Képes Ifjúság, 2007 (62. évfolyam, 2425-2441. szám)

2007-03-21 / 2436. szám

I * II 1 ,|f Képes Ifjúság -«íj Történelem -------------------------- TETSZETTEK VOLNA FORRADALMAT CSINÁLNI Petőfi eltérően ír arról, hogy szerencsés volt-e is a vér nélküli forradalom. Aranynak írt levélben Hl március 21-én még úgy fogalmaz: „Forradalom van, És barátom, s így képzelheted, mennyire vagyok elememben!... Sokan el akarják mozgalmainktól e nevet disputálni, és miért? Mert vér nem folyt. Ez csak jó: dicsősége a dolognak, de a dolgot nem változtatja meg. Én forradalomnak tartok minden erőszakos átalakulást, márpedig mi erőszakkal vívtuk ki a sajtószabadságot és Stancsics kibocsáttatását. Hogy ellenszegülés nem történt, ez csak azt mutatja, hogy az ellen vagy teljesen átlátta tehetetlen gyöngeségét, vagy gyáva megtámadni bennünket" Március 15-én még kétségtelenül mögöttük a közvélemény, ám radikalizmusuk miatt ez gyorsan megváltozott. SZABADSÁG, SZERELEM A bulvársajtó is remekül megélt volna március 15-én. A legfényesebb társasági eseményen, a Bánk bán esti díszelőadásán szerelmek köttettek. Laborfalvi Róza színésznő tűzte Jókai Mór mellére a kokárdát, Bulyovszky Gyulát a szintén színpadi karriert befutó Szilágyi Lilla díszítette fel. Még abban az évben megtartották a két esküvőt. A kapcsolat miatt Petőfi megorrolt Jókaira, mert a színésznő nemcsak idősebb volt, de egy gróftól származó gyermeket is nevelt. A költő innentől kezdve csak Laborfalvi Móricznak nevezte Jókait, aki viszont az elmérgesedett vita miatt kiköltözött a Petőfiékkel közösen bérelt lakásból. Petőfi ekkor már megállapodott, mégis érdemes megjegyezni: gyermekük, Zoltán december 15-én, napra pontosan kilenc hónappal a forradalom után született. Az elvi és gyakorlati politizálás hamar ütközött egymással. Az uralkodóhoz való hűség, a radikális ifjak és a mérsékeltek között őrlődő kormány az áprilisi törvények elfogadása, majd Budára költözése után kinyilvánította a forradalom lezárását. Ezt másként gondolta Petőfi, ahogyan ekkor már a vérontás szükségességét is: „Két heti húzás halasztás után ő császári királyi apostoli fölsége kegyelmesen méltóztatott szavát beváltani... A magyar független felelős ministerium megvan. Pesten a kedélyek a forradalmi hangulat tetőpontján voltak, a vidékről naponként csatlakoztak újabb s újabb hívek elveinkhez és munkálódásainkhoz és ilyen helyzetben mi két hétig várakoztunk, hogy a király megtartsa adott szavát. Ily dolgokra sírva fakad a nemzetméltóság s azt mondja: szégyen reánk!... Szégyen igen is, de a szégyen nem illeti az ifjúságot. Ne keveredtek volna csak jámbor békés Lafayettek közénk, hagyták volna azokra az ügyet, akik kezdeni merték, nem esett volna e csorba dicsőségünkön!... Meglehet, hogy vér folyt volna, de ti vérontás nélkül akartok átalakulni? Isten segítsen, hanem semmi sem lesz belőle. A földnek, hogy termékeny és virító legyen, nemcsak esőre, hanem koronkint vérre is van szüksége, és ha idején nem itatjuk meg, később, midőn nagyon szomjazik, majd két annyit követel. Ma olvastatott föl a megyei és a választmányi gyűlésben a ministeriumról szóló leirat. Az ifjúság és így az egész forradalom nagyon elégedetlen vele, de a békés polgárok nagyon meg vannak elégedve, s csaknem nyilvánosan hazaárulóknak nyilatkoztatták azokat, akik ezentúl nyugtalankodni fognak. Jól van, mi nem akarunk hazaárulók lenni, lelépünk és hazamegyünk, de ha e királyi leirat mellett nem lesztek képesek a kellő sikert kivívni, akkor ti lesztek a hazaárulók, ti, kik abban teljesen megnyugodtatok, ti, kik a haza egyedüli reményeinek, az ifjúságnak lelkesedését erkölcsi kényszerítéssel elfojtottátok! Most hát oszoljunk •f szét ifjú barátim, kik a két heti nyilvános életben oly bátran és oly csüggedetlenül működtetek, a mint csak óhajtottam, isten veletek, a forradalomnak vége van... de nem, a forradalomnak nincs vége, ez csak az első felvonás volt... a viszontlátásig!” KOSSUTH: EGY KIS PESTI LÁRMA Az első évfordulón, 1849. március 15-én Kossuth a magyar főhadsereghez utazik, hogy a támadó hadműveletet áttekintse. Útközben Törökszentmiklósról a következő levelet küldi a feleségének: „Kedves Angyalom! Ti ma március 15-ét ünneplitek, mi pedig - értem, seregeink - mennek a német ellen. Hogy tulajdonképp mit ünnepelnek március 15-én, midőn egy kis pesti lármánál egyéb nem történt, azt nem tudom, de hogy azon a napon, melyen a hadsereg megmenti a hazát, lesz mit ünnepelni, azt tudom. Pedig megmenti okvetlenül, megverik ám a németet bizonyosan, lehetetlen, hogy meg ne verjék. Ma megyek Földvárra, Cibakházára, hova a seregek már elmentek. Bajom nincs, egészséges s jókedvű vagyok. Légy te is az, kedves angyalom, csókollak milliomszor kedves gyermekeimmel együtt Isten áldjon meg, Hű Lajosod” Az első véres események május 10-én történtek, amikor is a budai főhadparancsnok várbeli lakása előtt macskazenét tartott a pesti ifjúság, ezzel is az eltávolítását sürgetve. Léderer az egybegyűlteket katonai karhatalommal vereti szét. Másnap a tábornok a megtorlástól tartva Bécsbe menekült. A minisztertanács valóban elkezdte vizsgáltatni a véres botrányt, de meginti az utcai hangoskodókat is. Petőfi viszont az apropót kihasználva népgyűlést hív össze, hova máshova, mint a Nemzeti Múzeum elé. Itt a rác és az oláh fenyegetésre hivatkozva késlekedéssel vádolja a kormányt, mert nem fegyverzi fel a népet. Illetve ez azért így megszépítése Petőfi szónoklatának: „Én a minisztériumra nem a hazát, de egymagamat, sőt a kutyámat se bíznám.” A tömeget Batthyány rezidenciájához vezeti, ahol éppen ülésezik a minisztertanács. Petőfit meghallgatja a kormányfő és Széchenyi is, akik pénzhiányra hivatkoznak a fegyverkezés elmaradása miatt Az ilyen fajta elszámoltatás soha nem örvend nagy népszerűségnek. Petőfi ezt követően kimarad a sajtóügyi választmány névsorából is, majd május 16-án a „rendre ügyelő választmányból”. Radikális hangja miatt cikkeit visszautasítják. Nem tűnt szerencsésnek, hogy akkor írt királyellenes verset, amikor a második, a május 15-i bécsi forradalom elől a minisztertanács Budára szeretné invitálni az uralkodót. Miközben a radikális ifjak jelentős része hivatalt vállal, Petőfi magára marad. PETŐFI, A LEGGYŰLÖLTEBB EMBEREK EGYIKE „Tény, hogy még a márciusi napokban is a magyar nemzet egyik kedvence voltam... néhány hét, s íme egyike vagyok a leggyűlöltebb embereknek. Minden elmenő hazafiúi kötelességének tartja egy-egy követ hajítani rám.” - úja 1848. május 27-én. Ekkor már magyarázkodásra kényszerül: „Mit vétettem? Egy verset írtam, melynek tartalma az, hogy nincsen többé szeretett király, és egy népgyűlésen kimondtam, hogy a minisztériumban nincs bizalmam. Akkortájt úgy viselte magát a minisztérium, hogy igazán nem bízhatott benne az, aki féltett a hazát, ezt pedig csak az félti, aki szereti. Kül- és belháború fenyegetett, és hadseregünk nem volt, s fölállítására nem tett lépést a minisztérium. Jellasics feltűzte Horvátországban a legnyilvánosabb pártütés zászlaját, s a minisztérium úgy bánt vele, mint dacos gyermekével a majomszeretetű anya, az ember nem tudta, cirógatja-e vagy pofozza? S ezekhez járult a budai vérengzés... itt a haza szívében, a minisztériumnak csaknem szeme láttára aprította egy idegen zsoldos a magyart! Ha ilyen kétségbeejtő körülmények között kikiáltom, bármily válogatatlan szavakkal, hogy nem bízom a minisztériumban, ezt vétkemül csak az tulajdoníthatja, aki nem tudja, mi a hazaszeretet. Azzal, hogy kimondtam, miszerint nem bízom a minisztériumban, nem akartam én őket elkergetni, hanem ösztönöztetni, általatok arra: viseljétek magatokat úgy, hogy általános bizalomban, szeretetben részesüljenek. A kocsis nem azért csattant ostorával, hogy lovai kidőljenek a tűd mellől, hanem hogy sebesebben haladjanak. A hasonlítás nem igen költői, de talán nem is igen rossz. Ha én a minisztériumnak volnék, jobban bíznám azokban, kik őt koronként gáncsolják, mint akik örökké határtalan bizalmat szavaznak iránta, mert legrosszabb esetben is gáncsolói legalább nyílt, őszinte ellenségek, míg amazok talán álbarátok, ki tudja?” „Ami A királyokhoz című versemet illeti, mely népszerűtlenségem fő oka, az a republikanizmus első nyilvános szava volt Magyarországban, és határtalanul csalatkoznak, akik azt hiszik, hogy az utolsó is egyszersmind.” Ebben néhány hónap múlva igaza lesz. LINCSHANGULAT Nem marad más hátra, elhagyja Pestet és szűkebb szülőhelyén, a Kiskunságban igyekszik országgyűlési képviselőséget szerezni. Bemutatkozó agitációs szövegét olvasva Csepeli Györgynek a választóit gyalázó bejegyzései kifejezetten unalmasak. Csak egy idézet: „Hanem azt korán se várjátok, hogy én titeket magasztaljalak, mert akkor szemtelenül hazudnám. Becsületemre mondom, hogy ti nem vagytok remek emberek, vagy eddig legalább nem voltatok. Március 15-éig az egész Magyarország nagyon szolgalelkű, kutyaalázatosságu ország volt és ti ebben a virtusban közelebb álltatok az elsőkhöz, mint az utasokhoz." Nem választják meg. Szabadszállásról fegyveres nemzetőrök kísérik ki, hogy meg ne lincseljék. „És ennek ma kellett történnie, hogy engem, mint orosz spiont, mint hazaárulót, agyon akart verni a magyar nép, ma június 15-ikén... ma három hónapja, hogy március 15-dike volt, midőn első valék azok közt, kik a magyar nép szabadságáért szót emeltek, síkraszálltak. De én ezért nem a népet kárhoztatom, hanem ámítóit, félrevezetőit, kiket egykor a törvény és az isten egyaránt meglakoltat... a nép én előttem szent, annyival inkább szent, mert gyönge, mint a gyermek." Szabadszálláson azóta Petőfi-múzeummal próbálják menteni, ami menthető. Haszán Zoltán Szegő Iván Miklós (Index.hu)