Keleti Ujság, 1928. október (11. évfolyam, 223-247. szám)
1928-10-14 / 234. szám
XI. ÜVF. 334. SZÁM KaamWRofik 7 OTIDAJI Nagy Imre Budapestre és Berlinbe utazik, de siet vissza a méheihez, tőlük várja hogy függetlenné tegyék a közönség változó ízlésétől (Ohil-Kolossvár, október 12.) Az erdélyi piktúrának egyik legeredetibb tehetsége, Nagy Imre, kimozdult pátriájából, a csíki hegyek közül, hogy Budapest műértő közönsége előtt vallomást tegyen arról az őserőről, amely művészetének jellegzetes egyéni vonást ad. A budapesti Ernst-múzeum rendezi meg Nagy Imre kiállítását. Nagy Imre ezúttal nem festményeivel, hanem kizárólag grafikai munkáival lép a nyivánosság elé. A múlt évi kolozsvári kiállítás a művészkörökben nagy feltűnést keltett, de annál kevésbé férkőzött az úgynevezett művásárló közönségnek a „divatos" ízléshez és manírhoz simuló igényeihez. Nagy Imre önmagát adja képeiben és rajzaiban, nem törődve azzal, hogy utat talál-e a közönség pénztárcájához. Kolozsvári kiállítása arról is nevezetes volt, hogy a kiállítás bezárása után éppen olyan hiánytalanul csomagolta össze képeit és vitte vissza a csikmegyi Zsögöd faluba, ahol a művész él és dolgozik Más embert ez az anyagi sikertelenség letör, elkedvetlenedik hosszú ideig csömört kap, az ecsetje és palettája beporosodik. Nagy Imre kemény kőből faragott művészi karakter, aki nem porlik, nem málik szét annyi sikertelenségtől. ő csak azért sem változtat művészi evangéliumán és tovább is úgy fest, úgy alkot szénben, ceruzában, rézkarcban, fametszetben, mint ahogy tiszta és,szeplőtlen intuíciója sugallja. Budapetre Nagy Imre zsögödi elvonultságában a nyáron fametszeteket csinált. Ezt ugyan csak úgy mellékesen, festői problémáinak megoldása mellett, játékos kedvtelésből kultiválta, de azon a tizenkét metszeten olyan erős grafikai érzéket és tudást árult el, mellyel a grafika kedvelőit és hozzáértőit kétségtelenül meg fogja hódítani. Nagy Imre tegnap utazott Budapestre, hatalmas anyagával. A kiállítás október végén lesz. Útközben kiszállt egy napra. Alkalmunk volt vele az elmúlt év munkásságáról, befejezett alkotásairól, terveiről, életmódjáról beszélgetést folytatni Puritán, tiszta életű ember ez a Nagy Imre. Az életmódját majdnem szerzetesi aszkétaságig egyszerűsítette le, őt nem érdekül léha és múló örömön, de annál kiadósabb gyönyörűsége a művészet és a természet, kiapadhatatlan forrásából táplálkozik. Még a táplálkozása is ehhez az egyszerű életmódhoz alkalmazkodik. Gyümölcsévé, húst már évek óta nem evett. Farkasorditó hidegben is hajadonfővel jár s a fizikuma mégis olyan erős és szívós, mintha izmai acéldrótokkal lennének összefogva. Tiszta és éles tekintete mögött zavartalan lelkiismeretet olvasunk ki. Naptól barna, széltől edzett arca, kint a természetben dolgozó szántóvetők egészséges vérkeringését és a harmonikus lélek egyensúlyozottságát tükrözi vissza. Nagy Imre a képeiről és — a méheiről beszél — Meghívást kaptam Emsztéktől, — beszélte el a művész, — hogy pakoljam össze grafikai dolgaimat és vigyem fel Budapestre. A kiállítás dátumában is megegyeztünk. Október végén, vagy november elején rendezik a kiállítást az Ernszt-múzeumban. — Festményeit nem viszi magával? — Nem. Most kizárólag csak a grafikai műveimet állítom ki. Szén-, toll és tussrajzaimat és fametszeteimet. Összesen százhúsz darabot. A festményeim kiállítására vonatkozóan abban állapodtunk meg, hogy azokat a jövő évben mutatják be a magyar főváros közönségének. — Sokáig marad Pesten? — Nem. Csak a kiállítás bezártáig. Pestről Németországba megyek, ahol pár hónapig kinn maradok. Onnan vissza Zsögödre, ahová már egy-két heti távollét után is hív vissza a nosztalgia. A munka is csak ott esik jól nekem a falumban. Nekem nyugalomra van szükségem munka közben. Egy pesti, vagy más világvárosi atelier pedig nem tudja nekem a csendet, a zavartalan harmóniát nyújtani a munkához. Így hozzáért a lelkem és a szemem a Székelyföldhöz, a csíki hegyekhez, a Hargitához, a faluhoz, hogy mindig olyan biztonsággal térek vissza keblére, mint a vízözönben Noé szállt be a bárkájába. De nemcsak festői nosztalgia ez a kis szülőfalum iránt. Mikor távol vagyok hazulról, sokat és nyugtalanul gondolok a méheimre. Várjon mit csinálnak, nem éri-e baj őket, gondozzák-e őket olyan féltő szeretettel, mint én. Ilyen gondolatok szállnak a zsögödi kertecském felé, mikor messze barangolok az én egyszerű székely tanyámtól. — És mióta foglalkozik méhészettel? — Oh már évek óta. Már ifjú koromban izgatott a méhész- és hangyatársadalom csodálatos szervezettsége. A világirodalomnak minden jelentősebb könyvét elolvastam a méhek és a hangyák életéről. • Ez a nagy lelki érdeklődés természetesen nem marradhatott következmény nélkül. Pár évvel ezelőtt belefeküdtem a gyakorlati méhészkedésbe is és hála a gondviselésnek, eredménnyel. A múlt évben már huszonöt családom volt, az idén pedig hatvanötre szaporítottam a méhcsaládok számát. És milyen hálásan fizetik vissza a kis méhecskék a szeretetteljes gondozást. Az idén már három métermázsa mézterméssel ajándékoztak meg. A méhek a fontosak, nem a közönség .• Nem fontos, hogy a közönség megértsen, vagy kegyeibe fogadjon. Csak a méheim szeressenek. Háromszáz családig szeretném felszaporítani méhészetemet. Ha ezt elérem, akkor teljesen függetlenített művész leszek és igazán azt és úgy teremthetek, ahogy én akarok, mert a méhecskéim gondoskodnak majd arról, hogy ne kelljen a közönség dib,dál ízlését kiszolgálnom, művészetemet a változó divat szolgálatába állítanom, az abszolút művészi szabadság ideálját fogom ezáltal elérni, amely nem lesz függvénye a kereseti viszonyok hullámzó áramlatának. Az újabb alkotásairól, művészetéről, jövő tervei felől is vallattuk a művészt, de ekkor riadtanviszszavonult hallgatásának várába. Nem szeret erről beszélni. Ez szent előtte, amelynek titkait nem bízza rá a szavak profán játékára. A művészet a legkizárólagosabb kiélési formája, amelynek vízióit csak legbizalmasabb magányosságában, zsögödi szentélyében varázsol életre. K. L. 1Megnyilt l ■■■«■■■ 1 | ^ ^ i• V.; ■ | se'y'mgyiri lerakat 9 Szer .Maria 3.1 P Mr | (v. Deák Ferenc-utca) gj 'mmmmmaaaammmashmamammmumsi Megszökött egy budapesti bankár (Budapest, október 12.) A főkapitányság bűnügyi osztályára több feljelentés érkezett Havas Lajos ötvenéves budapesti bankár ellen, akinek a tőzsdepalotában van az üzlete és a Csengery utca 27. számú házban lakik. Havas a háború után a Szacellárybankház tisztviselője volt, Halász Lajossal, a napok óta közérdeklődés homlokterében álló tőzsdebotrány főhősével együtt. Havaa 1920-ban önállósította magát és azóta a valutapiacon működött. Hatalmas üzleteket bonyolított, amikor azonban a valutakonjunktúra megszűnt, áttért az értékpapírpiacra. A konjunktúra alatt is hatalmas összegeket keresett, de mivel minden üzletét korrektül bonyolította le, viszonylag a tőzsdekrach óta is tartotta magát. Néhány hete azonban nem tudta üzletfelei papírjait kiszolgáltatni és haladékot kért. Azt ígérte, hogy hétfőre rendezi ügyeit, az üzletfelek azonban a bankár helyett csak alkalmazottait találták, akiknek Havas azt mondta: vidéki rokonaihoz utazik, akiktől pénzt kér. Kedd óta tizennégy feljelentés érkezett a rendőrségre és az eddigi összegezés szerint a feljelentők kára meghaladja az 50.000 pengőt. A rendőrségen a jegyzőkönyvek összesítése után átiratot intéztek a vizsgálóbíróhoz, amelyben kérték, hogy Havas Lajos ellen adjon ki elfogatóparancsot. Minden valószínűség szerint a károsultak száma az eddig jelentkezetteknél jóval nagyobb. A rendőrségen az a gyanú is felmerült, hogy Havas öngyilkosságot követett el. Csütörtökön reggel ugyanis a hűvösvölgyi vadaskert mellett, a Glück Frigyes úton akasztott ember holttestére akadtak. Egy ideig azt hitték, hogy Havas követett el öngyilkosságot, de Havas Lajos hozzátartozói a rendőrség értesítésére megtekintették a Hűvösvölgyben öngyilkosá lett férfi holttestét és megállapították, hogy nem azonos a bankárral, aki megszökött Budapestről. *4 C Cluj-Kolossvár, október 12.) Ma egy utódállambeli magyar színésznek, vagy operaénekesnek, ha a magyar főváros felé irányítja érvénysülésének útját, nem azzal kell számolnia, hogy féltékeny pályatársai azzal fogják kompromittálni, hogy ezüstkanalat lopott, hanem könnyen érheti a csúnya denmnciálés vádja, hogy az utódállamokban működésével ártott a magyarságnak. Kész receptje van már ennek az elgáncsolási szisztémának. Most Szabó Zoltán, az ismert kolozsvári művész is ebbe a jól előkészített csapdába zuhant. Szabó Zoltán operaénekesi pályafutása egészen nyílt színen, a szemünk előtt folyt le. Már előre is leszögezhetjük, hogy itteni ténykedésében a magyarság soha semmi kifogásolni valót nem látott. Szabó Zoltánt egyedül a hanganyaga és a becsülésre méltó erős akarata vitte előre. Nem kell szégyelnie azt, hogy a mechanikusipari pályáról lépett a színpadra. Hiszen Caruso rikkancs, Rózsa Lajos divatárukereskedősegéd, Környei szobafestő volt. De tüneményes pályafutásuk alatt ezt nem hogy szégyeltek volna, sőt büszkék voltak rá. Szabó Zoltán először a kolozsvári Magyar Színházban működött, mint kórista. De szorgalmasan tanult, képeztette hangját és rövidesen már szólószerepeket is énekelt, deoperaénekesi pályáját a Magyar Színház operaensembléjának leépítése miatt itt nem folytathatta. így került a Román Operába, ahol szép sikerei voltak, de itt is mindig mint magyar művészt könyvelték el Szabó Zoltánnak azonban minden vágya az volt, hogy magyar nyelven, magyar színpadon énekelhesen. Az idei nyáron találkoztunk Szabó Zoltánnal aki sugárzó arccal újságolta szegedi sikeres fellépését és előnyös szerződtetési feltételeit. Szabó Zoltán a szezon elején itt is hagyta Romániát és Szegedre utazott, ahol a Carmen Eseamiliójában nagy sikerrel debütált. Szabó Zoltánt szegedi fellépése alkalmából meghallgatta Sebestyén Géza, a budapesti Városi Színház igazgatója, aki el volt ragadtatva hangjának tiszta és tömör ércétől és rögtön szerződtetési ajánlatott tett neki. Sebestyén, hogy Szabó Zoltánt operaegyüttesének megszerezhesse, befolyásával elintézte azt is, hogy Szabó Zoltán szerződését a szegedi színház barátságosan felbontotta. Ezek után Szabó Zoltán rózsás reményektől duzzadó kebellel utazott fel Pestre, hogy a szerződést Sebestyén Géza igazgatóval perfektuálja. Elképzelhető volt kínos meglepetése, amikor Sebestyén igazgató közölte Szabó Zoltánnal, hogy a budapesti rendőrségen valami névtelen jóakarója olyan tartalmú feljelentést tett ellene, hogy kolozsvári működése alatt ártott az itteni magyarságnak. Szabó Zoltán egy láthatatlan fantommal állt szemben, amelyet Budapesten nem tudott a bizonyítékai hiányában eltiporni. Kolozsvári barátaihoz fordult tehát kétségbeesetthangú levelében, hogy ezt a szörnyű vádat oszlassák el és igazolják azt, hogy pillanatig sem tántorodott el becsületes magyar gondolkodásától. Ezt mi is szívesen igazoljuk s reméljük, hogy ezzel meg is szűnnek az alaptalan vádaskodások egy törekvő erdélyi magyar művész ellen. JW. Szabó Zoltánt Budapesten azzal akarták elgáncsolni irigyei, hogy erdélyi szereplése alatt ártott a magyarságnak