Képes 7, 1988. január-április (3. évfolyam, 1-18. szám)
1988-01-02 / 1. szám
Ritkán adódó lehetőség a főszerkesztő számára, hogy újévi jókívánságait, a nemzetközi politika kimagasló személyiségeinek az esztendő feladatait, céljait és persze gondjait is megfogalmazó nyilatkozataival alátámasztva továbbíthatja az olvasónak. Teszi ezt azzal a szándékkal, hogy — a nagyvilág által elfogadott tekintélyek érvelésével is ékeskedve — segítsen: ne csak bizonytalan érzésekkel várjuk 1988-at. Mert ettől az évtől — okkal, joggal — inkább tartunk, mintsem jókat remélünk, de gondok ide, adok oda, ezt zömmel abban az óvatos hitben tesszük, hogy legalább „borban, búzában” és főként békességben talán Boldogulásra törekvő esztendő mégsem lesz szűk esztendő ez a szökőév. Bátorítani szeretnék. Mert „bárhogy lesz, úgy lesz” sohasem volt. Több nemzedék él még e hazában, amelyik pontosan eszében tartja, hogy az elmúlt évtizedekben még a mainál is súlyosabb körülmények között sem hallgatott a nemzet azokra, akik rideg kilátástalanságot és reményvesztést hirdettek. Magyarország kilábalt a II. világháború okozta anyagi, szellemi erkölcsi pusztítás pokoli bugyrából éppúgy, mint az 1956-os krízis mélypontjából. S teremtettünk azóta annyit, ami arra ugyan nem elég, hogy „bokrétának” kiáltsuk ki az országot isten kalapján, de mindenképpen legalább annyi, hogy most ne elölről kezdjük a családi és országos építést, hanem — hadd maradjak a mostanság megszokott kifejezések mellett — stabilizálódjunk erőinkben egy igazi emberi és társadalmi gazdagodást hozó kibontakozás érdekében. Ami pedig a világot illeti: mikor fordult elő emberemlékezet óta az, amire a Képes 7-nek ez a száma kortörténeti tanúságtétel? A Gorbacsov—Reagan csúcs után vagyunk. Miközben a nyilatkozatok fontos kérdésekben természetesen éles véleménykülönbségeket is tükröznek, a világpolitika legfontosabb feladatait nem általánosságban, hanem teljesen konkrétan — a leszerelés továbbviteléről van szó — hasonló módon közelíti meg a Német Demokratikus Köztársaság államfője, az angol miniszterelnök asszony és az amerikai külügyminiszter első helyettese. A nemzetközi együttműködés legsürgetőbb tennivalóit sok tekintetben a magyar állásponthoz közeli módon ítéli meg az osztrák kancellár és az ENSZ-nek a dolgokat sajátos „világközösség szemüvegén” keresztül vizsgáló főtitkára. A magyar külügyminiszter a tények ismeretében, az irányzatok mérlegelése alapján számít arra, hogy „a nemzetközi viszonyok kedvező tendenciái 1988-ban is tovább erősödnek", s hogy reformprogramunk „nem ütközik elháríthatatlan akadályokba, számíthat szövetségeseink támogatására, partnereink együttműködésére”. Ezt a támogatást és együttműködési készséget jelzik az ebben a lapszámban megjelenő nyilatkozatok is. Egy olyan időszakban, amikor nem a szép szavak, hanem a működő gyakorlat a mérce, a vezető politikusok olyan meghatározó fontosságú ügyeket emlegetnek, mint a kapcsolatrendszerek fejlesztése az ezredfordulóig, a kulcstechnológiák együttes, alkalmazása, vagy a Budapest—Bécs közös szak-világkiállítás. Másoktól pedig azt a szándékot olvashatjuk, hogy a magyar politika, benne a nálunk folyó reform jobb megértését kívánják, azzal a kimondott céllal, hogy kézzelfogható módon bővüljenek a politikai, gazdasági-kereskedelmi műszaki-tudományos, oktatási és kulturális együttműködési szálak. Amit számításba lehet és kell venni egy olyan év kapujában, amelyikről azt mindenképpen tudjuk, hogy bonyolultságát és a benne megbúvó ismeretleneket nézve tényleg olyan lesz, amilyen még nem volt. Aligha van bárki, aki csodákban hisz. Mivel pedig csodák nincsenek, nem lehetnek — csakis cselekedetek lehetnek. Tettek, amelyeket ma különösképpen ösztönöznie kell a közérdekű gondolkodásnak, de amiknek nem lehet halála a minden kákán csomót kereső, halogató okoskodás, a bizalom-, és önbizalomvesztés. Okkal hangzott el a parlament mostani ülésszakán a miniszterelnök szájából: „A nyíltság nem keveredhet össze a felelőtlen vádaskodással, becsületsértő jelzők dobálgatásával. Ez utóbbiak ugyanis a szembenállást növelik, az országnak pedig bizakodásra és cselekvési egységre van szüksége.” Boldogulásra törekvő új esztendőt kívánok tehát 1988-ra mindenkinek külön külön és mindnyájunknak együtt. S ehhez Goethe bölcsességének elfogadását is ajánlom: a cselekvés minden. Mert most már az önmagunkba vetett hit is csak ebből táplálkozhat. Stációk „Köszönöm, hogy a Képes 7 1987. évi 49., december 5-i számában a LEVÉLVÁLTÁS rovatban visszatértek a Borsod megyei szomolyai ügyre. Ez év november 24-én a szóban forgó hiteleket Bódi Emil és Lakatos Adolf részére engedélyeztük. DOJCSÁK JÁNOS Országos Takarékpéntár, Miskolc” Gillette-telenül Manapság annyi fontos dolog borzolja fel a kedélyeket, hogy kissé meghökkentünk: hányan érdeklődnek telefonon és levélben, hogy hol kapható az 50. számunkban ismertetett teszt főszereplője, a félpengés borotva, illetve a hozzá illő betét. A tanácsadásnál nincs egyszerűbb, gondoltuk, s elkezdtünk telefonon érdeklődni. Az ALFÁ-nál nagyot sóhajtottak, örülnek, ha a hazai, eldobható fajtából, a ROBINSON-ból lesz valamennyi. A Délker biztatóbb választ adott. Az év utolsó napjaiban WILKINSON és ASTRA betétek kerültek a Délker-boltokba, valamint a Higiéniába, ám az ez évi ellátás bizonytalan. Elmondták, hogy a tesztben a „legjobb vételnek” tartott Gillette biztos, hogy nem lesz a boltokban. Csekély vigasz azok számára, akiknek már van ilyen márkájú alapborotvájuk, hogy a Wilkinson betétek hozzájuk is csereszabatosak, azaz passzolnak. Ezt nemcsak a megszokás ténye miatt tesszük szóvá, hanem azért is, mert a két típus között minőségbeli különbségek is vannak, a Gillette javára. A Wilkinson pengék élminősége, éltartóssága gyengébb. Az sem utolsó szempont, hogy drágább is az a típus, amelyik az üzletekben van. Nem kívánjuk a bizonyítványunkat magyarázni, amiért olyan termékekről írtunk, amelyek csak elvben kaphatók, a valóságban nem. Arról van szó, hogy a mintavásárlás, a vizsgálatok mind időt vettek igénybe, és ehhez jött még a nyomdai átfutás. Ennyi idő alatt sok minden megváltozott a kínálat terén. Ez persze a mi magánügyünk, más kérdés, hogy az élet is hozott némi változást a vásárlási szokásokban: sok más árucikk mellett biztos ebből is bespájzoltak az „előrelátók”. Bagota Edit Méltányosság Ez évi 41. számunkban jelent meg a Jog vagy méltányosság (Egy gyerek érdekében) című cikkünk. Örömmel vettük a hírt, hogy a riportban érintett XI. kerületi tanács az egyetlen lehetséges (és emberséges) módon válaszolt az abban foglaltakra: pótlistára vette a Schmidt családot. Sőt, egy váratlanul megürülő, kétszobás, tanácsi lakásra őket jelölték ki bérlőként, és a hivatalos ügyintézés is rendkívül gyors volt. Egyetlen nap alatt megoldották a papírmunkát, a kétgyerekes család be is költözhetett a kelenföldi otthonba. A súlyosan beteg, epilepsziás Schmidt Editkét nem kell már félteni, hogy baleset éri a számára életveszélyt jelentő, belsőlépcsős lakásban. A család boldog, mindkét gyerek iskolája közel van, és mi magunk is örülünk. Örömünkbe csupán annyi üröm vegyül, hogy halkan, csendesen megkérdezzük: ha a végsőkig elkeseredett fiatalaszszony nem fordul a nyilvánossághoz, vajon meddig kellett volna várniuk a megoldásra? És mi történik azokkal, akik nem tudják kinek elmondani, nyomtatásban viszontlátni a maguk baját? Drágakvíz A novemberi Drágakvíz játékunkra 195 megfejtés érkezett. Ebből tizenheten értek el tizenhárom találatot. Közülük sorsoltuk ki az Oravecz mester által felajánlott talizmánkövekből készült ékszert. Nyertesünk Tamási Mátyásné budapesti játékosunk. A Drágakvíz novemberi megfejtése: 1, x, 1, x, 2, 2, 2, x, x, 1, x, mindegy. LEVÉLVÁLTÁS 1906 Budapest Ft 223 Minden kedves olvasónknak sikerekben gazdag, nyugodt, boldog új évet kívánunk! A Képes 7 szerkesztősége