Képes Sport, 1940. január-június (2. évfolyam, 1-26. szám)

1940-01-16 / 3. szám

BOTOND ÉVA, KÁLLAY KRISTÓF ÉS A SZILASSY-KERTÉSZ PÁR BAJNOKSÁGA Úszóember úgy érzi magát korcsolyaver­senyen, mint az afrikai néger, mikor esz­kimó rokonait látogatja. Ugyanis verseny­­úszó és gyorskorcsolyázó, műugró és íny­­korcsolyás, vízilabdázó és jégkorongos kö­zött csak a víz halmazállapota a különb­ség, egyébként egyaránt a sebesség, a szép mozdulatok, vagy a fonák helyzetek sze­relmesei. Szombaton és vasárnap az a bizonyos kis különbség fokokban kifejezve legalább is negyven volt. Udvariasság ide, udvarias­ság oda, be kell vallani, hogy szívesebben néz meg az ember 30 fokos melegben mű­­ugró versenyt az egyébként vég nélkül unal­mas kötelező gyakorlatokkal, mint műkor­­csolyázó iskolát 10 fokos hidegben, így azután nem is tudjuk osztani annak a lelkes korcsolyabarátnak felháborodását, aki szombaton megbotránkozott azon, hogy telefonérdeklődésére a jégpálya személy­zete nem tudta megmondani, mikor kez­dődik a bajnoki verseny első része. Tizenkét emberre becsültem azt a töme­get, amely a karéliai klímával dacolva, megjelent szombaton délután a jégen. Csak tizenketten lehettek szemtanúi annak, amit én is először láttam: műkorcsolyázó iskola­­versenynek s így jogosítva érzem magam arra, hogy a távolmaradóknak pár szóval vázoljam, miként folyik ez. Üt, bundákba és hócipőkbe burkolt,­ szá­mozott i­mtKT cipel a hasán egy-egy tra­­fi­kosi adat. füttyszóra körülvesz egy »hét­törpe« jelmezbe öltözött hölgyet és mint a kopó, nyujtogatja az orrát a zsinórírás gyakorlatait a sima jégen végző hősk­ nyoma után. Újabb füttyre a grafikusládá­­­ból előhúznak egy fekete és egy veres szá­mot s azzal a dolog újra kezdődik. Nos, az iskolagyakorlatoknál m­ár kide­­­­rü­lt, hogy ki nyeri az idei bajnokságot . Botond Éva olyan egymás fölé írta a vitéz kötéseket a jégre, hogy a legádázabb pon­tozóbíró sem tudott különbséget tenni két nyom között. Kállay Kristóf pedig nagy nyugalommal és biztossággal szerezte a pontelőnyöket két társa előtt. Vasárnap délben a petsamói külsejű pon­­tozóbírák kevésbbé voltak irigyek, nen­­m vették körül a versenyzőket, hanem szépei Vajdahunyad tövébe húzódtak és csak akkor vonták magukra a figyelmet, m­ikor egyiket-másikat ki kellett fütyülni közülük az alacsony pontszám miatt. Tartozunk az igazságnak azzal, hogy megemlítsük, a füttyhangverseny igazságos holtversennyel végződött. K­özönség nem volt sokkal több, mint előző nap, viszont e sorok szerény írója roppant szerencsés volt, mert az előtte lévő­­ sorban jogszakértők és bajnokpapák ültek,­ melléje pedig azzal telepedett le egy kucs­­más úriember, hogy jön ve­sézni. Ezek s­lán nem árulhatom el, kik voltak körülöttem, mert én bizony visszaélek a helyzettel, a magam tapasztalatait az ő megjegyzéseik­kel tarkítom s féltem a kucsmás baráto­mat, hogy emiatt vagy az ő szemét kapar­ják ki, vagy ő az enyémet. A műsort Papp Márta kezdte, arcán ragyogó mosollyal, nagyszerűen sikerült gyakorlattal. Egyik ugrására diákrajon­­góinak egyike el is visította magát: ,— — Még egyszer. f Veséző kucsmásom csak ennyit mondott: — Nagyszerűen nak, pedig három sikerült minden Mária­nappal ezelőtt sírva mondta a földalattin, hogy abba­hagyja Botond Éva, a bajnoknő Király »Bonzó« Saáry Éva harmadik helyre került A mamák összetartanak Sz. I;

Next