Képes 7, 1990. január-április (5. évfolyam, 1-17. szám)
1990-02-10 / 6. szám
het tőle udvarolni egy keletnémet lánynak - az egész „olyan NDK” (igen találó jelző), elmerengeni régi családi fotókon, észrevenni, ahogy a hajnal belopakodik a városba. Talán még, de ez nem biztos, élni is lehet tőle. Csendes, meghitt, hozzánk nőtt félelem ez, ha nem lenne, szinte hiányozna. Nihilizmusba sem fordul ez az érzés, az Erzsébet híd pesti hídfőjénél felbukkanó Don Quijoténak nem mondatik, hogy ne hülyéskedj a szélmalmokkal, igyál inkább egy sört a Holstiban, csak annyi közöltetik nélkülözhetetlen és hasznos információként: hűséges fegyverhordozó sehol sem található, s Dulcinea bármikor megkapható. Ezt tudni kell. De aki ezt tudja, s akiben ott él a hangulatos, bensőséges félelem, annak nem marad más, mint a rezignáció és a szomorúság. Persze, ne feledjük: a szövegek akkor íródtak, amikor Kelet-Európa a maga karanténjaival és őrültségeivel még - a zárójelentés képzetköre - a zárt osztályra emlékeztetett. Azóta már... Itt is izé lesz mindjárt, na, jogállam. A mostanival még tizenegy esztendő van hátra a századból. Nem tudhatjuk, hogy 2001 első pillanataiban nem leszünk-e oly felhőtlenül lelkesek, mint a gyermek Karinthy, s nem írunk-e remegő kézzel valami nagyon hallelujásat a naplónkba. Ha kibírjuk addig. SZÍNHÁZ Márkus mester visszatér D. M. I. Hét esztendő telt el azóta mint a mesében hogy Márkus mester megjelent a Népszínház színpadán. Eleinte csak „kilencszázkilencvenkilenc mester” volt, de miután „megjavította”, ami elromlott az erdei állatkák lelkében és barátságában, elnyerte az „ezermester” címet. A jóravaló legény most viszszatér, és máris nekilát a munkának. A vihar tönkretette Nyuszi, Mackó, Róka, Mókus és Vadmalac otthonát. Együtt akarnak „nagy közös házat” építeni. Az építkezés, mint tudjuk, rengeteg bajjal-gonddal jár, és bekövetkezik a pillanat, amikor az erdőlakóknak elmegy a kedvük az egésztől. Kapóra jön az ingyenélő csavargó, Furka Ferke ajánlata, majd ő épít nekik külön-külön házat, persze, csak ha ellátják minden földi jóval, dióval, mogyoróval. A furfangos Farkát szolgálja a mézes borért bárkit fejbe kólintó Borzalmas Borzas Borz. A jóhiszemű Bagoly néni és Mormota bácsi ideig-óráig szintén a szélhámos szekerét tolja. Mi történik, mi sem a mesebeli erdőben? A felnőtteknek sem árulom el, bár ők feltehetőleg sejtik, hogy hőseinknek a happy end előtt még át kell esniük néhány megpróbáltatáson. Az idősebb nézők arra is mérget vehetnek, hogy a „nagy közös ház” nem egészen olyan lesz, amilyennek Márkus mester megálmodta. Mindegyik erdőlakónak megvan ugyanis a maga álma a leendő otthonról.. . Verses mesejátékomhoz Bolha Lajos írt muzsikát, Felkay Eszter tervezte a táncokat, a rendezés pedig Bohák György munkája. A Népszínház utazó társulata február 13-tól járja az országot a darabbal. Havonta kétszer-háromszor - hétvégeken - a Józsefvárosi Színházban tart előadást. GYÁRFÁS ENDRE kés, hogy sok szép szerepet eljátszhattam, kedves partnerekkel, tehetséges rendezőkkel, új meg új közönség előtt. Lehet, hogy közben elment mellettem is egy-két „álomszerep”, de ha egy társulatban maradtam volna, talán még több elmegy. Ezt tudomásul kell venni, hozzátartozik a színész életéhez. Kedvenc szerepeit említette, felsorolna néhányat, szinte lehetetlen. Voltam Júlia, makrancos hölgy és a 70 éves Máli néni, Gertrud a Hamletben, Elisa a My Fair Ladyben... Mostanában pedig a Pesti Színházban vendégszerepelek Gyurkovics Tibor Fekvőtámasz és Boldogháza című színművében, a Játékszínben Eörsi István Jolán és a férfiak című darabjában, Székesfehérváron pedig Lillian Hellmann színművében, a Régimódi játékokban. Szóval nem panaszkodhatom! Sőt! Igaz, tavaly örültem volna, ha csak egy ilyen szép feladatot is kapok, de mint említettem, ez együtt jár a mi pályánkkal. Egyébként nem vagyok teljesen „független”: évek óta a Magyar Filmgyártó Vállalat színésztársulatához tartozom. Az utóbbi években mégis alig láttuk filmen, talán épp ezért... Viszont ennek köszönhetem, hogy tavaly három, számomra igen kedves epizódfigurát alakítottam, bérmunkában Pesten készült külföldi filmekben: egy angol, egy olasz és egy amerikai produkcióban. Persze, örömmel vállalnék olyan jó filmszerepet, mint amilyent a Cirkusz Maximusban vagy a Vámmentes házasságban játszhattam, vagy éppenséggel a televízió tíz évvel ezelőtt készült Végkiárusítás című filmjében, amelyet még ma is sokan, mint emlékezetes élményt emlegetnek. Nem is nagyon értem, hogy most, amikor annyi az ismétlés a tévében, ezt miért nem vetítik újra? Lehet, hogy letörölték a szalagot? Szereptanulás közben zavartam meg. Mi ez a paksaméta, különböző színű filctollakkal áthúzott sorokkal: ó, ez valami nagy gyönyörűség! Az angol Willy Russel monodrámája, amely nagy sikerrel fut sok színpadon szerte a világban. A címe: Shirley Valentine. Egy 42 éves angol háziasszony mondja el örömeit, gondjait, tele humorral és érzelemmel. Életről, barátságról, szexről, gyerekekről beszél. Úgy érzi, elrontotta az életét, elvesztette önmagát, elfáradt a házassága, és gyermekeinek sincs szükségük rá, mert felnőttek, kirepültek a házból. Fábri Péter, az író-költő fedezte fel a számomra, és én nyomban „beleszerettem”. A március 17-i bemutató az egykori Kilián-laktanya harmadik emeletén lesz, a 99 nézőt befogadó, új Dominó-színpadon, amelynek ez az avatója is. Az előadást kollégám, Máté Gábor rendezi, aki Kaposvárott már bizonyított ebben a „szerepkörben” is. Hogyan látja jelenlegi kulturális-színházi életünket, szorongva figyelem. Félek, hogy ebben a nehéz gazdasági helyzetben megesszük a jövőnket! Ha nem fordítunk maximális erőt a kultúrára és az oktatásra, hiába jön helyre előbb-utóbb az államháztartás, ami a művelődésből kimaradt, azt soha többé nem lehet pótolni. Az élethez erkölcsi bázis kell, ezt pedig csak a kultúra, illetve a vallás képes megadni. Nem vagyok vallásos, de mániákusan hiszek a kultúra erejében. És hiszek a színházban, amely erkölcsi alapokat ad a nézőknek. Közben persze szórakoztat is, ami nem utolsó szempont. Mit lát, ha színészként belenéz a tükörbe: olyan valakit, aki adni tud egy és mást az embereknek, aki érzi a nézők szeretetét, s aki néha meg van elégedve saját magával is. No, nem mindig. Ám amikor feladatot kap, akkor nem mérlegel, hanem teszi a dolgát. Mivel tölti a szabadidejét, mániám az utazás! És tűzön-vízen át meg is valósítom útiterveimet. Hogy ne legyenek „technikai” gondjaim, felnőtt fejjel megtanultam angolul és franciául. Szeretek olvasni, és szívesen főzőcskézek is, persze nem magamnak, hanem, ha barátaim jönnek el hozzám. Hogyan tartja karban az egészségét: rendszeresen tornászok, szaunázok, és ha csak időm engedi, úszom is. Nem kell vigyáznom az alakomra, de azért figyelem a mérleget. Ars poeticája, mármint hogy miért lettem, s miért vagyok színész? Van benne egy rész magamutogatási hajlam is. Meg aztán csak ehhez értek, és ebből élek, pedig ez a pálya sok gonddal, bánattal, nehézséggel jár, sok kemény tanulással és lemondással. És ami a legrosszabb: sérülékennyé teszi az embert. Hogy mégis miért csinálom? Szeretem! GARAI TAMÁS Monsieur HIRE ...mindent tud Alice-ről. Egy este olyan dolgoknak lesz szemtanúja, amit még sohasem látott. De csendben marad, szándékosan, egy növekvő vágyat táplál magában, a szerelmét Alice iránt... Monsieur HIRE Színes, francia film GEORGES SIMENON „Les fian^ailles de Mr. Hire” /„M. Hire eljegyzése”/ című regényéből rendezte PATRICE LECONTE Főszerepben: MICHEL BLANC és SANDRINE BONN AIRE HONVÉD (du.) ZRÍNYI (de.)