Keleti Ujság, 1928. szeptember (11. évfolyam, 198-222. szám)
1928-09-02 / 199. szám
2 OLDAL A nőiességé a jövő írta: Jacques Worth Hogyan változik a divat és miért változik egyáltalában ? Ezt a kérdést gyakran teszik fel nekem. Nehezen tudok rá felelni. Hiszen a divat nem is változik nagyon gyorsan, szezonról szezonra. Nem fordul elő az, hogy a nők az egyik szezonban még hoszszú, földet seprő szoknyát hordanak, a másik szezonban olyan rövdet, hogy kilátszik a térdük. A divat lassan fejlődik. Természetesen, az apróbb nüanszok szezonról szezonra változnak, de a lényeges dolgokban lassú evolúcióval állunk szemben, ami összefügg az erkölcsök, a szokások pszichológiai változásaival. Az új életformák, a sport elterjedése, az autó, a repülőgép, a feminizmus új eszméi és sok más hasonló új dolog hozza meg a változást a női öltözködésben. Minden nagy háború után megrendülnek a régi állapotok, meglazulnak az erkölcsi viszonyok. A nők ruhája hiányosabbá vagy átlátszóbbá válik. Itt van például Franciaországban az első császárság kora. Az akkori hölgyek ruhái igazán nem adtak sok munkát a férfiak képzelőtehetségének. A szoknyák akkor hosszúak, keskenyek és gyakran teljesen átlátszóak voltak. A csípővonal mesterségesen magas volt, a dekoltázs pedig igen mély. Végeredményben ugyanez történt a mostani világháború után is. A szoknyákrövidek és vékonyak lettek. A nők egymásután vetették el azokat a ruhafajtákat,amelyeket csaknem egy évszázadon át viseltek. A stílus nagyon egyszerű lett és bizonyos fokig nagyon férfias. Éveken át ragaszkodtak a nők ehez a férfias divathoz, egy drabból álló ruhát viseltek, egyenes hosszú kabáttal az uccára. A világháború után befejeződött a nők emancipálódási folyamata. A nők szabadabbá váltak, mint amilyenek valaha is voltak és ezt megmutatták a ruházkodásukban is. Ma ismét reakció észlelhető és a tendencia megint a nőiesség. Ma már a szoknyák is diszkrétebbek és bővebbek és az egyenes vonalak egyhangúságát ráncok és diszitések törik meg. A nők már kezdenek beleunni a férfiimaskarába. Természetesen soha sem fogunk visszatérni a földig érő sleppekhez, épúgy, amint annak a kornak a feminin gyöngesége is örökre meghalt. De azért szemmel láthatóan növekednek a szoknyák, a selymek és szatének finomabb mintázata is nőiesebb színt ad a ruháknak. A nagy szabászok ma már mind ilyen ruhákat készítenek és az előkelő hölgyek ilyeneket viselnek. Azután van még egy fontos pszichológiai tényező. A nagy uralkodók korában az udvar mindig erősen befolyásolta a divat fejlődését. Bizonyos uniformizálódás volt észlelhető az öltözködés terén. Szigorú volt az etikett. Ha valaki Mindszentek előtt bundát vett fel, vagy húsvét vasárnap előtt levetette a bundáját, kegyvesztett lett az udvarnál. Ha a király megdicsérte az egyik hölgy hajában díszlő rózsát, másnap már mindenki rózsát viselt a hajában. Néha pedig a praktikus szükségletek irányították a divatot. Nagyapám sokat beszélt nekem egy bizonyos Mademoiselle Fghtangesről, aki egy vadászat alkalmával elvesztette a kalapját. Ekkor a fűzőjéből kivett egy szalagot és azt kötötte hajába. Mikor a király így megpillantotta megjegyezte: — Milyen bájos ötlet! Másnap már az udvarnál lévő összes hölgyek a la Fontanges-fejdíszt viseltek. Ma az ilyen ötletek inkább a tervezők agyában születnek meg. A ruhatervezőnek rajta kell tartani a kezét az élet lüktető pulzusán. Tudnia kell, hogy a nők mivel töltik idejüket, mik a szükségleteik és le kell találnia olyasvalamit, ami szükséges és megkedveltesse magát vele. A divattervező mindig csak a munkájára gondol. Ha a városon kívül van, néha a naplemente ad neki egy ötletet, hogy milyen színkombinációkat valósítson meg. Nagyapám, aki cégünk megalapítója volt, látott egyszer egy asszonyt, aki a folyó partja mosott. Szoknyáját magasra feltürte. Nagyapám ekkor hazament és olyan szoknyát tervezett, amelyek hasonlítanak ehez a feltürthöz. Éveken át ez volt azután a divat. A divattervező legújabb ötleteit mindig a közönség elé viszi és a közönség vagy elfogadja őket vagy nem. De ha a divattervező ügyes, akko már előre olyat csinál, amelyről tudja, hogy a köönség szívesen fogja fogadni. Most tíz évvel a há°ru után — mint már mondottam — reakció állott be a női divat fejlődése terén. A nők továbbra is sabadok és függetlenek lesznek, de nem öltözködni többé férfiasan. A sporthoz a jövőben is sporruhát fognak viselni, de a városban, az utcára mégem lehet sportruhát felvenni. A legközelebbi divatja: egyszerű szabású ruhák, egyszerű égem blúzzal, gondosan hímzett délutáni rúnák, kissé bonyolultabb szabással, az eddiginél valami hosszabb és bővebb szoknyák, ráncokkal, vagy pirsirozva. Az estélyi ruhák is finomabbak, elegánsaik is nőiesebbek lettek. Megint divatba jönnek láncok, a redők, a gazdag selyemanygok, lágy s,n°k és a csodálatos virágos mintájú kelmék, már mind a nőiesség jegyében hódítják meg a Jenséget. XI. ÉVF. 199. SZÁM wmmmmmmeazBmmmmuhemmmsa tenemsz (Cluj-Kolozsvár, augusztus 31. )Írtunk már a tragikus életsorsról, amely romokba döntötte a régi Kolozsvár kereskedőélete egyik legtekintélyesebb tényezőjének, Tamási Istvánnak öregségre forduló éveit. Tamási István szellemi életének elborulása és régi jó, polgári módjának dermesztő nyomorba fordulása méltán keltette fel Kolozsvár széles társadalmi rétegében a részvét visszhangját. Hinni akarunk benne, hogy ez a részvét nemcsak hipokrita szemforgatás, vagy múlékony szólam marad, hanem komoly, becsületes és emberséges tettekben fog nyilvánulni. Ennek a reménységünknek biztató jeleit máris tapasztalhatjuk. A krónikás igazságtevése megköveteli, hogy azokról sem feledkezzünk meg, akik el nem veszett jobbérzésük sugallatára már cikkünk megjelenését megelőzően is lelkiismeretes gonddal foglalkoztak azzal, hogy mikép lehetne Tamási István és derék élettársának igazságtalanul kijutott kemény sorsán enyhíteni. Kolozsvár régi kereskedővilágának egy már szintén nyugalomba vonult veteránja, Havas Lázár kezdte meg a Tamási István szomorú sorsának megjavítását célzó akciót. De bízunk abban, hogy a tények nyílt feltárásával, ebbe az altruisztikus tevékenységbe sikerül a társadalom szélesebb rétegeit bevonni. Ennek a sorstragédiának nyilvánosságra pattanása után alkalmunk volt Kolozsvár pénz és kereskedőköreinek egy pár előkelőbb gondolkodású tényezőjével beszélni. Azt a megnyugtató benyomást szereztük, hogy igaz ügy mellé állottunk, mert a jobb lelkiismeretű és nemesebb érzelmű embereknek mind az a véleményük, hogy Tamási Istvánon nem alkalmi könyöradománnyal, hanem olyan állandó segéllyel kell gondoskodni, amely tiszta és puritán közéleti múltját nem alázhatja meg. Megírtuk azt is, hogy a kereskedelmi és iparkamara, az az intézmény, amelynek felvirágoztatása érdekében áldozta fel Tamási István tehetségének és lankadatlan lelkességének javakorát, négyezer lej segélyt szavazott meg volt elnökének. A megdöbbenés jelzőivel illettük ezt a gesztust, amellyel a kamara enyhén szólva, csak vaskos tévedését illusztrálta. Ismételten figyelmébe ajánljuk a kamara mostani vezetőségének, hogy nem egy volt szolgájáról, hanem valamikor ugyancsak megbecsült és köztisztelt elnökéről van szó. Sőt pótlásul még azt is a feledékenyek tudatába kell idézzük, hogy Tamási István nemcsak a vicinális helyi kereskedelmi életnek volt jelentős neve és tényezője, hanem műveltségét és tudását országos relációkban is nagyon megbecsülték. Az O. M. K. E. egyik alelnöke volt, aki a hatalmas egyesületnek nem egy kongresszusát vezette ismert elnöki avatottságával. Talán nem lesz érdektelen ez alkalomból felidézni a múltból azt sem, hogy amikor az O. M. K. E. egyik országos eseményén az ország legelső embere, a király is megjelent, az uralkodó üdvözlését egy ország kereskedőképviselete Tamási Istvánra bízta. Ma is felderül emlékünkben az a jóizű mosoly, amely ennek az eseménynek elmondása alatt ott virított Tamási arcán. — Amikor őfelsége kézfogásával tisztelt meg engem — mondotta — úgy megszorítottam a királyi kezet, hogy alig tudta elengedni. A kamara vezetősége ugy látszik belátta tévedését, mert tegnap délelőtt telefonon arról értesítette szerkesztőségünket, hogy a négyezer lej adomány csak gyorssegély volt s az elnökség gondoskodni fog Tamási István állandó havi segélyezéséről. Ismerjük a kamara jelenlegi elnökét, Negrutiu Jonest. Tudjuk róla, hogy megértő és érző szivü ember. A kamarának Tamásival szemben tanúsított szűkmarkúságából csak arra következtethettünk, hogy Negrutiu nem ismerte volt elődjének múltját. Akik könnyedén szeretnék lerázni lelkiismeretükről ezt a kínos kérdést, felvetették azt az ötletet, hogy Tamási Istvánt az Erzsébet-aggmenházba kellene elhelyezni. Mi rögtön megjegyeztük erre, hogy ez mégsem lenne méltó elintézése a kérdésnek. Különben is meg kellene kérdezni, hogy mit szól ehhez Tamási István felesége? Nos, mi megkérdeztük. Felkerestük otthonában, a régi családi házban, amely azonban az adósságok folyamán elúszott a talpuk alól és most már csak egy kis szoba-konyhás lakásnak bérlői. Megható helyzetben találtuk Tamási Istvánt. A megható ebben a tiszta és még a nincstelenségben is a gondos női kézre valló miliőben az volt, hogy nem egy nyűggel ápolt beteget találtunk. Ott ült az udvar enyhe árnyékában egy karosszékben az önmagával tehetetlen beteg. Ez a nagybeteg, aki egy lépést sem tud egyedül megtenni, s akivel úgy kell bánni, mint egy gyermekkel, olyan ápolt és rendes volt, mint egy jómódtól körülvett penzionált öregúr. Hófehér fehérnemű, tiszta ruha tett tanúságot arról, hogy a beteget szeretettel gondozzák. Amikor megszólítottuk, mintha pillanatokra visszatért volna melankolikus tekintetébe az eszmélet sugara. Az arcán pedig a mosolynak fájdalmas visszfénye révedezett. Amikor megemlítettük feleségének, hogy a férjét egyesek az aggmenházba akarják elhelyezni, az úriasszony, aki látogatásunkkor éppen a mosóteknőt hagyta ott könnybe lábadó szemekkel csak ezeket mondotta: — Az aggmenházba. Nem. Azt soha. Inkább meghalnék, mintsem ebbe beleegyeztem. Én halálomig mellette akarok maradni. Istenem, hová jutottunk, — suttogta zokogás közben — a szegényekháza küszöbéig. . . Erőt vett magán, könnyeit letörülte s ezeket mondotta : — Inkább a halál, mint a menház koldussorsa. K. L. Inkább a halál, mint a menház koldussorsa, — mondja a nyomorba jutott Tamási István felesége .Az Iparkamara is ráeszmélt arra, hogy Tamási István ügyét nem lehet könyöradománnyal elintézni — Látogatás Tamási István otthonában Cluj város központjában, lehetőleg a Piața Unirii (volt Főtér), vagy a Calea Regele Ferdinandon (volt Wesselényi-utca és Ferencz József-út eleje). — Részletes ajánlatok SI ELCG“ Strada Regina Maria No. 32. (Volt Deák Ferenc-u.) küldendők.