Keleti Ujság, 1942. január (25. évfolyam, 1-25. szám)
1942-01-01 / 1. szám
4 |íW ms Csfllörflffe ísJlk $ i ELŐFIZETÉSI ARAK: l HÓRA 3.70, NEGYED ÉVRE 8, FÉL ÉVRE 16, EGÉSZ ÉVRE 33 PENGŐ. — POSTATAKARÉK. PÉNZTÁRI CSERSZÁMLA SZÁMA: 72148« HUSZONÖTÖDIK ÉVfOLYAM, L SZÁSL KIADJA A LAPKIADÓ R ÉSZ VINITÁRSÍS ÉS JELEJŐS SZERKESZTŐ: NYIRŐ JÓZSEFI fillér SZERKESZTŐSÉG. KIADÓHIVATAL ÉS NYOMDA: KOLOZSVÁR, BRASSAI U. 7. SZ. TELEFON: 15-68. — POSTAFIÓK: 71. SZ. KÉZIRATOKAT NEM ADTNK VISSZA KS?VIJSL.ONAZ OLVASOTBKKI BUDAPEST Országháza A magyar sorsközösség új esztendeje A történelem nagy országútján ismét lezárult egy esztendőnyi útszakasz. Az óesztendő búcsúzásainak és az új év születésének pillanatában megállunk. Illik elköszönni az elmúlt esztendőben megtett magyar úttól és kötelesség nyílt homlokkal, tiszta tekintettel fogadni sorsunknak a legközelebbi jövendőben kialakuló fejleményeit. Kötelesség számbavenni, vajjon mi szegélyezi az 1941. útját, mennyi munka, mennyi alkotás; kötelesség józanul és ábrándoktól mentesen tisztázni, megtudtuk-e valósítani mindazt, amit sorsunk parancsa tőlünk az elmúlt évre megkövetelt. S azt is kötelesség számbakérni önmagunk ítélőszéke előtt, hogy az elvégezni parancsolt kötelességekből mit viszünk át értékes gyarapodásképen a küszöbünkön álló új esztendőre. Meg kell most kérdeznünk lelkiismeretünktől, hogy vájjon még mindig igaz-e az, amit egy centennáriummal ezelőtt a Legnagyobb Magyar elmondott a magyarról a „Kelet népe“ egyik lapján: „Nincs tagadás, hogy valahol több képzeleti tehetség, de egyszersmind több nyavalygó képzelet is létezzék, mint magát szünet nélküli álmokban hintázni szerető Hunniában“. A magyar fel- fdismeretvizsgálat pedig az ezerkilencszáznegyvenegyedik esztendővel felel a Legnagyobb Magyar száz esztendővel ezelőtt elhangzott vádjára. S ez a felelet már nem védőbeszéd, hanem a jövendőt megalapozó ítélet Ez az elmúlt év a „magát szünet nélküli álmokban hintázni szerető Hunniában“ a munka és az alkotás esztendeje volt. Ezerkilencszáznegyvenegyben Hunnia dolgozott s elvégezte azt a munkát, amit a meszsze jövendőbe kiható pillanatok megköveteltek. A hazatért erdélyi részek magyarsága ebben az elmúlt évben ismerte meg az új Hunniást, a kor törvényeit felismerő és a kor követelményeihez minden vonalon igazodó nemzet hatalmaz alkotókedvét, kötelességtudatát és a vállalt feladatokban megnyilatkozó tudását és teherbíró képességét. Talán épp ezért álmodozott, ábrándozott ez a nemzet ezer esztendőn keresztül, hogy az eszmélkedés korszakában annál józanabbul lássa meg, annál tisztábban ismerje fel helyzetét és a felismerésben annál frissebben, annál elszántabban lásson neki rá váró hivatás betöltésének. Napról napra világosabban kell látnunk ennek a hivatásnak kettős jelentőségét. A nemzeti öncélúság munkaterületein túl az európai hivatás egyre szorosabb kötelékei is folyton nagyobb, több és értékesebb teljesítményt követelnek tőlünk. És hogy a sorsparancs törvényeinek eleget tehessünk, szemléletünk látóhatáráról el kell hessegetnünk az ábrándok füstfellegét és a tisztultabb horizonton feltündöklő nemzeti célok felé kell sietnünk minden erőnk megfeszítésével. A magyar nemzet helyet, méltó helyet követel magának azon a földdarabon, amelyet a magyar ész és a magyar erő szerzett meg és épp ilyen méltó helyet követel magának Európában, amelynek egy ezredéven át védőbástyája volt a kelet felől érkező csapások és dúlások ellen. Elszenvedtünk Európáért Mohi-pusztát, Mohácsot, a bolsevizmust. A magyar nemzet mindenkor a saját meztelen testét dobta oda védőbástyául a kelet felől Európára zúdított pusztulás feltartóztatására s mindenkor önmagában megújulva, önmaga erejével építette újra Nyugatnak ezt a keletre előretolt védbástyáját. Annál fájdalmasabb és igazságtalanabb volt az a megaláztatás, amely két évtizeddel ezelőtt épp az általunk ezer éven át megvédett Nyugat mért a magyar nemzetre. A magyar életakarat és a kialakulóban levő új Európa hatalmas lendítő ereje — ha csak részleteiben is — már jóvá tette ezt a szörnyű dúlást. S a történelmi jóvátételnek ebben a korántsem lezártnak felfogott folyamatában a nemzet életösztöne tisztába jött kötelességeivel, meglátta a helyes utat, és azon megy tovább jövendője itt. Az 1941. és az 1942. esztendő határvonalán az erdélyi végek magyarja örömmel és megnyugvással tekint vissza az elmúlt, évben megtett útra. Ha a történelem nagy távlataihoz mérjük ezt az utat, csak rövidségét látjuk, de ha az önmagunk életének mértékegységeihez igazítjuk, fel kell ismernünk, hogy a 365 napnyi megtett út a feladatvállalások és a feladatmegoldások eredményeivel olvad bele a jobb és szebb jövendő felé haladó új esztendőbe. Láttuk, hogy a bécsi döntésben megvont új erdélyi határral teremtett nehézségek elhárítására az anyaország milyen hatalmas áldozatokat hozott. Láttuk, hogy milyen hatalmas munkálatok indultak meg az elvágott, vasútvonalak pótlására, az irtózatosan elhanyagolt országutak rendbehozására. Láttuk a mezőgazdaság, a gyáripar, a kereskedelem új magyar alapjainak megteremtését. Láttuk a magyar művelődés kereteinek széleskörű kiépítését. Láttuk és látjuk a szociális gondozás rendjének egy olyan új formáját kialakulni és hatóerővé válni, aminőre még nem volt példa errefelé. Láttuk és látjuk a felelős kormány nagyvonalú erőfeszítéseit a jelen nehézségeinek áthidalására, a szebb jövendő feltételeinek id.a-arkti-,azi az ájrt minden területén, minden vonalán. És a munkáinak, az áldozathozatalnak ebben a szinte emberfeletti erőfeszítésében nem az a felemelő, hogy például a hazatért erdélyi részek mit kaptak a kis anyaországtól és hogy a pénznek s anyagi javaknak milyen bőségét árasztja felénk a szerető édesanya, hanem abban látjuk a magyar jelen legnagyobb értékét és a jobb jövendő zálogát, hogy a magyar nemzet és a magyar nép a sorsközösség csodálatos erejű vállalásában így, ilyen hatalmas munkateljesítményben talált önmagára. Mert Erdély, a két évtizedes uralom immár újjáépülő és napról-napra egyre jobban tünedező romjain is tud már adni, áldozni és amikor mély hálával és forró köszönettel fogadja az édes anyaország gondoskodó szeretetét, maga is meg tudta hozni a magyar sorsközösség oltárán az első nagy áldozatot; nagy lelkesedéssel és nagy eredménnyel vett részt az első nagyobb erőpróbán és igazi erdélyi áldozatkészséggel adta oda filléreit az erdélyi nyereménykötvényben megnyilatkozó újabb fejlődés lehetőségeinek. Ebben a folyamatban több történt, mint holmi egyszerű pénzügyi tranzakció. Az egy és oszthatatlan magyar kötelességteljesités, a mindent a hazáért hagyományának újra betöltött parancsa rejlik a távozó 1941. vándortarisznyájában s az a legszebb, hogy ezt a minden magyar szemében büszke fényt lobbantó terhet a búcsúzó év nem viszi magával, hanem az esztendők soha véget nem érő stafétafutásában messze világító fáklyaként adja át a nyomába lépő 1942-nek. A szemünk előtt álló tények igazolják, hogy Hunnia az ábrándkerget,és helyett keményen és öntudatosan dolgozott. Elvégezte azt, a munkát, amit 1941. megkövetelt, tőle. A belső arcvonalán egymásután rakta le azokat a szilárd és biztos alapokat, amelyeket a hazatért országrészek fejlődéséért a jelen és a jövendő megkövetel Ennek a munkának áldásos sugarait itt, Erdélyben érezzük legjobban. V. , bizalmunk és elismerésünk megilleti az elvégzett munkáért a kezdeményezőket és a végrehajtókat. Annál is inkább, mert ezt a belső építő munkát egy hadban álló nemzetnek kellett elvégeznie. Boldog békeévek méreteihez is nagy és súlyos feladat lett volna az 1941-ben becsülettel elvégzett magyar munka, de épp az bizonyítja legszebben és legbeszédesebben a nemzet erkölcsi és anyagi erejét, hogy határain belül nyugodtan és bizakodással végezhette a maga dolgát, pedig csak egyik kezében tarthatta a munka szerszámát, a másikkal pedig ismét védekeznie kellett a kelet felől örökre fenyegető pusztulás és megsemmisülés ellen. Ezen a ponton emelkedik történelmi távlatok magasságába az elmúlt és a most búcsúzkodó 1941. esztendőben vállalt és végrehajtott magyar kötelességteljesítés. A maga törvényeit felismerő nemzet meghozta azt az áldozatot, amellyel önmagának tartozott és e nagyszabású erőfeszítésben újra meg tudta hozni azt az önkéntes és lovagias áldozatot is, amellyel a jog és igazság új Európájának tartozik. Mindkét arcvonalon becsülettel, eredménnyel állotta meg helyét. A nemzet saját erői gyarapodtak, s az új Európáért hozott áldozat sem követelt nagyobb véráldozatot És ha az egész világra kiterjedő háborúban nem is élhetjük a békében megszokott bőséges életet, kenyerünk megvan, dolgozni tudunk és munkánk eredményében napról-napra több örömünk van. Adjunk hálát az új esztendő küszöbén a felettünk őrködő Gondviselésnek, hogy így vagyunk, ahogy vagyunk. Köszöntsük a magyar sors fölött két évtizede lankadatlan kitartással, nagy államférfiús bölcsességgel és páratlan erővel őrködő Kormányzó Urunkat, akinek a Trianonban romokba döntött haza megmaradását és felemelkedését köszönheti. És köszöntsük a magyar élet felelős vezetőit, akik a nemzet erőinek céltudatos irányításával az alkotó magyar munka menetét biztosítják, eredményessé teszik és felfokozzák arra a színvonalra, amelyet a határoktól több ezer kilométer távolságra küzdő dicső honvédeink európai, küldetésük betöltéséért vívott küzdelmei megkövetelnek. Erős és meg nem ingatható bizalom és erő tudatát adta nekünk az 1941. esztendő. És a küszöbön kopogtató 1942. ezt a tudatunkat teszi majd erősebbé. Bízunk a nemzet nagy erőfeszítéseinek eredményességében, az elvégzett munka gyümölcsében, a magyar élet és az európai magyar hivatás kiteljesedésében. Ennek reményében kívánunk minden magyarnak, itthon és idegenben boldog magyar újesztendőt t —sz . Az angolszász hatalom közeli végét jósolja Togo japán külügyminiszter Tíz kilométerre állanak Manilától a diadalmas japán csapatok A német csapatok elfoglalták Szebasatopol erődjeit Az angolszászok álarc nélkül Már régóta közmondásos az angolszász önzés. London és Washington urai a múltban is elég leplezetlenül megmutatták, hogy csak a saját érdekeiket tartják szem előtt és a világ többi része csak annyiban érdekli őket, amennyiben saját szempontjaikat szolgálja- Annyira azonban még soha sem vetette le álarcát a két angolszász állam, mint most. A múltban még igyekezett leplezni igazi szándékait és szép szavak, tetszetős elméletek köntösébe öltöztette a rablási vágyat, most azonban — noha úgy mellesleg egynéhány frázist még megkockáztat Churchill is, meg Roosevelt is — nyíltan és kendőzetlenül megmondták, hogy abban az esetben, ha győznének, az egész világot az angolszász népek vezetése alá vonnák — amennyiben nem engednek átt mint például Európát, a bolsevizmus hordáinak. Churchill Ottavában, Kanada fővárosában a képviselőházban fejtette ki ezeket a dicső célokat és gondolatokat Úgy látszik, hogy Washingtonban jelentékeny bátorítást kapott, az amerikai méretek levegője még jobban feltüzelte amúgysem kisméretű hősködő lendületét és Ottawában, annak a ■domíniumnak fővárosában, amely szinte már az Egyesült Államok alkotó résszé, telve már jelentékenyen remegő angolszász elbizakodottsággal- fejtette ki az egyetlen angolszász háborús célt: világáralmi vágyak elérését. Szörnyű elképzelni is, — jegyzi meg Churchill kijelentésével kapcsolatban a Stefánia olasz ügynökség — hogy milyen sors várna a népekre a Sztálin—Roosepel— Churchill trió vezetése alatt. Az angol miniszterelnök beszéde természetesen nem szűkölködött teljesen hazug állításokban. Többek között azt hangoztatta, hogy Anglia mindent megtett a háború elkerülésére és hogy túlságosan is engedékeny volt. Mindenki tudja, hogy ez az állítás valótlan: Lengyelországot a nagyon is méltányos német javaslattal szemben London és Washington heredték bele a háborúba. Minden hősködés mellett azonban jó, nek látta hallgatóit arról biztosítani, hogy a végleges angolszász győzelem kivívásáig még hosszú esztendők telhetnek el. A jövendő alakulása, szerinte három szakaszból fog állam. Az első lesz mondotta: — az angolszász megerősödés és előkészület ideje» Anglia, már két és fél éve áll háborúban és Churchill még csak most beszél az előkészületek idejéről Ez alatt az idő alatt — mondotta — heves harcok lesznek s mindent meg kelltenniük az ellenállás kifejtésére. A légi uralmat és a szükséges hajóteret akarják megszerezni, hogy végrehajtsák a hadianyagot, lőszert és ellátástadó Amerika tervét. A második szakasz—mondotta Churchill — a felszabadítás időszaka lesz. Tudjuk mit ért felszabadítás alatt: a világnak az angolszász népek és a bolsevizmus uralma alá való ágazását. Végül a harmadik— fejezte be jóslatát, mint valami világítélőbiró — a bűnösök megbüntetése lesz, azoké az országoké, amelyek a háborút okozták. Ezeknek a céloknak eléréséig nincs megegyezés, fejezte lebeszédét, de az ellenség ereje igen nagy és azt nem szabad lebecsülni. A világ nem Churchilléktőől várja a szabadulást Tudjuk jól, hogy amikor valaki nagyon meg van ijedve, önmaga bátorításául annál hangosabban kiabál. Körülbelül ez lehet a magyarázata, Char-