Képes Európa, 1995. október-december (4. évfolyam, 37-45. szám)

1995-10-04 / 37. szám

MINDENRE KÉPES EURÓPA VÁCZY ANDRÁS Szem­ét B., a csavargó és alkoholizáló életmódot folytató, halmozottan hátrányos helyzetű hajléktalan egy szeles, eső permetezte őszi alkonyon a kukában mobiltelefont talált, először nem hitt a szemének, ilyen csuda még nem akadt turkáláson edzett kezébe, ráadásul a mobil a kuka középtá­ján helyezkedett el, ott, ahol leginkább a lágy holmik szoktak lenni, jelesül a zöld hajat eresztett, nyúlós sonkafélék, nyá­­ladzó algára emlékeztető, síkos tapintású, félig avagy teljesen rohadt sajtok és a fo­lyós állagú, az emésztés határán mállad­­zó desszertek, szóval a mobilnak, ha már idekerült, inkább kellett volna lenni a fel­ső régióban, az értékesebb szilárdak tár­saságában, a csereértéknek minősülő hul­­lámpapírdobozok, műanyaggöngyölegek és zacsik, a többcsillagos konyak és több­éves viszkis üvegek között, utóbbiak al­ján egy slukkra valóval, de lehetett volna még alább, a penészes kenyérdarabok és a ti­tokzatosan meghúzó­dó, negyedrészig ki­evett kaviáros üveg­csék szférájában, mely szférák tartalma némi szőrtelenítés után fo­gyasztható. B. csupán néhány kósza percig morfondírozott a lelő­helyet illetően, aztán szokásától eltérően, leült a járdára a kuka mellé, és turkálásra kifejlesztett, hosszú, kedves körmű ujjai közé vette, mondhatni dédelgette a mobilt, még a nyála is rá­­csorgott, egy nyomás, és a ketyere gomb­jai világítottak, istenem, tévedt el B., most nagy ember lettem!, mit csináljak, mit csináljak?, kit hívjak fel?, szökött fel vércukra a világ ilyetén kitágulására, és a hirtelen rázuhant gond hatására homlo­kán kiütött a verejték, feloldotta ráncai redőiből a hónapos koszt és kőkeménnyé csomósodó tincseiből a korpával kom­­posztot képező zsírt, s a sötétbarna lé, mint tavasz tájt patak a hegynek ormáról le a völgybe, úgy csörgött B.-n végig, hogy már maga is érezte, büdös akár a klozettben hancúrozó döglégy; aztán le­higgadt, egyszersmind szagtalanabb lett, kijózanult a hirtelen jött eufóriából, hi­szen a kollégákat nem hívhatta, azoknak nincs ilyenük, na de mi lenne, ha felhív­ná, mondjuk a főpolgármestert vagy a belügyminisztert, netán magát a minisz­terelnököt, sőt, az amerikai elnököt, az ENSZ főtitkárát, a pápát, és elcseverész­­ne velük a világ folyásáról, miszerint: én vagyok elnök úr meg eminenciás uram, én B., innen a kuka mellől, és hogyan megy sora, mi újság, hogy szolgál az egészsége és így tovább; de úgy ahogy van, ez hülyeség, szőtte tovább a gondo­latot B., s tán jobb lenne, ha arról beszél­ne, mert végre beszélhet, hogy ebben a nagy rendszerváltás utáni keleti blokk­ban, kérem szépen annyi a szemét, hogy azt uraság­ok elképzelni sem tudják, és nemcsak az, amit én és a kollégák, mi a szemétspílerek a kukába köldökig bele­mászva kiguberálunk, hanem amit az em­berek szétdobálnak, engem például, ami­kor egy ötszázas Merdzsó célba vett, s úgy húztam el hajmánt, mint a csuklyás patkány, fejen talált egy ezüst öngyújtó, besárgultak a kollégák az irigységtől, szóval folytatta már félhangosan a mono­lógot újfent lelkesen B., ennek az egész mocsokságnak itt a szagtalan szemét az oka, a mani, merthogy ettől van, hogy a nyug­díjast összekeverik ve­lünk, lassan már a ta­nárokat is, aztán meg mielőtt betakaródzom vele, olvasom a hírla­pokban a nagy lenyúlá­­sokat, a bankos balhé­kat meg a maffiát, munkámmal jár a sasszem, látom én a kacsalábas kórókat meg a korhadó panel­dzsumbujt, szóval ez a mocsok pénz min­dent berandít, tessék csak nézni a nagyvi­lágba, mutatja a tévé, tavalyi lomtalanítá­son jött, hogy mint a vadállatok, gyilko­lásszák halomra egymást népek, vér és vér, naná, a gépstukker nagy biznisz, me­gint a pénz és annak ikertesója a politika, mert hát ott van aztán igazi ganézás du­mában és csinálásban, és hogy amit összeturkálnak, azt hajigálják egymás fe­­jének az ország választottjai, keverik a trágyát habosra, hát az kérem minálunk is sok lenne, pedig ugye sem én, sem a kollégák nem igazoduak mindenben a spanyol etiketthez, és B., ott a járda szé­lén magas morálfilozófiai fejtegetésekbe szökkent, még a századvégi kultúrgenyá­­ra is kitért, és nyomogatta a mobil gomb­jait, magát a Jóistent hívta volna, és a he­ves fölindulástól nekibuzdult adrenalinja csupán azért nem spriccelt ki a fülén, mert ott volt a zsírdugó, de a markolá­­szástól a mobil nyekkent egyet, és mint elszenesedett fadarab, kettérepedt. És akkor B. felállt, és a kukába vágta a mobilt. MOTTÓ: „Koldulni, kintornázni, köpködni és szemetelni tilos!” (Egykori tábla a budapesti bérházak falán)

Next