Keleti Ujság, 1928. október (11. évfolyam, 223-247. szám)

1928-10-14 / 234. szám

XI. ÜVF. 334. SZÁM KaamWRofik 7 OTIDAJI Nagy Imre Budapestre és Berlinbe utazik, de siet vissza a méheihez, tőlük várja hogy függetlenné tegyék a közönség változó ízlésétől (Ohil-Kolossvár, október 12.) Az erdélyi piktú­rának egyik legeredetibb tehetsége, Nagy Imre, ki­mozdult pátriájából, a csíki hegyek közül, hogy Bu­dapest műértő közönsége előtt vallomást tegyen ar­ról az őserőről, amely művészetének jellegzetes egyéni vonást ad. A budapesti Ernst-múzeum rendezi meg Nagy Imre kiállítását. Nagy Imre ezúttal nem fest­ményeivel, h­anem kizárólag grafikai munkáival lép a nyivánosság elé. A múlt évi kolozsvári kiállítás a művészkörökben nagy feltűnést keltett, de annál kevésbé férkőzött az úgynevezett művásárló közönségnek a „divatos" íz­léshez és manírhoz simuló igényeihez. Nagy Imre ön­magát adja képeiben és rajzaiban, nem törődve az­zal, hogy utat talál-e a közönség pénztárcájához. Ko­lozsvári kiállítása arról is nevezetes volt, hogy a kiállítás bezárása után éppen olyan hiánytalanul cso­magolta össze képeit és vitte vissza a csikmegyi Zsö­­göd faluba, ahol a művész él és dolgozik Más em­bert ez az anyagi sikertelenség letör, elkedvetlenedik hosszú ideig csömört kap, az ecsetje és palettája be­porosodik. Nagy Imre kemény kőből faragott művészi karakter, aki nem porlik, nem málik szét annyi si­kertelenségtől. ő csak azért sem változtat művészi evangéliumán és tovább is úgy fest, úgy alkot szén­ben, ceruzában, rézkarcban, fametszetben, mint ahogy tiszta és,szeplőtlen intuíciója sugallja. Budapetre Nagy Imre zsögödi elvonultságában a nyáron fa­metszeteket csinált. Ezt ugyan csak úgy mellékesen, festői problémáinak megoldása mellett, játékos kedv­telésből kultiválta, de azon a tizenkét metszeten olyan erős grafikai érzéket és tudást árult el, mellyel a grafika kedvelőit és hozzáértőit kétségtelenül meg fogja hódítani. Nagy Imre tegnap utazott Budapest­re, hatalmas anyagával. A kiállítás október végén lesz. Útköz­ben kiszállt egy napra. Alkalmunk volt vele az elmúlt év munkásságáról, befejezett alkotá­sairól, terveiről, életmódjáról beszélgetést folytatni Puritán, tiszta életű ember ez a Nagy Imre. Az életmódját majdnem szerzetesi aszkétaságig egyszerű­sítette le, őt nem­ ér­dekül léha és múló öröm­ön, de annál kiadósabb gyönyörűsége a művészet és a természet, kiapadhatatlan forrásából táplálkozik. Még a táplálkozása is ehhez az egyszerű életmódhoz alkal­mazkodik. Gyümölcsévé, húst már évek óta nem evett. Farkasorditó hidegben is hajadonfővel jár s a fizikuma mégis olyan erős és szívós, mintha izmai acéldrótokkal lennének összefogva. Tiszta és éles tekin­tete mögött zavartalan lelkiismeretet olvasunk ki. Naptól barna, széltől edzett arca, kint a természet­ben dolgozó szántóvetők egészséges vérkeringését és a harmonikus lélek egyensúlyozottságát tükrözi vissza. Nagy Imre a képeiről és — a méheiről beszél — Meghívást kaptam Emsztéktől, — beszélte el a művész, — hogy pakoljam össze grafikai dolgai­mat és vigyem fel Budapestre. A kiállítás dátumá­ban is megegyeztünk. Október végén, vagy novem­ber elején rendezik a kiállítást az Ernszt-múzeum­­ban. — Festményeit nem viszi magával? — Nem. Most kizárólag csak a grafikai művei­met állítom ki. Szén-, toll és tussrajzaimat és fa­metszeteimet. Összesen százhúsz darabot. A festmé­nyeim kiállítására vonatkozóan abban állapodtunk meg, hogy azokat a jövő évben mutatják be a ma­gyar főváros közönségének. — Sokáig marad Pesten? — Nem. Csak a kiállítás bezártáig. Pestről Né­metországba megyek, ahol pár hónapig kinn mara­dok. Onnan vissza Zsögödre, ahová már egy-két heti távollét után is hív vissza a nosztalgia. A munka is csak ott esik jól nekem a falumban. Nekem nyuga­lomra van szükségem munka közben. Egy pesti, vagy más világvárosi atelier pedig nem tudja nekem a csendet, a zavartalan harmóniát nyújtani a munká­hoz. Így hozzáért a lelkem és a szemem a Székely­földhöz, a csíki hegyekhez, a Hargitához, a faluhoz, hogy mindig olyan biztonsággal térek vissza keb­lére, mint a vízözönben Noé szállt be a bárkájába. De nemcsak festői nosztalgia ez a kis szülőfalum iránt. Mikor távol vagyok hazulról, sokat és nyug­talanul gondolok a méheimre. Várjon mit csinálnak, nem éri-e baj őket, gondozzák-e őket olyan féltő szeretettel, mint én. Ilyen gondolatok szállnak a zsögödi kertecském felé, mikor messze barangolok az én egyszerű székely tanyámtól. — És mióta foglalkozik méhészettel? — Oh már évek óta. Már ifjú koromban izga­­t­­ott a méhész- és hangyatársadalom csodálatos szer­­­­vezettsége. A világirodalomnak minden jelentősebb­­ könyvét elolvastam a méhek és a hangyák életéről. • Ez a nagy lelki érdeklődés természetesen nem ma­­r­radhatott következmény nélkül. Pár évvel ezelőtt­­ belefeküdtem a gyakorlati méhészkedésbe is és hála a gondviselésnek, eredménnyel. A múlt évben már huszonöt családom volt, az idén pedig hatvanötre szaporítottam a méhcsaládok számát. És milyen há­lásan fizetik vissza a kis méhecskék a szeretetteljes gondozást. Az idén már három métermázsa mézter­­méssel ajándékoztak meg. A méhek a fontosak, nem a közönség .• Nem fontos, hogy a közönség megértsen, vagy kegyeibe fogadjon. Csak a méheim szeresse­nek. Háromszáz családig szeretném felszaporítani méhészetemet. Ha ezt elérem, akkor teljesen függet­lenített művész leszek és igazán azt és úgy teremt­hetek, ahogy én akarok, mert a méhecskéim gondos­kodnak majd arról, hogy ne kelljen a közönség dib­­,dál ízlését kiszolgálnom, művészetemet a változó divat szolgálatába állítanom, a­z abszolút művészi szabadság ideálját fogom ez­által elérni, amely nem lesz függvénye a kereseti viszonyok hullámzó áram­latának. Az újabb alkotásairól, művészetéről, jövő tervei felől is vallattuk a művészt, de ekkor riadtan­­visz­­szavonult hallgatásának várába. Nem szeret erről beszélni. Ez szent előtte, amelynek titkait nem bízza rá a szavak profán játékára. A művészet a legkizáró­­lagosabb kiélési formája, amelynek vízióit csak leg­bizalmasabb magányosságában, zsögödi szentélyében varázsol életre. K. L. 1Megnyilt­ l ■■■«■■■ 1 | ^ ^ i• V.; ■ | se'y'mgyiri lerakat 9 S­zer .Maria 3.1 P Mr | (v. Deák Ferenc-utca) gj 'mmmmmaaaamm­mashmamammmumsi Megszökött egy budapesti bankár (Budapest, október 12.) A főkapitányság bűn­ügyi osztályára több feljelentés érkezett Havas La­jos ötvenéves budapesti bankár ellen, akinek a tőzsde­palotában van az üzlete és a Csengery­ utca 27. szá­mú házban lakik. Havas a háború után a Szacelláry­­bankház tisztviselője volt, Halász Lajossal, a napok óta közérdeklődés homlokterében álló tőzsdebotrány főhősével együtt. Havaa 1920-ban önállósította ma­gát és azóta a valutapiacon működött. Hatalmas üz­leteket bonyolított­­, amikor azonban a valutakon­­junktúra megszűnt, áttért az értékpapírpiacra. A kon­junktúra alatt is hatalmas összegeket keresett, de mivel minden üzletét korrektül bonyolította le, vi­szonylag a tőzsdekrach óta is tartotta magát. Néhány hete azonban nem tudta üzletfelei papírjait kiszol­gáltatni és haladékot kért. Azt ígérte, hogy hétfőre rendezi ügyeit, az üzletfelek azonban a bankár he­lyett csak alkalmazottait találták, akiknek Havas azt mondta: vidéki rokonaihoz utazik, akiktől pénzt kér. Kedd óta tizennégy feljelentés érkezett a rendőr­ségre és az eddigi összegezés szerint a feljelentők kára meghaladja az 50.000 pengőt. A rendőrségen a jegy­zőkönyvek összesítése után átiratot intéztek a vizsgá­lóbíróhoz, amelyben kérték, hogy Havas Lajos ellen adjon ki elfogatóparancsot. Minden valószínűség sze­rint a károsultak száma az eddig jelentkezetteknél jó­val nagyobb. A rendőrségen az a gyanú is felmerült, hogy Ha­vas öngyilkosságot követett el. Csütörtökön reggel ugyanis a hűvösvölgyi vadaskert mellett, a Glück Frigyes­ úton akasztott ember holttestére akadtak. Egy ideig azt hitték, hogy Havas követett el öngyil­kosságot, de Havas Lajos hozzátartozói a rendőrség értesítésére megtekintették a Hűvösvölgyben öngyil­­­­kosá lett férfi holttestét és megállapították, hogy nem­­ azonos a bankárral, aki megszökött Budapestről. *4 C Cluj-Kolossvár, október 12.) Ma egy utódál­lambe­li magyar színésznek, vagy operaénekesnek, ha a magyar főváros felé irányítja érvénysülésének út­ját, nem azzal kell számolnia, hogy féltékeny pálya­társai azzal fogják kompromittálni, hogy ezüstkana­lat lopott, hanem könnyen érheti a csúnya denmn­­ciálés vádja, hogy az utódállamokban működésével ártott a magyarságnak. Kész receptje van már ennek az elgáncsolási szisztémának. Most Szabó Zoltán, az ismert kolozsvári művész is ebbe a jól előkészített csapdába zuhant. Szabó Zoltán operaénekesi pályafutása egészen nyílt színen, a szemünk előtt folyt le. Már előre is le­szögezhetjük, hogy itteni ténykedésében a magyarság soha semmi kifogásolni valót nem látott. Szabó Zol­tánt egyedül a hanganyaga és a becsülésre méltó erős akarata vitte előre. Nem kell szégyelnie azt, hogy a mechanikusipari pályáról lépett a színpadra. Hi­szen Caruso rikkancs, Rózsa Lajos divatárukereskedő­­segéd, Környei szobafestő volt. De tüneményes pá­lyafutásuk alatt ezt nem hogy szégyeltek volna, sőt büszkék voltak rá. Szabó Zoltán először a kolozsvári Magyar Színházban működött, mint kórista. De szor­galmasan tanult, képeztette hangját és rövidesen már szólószerepeket is énekelt, de­­operaénekesi pályáját a Magyar Színház operaensembléjának leépítése miatt itt nem folytathatta. így került a Román Operába, ahol szép sikerei voltak, de itt is mindig mint magyar művészt köny­velték el Szabó Zoltánnak azonban minden vágya az volt, hogy magyar nyelven, magyar színpadon énekelhe­­sen. Az idei nyáron találkoztunk Szabó Zoltánnal aki sugárzó arccal újságolta szegedi sikeres fellépé­sét és előnyös szerződtetési feltételeit. Szabó Zoltán a szezon elején itt is hagyta Romániát és Szegedre uta­zott, ahol a Carmen Eseamiliójában nagy sikerrel de­bütált. Szabó Zoltánt szegedi fellépése alkalmából meghallgatta Sebestyén Géza, a budapesti Városi Színház igazgatója, aki el volt ragadtatva hangjának tiszta és tömör ércétől és rögtön szerződtetési aján­latott tett neki. Sebestyén, hogy Szabó Zoltánt opera­együttesének megszerezhesse, befolyásával elintézte azt is, hogy Szabó Zoltán szerződését a szegedi színház barátságosan felbontotta. Ezek után Szabó Zoltán rózsás reményektől duzzadó kebellel utazott fel Pestre, hogy a szerző­dést Sebestyén Géza igazgatóval perfektuálja. Elkép­zelhető volt kínos meglepetése, amikor Sebestyén igazgató közölte Szabó Zoltánnal, hogy a budapesti rendőrségen valami névtelen jóakarója olyan tartalmú feljelentést tett ellene, hogy kolozsvári működése alatt ártott az itteni magyarságnak. Szabó Zoltán egy láthatatlan fantommal állt szemben, amelyet Buda­pesten nem tudott a bizonyítékai hiányában eltiporni. Kolozsvári barátaihoz fordult tehát kétségbeesett­­hangú levelében, hogy ezt a szörnyű vádat oszlassák el és igazolják azt, hogy pillanatig sem tántorodott el becsületes magyar gondolkodásától. Ezt mi is szí­vesen igazoljuk s reméljük, hogy ezzel meg is szűn­nek az alaptalan vádaskodások egy törekvő erdélyi magyar művész ellen. JW. Szabó Zoltánt Budapesten azzal akarták elgáncsolni irigyei, hogy erdélyi szereplése alatt ártott a magyarságnak

Next