegy gömbvillám birtokában vagyok. Időközben rájöttem nagyteljesítményű ózontermelési képességükre. Elég, ha egyet közülük rácsos műanyag edényben tartok (a nyílásnagyságok az én titkom!), s az egész padlástér tele ózonnal, magashegyi levegővel! Rövidítsek: van tizenegy darab "elektrobombám", amit akár közönséges parittyarendszerrel is bármilyen célpontba eljuttathatok. Ám én, amíg békesség van, másként értékelem a helyzetet: birtokolok egy sor ózontermelő "kisgépet”, tizenegy barátságos fényű terápiás lámpát. Mennyterápiára hivatottakat az ózonszakadás befoltozására. Csak azt az ózonlyukat sikerülne bemérnem! • Mohácsi Eszter Fújja a szél, lengeti Tudom, nem kell nagy bölcsesség ahhoz, hogy az ember naponta többször is rádöbbenjen, az élet nem más, mint kegyetlen akadályfutás, gátugrás. És sportszerűtlenül a te lécedet mások verik le, de a mínuszokat te kapod. Azt azonban nem tudom, hogy bizonyos esetekben a gátló tényezőket mily módon lehet kiiktatni? Ha például a vendéglőben az asztaltársaddal folytatott beszélgetés közben zavar a virágváza, egész egyszerűen arrébb teszed. Legfeljebb a másik leveri a könyökével. S megindul a láncreakció. Egyik gátló tényező megszűntével helyébe lép a következő, jelen esetben talán a pincér, ami kellemetlenebb, mert a virágváza hallgat, de a pincér egyre csak mondja a magáét, és te hallgatsz, s lekonyulsz ő, igen... Előbb-utóbb ezt is túléli az ember. De mit lehet tenni a piros nyakkendővel? Az egyik iskola udvarán tiszafa áll. Lehet annak már két éve, hogy az ágán fennakadt egy pionírnyakkendő. Azóta is ott van. Túlélt már telet, nyarat, fagyot, kánikulát, szélvihart. Semmiféle időjárás nem tudja onnan arrébb billenteni. Eltávolítása komoly erőfeszítést venne igénybe, s egy létrát. De egyik sincs. A pionírnyakkendőt már két éve figyelik. Szemtanúk mesélik, hogy egyszer már-már úgy volt, hogy leesik, de akkor hirtelen, mintha megrendelésre történt volna, oly módon lengette meg a szél, hogy az még jobban az ágba kapaszkodott. A szemlélődök megtévesztésére néha tesz ugyan ötven fokos fordulatot, de gyorsan visszalebben, nehogy hiú reményeket tápláljon valaki. Fújja a szél, lengeti... Úgy döntött, marad. Kegyetlen és cinikus játék, mert félő, hogy azt igyekszik ellengetni előtted (milyen ördögi replika!), hogy’ te vagy saját magad számára a gátló tényező, iktasd ki magad mihamarabb... Az önmagunkkal való szembenézéshez bizony nagyobb bátorságra van szükség, mint bármilyen veszedelem idején. Ha ennek a szembenézésnek kollektív vonzatai is vannak, ha egy népnek kell önmagával szembesülnie, akkor ennek véghezviteléhez még nagyobb bátorság szükségeltetik. Azoknak a bátor férfiaknak, akik mindezt felvállalják, vállalniuk kell az esetleges nemzetárulóvá nyilváníttatás ódiumát is. S ha az önrevíziónak történelmi dimenziói is vannak, akkor végképp kockázatos ennek a fájdalmas műveletsornak a véghezvitele. Az elmúlt évtizedek során a kommunista felszín alatt íródott szélsőségesen nacionalista román történetírás mindinkább vesztett tudományosságából, és mindinkább a mítoszteremtés eszköze lett. A történészek - itt főleg Ştefan Pascu, Ilie Ceauşescu, Constantin Olteanu és a köreikbe tartozó históriagyártókra gondolok - elsősorban nem tudományos, hanem ideológiai feladatköröket láttak el. Nem kutatták a múltat, hanem újra meg újra átgyúrták a felsőbb pártutasítások szellemében. A jelenlegi óhajok, elképzelések visszavetítése, az adatok, események, történések manipulálása, hibás következtetések és általánosítások, tendenciózus elhagyások és adatválogatások révén, az információk cenzúrázása, azelőtt kánonná emelt tudományos dolgozatok tekintélyére való hivatkozás segítségével igyekeztek történelmet gyártani. Nagy, öszszefoglaló munkákban nem átallották munkatársaik dolgozatait - azok megkérdezése és beleegyezése nélkül - "kiigazítani", átszövegezni, meghamisítani, hogy az egyedül igaznak kikiáltott "egységes koncepció" érvényesülhessen. Történész körökben valóságos szellemi cenzúra uralkodott. A tisztességes kutatók marginalizálódtak, és szabad teret nyertek a dilettánsok, a csörtetők és a megalkuvók, akik teljességgel beilleszkedtek a napi politikához kötődő álhistorikus szemléletbe. A mítoszgyártás révén példának említsük meg a lehetőleg minél korábbra kitolt "román államiság" fantomképét - a nagy tömegekben kialakult egy olyan hamis történelmi tudat, mely egyáltalán nem szolgálta a román nép valóságos érdekeit, sőt, egyfajta nárcisztikus szemléletet alakított ki, mely önismeret helyett önimádathoz vezetett. Valójában a románság így vált sebezhetővé, hiszen önnön történelmének nem ismerete megfosztotta azoktól a védőoltásoktól, melyek válságos helyzetekben önmérsékletet, higgadtságot, realitásérzéket biztosítanak. Az imigyen elhódított nép persze könynyebben manipulálható, tehát "legfelsőbb" érdek volt a históriatorzítás. Ezért szükséges most azoknak a bátor és igaz férfiaknak a színrelépése, akik elvégzik az önrevízió eme fájdalmas, de egyedül gyógyító műveletét. # Szilágyi Aladár Lesznek bátor férfiak • A 111. évfolyam, 2. szám