Képes Európa, 1998. július-szeptember (7. évfolyam, 26-38. szám)
1998-07-22 / 29. szám
- A nagybátyám, anyám, mindkét lánytestvérem mindmind alkoholisták voltak. Apámat is elkísértem a névtelen alkoholisták klubjába. Nem tudom, hogyan lehet, hogy én nem követtem őket - tette hozzá Brando. A teremben jelenlevők, köztük sok újságíró, megdöbbenéssel hallgatták Brando szavait. Ám a színész barátai számára mindez régóta ismert tény volt. Igaz, hogy Marion Brando soha nem volt alkoholista, de mindig félelmek gyötörték, félt a magánytól, az elhagyatottságtól, gyakran uralkodott el rajta a deperesszió. Korábban a színész nemigen beszélt szüleiről, akiknek ugyancsak boldogtalan gyerekkoruk volt. Marion édesanyjának, Dorothy „Dodié” Penedakérnek sikeres színésznői próbálkozásai voltak tizenéves korában, Nebraskában. De túl sokat szenvedett. Miután kétévesen elvesztette édesapját, nagyanyja nevelte fel. Dodié megpróbálta a kiegyensúlyozott is- Tragédiákk all alkoholisták voltak az őseink" - vallotta meg Marlon Brando 1991-ben egy Los Angeles-i bíróságon, ahol tanúként hallgatták ki Christian fia tárgyalásán. Christiant féltestvére, Cheyenne szerelmének meggyilkolásával vádolták. A nagy színész arcán patakokban folytak a könnyek... jó hölgy látszatát kelteni, amikor 1918-ban hozzáment Brando apjához. Jöttek a gyerekek. A színész két nővére és Marion születése közt két-két év telt el. Ám a gyereknevelés mellett a mama folytatta színházi szerepléseit Omahában, ahol asszisztált Henry Fonda első színpadi fellépéseihez is. Marion apja vetett véget színésznői karrierjének, amikor a családot elköltöztette P* Libertyville-be, Chicago egyik külvárosába, így Dodie teljesen elszakadt a színháztól és színész barátaitól. Férje gyakran ment üzleti utakra, s ő ezalatt rákapott az italra. Különböző chicagói klubokban töltötte ideje nagy részét. A nyolcéves Marion és nővérei rövidesen „kulcsos gyerekekké” váltak. Édesanyjuk gyakran nem ment haza ebédet főzni, s a gyerekek valamelyik közeli bárban szedték össze a mamát. Az is előfordult, hogy a rendőrök telefonáltak nekik, édesanyjukat letartóztatták. Kétszer is megpróbált öngyilkos lenni, s Marion talált rá eszméletlen állapotban. Amikor nem ivott, Dodie nagyon melegszívű asszony volt. Marion apja ellentmondást nem tűrően uralkodott a családon. Amikor utazásairól hazatért, rendszerint „kiosztotta” feleségét és gyerekeit, legfőképp a fiát. A kis Brandon, akit Budnak becéztek, hamarosan a dyslexia és más magatartászavar jelei is mutatkoztak, ezért gyakran hazaküldték az iskolából. Nővérei és padtársai megfigyelték, hogy a rendkívül érzékeny fiú nagyon korán kezdett érdeklődni a szexualitás iránt. Az egyik barátja határozottan állítja, hogy saját anyja és nénikéje szexuális játékokat űztek Brandóval. Marion az apját kifejezetten gyűlölte. Amikor tinédzser korában eltanácsolták az iskolából, apja ugyanabba a katonai intézménybe kényszerítette, hogy végre fegyelemre szoktassák, ahova ő is járt annak idején. Két évig járt oda Bud, s közben az iskolai színjátszókörbeli sikerektől eltekintve, csupa kudarc érte. Folyton verekedett, éjszakánként pedig rendszeresen beszökött egy lánykollégiumba. Az utolsó vizsgák előtt tizenkét nappal repítették ki az iskolából. A valódi okok máig sem ismertek, de azt mondják, tanárai megelégelték a vétségek sorozatát. Apja eszét vesztve őrjöngött. Iszonyú indulatok lakoztak benne. Marion gyakran mesélt barátainak és kollégáinak arról, hogy az apja hogyan ütötte-verte anyjukat. E jelenetek láttán a fiú megfogadta, egy napon megöli kegyetlen apját. 1943 őszén Bud New Yorkba utazott, mert elhatározta, hogy színész lesz. Nem sokkal később anyja elhagyta férjét, és fia után ment, hogy segítsen neki egzisztenciát teremteni. És rövidesen a huszonhárom éves ifjú színész hatalmas sikert aratott Stan- Sujl család J., Tarifa, Marionnal közös gyerekeivel, Cheyenne-nel és Simonnal