Képes Néplap és Politikai Hiradó, 1878. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)
1878-05-05 / 18. szám
VI. évfolyóLUh. 1878. 18. szám.HíbLdipest május 5. EB POLITIKAI HÍRADÓ. 1 beleír minden héten vasárnap. | T * ? “Ti ? MULATTATÓ ÉS TANULSÁGOS ÚJSÁG A MAGYAR NÉP SZÁMÁRA. Bártfa leégése. Szomorú husvét virradt Bártfa városára. A kereszténység örömünnepének másod napján leégett Magyarország ez egyik legrégibb városa. Szörnyű volt a rombolás, a mit a pusztító vész okozott s nem helyi, de országos volt a csapás, mely Bártfa elhamvadásával mindannyiunkat ért. Bártfa már az Árpádok idejében tekintélyes telepet képezett s a tatárjárás után , 1247-ben már város volt, s ez időben is létezett már Sz. Egyedről nevezett hires egyháza, mely Árpád-kori kevés templomaink között a legislegrégibb 1111-ből való. 1352-ben vásárjogot nyert és fallal körülkerittetett s Nagy Lajos királyunk 1376-ban kiállított adománylevelében felruházta polgárait mind ama szabadalmakkal, melyekkel az időben az országnak csupán legnevezetesebb két városa, Buda és Kassa birt. Erőddel is bírván, annak felügyeletét Zsigmond király a városra bízta, s a sok adomány, melylyel a királyok felruházták, az ország egyik legvagyonosabb és politikailag is befolyásosabb városává tevék s tekintélye Mátyás kora óta, a mohácsi vész után, a szabadság- és vallásháborúkban még növekedett. A reformáczió korában nagy szerepet vitt e város. Luther barátja és társa, a nagy tudományú reformátor Melanchton Fülöp maga is lejött ide s e város falai között hirdette az uj tan igéit, úgy hogy a lutheránusok itt tartották (1590-ben) első zsinatukat s a lakosság nagyobb része protestáns hitre térvén, a Sz. Egyed egyház is az övék jön. Némelyik szerint az első könyvnyomda is e városban volt fölállítva s Verbőczi István nevezetes Hármas könyvének 1643. évi magyar és német kiadása is e nyomdából került ki. A városnak több nevezetes régi épülete volt, melyek úgy alakjuknál, mint nagy koruknál fogva élénk érdeklődés tárgyát képezték a hazai régiségbúvárok előtt, mivel, bár annyi század óta sok újítást állottak ki, mégis tanulságos emlékei ama tiszteletre méltó hajdaniak. Legnevezetesebb a már említett sz. Egyed-templom, mely magasra nyúlik föl az emeletes házak fölé. Gót modorban épült, félkörivekből álló kapuval s mind a két oldalán gótikus gúlaalakú építményekkel és régi korokra valló számos ékítménynyel. Az egyház belseje szintén meg van tömve nevezetes régiségekkel, tíz, még jól megőrzött, festett és faragott gótmodorú oltárékesszékkel, gyertyatartókkal, misemondó ruhákkal, gyönyörű imaszékkel, síremlékekkel stb. mind a 13—16. századból. A múlt hó 22-én kiütött tűzvész az egész belső várost és a külső városok nagy részét, közel kétszáz házat, elpusztítá. Hétfőn délután ütött ki a tűzvész állítólag valami részeg ember vigyázatlansága folytán és dühöngött másnap délig. A szél borzasztó sebességgel terjeszté a lángokat s ragadta a lobogó üszköket. Mentésről szó is alig lehettett. Bútor, ágynemű, élelmiszer, takarmány, vetés minden oda égett, puszta életüket is alig tudták megmenteni. Az elpusztult házak között leégett a katholikus kolostor és iskolaépület, az apáczakolostor a leányiskolával, a ferenczrendiek kolostora nagyrészben, a szép templom az oltárokkal és orgonával. A plébánia tetőzete is lezuhant, csaknem maga alá temetve az odamenekült leánynövendékeket, kiket közvetlenül a plafont beroskadása előtt mentettek ki onnan. A szintén régi, különálló városház mentve maradt, de annál szomorúbb látványt nyújt a másik műemlék, az érintett szent Egyed székesegyház. Belsejét ugyan az apátur erélyének sikerült megmenteni a benne fölhalmozott ereklyékkel, de a tetőzet egész a falakig leégett, a torony bedőlt és a benne levő régi harangok elolvadtak. Bártfa város ötezernyi lakosságának nagy része hajlék nélkül maradt, sokan koldusbotra jutottak. A környéken segélybizottságok alakultak a nyomor enyhítésére. A huszár-bravur, úgy a mint igazán megesett. — Egy vén huszár elbeszélése, a ki ott volt. — (Vége) A beszélgetés közben az idő haladt, a kammerdiner megjelent az első tál étellel — a melyet az akkori huszárok úgy neveztek «zsupa» s mindenkinek a részit tányérjára mervén, ezek helyet foglaltak, hogy ételhez lássanak. A huszárt Albrecht főherczeg és Behm tábornok urak közé ültették, hogy az utóbbi tolmácsolhassa a huszár szavát. Mindenki hozzá fogott az evéshez, csak a huszár nézett jobbra-balra bajusz-pedergetve; látva Behm, kérdi: Mi baja van huszár, miért nem fog az evéshez ? — Hiában mondom én, hogy mi a bajom, itt úgy sem lehet azon segíteni — felel Dávid. — Kérdezi a főherczeg úr, hogy mit mond a huszár ? — Mire aztán a huszár előadta, hogy: a mikor mink a kaszárnyában a menázsit körül üljük, — mert van nálunk egy feleséges örökös katona is és ennek a neje nagyon jó gagyit szokott mérni, tehát a zsupa előtt mindig be szoktam egy pál zsejdliket önteni, és utána jobban esik a zsupa. A főherczeg azonnal parancsolt egy porczió szilvániumot, amelyet is beöntött a huszár, és akkor fogott az evéshez.