Keleti Ujság, 1921. június (4. évfolyam, 113-119. szám)
1921-06-04 / 113. szám
Szombat, 1921 június 4. az ország déli részén, hogy a bagdadi vasút teljesen a törökök kezében maradjon , kívánják végül a kemálisták, hogy Franciaország támogassa követeléseiket szövetségeseinél. A francia kormány ezeket a követeléseket elfogadhatatlanoknak jelentette ki. Ezzel a franciatörök kiegyezés reménye egyelőre meghiúsult. Mozgalom a francia hadseregben Szakértőbizottság megy Sziléziába — Elismerés a német kancellárnak — A lengyelek nem vonulnak vissza (Kolozsvár, június 3. Saját tud.) Az angol kormány megkapta Franciaország válaszét azokra a javaslatokra, melyeket a sziléziai kérdés tárgyában tett. A francia kormány Anglia javaslatait elfogadja. Ezen javaslatok értelmében rövid idő alatt megalakítanak egy szakértőbizottságot, amely már néhány nap múlva Sziléziába utazik, hogy ott a helyszínen tanulmányozza a németek és a lengyelek közötti konfliktus részleteit. A nagyhatalmak azután ennek a bizottságnak a jelentései alapján fognak intézkedni. Elfogadja a francia jegyzék azt a javaslatot, hogy a szövetségesek a bizottság elutazása előtt Parisban vagy Londonban értekezletet tartsanak e közös tennivalók megbeszélésére. Hangsúlyozza a jegyzék, hogy a szövetségközi bizottság megtépázott tekintélyét Felsősziléziában ismét helyre kell állítani. Mintha nem a Franciaország által minden módon támogatott lengyelek vették volna semmibe a szövetségközi bizottság auktoritását! A lengyelek az ügy békés rendezésére még mindig nem mutatnak hajlandóságot. Doliva ezredes, a lengyel felkelőcsapatok parancsnoka kijelentette, hogy a lengyel csapatok visszavonulnak, de csak akkor, ha már a német csapatokat kivonták Felsősziléziából. Vagyis előbb bocsássák a tartományt az ő kényükre-kedvükre, akkor majd ők is kivonulnak. Nagyon valószínű, hogy a németek ezt nem hiszik el. Egy lengyel távirat azzal is vádolja Hofer tábornokot, hogy a lakossághoz intézett proklamációjában kijelentette, hogy a visszavonulás ellenkezik a katonai becsülettel és hogy minden igyekezetével azon lesz, hogy Felsősziléziában a rendet helyreállítsa. Vagyis Sziléziában úgy áll a helyzet, hogy mindkét fél hajlandó volna visszavonulni, de mindegyik azt akarja, hogy előbb kezdje el a másik. A kormányválság Lengyelországban még Géczi Barnabás*, mély hajladozások, sürü krákogások után, széthúzott vigyorgó szájszélekkel sebes szókkal kiböki végre: — Nemes és vitézlő nagy jó uram, fordítsd el haragodat a te szegény alázatos szolgádról. Vedd észbe, hogy igaz járatban fordulok ime hozzád. Kérdésedre megfelelek: ,J£eresek egy asszonyt és a két fülét.“ Dörgő kacaj fakadt fel Barnabás ur ajkáról s miközben sötét szemeiben a megértés sugarai villogtak, keményen rávert széles tenyerével a csizmadia vállára. — Helyesen van atyamester uram! Megkapod amit keresel. Legyen a tied Aaszonyfalva és a két Fülefalva! — Iródiákok, hozzátok a pergamentet és hegyezzétek meg a tollakat, írjátok meg ékesen ajándéklevelemet! Nemes Kolozsvár városának sok ésszel megáldott és nagytapasztalatu főbírája vola ebben az időben. Jövőbelátó, furfangos eszével kiokumiálta, hogy a gyermektelen atyamester örök időkre megundorodott a házasélet gyönyörűségeitől s egyszer, idők múltán végeszeked életének fonala is! Mi legyen pedig akkor a három, gazdag dézmákat izzadó faluval? Gondolatét tetté érlelte főbíró uram díszes öltönyökben, a szenátorok élén illő komolysággal vonult Bodor atyamester uram házához s ékes dikció közepette felajánlotta neki a nemes város szenátorságát, mindazonáltal ama kikötéssel, hogy halála után, amit Isten ő szent felsége minél messzebb távoztasson, testamentumában a három falut Kolozsvár városának hagyományozza. Ekként került Asszonyfalva s a két Fülefalva 3 van immár ma is nemes Kolozsvár város birtokában, mindig tart. Vitos miniszterelnök korményalakitó törekvései mindezideig hajótörést szenvedtek azon, hogy senki sem akarja a külügyi tárcát vállalni. Sapieha herceg örökségét átvenni nem is könnyű feladat. Lengyelország összes szomszédai közül még csak Romániával nem veszett össze. Azonkívül néhány nappal ezelőtt keveredett konfliktusba Olaszország Pilz államtitkár egy beszéde miatt. Pilz be is adta lemondását, a végén azonban mégis Sapieba ment és Pilz maradt. A német kormány helyzete megszilárdult. Berlini politikai körökben nagy fontosságot tulajdonítanak Wirth dr. kancellár szerdai beszédének, melyet a Reichstagban mondott el. Wirth kijelentette, hogy a parlament elé új adójavaslatokat fog terjeszteni, melyekből a kártérítési összeg egy része fedezhető lesz. Wirth kancellár egyúttal bejelentette, hogy a külügyi tárcát ideiglenesen senkivel sem tölti be. A pénzügyi tárcát maga Wirth fogja vezetni. Politikai körökben nagy várakozással tekintenek Wirth második beszéde elé. A kancellár a birodalmi gyűlés mai ülésén ki fogja fejteni a kormány programmját, bejelentve, hogy a kormány mely adókat tartja szükségesnek, hogy az ultimátum feltételeit teljesíthesse. Számottevő politikai személyiségek Felsősziléziára vonatkozólag egy határozati javaslatot nyújtottak át Wirth dr. kancellárnak, melyben követelik, hogy a német kormány az oppelni szövetségközi bizottsághoz egy olyan követet küldjön ki, aki ki tudná eszközölni a német nép kívánságainak teljesítését. Wirth kancellár kijelentette, hogy minden intézkedést meg fog tenni, hogy Korfantit Felsősziléziából eltávolítsa. A jóvátételi bizottság mai ülésén tudomásul vette, hogy Németország a hét folyamán egymilliárd aranymárkát adott át a szövetségeseknek. A bizottság köszönetét fejezte ki Wirth kancellárnak lojális magatartásáért. Azután a haditeherbizottság képviselőit fogadta. Holnap megállapítják azoknak a kereskedelmi hajóknak az értékét, amelyeket Németország a versaillesi szerződés értelmében átadott a szövetségeseknek. Ezeknek értékét a kártérítési összegből le fogják vonni. Kahl bajor miniszterelnök ismét kijelentette, hogy a bajor népőrségek feloszlatása ügyében a birodalmi kormánnyal egyetértésben fog eljárni. Úgy látszik, hogy a bajor kormány tényleg nem fog ebben az ügyben további nehézségeket okozni. Hogy a francia kormány militarista politikája hová vezet, arra jellemző az a mozgalom, amely a hadseregben megindult. A legfiatalabb korosztály elégületlensége váratlanul forradalmi mozgalomban tört ki. A 19-es korosztályt idő előtt hívták be, hogy a Ruhr-vidék megszállását velük végeztessék. A háborús vállalkozásokkal torkig telt nép azonban elkeseredetten vonult be s a fegyelmet az újoncok között alig lehetett fenntartani. Amikor aztán az újoncoknak Németországba kellett indulniok, az elkeseredés heves tüntetésekben tört ki. A tények a következők: Vannesban a 35-ik tüzérezred hatszáz embere a „Le a háborúval !“ kiáltásokkal szállt vonatra s mikor a banda a Marseillaiset kezdte játszani, az internacionálé éneklésével felelt. Az internacionálét énekelték az útra induló katonák Saint-Diében, Créteilben, Langresban, a Ricébre erődben. Vörös zászlókat tűztek ki vonatjukra egész ezredek, mint a 14-ik dragonyosezred kétezer embere, Saintesben ezerötszáz tüzér stb. A nantesi kaszárnyában a katonák összetörték a bútorzatot s megfutamították a lázadás elnyomására érkezett tábornokot. Orleansban az állomáson a katonák földre dobták sisakjaikat és fegyvereiket és a háborút abcugolták. Ezek a tények napról-napra megismétlődnek és a tisztek mindaddig nem mernek ellenük fellépni, míg rendeltetési helyükre meg nem érkeznek. Ott, Németországban, más korosztálybeli katonák veszik közre az újonnan érkezőket s megkezdődnek a büntetések. A fegyelem azonban a legszigorúbb büntetésekkel is alig tartható fenn. Csalódna az, aki azt hinné, hogy ezek a fiatal katonák mind kommunisták. Sőt valószínűleg nagyon kicsi részük az. De ily módon adnak kifejezést elégületlenségüknek és a nép akaratának, amely mindenütt békét akar. Jellemző azonban, hogy hová vezet a francia háborús politika. Nemcsak Európa nem tud emiatt lélegzethez jutni, hanem Franciaország is belső romlásba indul miatta. A kommunisták eddig Franciaországban mindig teljes vereséget szenvedtek. A reakció őrült politikája azonban egyre újabb alkalmat nyújt nekik. Már a francia hadseregben benne vannak a bomlás mikrobái s csak a legkörültekintőbb politikával tüntethetők el. 3 oldal ■ser-' » miiwj—irwnrcm« Levél a névtelen cikkírónak (Szerény válasz az „Ellenzék“ juntus 2-iki számának „A kalotaszegi pártalakitás" című cikkére.) Kedves Anonymus Uram! Nem hozzád irom levelemet, ki jónehány száz esztendőkkel ennekelőtte ama Belae regis notarius-sa voltál és többek között krónikádban megírtad, miképpen jöttének Erdőelvébe be a mi régen porladó eleink. Nem hozzád, aki ma bizonyára aggódó lélekkel nézed a csillagos egekből ama honfoglalók késői utódainak keserű tusakodásait; aggódó lélekkel, de nyugodt lelkiismerettel, mert Te megtetted a Te kötelességedet akkoron becsülettel. De Önhöz írok levelet, aki csak névtelenségben rokona ama Anonymusnak. Sőt talán még abban sem. Ön cikket irt. Bizonyára többször irt már cikket és mindig az „Ellenzékiben, ezért nem olvastam azokat. Én tudniillik az „Ellenzék“-et nem szoktam olvasni, csak nagyon ritkán, véletlenül, mint éppen most is. Mert bizonyáravéletlenül küldötte el ezt a számot nekem valami jó barátom, aki figyelmessé lett az Ön cikkére és én ezen az utón köszönöm meg jó barátom kedves figyelmét. Azért ezen az utón, mert ő is egy Anonymus. Éppen, mint Ön. Nem tudom miért, mostanában sok az Anonymus Transsylvániában. Több, mint régen volt, amikor az emberek, ha valamit írtak, rendesen aláírták a nevüket. Nem szégyelték aláírni a nevüket, sem a vezeték-, sem a keresztnevüket. Régen így volt ez! Említett cikkében Ön, kedves Anonymus Uram, hadakozik velünk, gyanúsít minket, korhol minket, rendreutasít és kitanít minket. Fedig mi arra az Írásra, ami Önhöz is eljutott, aláírtuk a nevünket, nem úgy, mint Ön az Ön Írása alá. Pedig mi csakegy meghívót írtunk alá, egy szerény meghívót, mely nem is Önnek szólott és nem is az „Ellenzékinek, mégis aláírtuk” azt. Ön pedig az Írást, melyet hozzánk intézett, de mindenesetre hozzánk is „özemberekhez“, nem írta alá. Ez az eljárása nem éppen udvarias, sőt nem is illendő. Mert igaz, hogy mi csak szerény falusi emberek vagyunk, de az illem, az is valami, még ha velünk szembe is kellene, azt gyakorolni. Mi itt az utóbbi időbe megszoktuk, — lehet, hogy ez nem jó szokás — de megszoktuk, hogy mikor egymásnak mondani akarunk valamit, előbb bemutatkozunk. Megmondjuk a nevünket. No de mi azért nem vagyunk olyan érzékenyek. Megvastagodott a bőrünk, mert sokat perzselt a nap és veri az eső és fújja a szél. Mert kérem szívesen, mi dolgozunk itt, szántunk, vetünk, kapálunk, kaszálunk és egyebet is dolgozunk. Néha szóbaállunk a néppel, a többi dolgozóval, beszélünk vele erről is, arról is. Mert hogy ők sem olvassák az „Ellenzékkel, hát nem tudják, mit gondoljanak a világ folyásáról. De most ráfordítom a szót arra, amire lehet, hogy Ön nem kiváncsi már, miután cikkében mindent igen jól elintézettnek tart. Mégis arra fordítom rá a szót és sorba veszem a panaszokat. 1. „Pártot alakítanak. Népgyűlésre hívják Kalotaszeg népét. Sőt pártprogrammot is adnak és az a céljuk, hogy képviselőjüket az ország házába küldjék“. Ilyenformán kezdi Ön és vastag betűkkel tűzi ki Ön a mi célunkat: képviselői küldeni akarnak. Igaza van Önnek! Igenis, azt akarjuk. Sőt el akarjuk küldeni képviselőinket a községházába, vármegyeházára és városházára is. Igenis, ott akarunk lenni mindenütt, ahol minket számarányunk, kultúránk, erőnk, tehetségünk és főképpen törvényben biztosított jogaink szerint hely illet. Sőt, — horribile dictu — el akarjuk küldeni képviselőinket a „Magyar Szövetség“ alakuló közgyűlésére is, kinyilvánítandó azt, hogy a politikai pártszervezetben tömörült kalotaszegi magyarság a „Magyar Szövetség" tagozata kiván lenni, hogy programmját csupán keretnek tekinti, melyet az erdélyi magyarság min® den tömörülését magában egyesíteni hivatott „Magyar Szövetségiben való együttes tanácskozzások alapján akar kitölteni azzal a tartalommal, mely Erdély összes dolgozó magyarságának programmja lehessen. Egyelőre ezt akarjuk! 2. Nehogy feleslegesen ez a kérdés is hoszszas sajtóvitára adjon alkalmat, itt jegyzem meg, hogy dr. Jankó Jánosnak „Kalotaszeg Magyar Népe“ című néprajzi tanulmánya (Bp. 1892. Atheneum) Kalotaszeg magyar lakosságának számát húsz esztendővel ezelőtt a hivatalos statisztikai adatok napján 2995-ben állapítja meg. Eszerint mertük szerényen felhívásunkban „harmincezernyi“-nek becsülni népünket. 3. Igazság az is, hogy Kalotaszeg népe még nem foglalt állást és ezidőszerint ránk