Képes 7, 1987. április-július (2. évfolyam, 14-29. szám)
1987-07-11 / 28. szám
28 TOLMÁCSNAK LENNI Személytelen szószóló Neve: Verók Istvánná, de leginkább csak Edit. Kora: éppen hatvan, amiből tizenötöt akár le is tagadhatna. Termete: magas, sudár. Haja: szőke. Arca: festetten. Munkaruhája: (főként) kiskosztüm. Ismertetőjele: tökéletesen beszél franciául, kevésbé tökéletesen: angolul, németül... Foglalkozása: politikai munkatárs. Hivatása: francia tolmács. Hobbija: ugyanaz. Nyugdíjas. Kitüntetései: Munka Érdemrend ezüst és arany fokozata és a Szocialista Magyarországért Érdemrend. — Meglehetősen nehéz volt önt otthon találni és még nehezebb egy időpontban megállapodnunk. Nagyon elfoglalt? — Azt mondják, a nyugdíjasnak sok ideje van. Nekem szinte egy perc szabadidőm sincs. Fordítok, tanítok, utazom, tolmácsolok. És — ha hiszi, ha nem — nagyon élvezem. — Ön az MSZMP Központi Bizottsága politikai munkatársaként ment nyugdíjba. Magas rangú párt- és szakszervezeti vezetőknek volt a francia tolmácsa. Bizonyára érdekes az életútja. — Elmondom, azután ítéljék meg önök, hogy érdekes-e az olvasónak is. Anyám és apám — mindketten munkások — a húszas években nyugat-európai emigrációban találkoztak. Ott kerestek munkát és ott kapcsolódtak be a munkásmozgalomba. 1927- ben szüleim hazajöttek, de születésem után — a rendőrségi zaklatások miatt — rövidesen ismét távozniuk kellett. Karonülőként hurcoltak országról országra, amerre jártak. Kiskoromtól kezdve szüleim magukkal vittek gyűlésekre, felvonulásokra. Érettségi után, 1947-ben újra hazajöttünk, apu ugyanis nem találta a helyét idegen földön, itthon akart élni. Amikor a Keleti pályaudvaron leszálltunk a vonatról, és körülnéztem a városban, azt láttam, hogy Budapest romokban hever és az emberek nehezen élnek, s ami a leginkább aggasztott, alig értettem a magyar szót. — Ismerősök, barátok segítettek a beilleszkedésben? — Szerencsére sokan tértek haza akkortájt az emigrációból, és az itthoniakkal együtt felkaroltak minket. Közösen töprengtek azon, hogyan lehetne hasznosítani a nyelvtudásomat az „ügy” érdekében is. így kerültem a SZOT nemzetközi kapcsolatok osztályára, ahol francia—angol levelezőként alkalmaztak. Jó két évig tartott, amíg megtanultam helyesen írni, beszélni magyarul. A fiatalok el sem tudják képzelni azt az izgalmas politikai légkört, amiben éltünk. Ha valaki belépett a szobába és úgy köszönt, hogy Szabadság!, akkor tudtam, hogy az kommunista. Ha úgy, hogy Barátság!, akkor az szociáldemokrata. Akkoriban fontos volt a kettőt megkülönböztetni. A mozgalom már akkor sokat jelentett nekem az emberi kapcsolatok szempontjából. Ám ezeket erősíteni akartam más tekintetben is, így sürgősen férjhez mentem. Igazán boldog akkor voltam, amikor megszületett a fiam. — Végül is hogyan lett tolmács? — Valamiképpen politikai munkám során, „belecsöppentem” a dologba. Miután referensként részt vettem külföldi szakszervezeti delegációk tárgyalásain és a küldöttségek külföldi útjain, a „szakmai munkához” a tolmácsolás is hozzátartozott. Ezt, mihelyt képesnek éreztem magam rá, örömmel vállaltam. Lassanként a Szakszervezeti Világszövetség minden rendezvényére elkísértem a magyar vezetőket — munkatársként és egyben tolmácsként. Hihetetlenül érdekes volt megismerkedni mindazokkal, akik számítottak a nemzetközi munkásmozgalomban. — Ígért egy érdekes történetet ... — Ha jól emlékszem, 1958-ban Budapesten volt a Szakszervezeti Világszövetség egy nagyobb rendezvénye. Hajókirándulásra kísértem a francia nyelven beszélő delegációkat, akik éppen Kádár János köré telepedtek, ő — szokása szerint — szívesen anekdotázott, akkor éppen egy szlovákiai vadászatról. A franciák, akik nagy vadászok voltak, élvezettel hallgatták a beszámolót. Már ott tartottunk a történetben, hogy lesben állva várta a vadat — egy zergét. A mindennapi és a politikai terminológiát már ismertem, de fogalmam sem volt arról, mi az a zerge. Egy darabig kerülgettem a megnevezést, húztam-halasztottam a kifejezés tolmácsolását, míg az egyik francia kifakadt: „Árulja már el, milyen állatról van szó! Legalább azt mondja meg, hogy szőre van vagy tola?” — Szégyen ide, szégyen oda, meg kellett mondanom Kádár elvtársnak, hogy nem tudom franciául, mi is az a zerge. Jót nevetett és elmagyarázta, hogy egy hegyi kecskéről van szó. Később pedig, amikorarról mesélt, hogy egy téeszelnök ismerőse milyen különleges virágokat nevel, eszébe juthatott a „zergeügy”, mert mielőtt elkezdte volna sorolni a virágneveket, rám nézett és így szólt: „Mondja csak azt, hogy ... virág”. — Ön később az MSZMP Központi Bizottságának munkatársa lett és gyakran volt a párt első emberének a francia tolmácsa. Nem félt a feladattól? — Nem. Hiszen előzőleg már „bemutatkoztam” neki, és tudtam, hogy a tol- Előadóként a SZOT Elméleti Kutatóintézetében